Nem tudtam mire vélni Jungkook sírását, őszintén szólva kissé meg is ijesztett. Rohadtul kétségbeesettnek tűnt, s úgy festett, mint aki fél valamitől. Meg sem kérdeztem, hogy mi baja, nem mertem. Úgy voltam vele, hogy talán majd maga elmondja nekem, de ezt nem tette meg, én pedig nem erőltettem.

Finom csókot hintettem homlokára, majd pedig el dőltem vele az ágyon, s végül be takartam magunkat. Ezúttal én voltam az, aki magához ölelte a másikat. Úgy bújt hozzám, mint egy gyermek, akinek szüksége van a védelemre.

A fekete hajú hamar elaludt, én viszont nem tudtam álomra hajtani a fejemet. Folyamatosan a Jungkook-al történteken kattogott az agyam, s magán az egész helyzeten. Nem tudtam..Tényleg el mennek a szülők a házasságig? Ha igen, akkor képes leszek végig csinálni? Jungkook-al ráadásul. Különben a szüleim nem is tudták, hogy meleg vagyok, a házasságot még csak fel sem mertem előttük hozni. Még MiCha-nak sem volt bőr a képemen beszámolni erről, szerintem minimum a fejemet szedte volna. Tagadhatatlanul féltem, hiába ezt a fekete hajúnak nem mutattam, s nem mondtam el. Hogy is mondtam volna? Ha még én sem voltam biztos benne, hogy hozzá tudok menni, akkor ő hogyan lett volna nyugodt, s élhetett volna abban a hitben, hogy minden rendben lesz?

Tulajdonképpen vegyes érzéseim voltak. Egy részem - már - szívesen hozzá ment volna, ugyanis úgy éreztem, hogy az elmúlt napokban kissé közelebb kerültünk egymáshoz. Mintha Jungkook kissé közelebb engedett volna magához, s ezáltal én is őt. Úgy véltem meg, hogy Jungkook-al igazából eléggé sok mindenben hasonlítunk, csak a kölcsönös utálat mellett ez nem tudott a felszínre törni. Ám így, hogy egymás nyakára voltunk sózva; ki ismertük egymást. Legalábbis egy bizonyos szinten. Másfelől viszont nem hittem, hogy nekem menne egy házasság. Főleg nem Jungkook-al..Azért mégiscsak van egy személyisége és tudom azt, hogy nekem is van. Ráadásul nincs ínyemre, hogy kedvére használja a testem. Kissé kihasználja a helyzetet, mi tagadás? Különben is..Tizennyolc évesek voltunk, hogyan mehettünk volna egymáshoz? Még előttünk volt az élet, s egyáltalán nem az szerepelt a terveim között, hogy hozzá megyek Jeon Jeongkook-hoz. Meg akartam várni az igazit. Nem pedig fejest ugrani a végzetembe. Tényleg csak reménykedni tudtam, hogy Jungkook meg tudja oldani a helyzetet. Bár szívem szerint magára hagytam volna a fekete hajút, nem volt hozzá szívem. Viszont megfogadtam; ha még egyszer engem vádol valami szarsággal, akkor akár az oltár előtt hagyom magára. Volt néha bőr a pofáján, s ezt nem mindig szerettem. Inkább a két kezét össze kellett volna tegye, hogy mellette voltam, s nem hagytam már rögtön az első vádolása után egyedül.

Másnap reggel Jungkook korán kelt, s mivel én abszolút nem aludtam semmit, így az ébren lévő mivoltommal találta magát szembe. Álmos szemei még fel voltak kissé puffadva, ezzel egyidejűleg az ajkai is. Haja kócosan állt feje tetején, bambi szemei lassan mérték fel arcom minden egyes négyzet centiméterét. Végül csak nagyot szusszantva ejtette fejét nyakamba, s ölelt magához erőtlenül.

-Beszéljünk róla?-Simítottam hajába, s kezdtem el fejbőrét cirógatni, míg ő gyengéden megrázta fejét, végül szóban is választ adott.

-Kérlek ne!-Mondta még kissé rekedtes hangján, válaszul pedig hümmögtem egyet, hogy megértettem. Így hát nem is firtattam a témát, ha nem akar hát nem akar.

