Jimin valóságosan remekelt a szóbeli vizsgáin, folyamatosan beszélt megállás nélkül, s egy percig sem aggódott. A tanárok oda voltak érte és szerintem a vizsga biztosok is. Dicsérték Őt a pedagógusok, s megnyugtatták, hogy nem kell aggódnia, Ő biztosan közte lesz azok diákok sokasága közt, akik át mennek a vizsgán. A szőke hajú ajkain levakarhatatlan mosoly szerepelt. Én pedig azért mosolyogtam, mert boldog volt.

-Jövőhéten esküvő és ezennel minden vizsgánknak vége van. El megyünk egyet kajálni, vagy a szerelmes pár szeretne kettesben turbékolni?-Húzogatta szemöldökét Jackson, míg én azonnal rá vágtam, hogy turbékolni szeretnék, ám Jimin velem egyidőben rá vágta, hogy Ő szeretne enni egyet Minho-ékkal.

-Szoptad öcsém!-Nevetett a barna hajú, míg én szemem forgatva haladtam utánuk.

Én nem voltam annyira éhes, úgyhogy csupán csak egy tál gyros mellett döntöttem, míg Jimin egy hatalmas hamburger mellett. Jackson természetesen a fél gyorséttermet felvásárolta, míg Minho találomra választott magának valamit.

Felhőtlenül beszélgettünk egész idő alatt, s megállás nélkül, jobbnál jobb témák kerültek előtérbe. Igazából nem bántam meg, hogy velük tartottam, s ettünk egy jót. Szerettem a két fiú társaságát mindig is, így nem is volt kérdés, hogy mindig élveztem a társaságukat. Különben annak is örültem, hogy Jimin ennyire jól ki jött velük. Hiába tudta, hogy ők ketten vannak, s hiába "ismerte'' őket, azért az mégsem olyan ismeretség volt, mint a szemtől szembeni. Bár tény és való, hogy soha nem is gondoltam volna, hogy mi valamikor össze csapódunk a szőke hajúval. Azt meg pláne nem gondoltam volna soha sem, hogy össze is jövök vele. Ha valaki pár hónappal ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy a szőke és én együtt leszünk a közeljövőben; pofán röhögtem volna. Mindennemű kérdés nélkül.

A kajálás után elindultunk sétálni egy jót, s még fagyizni is el jutottunk a végén, ám aztán Minho mondta, hogy neki ideje lenne haza mennie, így hát ki kísértük őt a buszhoz. Utána nem sokkal viszont Jackson-nak is jött egy tökéletes járat, úgyhogy tőle is el köszöntünk, s végül aztán mi is hazafelé vettük az irányt, hogy pihenjünk végre. Fárasztó hónapok álltak a hátunk mögött, s rettentően megerőltetőek. Azt hittem, hogy soha sem lesz vége a hajtásnak, hogy soha nem szabadulok meg a sok vizsgától, s sok tehertől.

Haza érve a szüleim már otthon vártak ránk, s azonnal kérdezgetni kezdtek, hogy mégis milyen volt az utolsó nap? Én nem voltam túl bő beszédű, nekem faszom ki volt a sok írásbelivel és szóbelivel, úgyhogy én le rendeztem annyival, hogy szuper volt, valószínűleg mindenen át megyek majd. Jimin viszont többet beszélt róla, aminek örültem, ugyanis majd' ki csattant közben az örömtől, s különben is szerettem hallgatni amikor beszélt. Most sem volt ez másképp, mosolyogva hallgattam amit mondott a szüleimnek - akik amúgy szinte itták minden szavát. Kétség sem fért hozzá, hogy imádták a szőke hajút, hiába előtte nem igazán tudták felfogni a történteket. De hála égnek az én szüleim sosem voltak oly' maradiak. Sem anyám, se apám. Azért rendesen sajnáltam Jimin-t, mert Ő azóta sem beszélt a szüleivel, csupán olyan dolgokról amik muszájak voltak. Mint a vizsga, tánc, vagy bármilyen felszínes dolog. Külső szemmel úgy látszott, hogy nem igazán érdekli a téma, ám én ismertem, tudtam, hogy fáj neki az, hogy elvesztette a szüleit, legalábbis egy bizonyos szinten. MiCha már annyira nem volt meghatva tőle, neki amúgy is töke tele volt velük, úgyhogy szerintem ő még örült is neki, hogy végre el tudott menni valahova.

