Amikor másnap a három jó barát reggelizni igyekezett, Hermione megtorpant a Nagyterem bejáratával szemközti hirdetőfalnál, ahol már több vihogó lány is tolongott.

– Mi az? – kérdezte Ron, és ő is megállt Harryvel. – Találtál valami érdekeset?

– Igen. Harry üvegcipőjét – tátogta Hermione, és az egyik kiírásra mutatott. A két fiú nagy nehezen közel nyomakodott a faliújsághoz, és Harry az egyik cetlin a következő szöveget olvashatta:

„Figyelem!

Aki a bálon elhagyott egy fél pár üvegcipőt, az Draco Malfoynál átveheti a Mardekár klubhelyiségében. Miután persze bebizonyította, hogy az övé."

Harry leeresztett vállal vonult tovább. A bál után hajnalig keresték a cipő párját, és amikor biztosak lettek benne, hogy valaki magához vette, Harry még reggelig sopánkodott. Abban reménykedett, hogy egy lelkiismeretes házimanó menekítette biztos helyre, most azonban úrrá lett rajta a pánik.

– Sejthető volt, hogy ő fogja megtalálni – szólalt meg Hermione, miközben beléptek a Nagyterembe. – De az a lényeg, hogy nem veszett el. Már csak oda kell menned, és átvenned tőle.

– Na persze! – mondta Harry. – Mintha az olyan egyszerű lenne. Ő Draco Malfoy, én pedig Harry Potter vagyok! Ellenségek vagyunk, nem emlékszel?

– Azt mondod, nem adná vissza? – kérdezte Ron, és leült a Griffendél asztalához Ginnyvel szemben. A lány is tudott Harry beöltözéséről, és most érdeklődve figyelte a beszélgetésüket.

– Azt, sőt, szerintem, ha megtudja, hogy az enyém a cipő, inkább meg is semmisíti! Kizárt, hogy ezek után csak úgy jószívűen visszaadja! – dohogott Harry. – Sirius azt mondta, vigyázzak rá, mert valami ősi családi ereklye, a dédnagyanyja ebben hódította meg a dédnagyapját. Ha ez a cipő nincs, most Sirius sem lenne. El tudod képzelni, mekkora csapás lesz neki, ha elvész a cipő? Megbízott bennem, kölcsön adott egy ilyen értékes dolgot, és én elveszítem. Soha többé nem mernék a szeme elé kerülni, örökre csalódna bennem... – Bánatosan vett magának egy pirítóst. Egészen elment az étvágya.

– Nyugodj meg, ki fogunk találni valamit, hogy épségben visszaszerezzük – veregette meg a kezét Hermione bátorítóan. Ron orrlyuka kitágult, amikor odapillantott.

– És ha a láthatatlanná tévő köpeny alatt belopakodnánk és ellopnánk? – vetette fel Ron.

– Mégis mikor? Nappal, amikor órákon vagyunk, vagy éjjel, amikor Draco ott alszik? – torkolta le Hermione.

– Jó, akkor érte kell menni – vont vállat Ron. – De hallottad, hogy ez mivel járhat. Szerintem Harrynek igaza van, Malfoytól kitelik, hogy direkt tönkreteszi a cipőt, csak hogy bosszút állhasson.

– Talán az lenne a legjobb, ha valaki más menne érte – morfondírozott Hermione.

– Mégis ki?

– Mondjuk, egy lány.

– Én közömbös vagyok Dracónak, legalábbis engem nem utál annyira, mint téged, Harry. Majd én visszaszerzem tőle azt a cipőt! – szólalt meg Ginny határozott hangon. – Már csak a kihívás kedvéért is oda megyek – húzta ki magát.

Harry hálásan nézett rá.

* * *

Ginny előtt kinyílt a Mardekár klubhelyiségébe vezető kőfal-ajtó, a lány pedig besétált, és a láthatatlanná tevő köpeny alatt Harry is óvatosan besurrant mögötte, épp, mielőtt bezáródott a fal.

– Malfoyt keresem! – szólalt meg a lány jó hangosan, mire mindenki felkapta a fejét.

– Honnan tudtad meg a jelszót? – kérdezte az egyik alsóbbéves fiú mérgesen.

– Majd pont elárulom – vetette oda Ginny.

A lány nem akart kiszolgáltatottan várakozni, míg ki- vagy bemegy valaki a Mardekár házába, hogy aztán még szívességet is kelljen kérnie az illetőtől, hogy szóljon már Dracónak. Nem, Harry a láthatatlanná tevő köpeny alatt kikémkedte neki a jelszót, és Ginnynek most csak el kellett mondania.

