velem van a baj.
mindig, mindig velem van.
még akkor is, amikor nem,
mert valahogy nem vagyok én ide való, ebbe a világba

valami biztosan félrecsúszott,
nem lehet, hogy tényleg itt kéne lennem

remeg a kezem,
reszketek,
és könnyekkel a szememben
bámulom a tükörképem

nem ismerem azt az embert,
aki visszanéz rám -

minél jobban megismerem és megértem önmagam,
annál inkább idegenebbé válok
és annál inkább félek

nem akarok itt lenni
mert alkalmazkodnom kell
- nekem kell -,
hisz a világ másképp nem fog befogadni...