Másnap reggel Cobalt izzadtságban fürödve riadt fel álmából. Ebben az egyik maszkos beszállító a maszkját is levette, miközben hidegen végignézte, amint a ház nappalijának a plafonja az anyjára és Cobaltra omlik.

Miközben a kék szemű lány hevesen dobogó szívvel és csukott szemmel megpróbált megnyugodni, rájött, hogy kivételesen nem csak az anyja arcára emlékezett, ugyanis most a nappali kinézete is megmaradt neki.

Cobalt tisztán emlékezett a kanapékra és a köztük lévő üvegasztalra. Ezen kívűl a sarokban porosodó, szekrény tetején található szobanövényt is vissza tudta idézni, még annak ellenére is, hogy a dísz körvonalai továbbra is halványak voltak.

Emiatt Cobalt kíváncsi lett magában arra, hogy az álmaiban vajon látni fogja-e a Messzeség további részleteit is, vagy ezek az álmok az anyjára és a házukra fog csak lekorlátozódni, aminek a három beszállító is állandó vendége volt.

Végül is Cobalt nagyot sóhajtva összeszedte magát, majd kiszállt az ágyából és elkezdett átöltözni.

Mire Cobalt végzett, és lesétált az ebédlőbe, Timo már ott ült az egyik asztalnál.

A fekete hajú fiú ugyan észrevette Cobaltot, de ennek ellenére kivételesen nem ment oda, ugyanis úgy gondolta, lehet a lány most is inkább a barátnőit választaná helyette. Így inkább Timo csendben ült tovább a helyén, miközben elkezdett megkenni egy kenyeret vajjal.

Timo már csak azért sem ment oda Cobalthoz, mert a tegnapról érzett szomorúság még mindig megmaradt a szívében. Pedig előző nap egy teljes órát zokogott a stégnél, miután végül úgy határozott, inkább visszamegy a szobájába tanulni. Galen, a szobatársa természetesen ott volt, de mivel az idősebb fiú nem szólt hozzá, hanem csak csendben rágcsált egy cukorkát, így Timo nyugodtan tudott tanulni.

Amikor Timo a következő pillanatban felnézett, meglepődve tapasztalta, hogy Cobalt leült mellé, és egy gondterhelt sziával köszöntötte őt, ugyanis az ő fejében pedig a beszállítók jártak.

A kék szemű lány még csak nem is sejtette, hogy akaratlanul is mennyire megbántotta Timót, ezért úgy beszélt hozzá, mint bármikor máskor.

- Ma éjszaka is rémálmom volt – kezdte Cobalt, miközben az életlen kenőkését piszkálta, hogy ezzel a mozdulattal csökkentse a feszültségét. – De amikor megjelentek a maszkosok, az egyik levette a maszkját, pont, mint tegnap, a titkos járatban.

Erre Timo válaszként hümmögött egyet. A kék szemű lányt nem zavarta a válasz hiánya, ezért tovább folytatta a mondandóját:

- Szerinted a többi két maszkos beszállító is olyan fiatal, mint az a férfi, akit tegnap láttunk? A beszállítók is Sutiko szigetéről származnak? Vagy őket a Messzeségben élők közül választották ki? És mit akarnak üzenni az álmaim?

- Fogalmam sincs, Cobalt – sóhajtott fel Timo fáradtan. – Pont annyit tudok, mint te. És szerintem mindenki más is ugyanennyit tud.

- De én tudni akarom a rohadt válaszokat! – felelte türelmetlenül Cobalt, miközben az öklével az asztalra csapott. – Meg akarom tudni, kik a beszállítók és meg akarom tudni, mi történt az anyukámmal a Messzeségben!

- Azok után, hogy senki nem tud semmit, nem lehet kérdezősködni se – ismételte meg a korábbi szavait Timo, miközben beleharapott a kenyérbe.

- Én ebben nem hiszek. A rajztanár is rengeteg mindent ki tudott deríteni a beszállítókról. Horaly tanárnőnek pedig sikerült illegális tárgyakhoz hozzájutnia! – vitatkozott Cobalt, miközben villámló szemekkel nézte Timót. – Ha kitartó vagyok, lehet én is hozzájuthatok információ morzsákhoz. Éppen ezért biztosan nem fogom feladni, hogy megtudjam az igazságot!

- Halkabban, Cobalt! – suttogta rémülten Timo, aki úgy gondolta, jobb ha ezt nem hallják meg a körülöttük lévő emberek.

