-Eredj, mert lekésed a buszt! És nekem ne csinálj hülyeséget!- Miss. Klark hangja dorgálóan hangzott, mondjuk az is volt, de Le Natát ez soha nem hatotta meg.

Egy gyilkos vagyok ember! Nem fogok hülyeséget csinálni, á nem!

Az árvaházból örökbe fogadta egy amerikai házaspár, de a kapcsolatuk nem volt felhőtlen, sőt Nata sokszor kiverte a biztosítékot. A házaspár ezért elvitte egy másik árvaházba, és otthagyták. Amerikába.

Óh, hogy az a jó...

Nem mintha ez megrázta volna a lányt, sőt úgy érezte, hogy leesett egy teher a válláról. Időközben megtanult angolul, hisz végül is szüksége volt rá. Volt, hogy órákon keresztül az angol szótárakat bújta. Olyankor Blup Blup kényelembe helyezte magát az ölében. Le Nata ugyanis nem volt hajlandó megválni az állatól.

Miss. Klark viszont a hírre, azonnal Amerikába utazott. Hogy mégis miből és miért az Nata számára máig rejtély. Számára a nő egy kész labirintus volt, ezért egy idő után már nem próbálkozott a megértésével. Mrs. Klark munkát vállalt abban az árvaházban, amelyikben a lány is volt. Hogy ezt is, hogy tudta kivitelezni, a lány nem tudta. Igaz a vénasszonynak megvolt a maga stílusa, most, hogy belegondol nem csoda, hogy megkapta az állást. A nő bár szigorú volt, de segítőkész és mindig segített Natanak a tanulásban. Néha voltak jobb és rosszabb napjaik, de Nata számára Mrs. Klark volt az egyetlen ember, akit nem akart elhamvasztani. Egyenlőre. Viszont eljött a búcsú ideje. Le Nata kijárta az általánost és azon kapta magát, hogy középiskolába megy. Viszont az iskola, amelybe sikerült be iratkoznia messze volt, ezért Miss. Klark kénytelen volt kollégiumba is beíratni. Így került Le Nata a Carnation Középiskolába.

Lassan megfordult, és Miss. Klarkra mosolygott.

-Igyekszem majd Miss. Klark!

Az öreg nő bólintót majd visszasietett az árvaházba, hiszen a kisgyerekeket nem szabad sokáig egyedül hagynia. Le Nata pedig elindult a buszmegálló felé. Hátán nehéz hátizsákot viselt, bal kezével pedig a bőröndjét húzta maga után. Jobb kezében egy letakart kis ketrecet cipelt. Tíz kínkeserves perc után megált a buszmegállóba és ledobta magát egy régi vasszékre. A bőröndöt maga mellé állította, a ketrecet pedig az ölébe vette, és bekukucskált az anyagon. Egy fekete szempárral találta szembe magát, és az állat csőrével. Egy kis madár lapult a ketrecben. Le Nata odadugta a ketrec rácsai közé az ujját, mire a madár óvatosan csipkedni kezdte.

-Most nem adhatok neked kaját Blup Blup. Még a végén rosszul leszel a buszon!

A madár erre abbahagyta a csipkedést és Nata arcát kezdte tanulmányozni. Pár percig még nézegették egymást, majd a buszt ismerős motorzaja hangzott fel. A lány gyorsan felpattant a székről és a bőröndjét húzva kiállt a busztábla mellé. A busz lefékezett, Le Nata pedig felszállt a járműre.

Az iskolától nem messze szállt le. Kifáradt a kétórás úton, viszont a friss levegő erőt adott neki. Lassan elindult az épület felé, cikázva a sok diák között. Vasárnap volt, de így is sok diák özönlött el mellette. Valószínűleg a kollégiumba akarnak bepakolni. A portán még viszonylag kevesen várakoztak, Le Nata kapott is az alkalmon és beállt a rövid sorba. Igazából meg volt lepve, azt gondolta, hogy több kilencedikes lesz kollégista. Szemüvege mögül láthatatlan pillantásokat vetett a emberekre, majd visszafordult a porta felé. De ez nem jelentette azt, hogy nem figyelt. Ó nem! A lánynak ugyanis páratlan hallása volt, és szaglása. Nem messze tőle egy kisebb lány csoport ált és sugdolózott. Le Nata fülelt.

-De biztos, hogy oda kell menni?

-Jah Lucy maradjá' már, majd meglátjuk.

-Há de ha eltévedünk akko' mi lesz?

-Semmi mi lenne? Amúgy Láttad azt a kék pulcsis gyereket? Tök gáz szerintem!

Nata nem hallgatta tovább a beszélgetést. Elsősorban azért, mert idegesítőnek találta a vinnyogó libákat, másrészt pedig az előtte lévő lány végzett, és ő jött soron. Leginkább egy recepciókét tudta volna leírni a portát. A pult mögött egy idős, vékony, ősz hölgy ált. Nata magabiztosan kihúzta magát.

-Jó napot kívánok!- Majd elkezdődött az adatok átvétele és egyéb papiros tevékenységek, melyeken Le Nata csak szeretett volna átesni.

Sokáig tartott mire felért. Legalább is ő így gondolta. A szobája a 216-os volt. Végig caplatott a folyóson, majd az ajtó előtt megált és a zárba dugta a kulcsot. A szobában nem volt semmi extra. Két nagyobb szekrény, két ágy, és két íróasztal. Nata örömmel nyugtázta, hogy szobatársa még nem érkezett meg. Bár a portás nő nem mondta, hogy lesz szobatársa, de ő biztos volt abban, hogy lesz.

Csak ne az egyik pláza picsát kapjam!

Mély sóhaj hagyta el a száját, majd elkezdte kipakolni a cuccait. Ruháit a nagyszekrénybe rakta, füzeteit, és egyéb ingóságait az íróasztal kihúzható fiókjába tette. Blup Blup-ot is kiengedte kicsit futkározni, majd megetette. Bőröndjét az ágy alá csúsztatta. Megfogta a hátizsákját, melyben az utolsó dolog lapult, amit beletett. Kivette a tárgyat, majd a hátizsákot a bőrönd mellé tette. Kezében immáron az általa jól ismert maszk pihent. Nata ilyesztő vigyorra húzta ajkait.

Ugyanaz az a vigyor volt az arcán, amelyik a panelház felégetése után is rajta volt.