Kissé bűntudatom volt amiatt, hogy nem szóltam a szüleimnek a költözésről, így elhatároztam, hogy haza megyek és beszélek velük. Teszem hozzá egy hétbe telt, hogy rá vegyem magam erre, arról nem is beszélve, hogy ők egyáltalán nem is kerestek az alatt az idő alatt. Bár gondolom úgy voltak vele, hogy Jungkook-nál lehetek.

Gyomorgyörcsöm volt, hogy haza kellett menjek, s rettentően rosszul éreztem magam, mintha csak a nap sütötte volna meg a fejemet. Izzadtam, remegtem, s féltem. Nem tudtam, hogy mégis milyen reakcióra számíthatok majd, mindenesetre felkészültem akár a legrosszabb eshetőségekre is. Belőlük már bármit ki néztem azok után, hogy egyik gyerekükkel sem beszéltek.

-Itt megvárlak, rendben?-Simított combomra Jungkook, s hajolt közelebb, hogy egy nyugtató csókot tudjon lopni tőlem, én pedig mosolyogva bólintottam egyet, s aztán mély levegőt véve kiszálltam a kocsiból. Kissé meg kellett magam rázzam, főleg a kezeimet, ugyanis rettentően feszült voltam, s még nyakamat is kiropogtattam. Csak azután indultam meg a ház felé, hogy lélekben teljesen felkészültem rá, s be nyitni is csak akkor nyitottam be.

Az előtérbe érve apró zajok csapták meg fülemet, s folyamatos motyogások, így arra véltem következtetni, hogy valaki TV-t néz. Le vettem a cipőmet, s óvatosan megindultam a nappali felé, hogy szemügyre vegyem a helyzetet. Nem néztem be a dolgokat, nevelőapám tényleg a tv-t nézte, anyám pedig a konyhában forgott.

-Sziasztok!-Intettem egyet, s indultam meg befelé, míg a két szülő azonnal felém kapták fejüket. Anyám meglepve vette tudomásul, hogy újra otthon lát, a férfi viszont csupán bólintott egyet köszönés képpen.-Arra gondoltam, hogy beszélnünk kéne.-Vágtam bele egyből a közepébe, ugyanis úgy gondoltam, hogy nincs semmi értelme annak, ha húzom az időt, s kerülgetem a forró kását. Én szerettem a tettek mezejére lépni, s ez ezúttal sem volt ez másképp, hiába aggódtam egy kissé.

-Hát valóban kéne beszélnünk fiatalember..-Lépett a nő a szobába, s ült le párja mellé, onnan nézett rám mérgesen.-Nagyon remélem, hogy azért vagy itt, hogy elmond; ki nőtted ezt a meleg szarságot.-Szólt rám erélyesen, míg én szemöldök ráncolva hőköltem kissé visszább.

-Igazából nem éppen..-Vakartam tarkómra, s aztán sóhajtottam egy nagyot.-Szólni akartam, hogy elköltöztem.-Rántottam vállat, s vettem ki a szobám kulcsát a zsebemből, hogy az asztalon feléjük tudjam csúsztatni azt. Anyám értetlenül nézett a mellette ülőre, s azonnal fel is kapta a kis fém tárgyat, majd megindult vele a szobám felé, s ki is nyitotta azt. Meglepve vette tudomásul, hogy bent már csak az üres ágy és a bútorok fogadták, szinte majd' elájult, annyira meglepődött. Először nem is igazán tudott szóhoz jutni, csupán körbe nézett vagy tízszer, hátha csak rosszul lát.

-De mégis mikor?-Értetlenkedett, s aztán ült vissza elém lassan, míg én körmeim piszkálva válaszoltam neki.

-Mikor nem figyeltetek, vagy éppen nem voltatok itthon. Igazából nagyon könnyű volt.-Ráztam fejemet.

-Hát ez mind szép és jó, de mégis hova költöztél és kivel? Meg honnan volt erre egyáltalán pénzed?-Tárta szét karját nevelőapám, míg én nagyot nyelve hajtottam le fejemet. Nem mertem nekik a teljes igazságot elmondani.

-Jungkook-al költöztem el.-Mondtam végül csak ennyit, s szerencsére a két szülő annyira fenn akadt ezen az egy válaszon, hogy onnantól kezdve nem is érdekelte őket az, hogy honnan kerítettem pénzt a lakásra.

-Tessék?-Emelték fel hangjukat azonnal, s néztek rám nagy szemekkel, ám mikor látták, hogy nem hazudok, s még csak nem is mondok ennél többet; anyám magatehetetlenül dőlt hátra a kanapén.

-Ezt nem hiszem el.. Mit rontottam el, Jimin? Nem figyeltem rád eléggé? Többször kellett volna beszéljek veled a lányokról? Egyáltalán hogy érzed magad? Nincs ettől valami.. Valami bajod?-Kérdezte sorjában a nő, míg én szemem forgatva dörgöltem meg orrnyergem.

