A Nagyteremben másnap reggel is megmaradt még a karácsonyi díszítés, ami így nappali fényben kissé giccsesnek hatott, de Harryt nem zavarta. A báli estét idézte föl benne, és ez kellemes melegséggel töltötte el a mellkasát. Az emléktől mosolyogva megcsavargatott egy tincset a derékig érő hajából. Draco kérésére meghagyta hosszúnak, de már meg is bánta, mert azóta csak hárman nézték lánynak. Ettől függetlenül nem szándékozott megszabadulni tőle.

Amikor leült Ronnal szemben a Griffendél asztalához, Hermione még sehol sem volt, ám hamarosan megjelent. Hóna alatt a táskájával odasietett hozzájuk.

– Sziasztok! Bocs, hogy késtem, de még gyorsan beugrottam a könyvtárba egy kötetért Binns professzor dolgozatához – csicseregte, aztán lehajolt, és ott, Harry szeme láttára szájon csókolta Ront. Harrynek majdnem kiesett a szájából a falat.

– Mi a... – kezdte volna, de nem tudta folytatni.

– Ó, igen, nos – vigyorgott Ron, miután Hermione is leült, és dúdolva szedni kezdett magának rántottát. – Tegnap nem tudtunk beszélni, mert későn értél vissza a hálóterembe, ma reggel pedig csakis a te nagyszerű Dracódról folyt a szó. – A lány finoman oldalba könyökölte, mire felnyögött. – Azért mégiscsak furcsa, hogy az ellenségével jött össze, nem? – nézett a lányra.

– Igazából sosem volt az ellenségem – mondta Harry gyorsan –, csak így könnyebb volt elfogadnom, hogy nem lehet az enyém – tette hozzá a száját húzva.

– Akárhogy is, meg kell még szoknom, és nem lesz könnyű. Tudod, hogy mennyire rühellem azt a kis görényt. – Hermione erre erősebben oldalba könyökölte. – De ha őt szereted, akkor azt hiszem, nincs más választásom, mint elfogadni a dolgot. Lehetne rosszabb is – tette hozzá.

– Kösz, Ron – motyogta Harry, és bekapott egy minivirslit.

– Visszatérve az estére, az történt, hogy miután te elmentél visszaszerezni Dracótól a cipőt, az villant belém, hogy ha te képes vagy így összekaparni a bátorságodat, akkor én is képes lehetek. Példaként lebegtél a szemem előtt – bökte ki nagy nehezen. Úgy tűnt, a fogadást inkább nem akarta említeni, amiért Harry egyáltalán nem hibáztatta. – Megvártam, míg kiürül a klubhelyiség, és kettesben maradunk Hermionéval, aztán... aztán...

– Aztán azt mondta, hogy negyvenhármas lábbal is irtó dögös voltam – vette át a szót Hermione. – Innen pedig már egyik dolog hozta a másikat – mosolygott szemérmesen.

– Örülök nektek – mondta Harry őszintén, és jobban megkönnyebbült Ron hódításának hírétől, mint amikor visszakapta végre Sirius ominózus üvegcipellőjét.

– Köszönöm – tátogta Ron némán, amikor Hermione egy pillanatra belefeledkezett a reggelijébe.

– Én is köszönöm neked – tátogta Harry válaszul, mire összevigyorogtak.

Ekkor a tanárok asztalánál Dumbledore megkocogtatta a poharát, és felállt a székéből.

– Figyelem, gyerekek! Egy kis figyelmet kérnék! Nem zavarlak sokáig titeket a reggelizésben, pusztán csak azt szeretném bejelenteni, hogy kik nyerték az álarcosbállal kapcsolatos, házak közötti versenyt. – Mindenki elcsendesedett, ugyanakkor izgatott sugdolózás indult meg, Dumbledore pedig előhúzott egy pergamencetlit a zsebéből, megigazította a szemüvegét, és olvasni kezdett: – Az a diák, akinek úgy sikerült beöltöznie, hogy senki sem tudott rájönni a kilétére... – Itt tartott egy kis szünetet, és a hatás kedvéért körbehordozta a tekintetét a diákokon. – Egy griffendéles tanuló! – Még egy kis szünet következett. – Úgy öltözött fel, hogy a jelmeze a végtelen egyszerűséget tükrözte. Mindössze egy mugli maszkot és egy hagyományos dísztalárt öltött föl, mégis tökéletesen elérte a célját: senki sem volt képes felismerni. Nos hát nem is csigáználak titeket tovább: a győztes Ronald Weasley lett! Jutalmul harminc pont jár a Griffendélnek!

Tapsvihar tört ki, és Ron szeme elkerekedett.

– Mégiscsak jó ötlet volt azt a gázálarcot választanom – jegyezte meg nevetve. – Még apa csempészte haza a munkahelyéről, és rejtette el a fészerben anya elől.

– Még egy kis figyelmet kérnék! – folytatta Dumbledore. – Ne feledkezzünk meg arról a tanulóról sem, akinek a legtöbb beöltözött diák kilétére sikerült rájönnie! Összesen hétszázötvenkét jelmezes vett részt a bálon, és ebből a győztes négyszáznyolcvanegyet eltalált, azaz ha a saját háza tanulóit leszámítjuk, szinte az összesnek megfejtette a személyazonosságát! Igazi nyomozó válna belőle. Ő név szerint Hermione Granger! Még harminc pont jár ezért a Griffendélnek!

Az újonnan kirobbanó tapsorkán alatt Ron elismerően megfogta Hermione kezét, amelyikben épp nem a villát fogta.

– Jegyzeteltél is közben? – kérdezte a lánytól, mire az gyorsan tisztára nyalta a villáját, majd rákoppintott vele Ron fejére.

Harry diszkréten elfordította a szerelmesekről a tekintetét, ami aztán a Mardekár asztala felé kalandozott. Draco ádázul figyelte Ronékat, de a szeme hamarosan megtalálta Harryt, és ettől ellágyult az arckifejezése. Elmosolyodott, pontosan úgy, mint előző este a Szükség Szobájában.

Amikor a kettejük pillantása csókokat és öleléseket ígérve összeforrt, Harry biztos lett benne, hogy megtalálta az ő saját mesebeli hercegét.

Minden kedves olvasómnak boldog új évet kívánok! :)