– Kedves Hermione! Mi szél hozott ide? Csak nem... – mosolygott Draco Hermionéra a Mardekár klubhelyiségében.

A mardekárosok hiába változtatták meg a jelszót Ginny távozása után, Harry az újat is kikémlelte, hogy a lány Ginnyhez hasonlóan vonulhasson be a griffendélesek felsőbbrendűségét hirdetve.

Hermionéra azért esett a választás, mert Ron és Harry azt gyanították, hogy Draco talán titokban szerelmes belé, és így remélhetőleg nem fogja tönkretenni a holmiját annak, akit szeret.

– Csak de – felelte a lány, és felmutatta a fél pár cipőt, ami még Ginny lábméretét tükrözte. – Valójában az enyém a lábbeli.

– Amihez, mint nemrég világossá vált, szükséges egy jelszó, hogy méretre alakuljon. És amely lábbeli megőrzi a viselője méretét, amikor lekerül róla – összegezte Draco. – Igazán figyelemre méltó.

– Még a dédnagymamámé volt – bólogatott Hermione.

– Akkor, ha nincs ellenedre, lennél olyan szíves felpróbálni? – nyújtotta át Draco a cipőt. – A jelszó kimondása nélkül persze – mosolygott.

Hermione elvette a cipőt, aztán lehúzta a sajátját, mire Draco szeme elkerekedett. A lánynak szép nagy, negyvenhármas lába volt! És amikor beledugta üvegcipellőbe, az pontosan illett rá!

– Neee! – hűlt el Draco.

– De bizony – vigyorgott Hermione. – Velem buliztál az éjjel.

Draco nyelt egyet, de aztán felszegte a fejét.

– Megtennéd, hogy felállsz abban a cipőben?

– Miért?

– Pusztán csak kíváncsi vagyok valamire.

Hermione gyanakodva felállt egyik lábával a tűsarkúban, a másikkal lábujjhegyen, Draco pedig közel lépett hozzá. Egy pillanat múlva azonban visszaült a fotelébe.

– Köszönöm, csak ennyit akartam.

Hermione szemlátomást nem értette a dolgot, de vállat vont, és levette a cipőt, ám az Draco Invitójának hála kiröppent a kezéből.

– Mi a...? – kezdte volna, de Draco már magyarázta is:

– Alacsonyabb vagy, mint az, akivel táncoltam az este, úgyhogy hiába mesterkedsz, tudom, hogy nem a tiéd a cipő! – kiáltotta, és a lányra szegezte a pálcáját, aki Harryvel együtt épp hogy el tudott menekülni.

* * *

– Nahát, Ron! Mikor is láttalak itt utoljára? Semmikor? – kedélyeskedett Draco pár óra múlva a vele szemben ülő, halálosztó arckifejezésű Ronra mosolyogva.

Harrynek nem kevés erőfeszítésébe került, hogy elérje, a fiú ugyanott üljön most, ahol nemrég Ginny és Hermione. Úgy okoskodott, hogy Draco nem akarna diplomáciai kellemetlenséget okozni az apjának azzal, hogy tönkreteszi a Mágiaügyi Minisztérium egyik dolgozójának családi ereklyéjét, így akár Ron is vissza tudná szerezni a cipőt.

– Nahát, Draco! Milyen vicces vagy! Ja, nem.

– Nem csodálom, hogy a lányokat küldted magad helyett, én sem reklámoznám, ha csajnak öltöztem volna a bálon.

– Ne kezdjük Ádámtól és Évától, csak essünk túl rajta mihamarabb!

– Tudod, mit? Igazad van, nem kell a felesleges szöveg! Beszéljenek a tettek! – vigyorgott Draco olyan mindentudó arccal, hogy a Ron mellett álló láthatatlan Harry gyanakodni kezdett.

Draco átadta az üvegcipellőt, amit Ron fel is húzott a szőrös, pontosan negyvenhármas lábára.

– Azt azért meg kell jegyeznem, hogy fehér harisnyában valahogy dögösebb volt a látvány – mondta Draco.

– Kussolsz! Fehéren te is jobban néztél ki. Görényként.

– Vigyázz a szádra, Weasley-patkány! – felelte Draco kimérten. – Most én teszek szívességet neked, ha nem vetted volna észre.

Ron orrlyukai kitágultak, de Harry figyelmeztetésül megragadta a csuklóját a láthatatlanná tevő köpeny alatt.

– Összehugyozom magam a nemeslelkűségedtől – morogta Ron.

– Felállnál akkor egy pillanatra, ha kérhetlek? – emelkedett fel Draco a fotelből vészjóslóan magabiztosan, mire egyik lábán a tűsarkúval Ron is fölállt. – Hm, a magasságod rendben, de engedj meg nekem egy utolsó tesztet.

