„Kell egy álnév. Mi legyen.. mi legyen?

Ideges volt, nem szabad régi nevét használnia. Nem is akarja. Az erdő határán volt már, távol az emberektől.

Megtámaszkodott a fatörzsén és kilihegte magát.

Valami megmozdult az ujjai között.

Egy molylepke.

Nabang.

Én vagyok Nabang Le Nata."

Az erdő csendes volt, csendesebb mint ahogy Le Nata elképzelte. Igaz, hogy sokszor járt ki a vadonba, de csak nappal. Hideg viszont volt. Annak ellenére, hogy Nata egy kész lángszóró, nemigazán képes melegen tartani magát, éppen ezért fázott az éjszaka. Rühellte a hideget. Talán még a volt kis barátnőjénél is jobban. Tüzet nem akart gyújtani. Egyrészt azért, mert félt, hogy észreveszik, másrészt azért, mert nem tudta használni rendesen az erejét és felgyújthatta volna az erdőt, ha a tűzcsóva kikerül az irányítása alól. Plusz a maszkja takarta az arcát, ezért legalább ott nem mardosta a csípős szél. Egy darabig sétált még, majd egy szimpatikus odvas fába húzta meg magát. Hidegnek még mindig hideg volt és a fa nyírkos is volt belülről, de legalább a széltől óvta. Elhelyezkedése közben rátenyerelt valami puhára, ami ijedten csipogott egyet. Le Nata szíve kiugrott a helyéről rémületében és kezét úgy rántotta el mintha forró vashoz nyúlt volna.

-Mi a faszom ez..?- Idegesen nézett arra a helyre ahol a fura dolgot tapintotta. Egy pici fekete kis madár volt ott. Leginkább egy kiwi madárra hasonlított, de Le Nata biztos volt benne, hogy nem az. Kezdve azzal, hogy volt szárnya. Nata szívtelennek gondolta magát azokután amit tett. Úgy gondolta bárkit megtud ölni bűntudat nélkül. Mégis ahogy ránézett a reszkető kismadárra, úgy érezte, hogy szíve megolvadt. Óvatosan felvette az állatkát, majd a pulóverre belső részébe tette, hogy melegen tudja tartani. Azon az éjszakán meglepő módon nem fázott többet..

Reggel korgó gyomrára ébredt. Először nem igazán tudta, hogy hol van, aztán egyre több dolog ugrott be neki. Még mindig hideg volt, de már közel sem annyira, mint az éjszaka. Barna haja copfba volt kötve, csupán elöl lógott egy nagy narancssárga tincs az arcába, eltakarva jobb szemét. Ez nem zavarta különösebb képpen, látása így is rossz volt és a nevelő szülei nem voltak hajlandóak elvinni a szemészetre így hozzászokott.

A madár...?

Ijedten pillantott a pulóverre alá, de nyugodtan felsóhajtott, hogy a madárka még nem tünt el.

Egyátalán miért is aggódom érte?

Megrázta a fejét, majd felált, ügyelve arra, hogy a madár ne essen ki a helyéről. A gyomra újra emlékeztette arra, hogy enni kéne, így Nata kellemetlenül elindult vissza a város fele. Útközben a madárka is felébredt, de nem tünt ijedtnek attól, hogy egy ember cipeli. Sőt! Egyenesen élvezte a kilátást és Le Nata testmelegét.

-Szereted cipeltetni magad mi?- A madár kérdőn pillantott Natára, amin a lány meg is lepődött.- Kéne neked egy név. Mit szólsz a Kiwihez? Vagy mondjuk az Iplo?

A madár még mindig kérdőn vizslatta az arcát.

-Egyik sem tetszik?- Felhúzta az orrát, mintha megsértődött volna.-Akkor leszel Blup Blup.

Blup Blup elégedetten mocorgott a helyén, majd tekintetével újra a környéket vizslatta. Nata arcán egy szelíd mosoly jelent meg, habár ez a maszkjától nem látszott. A városhoz közelebb érve viszont levette a maszkot.

Hol találunk kaját..? Kukázni nem fogok! Még legalább is nem...

Arcára erőtlen fintor kúszott a gondolatra, de más megoldást nem látott. Még nem.

