Rettentően kevés időnk volt már a vizsgákig és az esküvőig, ez pedig igencsak meg látszott. Jimin-nel egyre kevesebbet találkoztunk, s ha találkoztunk is, akkor tanultunk. Rettentően elhanyagoltuk egymást, néha össze kaptunk apróságokon, ám tudtuk mindketten, hogy csak a stressz miatt volt minden. Ilyenkor mindig elnézést kértünk egymástól, megbeszéltük a dolgokat, s aztán tovább folytattuk azt, amit elkezdtünk.

A vizsgák előtt egy héttel már mindnyájan stresszben voltunk, nem csak Jimin és én. A szőke hajú nagyon sokat készült, ráadásul neki táncból is kellett vizsgáznia, s még fel is kellett lépnie. Féltettem, ugyanis egyrészt én úgy érzékeltem, hogy szarrá hajtotta magát, másrészt pedig aggódtam, hogy jól teljesít-e majd, hisz' képes volt mindent elfelejteni, ha nagyon stresszelt. Hajlamos volt rá, úgyhogy jobban aggódtam érte, mint magam miatt valaha.

-Hogy ment?-Kérdezte Minho ahogyan ki értem a teremből, míg én vállat rántva közöltem vele, hogy nem éreztem olyan rossznak, úgyhogy valószínűleg nem is lesz az.

-Jimin még bent van?-Kérdeztem ingerülten, Jackson pedig csupán bólintott egyet. Idegesen tördeltem ujjaimat, hisz' Ő nagyon félt az idegen nyelvtől, s emiatt aggódtam, hogy valamit el ront majd, vagy elfelejt. Éppen ezért alig bírtam meg ülni a seggemen, s megvárni, hogy a fiú ki jöjjön a teremből.

-Ott van!-Szólalt meg évek múlva Minho, s mutatott el a folyosó végére, ahonnan a szőke hajú könnyezve baktatott felénk. Egy ütemet ki hagyott a szívem ahogyan láttam pityeregni, azonnal elé szaladtam, s már kérdeztem is, hogy mi történt. Persze nem vártam azonnal választ, tudtam, hogy kissé ideges lehetett, úgyhogy csak haját simítva vártam, hogy válaszoljon.

-Be stresszeltem..-Hajtotta le fejét csalódottan, míg én ijedten néztem arcát, ám aztán a szőke folytatta.-Nem tudom milyen lesz.-Sóhajtott nagyot, míg én csupán hajába csókoltam, s aztán át karoltam Őt.

-Menjünk enni valamit? Mehetünk, úgy tudom..-Simított a szőke vállára Jackson, Jimin pedig némán bólintott egyet, hogy mehetünk. Éppen ezért már gondolkodni is kezdtünk, hogy ugyan melyik étterembe menjünk enni, ám Jimin nem kívánt semmi extrát, úgyhogy csak a közeli McDonald's-ba ugrottunk el. A fiú egy egyszerű csirkés menüt kért, míg Jackson a fél Mekit megrendelte.

-Hogy a picsába tudsz ennyit enni?-Ráncolta szemöldökét Minho, míg Jimin akkor először elmosolyodott, amit örömmel fogadtam. Szegénykém egész úton néma volt, nem szólalt meg egyszer sem.

-Pók hasad lesz öcsém.-Röhögött Minho, míg a fekete hajú száját húzva harapott bele burgerébe, s aztán jóízűen hümmögni kezdett.

-Érdekli a faszt, ha ez a cucc ilyen jó.-Legyintett elégedetten a srác, míg én fejemet rázva mosolyogtam nagyot, s néztem a szőkére, aki úgyszintén felfelé ívelő ajkakkal nézete a mellette ülőt.

-De hát ez mű!-Jelentette ki Minho háborogva, míg néhány dolgozó mérgesen nézett felénk, éppen ezért szájára tapasztottam kezemet, s meg kértem, hogy kussoljon be és egye a mű szarját, ha nem akarja, hogy miatta ki legyünk dobva a gyorsétteremből.

-Az agyad is mű, mégis jó néha valamire.-Forgatta Jackson a szemeit, a barna hajú pedig szívére téve a kezét vett egy mély levegőt, s tátogott, mint egy hal. Azonnal el nevettem magam, ám nem csak én, Jimin is. Innentől kezdve pedig a napunk csupa nevetéssel és jó kedvvel telt el.

Az írásbeli vizsgák után Jimin-nek hamarosan táncolnia kellett, egyedül a tanárok előtt, s aztán fel kellett lépnie a színházban is. Nagy teher volt ez számára, s igazán megerőltetőnek vélte a dolgokat, ám nem csak ő, én is. Úgy éreztem, hogy tényleg rettentően le terheli magát, éppen ezért valami meglepetést akartam neki adni, vagy éppen szervezni.

A vizsgán jól szerepelt, mindent bele adott a táncba, a színházban viszont rosszul lett. Az előadás előtt nem sokkal elájult, így hát a táncot el kellett tolni, legalább egy héttel. A szőke hajú nagyon csalódott volt, s haragudott magára, alig bírtam megnyugtatni, s elmagyarázni neki, hogy nem az Ő hibája volt. Egyszerűen nem akarta megérteni és elfogadni a helyzetet, avagy a tényt, miszerint nem rajta múlt a dolog, csupán a szervezete már nem bírta.

-Baba, kérlek! Értsd meg, hogy nem a te hibád volt!-Fogtam két kezem közé arcát, míg Ő pityeregve, nagyot szipogva hajtotta le fejét, s szorította össze szemeit. Fájdalmasan sóhajtottam egy nagyot, s öleltem magamhoz a szőkét, aki csupán görcsösen szorongatta a rajtam lévő pólót, s jól el is áztatta azt. Végül nagy nehezen az ágyra ültünk, s míg én a falnak támaszkodva tartottam a szőkét, addig Ő ölemben itatta keservesen az egereket.

-Olyan balfasz vagyok Jungkook, hogyan ájulhattam el az előadás előtt?-Kérdezte szenvedve, ám én csak csitítgatni kezdtem, hogy legalább egy kicsit nyugodjon meg. Rettentően sajnáltam a szőkét. Egyrészt baromira megijedtem, mikor össze esett a szemem láttára, másrészt pedig rettentően bántam, hogy saját magát hibáztatta ezért, amikor egyértelműen nem az ő hibája volt.

-Jimin, szívem, kérlek! Értsd meg, hogy tényleg nem a te hibád volt. A tested, a szervezeted nem bírta a sok megpróbáltatást, erről nem te tehetsz. Nem bírod vissza tartani az ájulást, baba!-Ráztam fejemet, miközben szüntelen arcát cirógattam.

-Tudom, de akkor is rosszul érzem magam..-Sóhajtott nagyot, s közben törölte le könnyeit egy zsebkendővel.-Nem hiszem el, hogy így alakult. Olyan közel voltam a végéhez..-Rázta fejét csalódottan, majd döntötte fejét mellkasomra.

-Ettől én még nagyon büszke vagyok rád, baba! Hidd el!-Csókoltam homlokára, s aztán takartam be, hogy ki aludja magát. Féltem, hogy a sok sírás miatt be fog lázasodni, ezt pedig nagyon nem akartam, úgyhogy kénytelen voltam Őt ágyba dugni, s valahogyan elaltatni.

2023.03.28.

Köszönöm, hogy elolvastad! <3

Hibákért elnézést! :c