– Mi a francnak?

– Tudod, tökéletesen meg kell bizonyosodnom afelől, hogy a tiéd a cipő – felelte Draco, és az ajkába harapott.

– Mit akarsz csinálni?

– Nem én fogok csinálni, hanem te.

– Mit fogok én csinálni? – Ron olyan szorosan összevonta a szemöldökét, hogy egy gyengébb héjú diót is fel tudott volna így törni.

Draco hosszút sóhajtott.

– Mivel már mindenféle módszert kimerítettem, amivel próbára tehetem a jelentkezőt, nem maradt más hátra, mint ez. Ezt, noha a többitől eltérően egyértelműen bebizonyítja, hogy ki a jogos tulajdonos, nem véletlenül hagytam utoljára. Ilyesmit azért nem mindenkinek engedek meg...

– Elárulnád, mi a halált akarsz tőlem?

– A cipő tulajdonosa... Ó, ha nem haragszol, még nem mondanám azt, hogy „te", míg bizonyossá nem válik. Szóval közte és köztem lezajlott egy... khm, bensőségesebb jelenet. Egészen pontosan az előtt történt, hogy elhagyta volna a cipőjét. Ha te vagy a tulajdonos, nyilván tudod, miről beszélek.

Ron izzadni kezdett.

– Nem igazán – nyögte.

– Emlékezned kell, mit csináltunk, miután kitaláltad, hogy faképnél szeretnél hagyni.

– E... emlékeznék is, csak rengeteget ittam.

– Szerintem nem ittál olyan sokat.

Ron állkapcsa megfeszült.

– Nagyon könnyen hat rám a pia. Egy kevéstől is lerészegedek. Sakál részeg voltam a bulin, úgyhogy egyáltalán nem emlékszem, mit csináltunk, sajnálom.

– Hát jó, akkor elmondom: csak akkor tudom egyértelműen eldönteni, hogy te voltál-e ott velem a bálon, ha lesmárolsz – vigyorgott Draco gonoszul.

* * *

– Mégis mit kellett volna tennem szerinted? Malfoyt egy millió galleonért sem smárolnám le, nemhogy egy fél pár csukáért! – kiáltotta Ron mérgesen a Griffendél klubhelyiségében, miután mindenki elment aludni, csak ők maradtak ott hárman, ő, Hermione és Harry.

– Akkor sem kellett volna a gyengélkedőre juttatnod – korholta Hermione.

– Csalánártást szórt rám!

– Miután te behúztál neki! – kiáltotta Harry.

– Azt hittem, csak szórakozik velem azzal a smárolós baromsággal, nem hittem volna, hogy ti tényleg... És te komolyan hagytad? – akadt ki Ron. Hát még ha tudta volna, hogy Harry nem csak hagyta, de még élvezte is. – Nem ismerted fel abban a gagyi jelmezben? A hülye is felismerte, csak ő öltözhet ilyen röhejes dolognak, mint a mesebeli herceg.

– Az mennyivel jobb, hogy én meg csajnak öltöztem?

– Az más!

– Miben más? – kérdezte Hermione, mire Ronnak elakadt a szava. Harry szerint azon gondolkodhatott, mit hazudjon ahelyett, hogy be kelljen vallania az igazat, mégpedig, hogy fogadásból történt a beöltözés, és épp a lány miatt. Talán most tudatosult benne, hogy előbb-utóbb elő kell rukkolnia a szerelmi vallomással.

– Igazad van, nem más – mondta végül Ron. Harry laposat pislogott rá.

– Harry, mi megtettük, ami tőlünk telt – vette át a szót Hermione. – Ron hajlandó volt tűrni, hogy öt centivel alacsonyabbá varázsoljam, és én is megnövesztettem a lábamat a kedvedért.

– Bizony! – mondta Ron hevesen bólogatva.

– Azok csak optikai csalások voltak – húzta a száját Harry.

Ron mérgesen nézett. Újabban nagyon nem tetszett neki, ha valaki kisebbíteni merte Hermione érdemeit.

– Bementünk helyetted a kígyófészekbe, haver, egyebet nem tudunk csinálni.

– De mi lesz így Sirius cipőjével?

– Mi már nem tudunk neked többet segíteni, saját magadnak kell odamenned Dracóhoz, és valahogy visszaszerezned – összegezte a lényeget Hermione, mire Harry letörten leeresztette a vállát. Mégis hogyan szerezze vissza? Ha odaállít Draco elé azzal, hogy övé a cipő, a fiú száz százalék, hogy abban a pillanatban csinálni fog vele valamit. Hogy kéne megőriznie az inkognitóját? A lecke fel volt adva.

Harrynek hirtelen támadt egy ötlete, és elvigyorodott.

Minden kedves olvasómnak boldog karácsonyt kívánok! :)