- Sajnálom – felelte a kék szemű lány, akit elragadott a lelkesedés. – Tényleg halkabbnak kellene lennem. Egyébként mindjárt becsöngetnek, úgyhogy ezt a beszélgetést inkább később folytassuk.

Timo rájött, hogy a barátjának igaza van, ezért a lehető leggyorsabban befejezte a reggelizést, majd elköszönt a lánytól és már rohant is az első órájára.

*****

A tanítási idő még csak a felénél tartott, amikor váratlanul leszakadt az ég, és zuhogni kezdett az eső.

Leon Wright gyűlölte az esőt, így ez csak még jobban elrontotta a kedvét.

Ráadásul mindezek tetejébe az egyik állattenyésztő tehene kitört a karámból és Leonnak az esőben ki kellett mennie segíteni a férfinak visszaszerelni a karámajtót.

Ezekben a pillanatokban Leon különösen utálta, hogy Sutiko szigetén ekkor hírneve volt, ugyanis amikor valami probléma akadt, mindenki tőle kért segítséget.

Egy órával később a matematika tanár végre visszacaplathatott az állatok karámjától a szobájáig.

Leon épp a focipálya előtt sétált el, amikor váratlanul észrevette, hogy Princeton lassan felé kezd el sétálni a kedvenc stégje felől.

Emiatt Leont azonnal kellemetlen érzések árasztották el, ugyanis úgy érezte, a rejtekhelyének a nyugalmát megzavarták, és ezért a nádas mögötti terület már soha sem fogja azt a biztonságot adni, mint korábban.

Két perccel később Princeton megérkezett Leon elé. Az igazgató felé tornyosuló alakja miatt a matematika tanár ismét csak egy rémült diáknak érezte magát, akit rajta kaptak valami rosszaságon.

Ennek ellenére Leon megpróbálta állni Princeton tekintetét, aki a következő pillanatban megszólalt:

- Látom, megőrizted nekem Sutiko szigetét, amíg távol voltam.

„Nem én őriztem meg, hanem az ostoba talpnyalóid és a beszállítók" – gondolta dühösen Leon, aki ezt csak azért nem mondta ki, mert tudta, a sziget vezére könnyedén megbüntethetné őt.

Így Leon inkább makacs csendbe burkolózott, ami Princetonnak is feltűnt, és ezért a szőke hajú férfi tovább folytatta a társalgást:

- Nem változtál túl sokat az elmúlt években, Leon Wright. Ugyanolyan makacs és büszke maradtál. Gondolom, a Hadley-val való barátságod is ugyanolyan erős maradt.

- Mit szeretnél, Princeton? – kérdezte Leon, aki igyekezett megőrizni a hűvös és érzelemmentes álarcát.

Azonban valójában a matematika tanárt majd szétvetette az idegesség, miután az igazgató Hadley nevét is megemlítette.

- Azt szeretném, hogy ne beszélj Timothy Bluroynak arról, amit tőlem tudsz – közölte hűvösen Princeton.

Amikor ezt Leon meghallotta, a félelem miatt a szíve hevesen dobogni kezdett, ugyanis rájött arra, hogy Timo veszélybe került.

Azonban a matematika tanár tudta, ha figyelmezteti Timót, és erről az igazgató tudomást szerez, akkor Princeton gondoskodni fog arról, hogy Hadley is az eltűntek közé kerüljön.

Így végül Leon egy aprót bólintott, majd megszólalt:

- Nem fogok neki elmondani semmit se.

- Helyes – felelte Princeton, majd mindenféle további szó nélkül odébbállt a zuhogó esőben.

A barna hajú férfi egy ideig még döbbenten várakozott a viharban, majd miután sikerült feldolgoznia, hogy megfenyegették, elindult vissza az iskola épületébe, hogy megtartsa az utolsó óráját.

A férfi magában arra gondolt, az lenne a leghelyesebb, ha mindennek ellenére enyhe utalásokkal figyelmeztetné Timót a rá leselkedő veszélyre. Azonban tudta, ezt nem fogja megtenni. Leon ugyanis rengeteg barátot veszített már el, és nem akarta, hogy Hadley is közéjük tartozzon.

„Nem veszíthetem el azt az idióta kémikust. Túl sokat jelent számomra. És azok után, hogy már Elmer és Vica sincsenek közöttünk, nem tudnék megbírkózni a gyásszal" – gondolta Leon, miközben igyekezett meggyőzni magát, csak így védheti meg Hadleyt. – „Timo csak egy ostoba kölyök a sok százból, akit tanítok. Az ő elvesztése semmit sem jelentene számomra. Hadley, Elmer és Vica a legfontosabbak. Ketten közülük már meghaltak, úgyhogy egyedül már csak azt a bolond nőszemélyt védhetem meg. Emiatt nem érdekel, ha néhány jelentéktelen kölyköt elveszítek közben, hiszen Sutiko szigetén egyébként is sokan meghalnak."

