-Megjöttünk. Elégedett vagy? -Nata hangjában keveredett a düh és a gúny. A lány fájó vállat fogta, Debbidó pedig csak állt, nem törődött különösebbképp Slenderman-nel.

-Tulajdonképpen igen. Hamarabb ideértetek mint ahogy vártam. Gyertek beljebb.

Slenderman bement a bitang magas ajtón és a kezével beinvitálta a két újoncot. Nata egyből megérezte a por és a régi fa szagát és azt a kellemetlen érzést a mellkasában, miszerint neki ide nagyon nem kéne bemennie. Mégis lassan átlépte a küszöböt és belépkedett az idejét múlt házba. Felpillantott Slenderman-re és küldött neki egy szeretet nem igazán látott grimaszt, noha a lény ezt nem látta a maszktól. A ház pont olyan volt, mint amilyennek elképzelte. A falakról jó pár helyen lejött a tapéta vagy belepte a penész. A parketta szálkás volt és repedezett, volt ahol el is tört. Nata megjegyezte magában, hogy ezen a helyen soha nem fogja levenni a cipőjét. Balra volt a nappali szerűség - ezt a kanapékról, a teásasztalról, és a tévéről ismerte fel- jobbra pedig a konyha volt. Előre tekintve egy rozoga lépcsőt vett észre, és egy ajtót amely különösen kitűnt a környezetéből tisztaságával és ápoltságával.

-A szobák az emeleten vannak.-Csukta be az ajtó Slenderman.- A szobátokat úgy rendezitek be ahogy akarjátok. Az a tietek.

-Végre valami jó hírt is hallok ezen a napon. -Szólt oda gúnyosan Debbidó. Slenderman nem adta jelét annak, hogy hallotta volna a megjegyzést.

-A többiekkel próbáljátok meg nem megölni egymást ha lehet. Mostantól itt laktok, csak az erdő határáig mászkálhattok. Messzebb csak akkor mehettek, ha én azt megengedem.

Szóval rabok is lettünk de jó!

Nata elindult a lépcső fele nem törődve azzal, hogy akar-e még mondani valamit Slenderman. Debbidó halkan követte. Az első emeletre érve két folyosót pillantottak meg: az egyik jobbra ment a másik pedig balra.

-Nah merre?-Kérdezte Debbidó ahogy végignézett mindkét folyosón. Az ajtókon névtáblák lógtak ezzel jelezve azt, hogy a szoba foglalt, így a fiú gyorsan átpáztászta, hogy van-e olyan amin nincs tábla. Nata ránézett a fiúra, aki a maszk ellenére is érezte a lány kérdő tekintetét.

-Hogy-hogy merre? Amerre akarsz. Én mindenesetre keresek egy szobát és bent is maradok pár napra...... hétre...-Az utolsó szót már csak maga elé motyogta, de Debbidó így is hallotta. Nata a jobb oldali folyósót választotta és a végén már látott is pár üresnek vélt szobát.

-Enyém a jobb oldali.- Mutatott egy ajtóra Debbidó pedig csak bólintott.

-Akkor enyém a bal.

-Megbeszéltük.

Alig tettek meg pár lépést a beszélgetés vége után, mikor mögöttük ajtó nyitódás hallatszott. Natát nem különösebben érdekelte a fazon -annak ellenére, hogy hallotta, hogy megállt a küszöbénél- Debbidó viszont hátrapillantott. Magában pedig megjegyezte azt, hogy az itt lakó népség tényleg nem normális. A palinak fehér volt a bőre, mint ha halott lenne, szemei körül hatalmas fekete karikák díszelegtek, szája fel volt vágva. Haja és a nadrágja fekete volt, pulcsija azonban fehér mint a bőre. Debbidó csak ekkor vette észre, hogy az ürge nem pislogott - olyan volt mint akinek nincs szemhéja. A fazon úgy nézett rájuk, mint a kisgyerekek karácsonykor akik új játékot kaptak. Debbidót sem érdekelte túlságosan a fiú ugyanis egy semleges tekintettel újra a folyósót vizslatta. Épp mondani akart valamit Molynak mikor egy hang - valószínűleg a srácé- utánuk szólt.

-Slender komolyan két ilyen kis vakarcsot hozott a nyakunkra?! - A fiú dühösnek tünt, de Nata egyből tudta, hogy őket akarja cukkolni. Debbidó sem volt hülye, ő is rájött mert Natának küldött egy olyan pillantást amiből ez volt kiolvasható:

'Nem lehet egy nyugodt órák sem mi?'

Nata csak a szemét forgatta. A fiú utánuk ment mire Debbidóék megálltak és ránéztek.

-Hozzátok beszélek basszátok meg!

-Ó valóban?- Kérdezett vissza Nata.- Pedig nagyon nem úgy tűnt. Én személy szerint azt hittem, hogy a hangoktól kérdezted a fejedben.

-TE! - A fiú egy pillanatra úgy tűnt mintha Natának akar ugrani, de hirtelen a semmiből megjelent előtte egy fekete penge. Debbidó hideg tekintettel vizslatta a fehérbőrű fazont, akit meglepett a kard.

-Ó csak nem védelmezed a hölgyedet?

-Moly nem a hölgyem.-Mondta Debbidó, ezt pedig olyan őszintén és nem törődve mondta, hogy a fiú nem tudta tovább cukkolni ezzel. Főleg miután Debbidó folytatta.- Csak ha nem látnád, meg van sérülve. És ha jól emlékszem Slenderman külön megkért minket arra, hogy ne öljük meg egymást. Titeket talán nem?

Az utolsó mondatott számon kérő hangon mondta. A fiú csak vicsorgott rá felvágott szájával.

-Szerintem kezdjünk tisztalappal Hópihe.- Szólalt meg Nata és Debbidóra nézett, hogy rakja el a fegyvert. A fiú épp mondani akart valamit a becenévre de Nata közbevágott.- Az állnevem Moly. Örvendek.- Az utolsó szót úgy mondta, mintha egy patkányhoz beszélne.

-Jeff.-Morogta. Fekete szemeiben örült csillogás látszott és úgy nézett végig rajtuk, mintha már tervezgetné a vágások és szúrások helyét. Nata direkt nem tette ezt szóvá. Hagyta, hadd merüljön el a kis világában.

-Debbidó.-Biccentett és visszarakta kardját a helyére.

-És most ha nem bánod Jeff, de én elmennék beköltözni a szobámba.

Nata olyan gyorsan tűnt el mellőlük, hogy Debbidó nem is vette észre.

-Magasbiztos egy csajnak tűnik.- Dunnyogott Jeff. Nem tetszett neki, hogy az újoncoknak még csak a szemük se rebbent a látványától. Legalábbis Debiddónak, Moly arca nem látszott, de a hangjából ítélve őt sem riasztotta meg. Sőt még csak nem is érdekelte.

-Az is.- Értett vele egyet Debbidó.- Félelem nélkül nekem rontott anno, mikor először találkoztunk.

Jeff kárörvendően felkacagott. Nevetése egyszerre volt rekedtes és magas hangú, és szabálytalan amitől még inkább pszichopatának nézett ki.

-Vajon a démonoknak is így fog neki rontani?!

Mire Debbidó bármit is tudott volna erre mondani, Jeff is eltűnt a folyóson. Ő pedig ott marad ezer kérdéssel a fejében, amelyek aggasztóbbak voltak mint eddig bármikor.