Órák. Le Nata órák óta sétált az utcákon. A lábai enyhén szólva is rogyadoztak. Az ég borús volt és az eső már elkezdett csepegni. Még csak az kellet volna, hogy elázzanak. Nata behúzódott egy nagy ház teraszára menedéket keresve. Tekintetét felvezette az esőfelhőkre, melyek olyan sötétet voltak, hogy szabályosan meg lehet tőlük ijedni. Szinte már ömlött az esőt. Nata húzta a száját.

-Nah Blup Blup, most itt leszünk egy ideig. Szerinted mikor...

A mondatot már nem tudta befejezni, mert a ház ajtaja kinyílt. Egy idős nő állt az ajtóba. Meglepődve nézte a lányt majd arcán újra fáradt ráncok ültek ki. Le Natát kirázta a hideg a nőtől. Mondjuk ebben a vihar is segített.

-Mit ácsorogsz ott te szerencsétlen?- Nata szemei kigúvadtak mint egy csigának, ahogy a nő megszólalt- Gyere be te ütődött.

-Hát de...

-Hozd a varjúdat is, mit bánom én csak gyere!

Nata hápogott még egy sort, majd bement a házba. Idegesség lett úrrá rajta, óvatosan lépkedett, ugrásra készen állva.

Egy rossz mozdulat nyanya, és elégsz a gecibe!

-Hogy szólíthatom?

A nő visszafordult. Mogorván nézett rá, és valamit mondogatott is az orra alatt, de Le Nata ezt nem vette figyelembe.

-Mrs. Klark. Ez egy árvaház kedvesem. Épp bezárattatni szerettem volna ezt a helyet, mert mint láthatod itt nincs már másik gyerek. Jelenleg te vagy az egyetlen árva itt. Szóval reménykedj, hogy lesz aki örökbefogad!- A kedvesem szót úgy mondta, mintha Le Nata egy ocsmány rovar lenne. Aztán tovább döcögött az egyik szobába. Nata pedig próbálta feldolgozni az adatokat.

Hogy lehet, hogy ő az egyetlen?! Ki ez a nő? És egyátalán....miért?! Ha én vagyok az egyetlen... mit akar? Nyanya!

Bűzlött neki ez az egész. Elővigyázatosan lépkedett tovább. A faparketta nyikorgott, minden lépésénél megfeszült. Blup Blup még jobban Le Natatához bújt, a lány karjait pedig védelmezően a madár köré zárta. Bepillantott abba a szobába amelyikbe a nő is ment. Mrs. Klark a fotelben ül, és a szemeit pihentette. Előtte volt egy kis asztal, melyen tea és sütemény volt. A szobában volt még két barna fotel, egy kisseb polc, több tükrös szekrény. Pirosas-barnás szőnyeg volt leterítve, a falon pedig mindenféle régi kép, vagy valami kötött dísz volt. Tekintete újra Mrs. Klarkra irányult, aki megérezhette, hogy figyelik. Hirtelen kinyitotta a szemeit és felkapta a fejét, mire Le Nata kisebb szívinfarktust kapott.

Ez a nő egy kész elmebaj! Az öregek eddig is ilyen ijesztőek voltak?

-Ülj le!

Le Nata leült.

-Hogy kerültél az utcára?

Uhh...

-Hosszú történet.- A lány direkt feltűnően végig mérte az asszonyt.-Nem biztos, hogy megéled a végét.

-Tessék?!

Pffff teljesen megérte.

-Az én koromban nem voltak ilyen szemtelenek a gyerekek!-Folytatta Mrs. Klark- Akkor megnevelték őket tudod?

-Nem.

-Meg se lepődők rajta-Legyintett- Mond csak, honnan van a madarad?

-Miért érdekli?-Húzta össze gyanakvóan a szemöldökét.

-Egy gyerek aki az utcán lakik - legalábbis gondolom te ott laksz - nem tud eltartani egy háziállatott. Szóval? Hogy szedted össze?

Tökéletes! Le Nata azon kapta magát, hogy a nő azt hiszi, hogy utca gyerek, vagyis nem fog szólni senkinek sem arról, hogy itt van. Nem mintha keresnék, hisz azt hitték, hogy meghalt a tűzben, ráadásul álnevet használ. Nata vállat vont.

-Találtam. Nem nagy állat, nincs szüksége annyi élelemre, hogy ne tudnám ellátni.

Mrs. Klark bólintott, majd egy nagy sóhaj kíséretében felált. A fapadló nyikorgott minden lépése után.

-Na, gyere, kör bevezetlek!