Ebben a pillanatban Leon megérkezett az iskolaépületbe, ahol egy pillanatig megtorpant.

A barna hajú férfi csak most kezdte érezni, hogy mennyire fázik, és ezért tudta, az elázott ruháit a lehető leggyorsabban ki kellene cserélnie.

Ennek ellenére a legszívesebben felkereste volna Hadleyt, hogy mindent elmondjon neki és támogatást találjon a jelenlétében.

Ezt azonban két okból sem tette meg.

Először is tíz perc múlva kezdődött a következő órája, és még át kellett öltöznie.

Másodszor pedig azért, mert tudta, vele ellentétben Hadley szerette a diákokat, és ezért biztosan Timót is megpróbálta volna megvédeni még a saját élete árán is. Ezt pedig Leon nem akarta, és ezért tudta, ezt lelki terhet egyedül kell cipelnie.

*****

Mivel az előző óra tovább tartott, ezért Timo, és másik két csoporttársa késésben voltak a következő órájukról.

Ez pedig mind a hármukat aggodalommal töltöttel el, ugyanis tudták, Mr. Wright nem tolerálta a késést.

A három diák végül összesen hat percet késett a testnevelés óráról.

A többiek éppen a bemelegítő gyakorlatokat végezték, amikor Leon észrevette a három késő tanulót.

Leonnak eléggé rossz hangulata volt az igazgatóval való beszélgetés miatt, így aztán szigorúan a fiúkra pillantott, majd közölte velük, hogy büntetésként húsz kört kell lefutniuk a testnevelés teremben.

Erre a három késő diák már felkészült volna arra, hogy lefussák a büntető köröket, azonban váratlanul belépett a testnevelés terembe Princeton, aki az egész beszélgetést végighallgatta. Mivel Princeton látta, hogy a három késő fiú között Timo is ott volt, ezért a szőke hajú férfi elhatározta, hogy a védelmükre kel, ugyanis azt remélte, így majd Timo jobban megkedveli őt.

- Ugyan már, Leon! Egy kis késés nem a világ vége – kezdte Princeton, aki érezte, hogy mindenki őt kezdte figyelni. – Én ha a helyedben lennék, biztosan nem büntetném meg ezeket a szegény diákokat, akik láthatóan igyekeztek ideérni, és nem szándékosan késtek.

Ezek a szavak eléggé feldühítették a sötétbarna hajú testnevelés tanárt, aki gyűlölte, amikor beleszóltak a munkájába.

Azonban a férfi tudta, Princetonnak több hatalma van, ezért nem tehetett mást, minthogy megadja magát, és a diákok előtt is elismeri, hogy az igazgató az erősebb.

Ez természtesen szintén bosszantotta Leont, de ennek ellenére igyekezett nyugalmat erőltetni az arcára, ugyanis az igazgató előtt semmiképpen sem akarta kimutatni a valódi érzelmeit.

Így aztán Leon a lehető legérzelemmenetesebben megszólalt:

- Igazad van, Princeton. Akkor eltekintek a büntetéstől.

- A diákok nevében is köszönöm – felelte mézes-mázos hangon Princeton, aki ezután Timóra mosolygott, majd a fekete hajú fiúnak címezve a szavait tovább folytatta. – A legjobban tanuló másodikos egyébként is többet érdemelne ilyen szigorú és kegyetlen bánásmódnál.

„Szigorú? Kegyetlen? Ez meg miről beszél?" – gondolta dühösen Leon, aki a benne forrongó harag ellenére megpróbált nyugodtan lélegezni. – „Húsz kör futásba nem halnának bele. Egyébként meg ha nem fegyelmezem meg ezeket a szaros kölyköket, akkor soha sem lesznek tisztelettudóak a felnőttekkel."

Leon haragja akkor lett még erősebb, amikor észrevette a hálát és az örömöt a három fiú szemében az igazgató felé. Mivel Timo dicséretet is kapott, ezért az ő mosolya volt a legszélesebb a késő diákok közül, és ez szintén bosszantotta Leont.

