Lihegve borultam a színház színpadára, s még az utolsó erőmmel azon voltam, hogy a vizes palackomért tudjak nyúlni, s inni tudjak belőle. A tánc tanárom minden fellépésünk előtt keményen meghajtott minket, főleg a szereplés napján. Ezúttal sem volt ez másképp, igencsak kínzott minket, ahogyan csak tudott. Már javában délután kettő óra volt, mi pedig reggel kilenc óta gyakoroltunk. Féltem, hogy nap végére már nem is lesz bennem annyi erő, hogy táncolni tudjak. Kegyetlenül hajtott minket a nő, s ez mindennél jobban zavart. Tényleg aggódtam a magam, s más épsége végett is. Azon sem csodálkoztam volna, ha estére valaki elájult volna.

-Jól van! Ügyesek vagytok, innentől kezdve már csak intenzív pihenés. Nyújtsatok, hogy estére ne legyen baj! Ötkor már el kezdhettek öltözni.-Tapsolt párat a nő, én pedig nagyot fújtatva terültem ki a földön. Nem is mozdultam meg perceken keresztül, csupán lehunyt szemekkel próbáltam magam össze szedni, s kellő képpen ki fújni. Végezetül én is el kezdtem nyújtani, nehogy nap végére baj legyen abból, hogy ennyire meg erőltettem magam és a testem.

-Jimin!-Lépkedett felém egyik szak társam, míg én kíváncsian döntöttem oldalra fejemet.-Téged keres Jeon. Az öltözőknél van.-Mutatott el az irányába, melyet' meglepve fogadtam, s motyogva ugyan, de megköszöntem az információt. Nem tudtam, hogy a színházban tartózkodik a srác, még csak azt sem tudtam, hogy tudja mikor lépek fel.

Minden mindegy alapon megindultam az említett hely felé, s legnagyobb meglepetésemre a fekete hajú valóban ott volt. Telefonját bújta, ám mikor meghallotta lépteim, fel nézett abból.

-Szia!-Tette zsebre a készüléket, s nézett le rám, míg én biccentettem egyet, s a szekrénybe zártam a cuccaimat.

-Szia! Hát te?-Kérdeztem azonnal, míg ő a szekrénynek támaszkodott, s úgy nézte ahogyan pakolok a vas szerkezetbe.

-Gondoltam meglátogatlak fellépés előtt.-Rántott vállat lazán, mintha csak mindennapos dolog lett volna, hogy tök random be ugrik hozzám ide-oda.-Mi újság?-Kérdezte esetlenül, mely' végett persze nevetnem kellet, közben be zártam a szekrényt, s megindultam kifelé. A fekete hajú persze jött utánam, mintha valami hűséges kiskutya lenne.

-Reggel kilenc óta gyakorlok, most először álltam meg. Ha nem számoljuk bele a pisi szüneteket.-Néztem rá egy pillanatra, majd pedig köszöntem az egyik alkalmazottnak, akivel éppen össze futottunk kifelé menet. Bár nagy hely volt a színház, az évek során sokszor léptem ott fel, így nem volt oly' meglepő, hogy ha nem is az összes, de a dolgozók nagy részét ismertem. Még a fejessel is jóban voltam.-Most pedig el megyek kajálni, mert éhen pusztulok.

-Reggel kilenc óta? Már délután fél három is elmúlt, nem veszélyes ennyit gyakorolni?-Kérdezte kissé aggódva, melyet' bár furcsán, s meglepve fogadtam, attől függetlenül válaszoltam neki.

-Kicsit. Azért megyek enni. Mindjárt össze esek, úgy remegnek a lábaim. Veled mi van?-Tartottam neki nyitva az ajtót, hogy ki tudjon lépni a színházból.

-Nem volt programom mára, ha meg lett volna is passzoltam volna, jöttelek megnézni.-Rántott vállat lazán, mintha nem lenne nagy ügy, holott nekem igenis annak számított. Nem azért mert idegesített volna ennek a tudata, éppenséggel ellenkezőleg. Melengető érzés volt számomra, valóban jól esett, hogy el ment megnézni a fellépésem. Főleg, hogy előtte sosem jelent meg egyen sem, milyen meglepő.