Órákon át feküdtünk az ágyban, ám egyikünk sem szólalt meg a nap folyamán. Azt hiszem, hogy mindketten mélyen a gondolatainkba voltunk merülve. Szinte hallottam ahogyan Jungkook fogaskerekei dolgoztak.

-Aggódsz, Jimin?-Nézett fel rám mellkasomról a fekete hajú, én pedig kissé össze rezzentem, hisz' nem számítottam arra, hogy megszólal. Délután kettő körül jártunk, s egészen addig akkor szólalt meg először. Hangja kissé rekedtes is volt, az addigi némaság végett.

-Kicsit.-Babráltam hajával, s aztán néztem le a rajtam heverő srácra.-Nem így terveztem az életem.-Nevettem fel kínomban, míg a fekete hajú szomorú mosolyt ejtett, s aztán vissza ejtette fejét mellkasomra.

-Én sem.-Mondott csupán ennyit, míg én hümmögtem egyet válaszul, s hátát kezdtem el simogatni.-Jimin!-Szólított ismét meg, míg én kíváncsian néztem le rá, hisz' ismét felém fordította fejét.-Ne haragudj rám!-Sütötte le szemeit, mely' végett igencsak össze zavarodtam.

-Miért haragudnék?-Ráztam fejemet értetlenül, míg a fekete hajú sóhajtva meg masszírozta orrnyergét, s csak aztán szólalt meg.

-Csúnya dolgokat mondtam rád a hátad mögött, mikor hatalmas szarból próbáltál ki húzni. Meg sem érdemlem, hogy segíts nekem. Azt sem érdemlem meg, hogy itt legyél mellettem.-Sóhajtott egy nagyot, s aztán fordította el fejét.

-Tárgyiasítottál. Igazam van?-Kérdeztem rá kerek perec, míg a fekete hajú el motyogott egy "Valami olyasmi..'' mondatot, közben pedig újfent mellkasomra ejtette buksiját. Kissé haragudtam rá, szó se róla, de egyébként ez rólam is elmondható volt. Oké, nem tárgyiasítottam, de tény és való, hogy néha szidtam őt is és az anyját is.-Ki gondolta volna?-Horkantottam, viszont ennek ellenére nem hagytam abba fejbőrének cirógatását.

-Tényleg sajnálom, Jimin!-Suttogta halkan, viszont erre már nem válaszoltam. Nem volt értelme.

Tanácstalan voltam. Nem tudtam, hogy mégis mihez kezdhetnék, s tudtam nagyon jól, hogy Jungkook is hasonlóképpen érzett. Nem tudta, hogy mégis hogyan kéne megússzuk a helyzetet. Azt hiszem nincs mese, házasodnunk kell.

Jungkook szinte depressziós lett a nap folyamán. Nem volt hajlandó mellőlem elmozdulni, szinte még pisilni is alig akart ki menni. Ha pedig ez megtörtént, akkor gyorsan spurizott vissza mellém. Nem tudtam, hogy mi baja lehetett, ám nem noszogattam, hogy mondja el. Nem akartam belőle harapófogóval kihúzni a szavakat, s erőltetni sem szerettem volna azt, hogy elmondja mi a panasza. Mi értelme lett volna? Én sem szívesen beszéltem az érzéseimről. Különben meg.. Bár közel kerültünk egymáshoz, azért annyira nem, hogy a lelkünk legmélyebb pontjait megosszuk egymással. Tökéletesen meg voltunk azzal, hogy egymás ölelésébe menekültünk. Mintha ezzel oldottuk volna meg a problémákat. Persze nem így történt, de tényleg olyan volt, mintha egy bizonyos terápia lett volna számunkra. Jó érzés volt, mi tagadás? Néha azért én is vágytam arra, hogy valaki legyen mellettem, hogy csak szó nélkül öleljük, s szeressük egymást. Vágytam én is a törődésre, szó mi szó. S ezt akkor kétség kívül meg kaptam Jungkook-tól, hiába csak mindketten rossz passzban voltunk. Jobb volt, minthogy ő az ágy egyik végén, én meg a másikon. Nem igaz?

2023.03.04.

Hibákért elnézést! :c

Köszönöm, hogy elolvastad! <3