Nata másnap este is portyára indult több áldozatott remélve. Minél több embert ölt, annál jobban vágyódott a gyilkolásra.

Ördögi kör.

Habár mélyen legbelül kellemetlen gondolatok is születtek. Nata nem szeretett volna osztozkodni az áldozatokon, viszont ha együtt megy Debbidóval „vadászni" akkor kénytelen lesz. Ez pedig egyátalán nem tetszett neki. Ráadásul itt volt ez a szövetség dolog. Nata nem tudta, hogy miért fogadta el, ugyanis a terve egyátalán nem az volt, hogy Debbidóval együtt „uralkodjon". Egyedül akart ülni a képzeletbeli trónon, hogy az emberek csakis tőle féljenek. Az meg csak hab lett volna a tortán, hogy az emberek látva, hogy ő ölte meg Debbidót, még veszélyesebbnek fogják tartani. Nata már tudta, hogy a fény az ami megállítja azokat a sötét köveket, amelyekkel Debbidó akarta felnyársalni, így nappal valószínűleg csak az árnyékban képes használni.

Halkan landolt egy alacsonyabb ház tetején. A városban szinte minden ház sötétségbe borult, csupán pár helyen világított egy kis fény. Nata óvatosan lemászott az utcába, majd a földön folytatta a portyáját. Épp kikanyarodott volna a szűk kis utcából, mikor valaki utána kiálltott.

-MOLY! - Nata meg sem lepődött amikor meglátta Debbidót. Épp valami gúnyos megjegyzést akart fűzni az ordibáláshoz, amikor Debbidó folytatta a kiabálást, és mondandójával ledöbbentette a lányt.
- TE VOLTÁL IGAZ?! TE SZÖVETKEZTÉL VELE, MAJD RÁM USZÍTOTTAD!

Mi?!

-Mit beszélsz itt össze-vissza te feketelyuk?! Be vagy állva vagy mi?

-Tudom, hogy te voltál! - Folytatta halkabban, de hangjából érződött a bosszúvágy. -Ezért megöllek!

-Debbidó nyugodj már le tesó, mégis mi az isten...- Nata nem tudta befejezni a mondatott mert Debbidó kirántotta éjfekete kardját a hüvelyből és felé iramodott. A lány egy jól időzített tűzcsóvával elég időt nyert ahhoz, hogy elfusson a fiú mellet és az egyik ház szellőzőjébe tegye Blup Blup-ot. A rácsot épp hogy vissza tudta illeszteni mikor a fekete kövek megjelentek a falból. Bár arrébb tudott ugrani, az egyik mégis felsértette a jobb felkarját. Nata a fájdalomtól megvadulva tűzcsóvát lőtt Debbidó felé, aki ezt könnyűszerrel kivédte és már támadott is mikor Nata rákiáltott.

- MÉGIS MI A BAJOD?!

Debbidó csak ejtett egy „Tch" és folytatta amit elkezdett. Most kardjával ment Nata felé, aki meglátta a lehetőséget arra, hogy erősen odavághasson Debbidónak. Elterelés kép előkapta dobókéseit és védekező pozíciót vett fel. Debbidó lendítette a kardot, de a lány csak lazán elhajolt előle. Debbidó egy másik irányból ismételte meg a mozdulatot, ami most sem talált, viszont Nata egy jókora vágást ejtett a bal karján. Debbidó dühösebben támadott, amit Nata most nem dobó keséivel használt ki, hanem a tűzével. Amikor a fiú elég közel ért, ökölbe szorította a kezét, amit Debbidó is észrevett, szemében látszott, hogy leesett neki mire ment ki a játék. Az utolsó pillanatban sikerült neki elrugaszkodnia előle, de a testét még így is megcsapta a hő. Jó pár lépést hátrált a lánytól, aki kihasználva az alkalmat gúnyos megjegyzést tett.

-Ennyit a fegyverszünetről.

Debbidó dühösen nézett rá.

-Elárultál! Az erödet sem tudod használni rendesen! Gyújtogatsz itt össze-vissza! - Nata döbbenten hallotta, hogy a fiú enyhe félelemmel beszél a tűzről, amit a dühvel próbált meg elrejteni. Sikertelenül.