-Tényleg?-Néztem rá csodálkozva, ő pedig egy szívdöglesztő mosoly kíséretében bólintott egyet.-Oké adonisz. Engedélyt adok, hogy megnézz.-Vigyorogtam szélesen, s aztán nyitottam be az egyik közeli gyorsétterembe.

-Mindjárt megtiszteltetésnek veszem, hogy engeded, hogy megnézzem ahogyan ugrálsz a színpadon.-Forgatta meg szemeit, s foglalt helyet az egyik asztalnál.-Mit eszel?

-Ha nem mondod el a tanáromnak, akkor egy kurva nagy hamburgert. Korog a belem, mint a szar és nincs kedvem salátán élni.-Fújtattam nagyot, s aztán néztem meg az étlapot hamburgerek után kutatva. Jungkook persze csak jót nevetett ezen, amit egy kisebb mosollyal fogadtam, s úgy kémleltem tovább az ajánlatot.

Valóban hamburgert ettem, s a végén még a fekete hajú is ennél maradt, úgyhogy egy-egy Burger kíséretében kezdtünk el beszélgetni. Be kellett vallanom, de az előttem ülő egészen jó társaságnak bizonyult. Ezúttal nem beszélt olyan sokat, hagyott szóhoz jutni engem is - megjegyezem elég sokszor -, s igazán szórakoztatónak véltem társaságát. A végére úgy éreztem magam, mintha mindig is ilyen kapcsolatban álltunk volna, ennyire jó és felhőtlenben. Aki külső szemmel látott minket, azok minden bizonnyal azt hihették, hogy legjobb barátok vagyunk. Nagyjából senki sem gondolta volna, avagy mondta volna meg rólunk, hogy igazából "ellenségek" vagyunk. Tényleg úgy néztünk ki, mint akik ezer éve jóban vannak. Furcsa is volt, különös érzés lett úrrá rajtam.

Négy óra felé vissza vettük az irányt a színházba, hisz' nekem ideje volt össze szedni magam. Pár alkalmazott meg csinálta a hajam, s a sminkem is, végül pedig át is öltöztem. Szerencsére nem állt túl bonyolult darabokból a ruhám, egy egyszerű fekete nadrág, s egy fehér, lenge ing fedte testem. Komfortosan is éreztem magam, azt kellett, hogy mondjam.

A tánc tanárom már tiszta ideg volt, s emiatt kissé én is, úgyhogy nyugtatás képpen nyújtani kezdtem. Viszont nem tudtam sokáig folytatni a tevékenységet, ugyanis szóltak, hogy a következő tánc csoport után mi szereplünk, úgyhogy jó lenne, ha be állnánk a függöny mögé, s ott várakoznánk tovább.

Szinte csak pár pillanatnak tűnt ahogyan a tánc csoport be állt a végső pozícióba, s egy hatalmas taps vihar kíséretében le is jöttek a színpadról. Bár nem voltam izgulós típus, ezúttal kissé félve mentem ki. A fekete hajú soha addig nem látott táncolni, s kissé zavart, a jelenléte. Vagyis nem is zavart, csak.. Olyan érdekes és szokatlan volt. Nem igazán tudtam hová tenni, s nem igazán tudtam fel készülni rá. Ám amikor láttam, hogy még Jungkook szülei is ott vannak a nézőtéren; valóságosan izzadni kezdtem. A mosoly az arcomra fagyott, s alig akartam el hinni amit láttam. Ráadásul pár székkel arrébb az én szüleim ültek, akiknek még csak halvány lila gőzük sem volt arról, hogy kikkel ülnek egy sorban.

A zene felcsendült, én pedig igyekezvén a kialakult problémát kizárni a fejemből kezdtem el a zene ritmusára táncolni. Kegyetlenül fájt minden porcikám, viszont tagadhatatlanul élveztem azt az adrenalint, amit a tánc, a zene és a szereplés adott. Azon nyomban kitisztult a fejem, s nem maradt más, csupán a zene lágy dallama, s a koreográfia. Még az a rettenetes rém kép is kiment a fejemből, miszerint Jungkook és az én szüleim beszélgetésbe elegyednek. Egyszerűen nem tudtam semmire sem figyelni, csak a táncra. Úgy éreztem, hogy szépen is sikerült elő adnom, mozdulataim finomak, lágyak, s kecsesek voltak. Hoztam a tanár által elvárt szintet.

