Ez történt.

A kirakat kisebb volt, mint amit az ember egy híres tervező egyik üzletétől várt volna. Talán éppen Flóri miatt tervezte ilyen kicsire, hogy akkor ne lássa meg azt, amit mégis megtett.

Éppen biciklivel tekert a város felé, hogy átvegye a Médiából, a város legnagyobb elektronikai üzletéből, a lemezt, amit a nővérének érkezett. Ez lobogott a szeme ellőt, ezért sem fogta fel egészen, amit látott. Lehet, hogy nem is akarta.

Mikor hazaért, és a hátiszákjából kilógó bakelitlemez gazdájához került, akkor játszotta le maga előtt az eseményeket. Azt is elfelejtette, hogyan jutott haza. Üres tekintete eltűntette gyönyörű zöldes árnyalatú szemét, és a gesztenyebarna haja is inkább tűnt kócosnak, mint göndörnek. A tartása összerogyott, pedig valóban izmos, elegáns kiállása szokott lenni. Nem úgy nézett ki, mint egy ideális hódítója a 21. századnak. Volt benne valami különleges, amit senki sem értett. Talán ez a valami fogott meg annyira mindenkit.

Janka árgus szemekkel nézte, legalábbis amennyire úgy festettek kötőhártya gyulladásos szemei. Lázasan kuporgott a kötött babzsákján, míg Flóri mereven, szoborrá fagyva bámult a semmibe. Janka megkérdezhette volna, hogy mi történt, de ők ketten sosem így csinálták. A lány szuszogva ugyan de legördült fekhelyéből, majd minden megmaradt erejével erősen bokán rúgta Flórit, és nem igazán volt ép az az érzéke, ami szabályozta volna a rúgás erejét. A fiú elhasalt a padlón.

- Tudod máshogy is szólhattál volna, hogy hozzak teát – súgta Flóri, ugyanis kettejük közül mégiscsak ő volt a tapintatos.

- Ne viccelj már – prüsszögött Janka. – Különben is már a kezdőbetűjétől is elhányom magam – halkult el.

- K. – nyögte Flóri a tipikus csibésztekintetével, és lassan, de biztosan érte egy apró párna az arcát. Nem tudta megállni, hogy ne vigyorogjon. – Tudod, egyszerre szeretnélek ilyenkor egész nap szívatni, és ápolni is.

- Pofa be! – szólt Janka orrhangon. Ha a haja nem lett volna hosszú, a megszólalásig hasonlított volna Flórira, vagyis minden nőies részére. A szeme, a telt ajka, a csillogó fürtjei, mind. – Inkább mond el, mitől lettél ilyen kába – ült vissza a helyére.

Flóri hirtelen esett vissza a valóság küszöbére, ami jóval jobban fájt, mint A nővére padlójára esni. Nem mintha mást várt volna a jövőtől. Talán arra számított, hogy ez kicsit később történik meg, nem most. Nem ilyen hamar.

Ez minden volt, csak szerelem nem. Vagy mégis? Flóri sosem érezte azt, amiről mindenki beszél. A robbanást, az őrületet, amit a másiknak csupán az illata tud okozni. De valami finom, valami meleg érzés mégis Laurához kötötte.

- Riri az utcában, tudod a Stella McCartney boltban smárolt, azzal a burzsuj pöccsel az alap végzős évfolyamból – próbált minél hamarabb túlesni az egészen. Hiszen csak ennyi történt. Egy mondat. Csak semmi regény.

Jankát nem lepte meg a hír. Sosem kedvelte Laurát, de az öccse kedvéért nem igazán fejezte ki ezt az érzést. Lauráról mindenki tudta, hogy ő a hírnév ittasa. A legdrágább, legmenőbb ruhát, frizurák, és pasik. Flóri volt a legjóképűbb srác az iskolában. Nem a leggazdagabb. Riri csak csapatott váltott, nem sportot.

- És mit fogsz csinálni? – Ez volt minden, amit Janka mondhatott.

- Szakítok vele, gondolom.

- Gondolnod kell rá – gúnyolódott a nővér. – Ma pont túl fáradt vagyok az együgyűségedhez – tekerte magát a takarója közé.

- Nem tudom. Ez nem olyan egyszerű. Két évig szívta a vérem, hogy most valaki másét szívja.

- Másfél – vágott közbe a lány. – Ne felejtsd el, hogy akkor hivatalosan még az előtted lévővel volt. Hogy is hívták? Toma?

- Oké, én sem vagyok tökéletes, meg ő sem, de azért szakítani, mert egyszer egy másik faszival volt. Nem túlzás ez? – mélázott, majd ellopva Janka asztaláról a frissen szeletelt nyers répás tálat, és majszolni kezdte.

- Olyan könnyelmű vagy. Én a helyedben már gyújtogatnám a házát. Különben is ez szerintem nem rólad, hanem a bálról szól – lopott egy-egy szemet Flóritól, aki bugyután lesett rá.

- Hogy érted?

- A Hanami-bál. Jövő hónapban. Nyugtass meg, hogy tudod mi az egyáltalán.

- Japánból jönnek látogatóba, mert itt Szilvakertben van a legtöbb cseresznyefa az országban. Ennyi, nem? – értetlenkedett Flóri.

- Ez nem csak ennyiről szólt, te barom. A Hanami fontos dolog a kultúrájukban, szóval gondolom sokan jönnek. Befolyásos emberek Japánból. Ami egy fejlett állam. Valamiféle világközpont. Nem gondolod, hogy Laura talán fontosabbnak tartja ezt a dolgot, mint te? – kérdezte Janka hangsúlyosan, mire Flóri szorgosan bólogatni kezdett. – Neki kell a legszebbnek lennie, amihez a legszebb smink, parfüm, ékszer, de főleg ruha kell. Szerinted az ki veszi majd meg neki?

- Hát nem én – értette meg a fiú végre az egészet.

- Hát nem te.

Flóri is rájött volna előbb utóbb, de Janka nélkül napokba telt volna, hogy összerakja a történetet. Laura egy estéjiért fogja dobni, egy hónapon belül. Talán holnap, de lehet, hogy jövőhéten. Egyáltalán hány boltban járt már. Hány ruháról hitte azt, hogy érdemes miatta két év románcot a kukába kosarazni.

Éjjel Flóri egy percre sem ébredt fel. Tűnhet ez beletörődésnek, és az is. Nem áltatta magát az ő Ririje védelmével. A dolog tisztán történt. Ő könnyen dolgozta fel a dolgokat, ugyanakkor kétszerannyi szomorúságot érzett. A néma, lény, ami először csak a bőrödre mászik rá, aztán elszaporodva a tested minden részéről rágja be magát, egészen a szívedig. Nem volt ez idegen Flórinak.

A meglepetések annál inkább.

________________________________________________________________________________

ÜDV! Köszönöm szépen, hogy elolvastad. Remélem követed majd a történetet, és esetleg írsz egy kommentet is! :)

Na de ez a Laura mekkora egy r*bi...