Amikor Princeton visszamosolygott Timóra, Leon erős késztetést érzett arra, hogy az öklével törölje le a szőke hajú férfi mosolyát a képéről, amiről tudta, hogy csöpög a hamis és túljátszott kedvességtől.

Végül Leon megfegyelmezte magát, és egy lépést sem tett Princeton felé, aki hamarosan elhagyta a tornateremet.

„Princeton, te utolsó szarházi" – dühöngött magában Leon, aki ekkor olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy a körme a tenyerébe vájt, ami miatt az elkezdett vérezni.

Ezután a testnevelés tanár nagy levegőt vett, és miután kifújta azt, igyekezett megnyugodni.

Végül is a férfi ismét megszólalt, miközben a véres tenyerét beletörölte a nadrágjába:

- Jól van, folytatódjon a bemelegítés. Bemelegítés után a forgó-ütést fogjuk gyakorolni a fabotokkal. Ha pedig ezt jól megtanultátok, akkor következnek a fémbotok.

Hamarosan Leon teljesen lenyugodott, és ezért a nyújtást sikerült higgadtan levezényelnie.

Amikor a testnevelés óra véget ért, Leon magára hagyta a másodikos csoportot és elment a mosdóba inni.

Miután a férfi ivott pár korty vizet, hűsítésként lelocsolta magát a folyadékkal. Közben arra gondolt, mekkora szerencse, hogy aznap már nem kell több órát megtartania. Ugyanis a Princetonnal való beszélgetései teljesen lehúzták a férfi energiáját és életkedvét is, így aztán egyedül arra vágyott, hogy lepihenhessen és kiszellőztethesse a fejét.

Ekkor a férfi kilépett a mosdóból, ahol Timóval találkozott össze.

A fekete hajú fiú látta, hogy a tanára nem érzi olyan jól magát, így arra gondolt, megkérdezi tőle, minden rendben van-e.

Timo úgy gondolta, ha másik tanárról lenne szó, nem biztos, hogy fel merné tenni ezt a kérdést. De mivel Leonnal és Hadleyval jó párszor beszélgetett a stégen, ezért a fiú ezt a két tanárát kedvelte a legjobban.

Timo még annak ellenére is kedvelte a testnevelés tanárát, hogy a férfi gyakran hidegen és nemtörődöm módon viselkedett, amíg az órákat tartotta. Ennek ellenére a fekete hajú fiú úgy érezte, Leon nem gyűlöli sem őt, sem pedig Cobaltot, hiszen amikor a stégen összefutnak, akkor néha a férfi is hajlandó velük váltani egy-két szót.

Miután Timo ezt végiggondolta, nagy levegőt vett, majd megszólalt:

- Jól tetszik lenni, Wright tanár úr?

Ezen a kérdésen Leon eléggé meglepődött, ugyanis nem gondolta volna, hogy a fekete hajú fiú észre fogja venni, nincs túl jó kedvében.

Ugyan a férfi magában értékelte a fiú kedvességét, de ennek ellenére nem akart panaszkodni egyik diákjának sem, így végül mogorván csak ennyit felelt:

- Minden rendben.

Természtesen Timo érezte, hogy ez nem igaz, de ennek ellenére nem mert tovább kérdezősködni, ugyanis nem akarta felbosszantani a tanárát.

Így végül Timo bólintott, majd a hátára dobta a tornazsákját, és odébbállt a helyszínről.

„Rendes kölyök ez a Timo" – gondolt magában Leon, miután a fekete hajú fiú eltűnt a folyosó végén. – „Éppen ezért remélem, még időben rá fog jönni, hogy Princeton mekkora egy szaralak, és hozzám hasonlóan megpróbál majd eltávolodni tőle."

Idő közben Leon összeszedte a dolgait a tornateremből, és ezért elindult vissza a szobájába, hogy végre lepihenjen a fárasztó napja után.

Azonban alig tett pár lépést a folyosón, amikor észrevette Princetont.

A szőke hajú férfi épp az egyik hatalmas ablakon nézett kifelé a szakadó esőbe, ahol a kikötőben a beszállítók rakodták az élelmiszeres dobozokat.

Princeton apró terpeszben helyezkedett el, miközben a karját összefonta a mellkasa előtt. Jégkék tekintete a maszkos alakok minden apró mozdulatát figyelemmel tartotta.

„Ha Princeton és a beszállítók mindenkit ilyen árgus szemekkel figyelnek, akkor nem csoda, hogy Sutiko szigetén könnyen információhoz jutnak" – gondolta komoran Leon, aki egyedül annak örült, hogy az igazgató nem vette észre őt. – „Így az sem meglepő, hogy milyen könnyedén el tudják tüntetni a nekik nem szimpatikus embereket."