Szinte csak egy pillanatnak tűnt, hogy fent lehettem, a zene már el is halkult, a tömeg pedig azonnal tapsolni kezdett. Jungkook még fel is állt, s szélesen vigyorogva tapsikolt nagyokat, sőt, még fütyülni is neki látott. Kénytelen voltam nevetni egy jót, s vigyorogva hajtottam a fejemet hátra - persze csak egy pillanatra - végezetül pedig meghajoltam, s a csoportom után igyekeztem. Azonnal az öltöző felé vettük az irányt, ahol beszélgetni és öltözni kezdtünk, viszont nem az utcai ruhánkba, hisz' előtte volt még egy díjátadás. Természetesen mindenki azon aggódott, hogy vajon jó eredményeket értünk-e el, míg én csendben pakolásztam a szekrényemben.

Az eredmény osztáson nem kellett csalódjak, természetesen elsők lettünk. A csoport örült is a fejének, míg én csak mosolyogva meg ölelgettem mindenkit, s aztán siettem kifelé, hogy Jungkook-ot és szüleit még időben el kapjam, nehogy, anyámékkal egy időben találkozzanak. Szednem kellett rövid lábaim, s esküszöm a végére már bele pusztultam. Hogy ne pusztultam volna? Egész nap gyötörtem magam.

-Jimin drágám, nagyon ügyes voltál!-Ölelt szorosan magához Jungkook anyja, melyet' meglepve fogadtam ugyan, de mosolyogva köszöntem meg, s viszonoztam ölelését. Természetesen Jungkook apja is meg dicsért, s elmondta, hogy nagyon tehetséges vagyok, végül egy kis beszélgetés után kettesben hagytak Jungkook-al.

-Nagyon ügyes voltál! Gratulálok!-Nézett rám zsebre dugott kezekkel, míg én mosolyogva néztem fel rá, s aztán dugtam kezeimet én is zsebre. Kissé bizonytalanul éreztem magam, magam sem tudom, hogy miért.

-Holnap reggel indulunk, ne felejtsd el!-Tereltem a témát, míg ő szemét forgatva jegyezte meg, hogy ezt inkább neki kellene mondania. Végül aztán maga mögé pillantott, hogy a szülők figyelik-e őket, s mivel igen, így váratlanul egy lépést közelebb jött.

-Ne lepődj meg, oké?-Kérdezte, majd minden előjel nélkül két keze közé fogta arcomat, s azonnal puháimra tapadt. Meglepve fogadtam csókját, s annak hosszúságát is, ugyanis nem ám egy pillanatra hajolt puháimra, hanem lágyan mozgatni is kezdte azokat.

Felocsúdva hunytam le szemeim, s fontam karjaimat dereka köré, közben félve ugyan, de viszonozni kezdtem csókját. Fel vettem lassú tempóját, s kölcsönösen kezdtem puháit kényeztetni, mígnem a fekete hajú végig nyalt alsó ajkamon, ezzel akkor először kérvén engedélyt a nyelves csókhoz. Természetesen azonnal lejjebb ejtettem államat, s hagytam, hogy egy francia csókot kezdeményezzen, közben öntudatlanul préseltem magam egyre és egyre jobban neki. Szinte már egy papír lap sem fért volna közénk.

Egy nyál csíkot hagytunk magunk után, melyet' Jungkook le puszilt ajkaimról, végezetül még hüvelykujjával végig simított alsó párnácskámon, s csak utána lépett el tőlem. Kissé ködös fejjel néztem utána, s próbáltam meg felfogni az előtte lévő percek leforgását, végül zavartan intettem a már elinduló autónak, s indultam meg vissza a színházba. Hát, azt hiszem erre sem volt még példa ezek előtt, s van egy olyan érzésem, hogy nem is lesz többet.

2023.02.27.

Hibákért elnézést! :c

Köszönöm, hogy elolvastad! <3