-Nem anya, nem fáj semmim, ha erre akarsz utalni. Remekül vagyok, sőt! Jungkook törődik velem, vigyáz rám és meg ad nekem mindent. Nincs miért aggódni. Igen, mindketten fiúk vagyunk, de ez nem egy betegség. Mindenki azt szeret akit akar. Sajnálom, de én nem tudok úgy lányokra nézni, ahogy más fiú. Soha nem is tudtam. Engem nem érdekelnek és kész.-Rántottam vállat dacosan, anyám pedig könnyeivel küszködve bújt a mellette ülő férfi mellkasába, s aztán kért meg, hogy vonuljak ki a házból. Én csupán bólintottam egyet - hiába nem látta azt - s már fel is tápászkodtam a fotelből, hogy kifelé vegyem az irányt. Fel vettem cipőmet, s ki léptem a házból, ám még mielőtt az ajtót be csukhattam volna; nevelőapám rá fogott a falapra, s erősen tartotta azt. Elengedve hagytam, hogy kitárja azt, s aztán vártam meg, hogy ő is ki lépjen mellém, majd pedig türelmesen végig néztem ahogyan zsebre dugja kezeit, s végül beszélni kezd.

-Nekem nem sok bele szólásom van abba, hogy kit szeretsz és kit nem, hiába vagyok melletted már egy ideje. Tulajdonképpen semmi közöm hozzá. Kissé meglep, tény és való, és nem igazán tudom, hogy ez mégis hogyan lehetséges, hogy normális-e mindez, de én értékeltem magamban a dolgokat. Éppenséggel én is lehettem volna meleg.-Rántott vállat, engem pedig teljesen meglepett az, amit mondott.-Nem hibáztatlak, csak ennyit akartam mondani. Élj boldogan a Jeon gyerekkel, legyetek sikeresek! Egyet kérek tőled. Néha írj rám!-Nézett végül rám, én pedig mosolyogva bólintottam egyet, s aztán hagytam, hogy karjai közé zárjon, s egy rövid ölelést adjon.-Egyébként ha már itt tartunk. Nem tudod, hogy vol van MiCha?

-Majd meg adom a címet. Oké?-Kérdeztem tőle, melyre' csupán egy bólintás volt a válasz.

-Oké! Na menj! Úgy látom, hogy Jungkook kissé feszült, ide látom, hogy izmai dagadnak, vajon minden rendben van-e.-Biccentett a kocsi felé, én pedig megköszöntem neki mindent, s aztán már meg is indultam a jármű felé. Mosolyogva szálltam be az anyós ülésre, s egy nagy adag levegőt ki eresztve a tüdőmből dőltem hátra az ülésen, majd pedig megkönnyebbülve néztem a mellette ülőre. Ő azonnal combomra simított, s türelmetlenül, ajkait rágcsálva várta, hogy mondjak valamit, ám annak ellenére, hogy mennyire kíváncsi volt, nem szólt egy szót sem.

-Minden oké. Vagyis fogjuk rá. Anyám azt hiszi, hogy betegség, és magát okolja, de úgy látszik, hogy apa kezd megbarátkozni a helyzettel. Ő sok szerencsét kívánt nekünk. Anyám viszont elzavart..-Rántottam vállat csalódottan, míg Ő fejét kezdte rázni, s aztán közelebb hajolva hozzám egy finom puszit nyomott puháimra.

-Ne aggódj baba, semmi bajod nincsen. Különben is, kit érdekel, hogy mit gondol? Legalább egy valaki melletted áll. Én pedig tudod, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy szép életed legyen és úgy érezd magad mellettem, mint valami herceg. Mellettem nem kell aggódj semmi miatt és nem is kell félj semmitől. Világos?-Suttogta ajkaimra kedves szavait, majd pedig bólintásom után azonnal utánuk is kapott, s nagyot szusszantva vette birtokba azokat.

Bár anyám nem igazán akarta a dolgokat elfogadni, azért apámnak hálás lehettem. S bár nem mondtam el a teljes igazságot - ugyanis nem álltam rá készen - azért lényegesen le került rólam egy nagyobb súly. Jobban éreztem magam attól, hogy elmondtam nekik legalább az egyik lényeges dolgot. Az pedig, hogy a nevelőapám sok sikert kívánt; mindennél többet ért nekem. Eszméletlenül hálás voltam neki, s nem is igazán tudtam, hogy hogyan hálálhatnám meg azt, hogy ennyire empatikus volt velem. Mindenesetre a két kezemet össze tudtam volna tenni, hogy ilyen volt velem. Legalább ő azt nézte, hogy mi a fontos nekem és mi a jó, nem pedig azt, hogy vajon mi bajom lehet.

2023.04.09.

Hibákért elnézést! :c

Köszönöm, hogy elolvastad! <3

Boldog nyuszit mindenkinek!✨️