Nem, nem kizárt. Tagadhatatlanul féltékeny voltam. Egész este egy és ugyanazon jelenet forgott le a fejemben újra és újra, mígnem annyira dühös lettem, hogy szarrá ittam magam. Ráadásul az sem segített a helyzetemen, hogy Jimin a létező összes sráccal táncolt, aki csak megfordult a szórakozóhelyen. Direkt kevert nekik, fenekét nem szégyellte ágyékuknak dörgölni, s ami a legjobban zavart, az a fölényes vigyora volt, melyet' közben nekem szegezett.

El durrant az agyam. A szőke nem szégyellte amit csinált, s ha ez nem lett volna elég, akkor még smárolni is le állt egy tőle jóval magasabb, barna hajú sráccal. Ekkor döntöttem úgy, hogy nekem baromira elegem volt az éjszakából.

Szinte ki rontottam a helyiségből, olyan mérhetetlenül mérges voltam. Azzal sem tudtam törődni, hogy egy halomnyi embert fellöktem hevességem végett. Egyedül arra koncentráltam, hogy végre vissza érjek a szállodába, s aztán mély álomra hajtsam a fejemet. Elegem volt az estéből, nem kértem belőle többet. Felettébb rosszul éreztem magam, s ez is kellő képpen felhúzott. Nem tudtam, hogy miért voltam ennyire féltékeny. Még csak nem is éreztem iránta semmit sem a vágyon kívül, nem volt értelme ennyire idegesnek lennem. Mégis megtörtént. Franc esett volna bele!

-Jungkook!-Loholt utánam Jimin, mikor már nagyjából fél doboz cigarettát is elszívtam, ám hiába hallottam őt, se nem válaszoltam, se nem álltam meg. Nem volt értelme.-Jungkook, állj már meg!-Ért utol, viszont én csak haladtam előre. Eszem ágában sem volt megállni, főleg nem az ő kedvéért. Ezt ő sem gondolhatta komolyan.-Jó. Akkor sétálunk.-Sóhajtott nagyot, mert bár nálam tényleg csak egy gyorsabb séta volt, nála már igencsak kocogás.-Mi bajod van?

-Semmi.-Förmedtem rá, ám nemhogy továbbra sem álltam meg, még csak rá sem néztem. Nem voltam hajlandó. Sértve éreztem magam, ha nem is tudtam, hogy miért, de annak éreztem.

-Tudod ezt azok a nők szokták mondani, akiknek igenis van bajuk, de nem hajlandóak elmondani, hogy mi az.-Jegyezte meg felettébb nyugodtan, közben morogva vette tudomásul, hogy rá basztam a hotel hatalmas ajtaját. Én már a liftet vártam, mikor ő utánam szaladt.-Jungkook! Ne csináld már ezt!-Kapott karom után, míg erőszakosan toltam a falnak, s tartottam is ott.-Úgy csinálsz mint aki féltékeny.-Jegyezte meg szemét forgatva.

-Igen. Kurvára féltékeny vagyok, képzeld el!-Rivalltam rá, s aztán rángattam magam után, hisz' a lift ajtó nyílt. Karórám a panelra téve csipogtam le, hogy ki vagyok, majd pedig a jelzés után a szobába is rontottam. Szerencsémre nem kellett a falap zárásával is foglalkozzak, elintézte az automatikusan.

Idegesen löktem a szoba közepére Jimin-t, aki csak unottan állt egy helyben, mégis heves lélegzet vétele arról árulkodott, hogy izgult. S be vallom őszintén; én is. Izgultam, hogy mi lesz, hogy mi fog történni, valamint azért is, hogy miért történik mindez? Valóban féltékeny lettem volna? De mégis miért?

-Kérlek, hagyjuk a fölösleges vitát! Nem lehetsz féltékeny, nem vagyok a tulajdonod és ezt te is nagyon jól tudod.-Bökött mellkasomra idegesen, míg én állkapcsom megfeszítve kaptam el csuklóját. Ijedten nézett rám, s meg is értettem. Hisz' nem tudhatta, hogy vajon mit fogok vele tenni, azt sem, hogy mégis mikre vagyok képes.

-Kurvára leszarom.-Mormoltam ajkaira, majd pedig gondolkodás nélkül tapadtam mézédes puháira. Azonnal falni kezdtem őket, viszont nem voltam agresszív. A fiú puhái kellő képpen felszabadítottak, ki szállt belőlem a harag nagy része, s tiszta fejjel tudtam Jimin-t csókolni.

Kezeimmel derekánál fogva tartottam magamhoz közel a fiút, mígnem pólója alját megfogva kezdtem róla lehúzni az anyagot, s dobtam el a szoba valamely' pontjába. Egészen lapockájáig felsimítottam forró testén, majd egyik kezemet hátára helyeztem, másikkal mellbimbóját kényeztettem. Szüntelenül csókoltam a szőkét, s szorosan öleltem magamhoz, majd állvonalán végig puszilva haladtam nyaka felé, s hintettem oda is forró csókokat. Jimin hajamba túrva sóhajtozott nagyokat, míg szabad kezével pólóm alá nyúlt, s oldalamba mart. Mosolyogva nyaltam végig ütő erén, s szívtam meg a mellette lévő érzékeny felületet, közben kezdtem el az ágy felé tolni a fiút.

