"én csak hihetetlenül fáradt vagyok, fáradt a lelkem.

ahogy ezek a betűk formálódnak, tekerednek, úgy formálódik, s tekeredik a gyomromban egy borzalmas érzés.

próbáltam jó lenni june.

próbáltam, mert te mindig annak ismertél és úgy Szerettél.
de a belülről induló rothadás kívülre is elér egyszer, a bőr megszürkül, a szemek üressé válnak.

én vagyok az, akinek nincs senkije rajtad kívül.
neked van és ha én direkt nem foglalkozom veled vagy te nem vagy kíváncsi rám, beszélsz mással, találkozol mással.

ezért nem hibáztatlak.

csak kínzóan hiányzol, ennyire még aligha fájt valami, mint az elvesztésed.
hiányoznak a köszöntéseid, a pimaszságaid, hiányzik az "álmodj velem" a "gyönyörű vagy" és hiányzik a "szeretlek"..
de hiszen nem történt semmi, üzeneteid csak rendszertelenné és tömörré váltak.

nem akartam, hogy csak azokat a dolgokat oszd meg velem, amiket mások nem hallgattak meg.
nem akartam, hogy mindig csak rólad legyen szó.
nem akartam, hogy ennyire Szeresselek.
nem akartam, hogy dacból és dühből ne válaszoljak és azt várjam majd keresni fogsz, de hiába.
nem akartam, de megtörtént.
és miután elhitetted velem, hogy fontos vagyok és érek valamit, ez a ridegség és kihasználás mellbevágott és több bordám törött bele, mint kellett volna, egyik pedig könnyedén átszúrta a szívem.

mindig reménykedve emlékeztem vissza az időkre, mikor foglalkoztál velem, reménykedve, hogy azok a hónapok újra eljönnek.

az első találkozásunk életem második legjobb napja volt.
a második pedig életem legjobb napja.

oly' könnyedén zavarba hoztál, úgy irányítottál, mint egy bábot és én Szerettem, amit csinálsz.

azt mondtad véletlen csókoltál meg ott a nyárfa alatt.
már akkor tudnom kellett volna, hogy te kicsit sem gondolod komolyan az egészet, az Én érzéseimet.
pedig varázslatos volt, túl tökéletes ahhoz, hogy véletlen vagy spontán legyen.
a pad, a ragyogó szemeid, kezed a tarkómon, az ajkaid, az ajkaim, egymáson.

sajnálom, hogy zavar, ha hanbinnal vagy, senkid sem vagyok, hogy féltékeny lehessek rá, de pont ezért az vagyok.

sajnálom, hogy olyan sokszor használtam jiwont arra, hogy féltékennyé tegyelek, bár biztosan észre sem vetted.

sajnálom, hogy ilyen hibátlan vagy és elérted, hogy rajtad kívül mást Szeretni soha ne tudjak.

és mégis..van egy hibád, egyetlen egy, amit nem tudok elviselni.
az pedig az, hogy Te nem vagy belém szerelmes.

és ennyi idő után ez a hiba túl hatalmas, egy végtelen szakadék közöttünk, s én nem akarok beleesni, inkább gyáván elfutok.

ha tudnád időm mennyi részét töltöttem azzal, hogy azt figyeltem, mikor írsz vissza,
ha tudnád hányszor sírtam miattad.

de annyit vártam már rád, hogy elfogyott az idő.

vége van.

nem tudom létezik-e ilyen, de sokkal jobban fogsz hiányozni most, hogy elhagylak és magam mögött hagyom a napsütést, ami hátulról fog tűzni rám, s végre nem vakít el.

én hozom el magamnak a sötétséget, hogy a fény ne csábítson, örök éjszaka lesz.

nem tudom fogok-e valaha hiányozni, észreveszed-e az elvesztésem.
de Szeretlek, ezt kérlek soha ne felejtsd el.
Szeretlek, june, csak téged, örökké.

jinhwan"