Ezek után Leon még utoljára megvetően Princeton felé pillantott, majd egy macskát meghazudtoló puha léptekkel távozott a helyszínről, mielőtt még a szőke hajú férfi észrevette volna őt.

A testnevelés tanár magában arra gondolt, tíz évvel ezelőtt biztosan odament volna beszélgetni Princetonhoz, hiszen akkoriban még csak egy naiv kis diák volt, aki tisztelte az igazgatót. Azonban miután megismerte Princeton valódi személyiségét, a férfi iránti csodálata mélységes gyűlöletté változott. Ez a gyűlölet továbbra is tűzként lobogott a lelkében, ami az igazgató jelenlétében felerősödött, míg a távollétében parázzsá szelídült. Azonban soha nem tűnt el teljesen, és Leon biztos volt abban, hogy a történtek után nem is fog.

Két perccel később Leon megérkezett a szobájába, aminek a fürdőszobájában lezuhanyzott, majd bedőlt az ágyába és pár perccel később már mélyen aludt.

*****

Néhány órával később Leon arra ébredt fel a délutáni alvásából, hogy valaki vadul kopogtatott a szobájának az ajtaján.

Erre a férfi felkelt a helyéről, majd megpróbálta pár másodperc alatt rendbehozni magát.

Miután úgy érezte, egy fokkal vállalhatóbban néz ki, kinyitotta az ajtót.

- Azt hittem, már soha sem engedsz be – mondta vidáman Hadley a sötétbarna hajú férfinak.

Ezután a kémia tanárnő felemelte a két bögrét a padlóról, majd ismét megszólalt:

- Nem voltál ott a vacsoránál. Úgyhogy vacsoraként megmentettem neked egy kiflit és egy kis teát.

- Köszönöm – felelte hálásan Leon, majd a kezével az egyik bögre után nyúlt.

- Azt ne vedd el! – kiáltotta erre Hadley, majd hátrébb ugrott. – Abban jód és alkohol van összekeverve. A te bögréd az, ami a bal kezemben van.

- Te jó ég – sóhajtott fel erre Leon fáradtan. – Ki az az őrült rajtad kívül, aki kémiai folyadékokat tölt egy bögrébe?

- Csak az alkohol volt a folyadék. Tudod, Leon, a jód szobahőmérsékleten szilárd – felelte mosolyogva Hadley, aki ezt azért közölte a férfival, mert tudta, ez a tény nem érdekli őt, és ezzel szerette volna egy kicsit idegesíteni.

- Ez a téma rajtad kívül mindenkit hidegen hagy – vágott vissza Leon, miközben leült az ágyára. – Azt pedig még mindig nem értem, hogy miért egy bögrébe töltötted ezt a löttyöt.

- A bögre közelebb volt hozzám, mint egy kémcső – felelte kémia tanárnő, miközben a kémiai folyadékot az asztalra tette, a teát pedig Leon kezébe nyomta. – Innen meg majd a vécébe megy ez a vacak. De ne aggódj, mert a bögrét utána alaposan el fogom mosni és jobb lesz, mint új korában.

- Inkább dobd ki a kukába a poharat – felelte Leon, miközben elvette Hadleytól először a teát, majd a kiflit. – Nem bízom a mosogatási képességeidben, és azt meg nem szeretném, hogy véletlenül megmérgezz valakit.

- Hát, mivel ez a bögre az egyik kémia tanár kollégáé, ezért egyedül őt tudnám megmérgezni – vonta meg a vállát Hadley.

- Milyen kár, hogy így nem tudod kiírtani Sutiko lakosságát ezzel a fantasztikus kotyvalékkal – válaszolta kissé szarkasztikusan Leon.

- Nagyobb adagban valószínűleg meg tudnám ezt csinálni – vigyorgott rá Hadley a férfira.

- Az ilyen típusú gondolataidat lehetőleg ne a beszállítók előtt oszd meg – mondta Leon, miközben beleharapott a kiflibe. – A megérzéseim valamiért azt súgják, ők nem értékelnék a te népírtási ötletedet.

- Ez eléggé valószínű – felelte mosolyogva Hadley. – Egyébként, miért nem jelentél meg a vacsoránál? Elaludtál?

- Biztosan hihetetlenül nehéz lehetett kitalálni ezt a tippet azok után, hogy a pizsamámban vagyok – mondta kissé gúnyosan Leon, holott valójában nem haragudott a nőre. – Egy nyomozó őstehetsége veszett el benned.