A kandalló mellett megmozdult egy szőke üstök. Draco ült ott egy kényelmes karosszékben, a lábát keresztbe vetve, az ölében egy könyvvel. Ginny közeledtére felpillantott, és fölvonta az egyik szemöldökét.

– Ez itt a cipő párja, ékes bizonyítékaként, hogy az enyém! Úgyhogy kérem vissza a másikat, amit elhagytam! – mutatta fel Ginny a kezében lévő fél pár üvegcipőt.

– Szia, én is örülök, hogy látlak! – nyekeregte Draco, és összecsapta a könyvét.

A lány mormogott valamit, amit Harry úgy hallott, hogy „én nem".

– Nagyszerű. Na, ideadod a cipőt? – tette csípőre a kezét Ginny.

– Valóban meggyőző bizonyítéknak tűnik a párja, de ne siessük úgy el! Gyere beljebb! Miért nem ülsz le? – Draco letette a könyvet, és a vele szemben lévő üres fotelra mutatott.

– Tudod, ezer dolgom lenne. Meg kell fürdetnem a golymókomat, és meg is kéne fésülnöm, aztán enni adnom neki...

– Azért ez a kis cipőcske csak megér neked öt percet, vagy nem? – kérdezte Draco felemelve maga mellől a cipő párját, és megforgatta a kezében. – Ritka értékes darabnak néz ki. Bár el nem tudom képzelni, hogy lehet ilyesmiben járni.

Erre Ginny kelletlenül odament, és lezöttyent a fotelba. Harry is követte, és megállt a lány mögött.

– Oké, itt vagyok. Mit akarsz?

Draco hosszút sóhajtott.

– Mióta a birtokomba került ez a cipő, a Mardekár klubhelyisége kész átjáróház lett. Fürtökben sereglenek ide a lányok, és mind engem keres. Sosem voltam még ilyen népszerű, bár nem mintha eddig nem lettem volna az, csak hát, érted, ha az ember hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül, annak nem csak áldásai vannak – panaszolta Draco a körmét nézegetve.

– Szegény te – sajnálkozott Ginny laposat pislogva. Harry is megforgatta a szemét a köpeny alatt.

– De ha így esett, hát üsse seprű, alázattal viselem a megpróbáltatásokat, ha ezzel segíthetek valakinek. Biztosra akarok menni, hogy a cipő az igazi tulajdonosához kerül vissza, ezért, aki érte jön, annak fel kell próbálnia. Rengeteg lány jött el, már csak a vicc kedvéért is, vagy hogy közelről láthassanak engem, aztán meglepődve távoztak, amikor kiderült, hogy a lábuk kétszer beleférne a cipőbe. El is terjedt a híre, hogy akkora, mint egy teherhajó, minek következtében szállingózni kezdtek ide a hatalmas lábú csajok.

– Szörnyű lehetett.

– Na tehát, arra akartam ezzel kilyukadni, hogy remélem, nem veszed bizalmatlanságnak, ha arra kérlek, hogy mielőtt visszaadnám, szíveskedj egy pillanatra felpróbálni. Pusztán a formaság kedvéért – vigyorgott Draco, villanó tekintetével felmérve a tátongó különbséget Ginny apró lába és a cipő közt, aztán átnyújtotta.

Ginny kitépte a kezéből, letette a földre, és lerúgta a papucsát.

– Adjusto! – mondta el a jelszót, és kockás zoknis lábával belebújt a tűsarkúba. Draco elnyúlt képpel bámulta, ahogy összemegy, és a lány lábára simul. Most Ginny arcára ült ki a vigyor.

– Miféle bűbájt szórtál rá? – mordult Draco.

– Nem bűbáj volt, látod, hogy nem használtam pálcát. Ez a jelszó kell ahhoz, hogy használni lehessen, és akkor bárkinek a lábára ráalakul.

– De miért volt előtte ilyen nagy? Legalább negyvenhármasnak tűnt.

– Nos, öm... – Ginny kicsit zavarba jött. Ezt nem beszélték meg Harryvel. – Az egy standard méret, amire visszaáll, miután levette valaki – rögtönzött vállat vonva.

Harry a kezébe temette az arcát, mert már tudta, mi következik.

– Akkor légy szíves, vedd le! – kérte Draco udvariasan.

Ginny nem habozott, kiszórt egy rémdenevér rontást, de hiába inalt ki utána a klubhelyiségből a Dracótól megszerzett cipővel, Draco már hamarabb megkaparintotta azt, amelyiket Ginny hozta, és amelyik még mindig Harry negyvenhármas csülkének méretét viselte. Harry alig bírt kiiszkolni a lány mögött, már be is csukódott az ajtó, épp mielőtt Draco ártása hátba találta volna.