Azonnal a matracra döntöttem a fiút, s mielőtt fölé hajoltam; lekaptam magamról a pólómat. Feje mellett támaszkodva csókoltam meg őt újra, s haladtam egyre lentebb, mígnem már alhasánál jártam. Szívtam, haraptam őt ahol csak értem, s büszkén vettem tudomásul, hogy egész felsőteste az én nyomaimtól díszelgett. Szinte már ragyogó szemekkel pásztáztam hibátlan testét.

Gyorsan szabadítottam meg a szőkét nadrágjától, s alsójától, majd nekem jobb felőli lábát vállamra dobtam, s belső combját kezdtem harapni, s szívni. Bátran nyaltam végig combján, s valóban nem féltem ott is nyomokat hagyni rajta. Szinte már olyan volt mint egy boci.

Felegyenesedve kicsatoltam övemet, nadrágomat pedig alsómmal együtt toltam le. Kiléptem belőle, s arrébb is rúgtam kissé, majd pedig meg kértem a szőkét, hogy kissé csússzon feljebb az ágyon. Azonnal tette amit kértem tőle, én pedig kérdés nélkül hajoltam újfent fölé.

-Jegyezd meg Park! Az enyém vagy!-Simítottam végig alsó ajkán, ő pedig incselkedve simított fel mellkasomra.

-Nem vagyok a játékszered.-Nézett szemeimbe, enyhén rázva fejét, míg én morogva fejeztem ki elégedetlenségem.-Kook..-Simított arcomra, ezzel kissé meg lágyítva, viszont nem mondtam semmit, hisz' láttam rajta; ő még mondana valamit.-Ha te nem tisztelsz meg azzal, hogy csak hozzám érsz, én miért adjam magam csak neked?-Kérdezte halkan, melyre' őszintén szólva nem is tudtam mit felelni. Tagadhatatlanul rosszul esett amit mondott, s nem azért, mert megbántott vele, hanem azért, mert igaza volt.

-Én..-Akartam mondani neki valamit, ám szemei egyszerűen belém fojtották a szót. Torkomra forrtak azok, s nem tudtam megszólalni. Tropa voltam.

A szőke másik kezét is arcomra helyezte, s egy óvatos csókot nyomott ajkaimra, majd pedig váratlanul ki mászott alólam. Kétségbeesetten kaptam karja után, s nem értettem, hogy miért akar el menni, viszont hamar választ kaptam még csak fel sem tett kérdésemre.

-Engedj el menni! Nem akarom, hogy folyton úgy tekints rám mint egy tárgyra.-Rázta fejét, s állt volna fel, én viszont hátulról magamhoz öleltem őt, s szorosan tartottam karjaim közt, hogy még véletlenül se tudjon menekülni. Kétségbeesetten hajtottam fejemet hátára, s úgy szuszogtam nagyokat, majdnem sírni tudtam volna avégett, hogy ott akart hagyni. Nem akartam magányos lenni, nem akartam, hogy magamra hagyjon.-Jungkook..A földbe tiporsz.-Sóhajtott nagyot, én pedig nem tehettem róla; el sírtam magam. Könnyeim sebesen száguldottak arcomon lefelé, hiába szorítottam szemeim szorosan, majd pedig Jimin puha bőrén találtak maguknak nyugalmat.-Kook! Sírsz?-Bontakozott ki ölelésemből, s simított kétségbeesetten arcomra, viszont nem kérdezte meg, hogy mi a baj, csupán le törölte könnyeim. Gondolom nem akarta erőltetni a témát, úgy volt vele, hogy beszélek, ha akarok.

-Ne hagyj itt!-Bújtam hozzá remegve, míg a szőke csitítgatni kezdett, s míg hátamat, s fejem búbját simogatta, addig dűlöngélni is elkezdett velem.

Nem tudom, hogy mi történt velem, s azt sem, hogy miért kezdtem el sírni. A kezdetleges haragom szomorúsággá vált, féltem, hogy Jimin valóban magamra hagy. Én pedig nem akartam tovább, vagy éppen újra magányos lenni. Megszoktam, hogy össze kényszerültünk, hogy mindig ott volt mellettem, ha csak részben is, s nem akartam, hogy ez semmissé váljon. Hogy kezdődjön minden elölről, hogy a szőke rám se nézzen, s még mellé utáljon is. Komfortosan éreztem magam mellette, rá jöttem, hogy hasonlítunk, s ez jól esett. Olyan volt, mintha lett volna egy másik felem, s féltem, hogy el veszítem őt. Hogy a magány újra felemészt majd, hogy ismét nem lesz mellettem senki. Féltem, hogy Jimin-t tönkre teszem. Valóban így érezte magát? Földbe tiportam volna? Ennyire rossz ember vagyok?

2023.03.03.

Hibákért elnézést! :c

Köszönöm, hogy elolvastad! <3

Park Jimin, ne csináld ezt velem!!!😔