-Nem tudtam, hogy ennyire félsz a tűztől.- Szólt oda gúnyosan.- Amúgy is te támadtál rám annak ellenére, hogy fegyverszünetet kötöttünk.

A fiú kék szemei gonoszul csillogtak a holdfényes utcában.

-Tudod a sötétség volt az egyetlen barátom és jöttél te megvilágítva mindent a tűzzel, amely még téged is elemészt.

Mi van?!

-Mi va..- Nata nem tudta befejezni a mondatott, mert Debbidó nekiugrott és kardját Nata felé szúrta. Natának csak annyi ideje maradt, hogy arrébb ugorjon így a kard nem a szívébe állt, hanem a jobb vállába. Debbidó kirántotta a kardot és lecsapni készült vele.

Nata lassítva látta az egészet. Az idő mintha lelassult volna körülötte. Tompán érzékelte a külvilágot, a fájdalomtól pedig lüktetett a vér a fülében. A szokásosabbnál is rosszabbul látott, hallására sem tudott hagyatkozni, szaglásával pedig csak a saját vére szagát érezte. Debbidó épp lendítette a kardot, amikor visszatért Natába az élet. Érezte ahogy a testét átjárja a düh, az erejét pedig nem csak a kezeiben érezte, hanem mindenhol. Dühösen ráordított a fiúra, akinek kardja már majdnem elérte őt és akkor megtörtént a robbanás.

Nata testéből kirobbantak a lángok, a robbanás ereje pedig elrepítette Debbidót. A fiú fel sem fogta a történteket, mikor nekivágódott a betonnak és elájult. Ezután csend ereszkedett az utcára. A városban több helyen is felkapcsolódtak a villanyok. Nata jó pár másodpercig térdelt a forró betonon, fájó vállát fogva, mire sikerült rávennie magát arra, hogy felálljon. Gyengébbnek érezte magát, valószínűleg a robbanás szívta el az erejét. Lassan cammogott a szellőző felé, ahova Blup Blup-ot rejtette.

Sosem tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire! Ki tudja, hogy még mire tudnám használni az erőm? Debbidónak igaza volt, még tanulnom kell. Sokat.

Levette a rácsot a szellőzőről és óvatosan kivette Blup Blup-ot, akit át is nézett sérülések után kutatva, de szerencsére az állat sértetlen volt.

Debbidó felé tekintet, aki ájultan feküdt a földön. Akármiért is támadta meg, az azért volt, mert valaki hazudott a fiúnak. Hiszen ő maga mondta, hogy „szövetkeztél valakivel". Nata eldöntötte, hogy tisztárra mossa a nevét. Kerüljön bármibe is.

Blup Blup a bal vállán csücsült és figyelte, ahogyan gazdája ellenőrzi a fiú életjeleit. Szerencsére Debbidó életben volt. Nata azt kívánta bárcsak ébren lenne és megtudnák beszélni ezt az „árulási" témát. Vajon ki ültette a bogarat Debbidó fülébe? És miért? Talán... Natát akarta eltenni láb alól íj módon?

Bármelyik is Nata tudta, hogy megfogja ölni, ahogy megtalálja és tisztára mossa a nevét.

Na álljunk meg egy percre... Miért is akarom pont NEKI bebizonyítani ártatlanságomat?!

Nata az ájult Debbidóra nézett.

Megölhetném... még sem teszem. Miért?

Nata csak egy nagyot sóhajtott és a sérült vállára nézett. Fogalma sem volt arról, hogy ezt hogy fogja elrejteni Angelika elől. És ha meglátja, mégis mit mondana neki? Ne aggódj csak beleestem egy vasrúdba? Vagy fent akadtam egy kerítésen? Nata maga is belátta, hogy ezeknél még egy óvodás is jobb érveket tud kitalálni.

Istenem tesó... Most mégis mihez kezdjek a sebbel? És egyátalán mit kezdjek veled tesó?!

Nata morgott egy-két csúnya szót, majd óvatosan lehajolt, hogy felszedje valahogy az ájult Debbidót. Ekkor azonban egy furcsa érzés keletkezett a hátán, olyasmi mint amikor figyelik az embert. Nata automatikusan hátrakapta a fejét és akkor meglátta a szörnyet akinek nem volt arca.