- Nincs értelme tovább tagadni, hogy valójában nem csak tanár vagyok, hanem titokban egy nyomozó is, akit Leon Wright személlyére állítottak rá – felelte viccelődve a nő, majd oldalra fordított fejjel figyelni kezdte a matematika tanár reakcióját.

- Elképesztően humoros – mondta a szemét forgatva Leon, majd miután megette a kifli maradékát, a teába is beleivott.

Ezután Hadley ismét beszélni kezdett, miközben a hangjába parányi aggodalom is költözött:

- Egyébként mibe fáradtál el ennyire? Máskor azért nem szoktál ennyire kikészülni.

- Tegnap éjszakáig javítottam a negyedikes kölykök matematika dolgozatát – felelte nemtörődöm módon Leon.

Ekkor azonban a férfi szünetet tartott, ugyanis felmerült benne, lehet mégis el kellene mondania, hogy Timo veszélybe került, mivel az igazgató felfigyelt rá.

De aztán megint meggondolta magát, ugyanis nem akarta, hogy Hadley veszélybe kerüljön azért, hogy megvédje Timót Princetontól.

Így végül csak ennyit tett hozzá:

- Ráadásul Princeton burkoltan megfenyegetett.

- Akkor a történtek ellenére az igazgató még mindig szemmel tart – felelte Hadley, akinek a hangjából egy pillanat alatt eltűnt a játékosság és helyette aggódva Leonra pillantott. – Ez azt jelenti, muszáj lesz óvatosaknak lennünk. Neked is és nekem is. Akkor nem lehet, hogy Mr. Davistől is tartanod kellene a távolságot? Hiszen az köztudott, hogy a fizika tanár nagy rajongója Princetonnak, és ezért biztosan jelent rólad mindent, amit megtudott.

- Ha kerülni kezdem Mr. Davist, az csak még gyanúsabb lenne mindenki számára. Akkor lehet, az igazgató és Mr. Davis azt hinnék, tervezek valamit – felelte Leon, miközben a tekintete a távolba meredt. – Talán az lenne a legjobb technika, ha megpróbálnék a lehető legtermésztesebben viselkedni.

- Ebben van igazság... – válaszolta Hadley, aki Leon arcát figyelte, még annak ellenére is, hogy a férfi nem nézett rá.

Azonban ebben a pillanatban a matematika tanár tekintete visszatért Hadley-hoz, és miközben óvatosan megfogta a nő kezét, beszélni kezdett hozzá:

- De neked is muszáj lesz vigyáznod magadra. Princeton tudja, hogy közel állunk egymáshoz, és ezért valószínűleg rajtad is rajtatartja a szemét. Az a szarházi valószínűleg csak arra vár, hogy valamelyikünk valami hibát kövessen el, és ezért nyugodtan eltüntethessen minket. Ezért kérlek, ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra.

- Megígérem – felelte Hadley nehezen lélegezve, akinek nem csak Leon felé irányuló aggodalma, hanem az érintése is jól esett.

- Rendben – válaszolta Leon, majd elengedte a nő kezét.

Ugyan emiatt Hadley csalódottságot érzett, de ezt megpróbálta nem kimutatni.

Így inkább felkelt az ágyról, és miután megfogta az asztalra lehelyezett jódos, alkoholos bögrét, ismét megszólalt:

- Most inkább hagylak pihenni. Erre ugyanis láthatóan szükséged van.

- Ezt elismerem – mondta Leon, majd amikor meglátta, hogy Hadley az ajtó felé lépett, ismét megszólalt. – Ne felejtsd el, hogy annak a szerencsétlen bögrének az utolsó darabjától is meg kell szabadulnod.

- Ne aggódj, nem felejtem el – forgatta meg a szemét Hadley.

De aztán meleg hangon ismét megszólalt:

- Jó éjt, Leon.

- Neked is jó éjt, Hadley – felelte a férfi ugyanolyan törődő hangon, mire a kémia tanárnő bólintott, majd magára hagyta őt.

Ezután Leon végigdőlt az ágyán, majd frusztráltan felsóhajtott, ugyanis magában még mindig lelkiismert furdalást érzett, amiért nem mondta el Hadley-nak, hogy nem csak ők ketten, hanem Timo is veszélyben van.

Ráadásul Leon ismerte annyira Princeton gondolkodás módját, hogy tudja, mivel Timo legjobb barátja Cobalt volt, ezért a kék szemű lány is veszélybe került.