jiwon az apró fürdőszobában üldögélt, az apró sámlin, az apró rövidnadrágjában, hatalmas zűrzavarral az elméjében.
haja a szemeibe hullott, vállait fáradtan lógatta, mellkasa mégis izgatottan hullámzott.
körmével a vakolatot kapargatta.

"jövök!" kiáltotta a konyhából lakótársa. otthonuk is olyan apró volt, hogy pontosan tudni lehetett melyik irányból, s melyik helyiségből jön a hang.
a lakótársa..
egy volt biztos vele és hanbinnal kapcsolatban, az pedig az, hogy együtt élnek.
nem tudta, hogy miért gondol rá folyton, miért várja, hogy ennyire láthassa, mikor csak fél perce tűnt el, és nem tudta mi miatt dobog ilyen erősen a szíve.
vagy csak nem akarta tudni.
és hanbin sem.
a kezdetektől fogva ez volt, s pár egyértelmű jel után mindketten igyekeztek "normálisan" viselkedni.
ebbe azonban még belefértek jiwon kedvenc dolgai, mikor együtt aludtak, mikor együtt főztek, együtt takarítottak, vagy filmeztek.
valójában teljesen véletlenül kerültek össze, az volt hanbin legmerészebb döntése életében, hogy egy nevetséges hirdetésről leolvasva az ő telefonszámát fogadásból felhívta és megengedte neki, hogy hozzáköltözzön.

„lakótársat keresek, valaki olyat, aki hosszútávon elvisel. sokat pukizok, órákra elfoglalom a fürdőszobát, mindent szeretek mással megcsináltatni és szenvedélyesen szeretem a videójátékokat, napi 5 órát játszom minimum.
nem hajtom fel a vécéülőkét és gyakran elfelejtem lehúzni is, na meg gyűjtöm a legyeket.
nincs sok pénzem, de ha majd tartozni fogok eskü visszafizetem, meg minden, előbb vagy utóbb.
ha érdekel, vagy ha egy görbe estére vágysz, hívj: ..."

elmosolyodva emlékezett vissza a barátai által írt szövegre, majd arra is, ahogy másnap megjelent a csomagjaival az ajtajában, hogy immár kétszemélyes legyen az egyszobás lakása.

"nem hiszem el, hogy a hajvágó ollóval vágtad egyenesre a csokrok alját" közeledett nevetve a fiú, mire jiwon felriadt gondolataiból és álmosan felnézett az ajtófélfának támaszkodóra. "azt hiszem a virágokat nem fogom gyakran rád bízni..
de legalább visszatennéd a helyére, hm?"
hanbin egy virágboltban dolgozott, és imádta.
habár volt főnöke, mégis az egész boltot ő kezelte, ez pedig hiába tette boldoggá, rettenetesen nehéz volt.
a városban mindenki tudta milyen ügyes, nagy volt a forgalom, kevés volt a szabadidő, sok volt a stressz.
az otthoni teraszon lévő növényekre pedig ritkán maradt ideje, ezért jiwonra bízta őket, neki azonban semmi érzéke nem volt hozzájuk, jelenlétében csak kipusztultak.
így igyekezett legalább az otthoni megrendelésekben segíteni neki.

"neharagudj" motyogta jiwon.

"én nem haragszom, vicces vagy. na gyere!"

az idősebb a szoba közepére húzta a sámlit, ügyelve arra, hogy társa pont elférjen a kád és ő közötte, és nagy szemekkel felnézett, miközben tincsei az arcába hulltak, miután pedig hanbin alaposan lemosta az ollót, odahajolt közel, nagyon közel.
kezeit végigfuttatta a haján, beletúrva hátul, a lehellete csiklandozta a nyakát, ahogy leguggolt, hogy jobban odaférjen hozzá.
jiwonnak szégyentelenül elkalandoztak a gondolatai, ez pedig társa figyelmét sem kerülte el.

levágott egy utolsó tincset elöl, majd fejét oldalra ejtve kérdőn nézett rá.
"hol jársz?"

messze. az ágyadban. a testedben. benned. rajtad. veled.
"csak..sehol. elbambultam."

"szólj, ha nem tetszik" mosolyodott el hanbin és hagyta, hogy a fiú megnézze eddigi művét. hosszúra hagyta, szerette jiwont hosszú hajjal. "felnyírjam?"

"igen" válaszolta az idősebb, mire hanbin precízen felfogta a tincseit, egy apró copfot formálva a feje tetején, ami leginkább egy szarvra hasonlított, majd a fiún átlépve bedugta volna a borotvát, azonban megbotlott a lábaiban, így majdnem hatalmasat esett, de meg tudott kapaszkodni a mosógép tetejében, orrát jól beleütve jiwon homlokába.
egy percig csak hitetlenkedve bámultak egymásra, majd kitört belőlük a nevetés, s egészen addig hangosan kacagtak, míg jiwon el nem hallgatott.
mindketten biztosak voltak abban, hogy a másik hallja a szíve dobogását, hogy látja szemeiben a vágyat, hogy érzi, milyen forrón izzik a teste minden porcikája.
hanbin felemelkedett, és zavartan lesütve szemeit ismét próbát akart tenni a konektorral, de az idősebb megrakadta a csuklóját, felállt és maga elé fordította.
de nem bírt mozdulni.
a másik arcán az érzések olyan összevisszasága látszott, hogy nem tudta mi lenne abból, ha tenne valamit.
csalódna benne? elutasítaná? ellökné magától? csak testileg vonzódik hozzá? vagy egyáltalán nem? mi van ha?
aztán úgy döntött, ezt csak egy módon derítheti ki.
lehellete a fiú száját csiklandozta, majd egy egyszerű, mégis a legnehezebbnek tűnő mozdulattal összeérintette forró ajkaikat, s mivel a másik mintha kővé dermedt volna, elhúzódott.
hanbin azonban olyan hévvel csókolta vissza, hogy homlokuk ismét találkozott, de ez alkalommal nem nevettek, s mikor az eufórikus boldogságtól magukhoz tértek, hanbin már a mosógép tetején ült, lábait átkulcsolva jiwon derekán.
test testbe olvadt, kéz a kézbe.
jiwon ügyetlenkedve próbálta a kis copfot kiszedni a hajából, de vagy könyökét verte be, vagy el kellett szakadnia hanbintól, ez pedig akkor lehetetlennek tűnt.
olyan apró volt a hely, apró volt a szoba, apró volt a lakás.
olyan apró volt hanbin teste lakótársa karjai közt.

elváltak egymástól, s miután rendezték levegővételeiket és percekig csak egymás szemeibe néztek, jiwon megszólalt: "mire gondolsz?"

"hogy kéne egy hideg zuhany.." fúrta bele arcát hanbin az idősebb vállába zavarában, mire ő elnevette magát.

"én meg mostmár bevallhatom, hogy minden igaz volt a hirdetésből."

—

kedves olvasóim,
szabad így neveznem titeket?
szabad bocsánatot kérnem az inaktivitásomért? szabad, bocsánat.
elvoltam havazva és alig volt időm, de azért sok mindent írtam és tervezek is írni.
hatalmas köszönet mindannyiótoknak a 3,05k-ért, ez komolyan rengeteg, nem is igazán tudom, hogy történhetett.
ha van bármi kérdésetek ezalatt feltehetitek, remélem csodálatosan telik a nyaratok és nem vagytok túl dühösek rám.
ily all.