A hosszúra nyúlt beszélgetés után apám szólt, hogy mostmár békén hagynak minket, menjünk nyugodtan pihenni, mi pedig úgy is tettünk. Persze a szőke hajú nehezen hagyta ott az őseim, Ő még tudott volna duruzsolni velük. Na hát én már kevésbé.

-Olyan aranyosak a szüleid, úgy imádom őket.-Huppant az ágyamra mosolyogva, míg én csupán szemem forgatva másztam be mellé, s vettem kezembe a távirányítót, hogy kapcsoljak egy kis háttérzajt.

-Nagyon durván sokat beszélnek, nem értem, hogy te hogy vagy képes mindenre válaszolni nekik és még tovább is vinni a beszélgetést, meg új témát feldobni nekik. Mintha erre születtél volna.-Ráztam fejemet, közben vizslattam a képernyőt, hátha találok valami értelmeset. Na nem mintha néztük volna, de inkább valami olyan menjen a háttérben ami elviselhető.

-Nem tudom. Anyám azt mondta, hogy simán lehetnék pszichológus is.-Nevette el magát, én viszont hevesen bólogatni kezdtem.

-Szerintem is. Vagy bármi amihez javarészt beszéd készség kell.-Gondolkodtam el. A szőke nem csak az én szüleimmel tudott jól elbeszélgetni, hanem bárkivel. Szó szerint bárkivel.

-Egyelőre maradok a táncnál, később pedig majd meglátom.-Kuncogott, s feküdt félig-meddig rám.-Különben is mindegy, mert hamarosan a Jeon cég élére kell kerüljek, szóval..-Rántotta meg vállát, melyen' lassan végig simítottam.

-Csinálhatsz mellette amit akarsz, nem kell 100%-ban ezzel foglalkoznod. Látod, hogy anyámék sincsenek bent egész álló nap.-Rázom fejemet, a szőke pedig csupán bólint.

-Még kész szerencse, különben bele is pusztulnának az agy sejtjeim.-Nevette el magát, s aztán puszilt mellkasomra.-Jövőhéten házas ember leszel, milyen érzés te nőcsábász?-Vigyorgott szemtelenül, mire csak szemem forgatva tettem le a távirányítót, ám a mosoly ott bujkált arcomon.

-Nem is tudom.. Még egyelőre semmilyen. Izgulok, de ennyi. Tulajdonképpen nem lehet másabb, mint egy szimpla kapcsolatban élni, csak van róla egy papírunk. Nem?-Döntöttem oldalra fejemet, Ő pedig bólogatni kezdett.

-Én is úgy gondolom. Ha szakítani akarunk, akkor kell hozzá egy év is, ha nem több.-Nevetett fel, míg én fenekére sóztam egy nagyot.

-Park Jimin, magamhoz foglak bilincselni, micsoda dolog az, hogy azt mondod; szakítunk?! Elment az eszed..-Kértem Őt számon viccelődve, s szerencsére azonnal vette is adást, így csak nevetve fejét rázta.

-Tudod ha minden alkalommal le kötözöd a kezeim amikor szeretkezünk.. Akkor megfontolom.-Játszotta a sértettet, ám én csak szemöldököm felhúzva pillantottam le rá.

-Ne csinálj úgy mintha nem élveznéd!-Kuncogtam jóízűen.

-Egyenesen rettenetes érzés, hogy nem érhetek hozzád. És hogy még látni sem láthatlak, na az mindennek a teteje.-Háborodott fel teljesen, majd aztán egyszerre robbant ki belőlünk egy-egy nagy kacaj. Nevetve pusziltam fejére, s öleltem magamhoz, Ő pedig hasonlóan széles mosollyal ejtette buksiját vissza a mellkasomra.

-Nagyon szeretlek!

-Én is téged, Jungkook!

2023.04.03.

Hibákért elnézést! :c

Köszönöm, hogy elolvastad! <3