Amikor Cobalt a reggelinél észrevette Timót, azonnal odarohant a fekete hajú fiúhoz.

- Szia Cobalt! – mosolygott rá Timo a kék szemű lányra, amikor észrevette őt.

- Szia! – felelte Cobalt lelkesen, miközben a fiúnak integetett. – Gyorsan foglaljunk valami ülőhelyet, ugyanis van valami, amiről szeretnék beszélni.

Erre Timo bólintott, így ezt követően elfoglalták a hozzájuk legközelebb található üres asztalt.

Miközben a két fiatal nekiállt enni, Cobalt elmesélte Timónak az álmát, amit a fekete hajú fiú türelmesen végig hallgatott, miközben néhányszor hümmögött valamit a lánynak.

Az elbeszélést Cobalt végül egy sóhajjal és egy keserű mondattal fejezte be:

- Tudod, Timo, hiába emlékszem összesen csak az anyám arcképére, ez az álom rávilágított arra, hogy ő mennyire hiányzik nekem.

- Nekem is hiányzik az anyukám, pedig én még az arcára sem emlékszem – felelte szomorúan Timo.

- De szerinted miért csak az anyukám arcára emlékszem? Mi a helyzet az apukámmal? Ismertem vajon a nagyszüleimet? Vajon voltak egyáltalán testvéreim? – töprengett Cobalt. – És vajon az álmomból mennyi a valóság?

- Hátha egyszer a többiekre is emlékezni fogsz – mondta Timo, majd megfogta a széke szélét, és közelebb húzódott az asztalhoz, hogy jobban hozzá tudjon férni az ételekhez. – Neked szerencsére több esélyed van visszaemlékezni, mint nekem.

- Én bízom abban, hogy egyszer te is emlékezni fogsz valamire a Messzeségben lévő életedből – mondta bíztatóan Cobalt, és amíg Timóra mosolygott, még arról is megfeledkezett, hogy éppen most készült megkenni a vajas kenyerét.

- Sajnos nem hiszem, hogy ez meg fog történni. Rajtad kívül senki sem emlékszik a Messzeségre – felelte elszomorodva Timo, majd, hogy ne kelljen a lány szemébe néznie, egy ideig tanulmányozta a teás bögréjét, majd belekortyolt a gőzölgő italba.

- Ebben van valami igazság – válaszolta elgondolkodva Cobalt, miközben beleharapott a szendvicsébe.

Erre Timo nem tudott mit válaszolni, így csend telepedett a két fiatal köré. Ezt a csendet Cobalt kivételesen nem törte meg, ugyanis jelen pillanatban a saját gondolataival volt elfoglalva.

Amikor a reggeli véget ért, Cobalt elköszönt a fekete hajú fiútól, majd útnak indult az első órájának terme felé.

*****

Az órák után Cobalt találkozott ismét Timóval. A kék szemű lány pedig azonnal látta rajta, hogy valami nem stimmel vele.

Timo ugyanis idegesen remegett, és egy helyben toporgott. Ráadásul a kedve akkor sem lett jobb, amikor meglátta Cobaltot.

- Mi a baj, Timo? Megint bántottak? – kérdezte Cobalt, amikor észrevette a fiú karján a sérülést.

- Nem ezzel van a gond – mondta Timo miközben megfogta a jobb kezével a bal karján található sérülést.

- A rohadt életbe, hiszen látom, hogy bántottak! – felelte Cobalt indulatosan, akinek a kemény szavak ellenére a tekintete mégis törődő maradt.

Így aztán egy fokkal gyengédebb hangon hozzátette:

- Kérlek Timo, mondd el nekem, hogy mi történt!

- Az most nem lényeges – rázta a fejét Timo. – Ennél sokkal rosszabb történt.

- Mit csináltak veled azok a barmok?! – kérdezte egyre ingerültebben Cobalt. – Mondd már el, hogy mi volt a rohadt probléma velük!

- Az egyik szobatársam ennél sokkal rosszabbul járt... – motyogta Timo.

- Igen? – kérdezte feszülten Cobalt, aki gyűlölte, amikor faggatóznia kellett. – Folytasd már, amit elkezdtél!

- Az egyik szobatársam ötödéves volt, és eltűnt – mondta ki végre a problémáját Timo, majd ismét hevesen remegni kezdett.

- Ülj le, Timo! Mielőtt elájulsz... – kérte Cobalt, majd megfogta a fiú karját és segített neki leülni a folyosóra.

- Az a fiú kedves volt... Senkinek sem ártott... Követte a szabályokat is – mondta kétségbeesetten Timo, és miközben a fejét a kezébe temette, az ujjai közül néhány fekete hajtincse kilógott.

- De akkor mi lehetett a baj? – kérdezte Cobalt, majd leült a fiú mellé. – Miért tűnt el?

- Szerintem... és a szobatársaim szerint is az lehetett a baj, hogy nem tanult elég jól és ezért a beszállítók vagy az igazgató valahogyan megszabadult tőle – magyarázta Timo, és közben óvatosan felemelte a fejét a tenyeréből.

- Mit jelent az, hogy rosszul tanult? – kérdezte Cobalt, majd oldalra hajtott fejjel kérdően a legjobb barátjára pillantott.

- Négy tárgyból állt bukásra... – motyogta Timo a földet bámulva.

De aztán a fiú mélyen Cobalt kék szemei közé nézett és határozott hangon megszólalt:

- Cobalt, ígérd meg nekem, hogy te ezt soha nem fogod megcsinálni. Ígérd meg, hogy soha nem fogsz rosszul tanulni. Ígérd meg, hogy soha nem fogsz eltűnni.

- Megígérem – felelte Cobalt, holott tudta, ez nem csak rajta múlik. – De akkor te is ígérd meg!

- Megígérem – mondta Timo.

- Megegyeztünk – válaszolta Cobalt.

Ezt követően a két fiatal kezet rázott, majd elindultak a szokásos kedvenc helyükre, a tóparton található stégre.

Hamarosan Hadley Horaly, a biológia-kémia szakos tanárnő is csatlakozott a két tanulóhoz a stégre.

- Na, ahogy látom, nem csak én és Leon szeretjük ezt a rozoga stéget – mosolygott a tanárnő a két diákra.

- Én is szeretem ezt a helyet. Ez olyan csendes és békés... Itt nem találnak meg a piszkálódók... – motyogta Timo, miközben ismét megfogta a karján a sérülését.

- Fel a fejjel, Timo! – mondta Horaly tanárnő bíztatóan, miközben leült a két tizenkét éves gyerek mellé a stégre. – Amikor fiatal voltam, engem se kedveltek olyan sokan, és mégis túléletem a dolgokat. Te egy erős és okos fiú vagy, Timo! Neked is menni fog!

- Köszönöm – felelte hálásan Timo, majd a kémia tanárára mosolygott.

- Nincs mit! – felelte Horaly tanárnő. – Tudod, Timo, nekem akkoriban Leon volt a támaszom, neked pedig Cobalt lesz az.

- A tanárnőnek igaza van – mondta Cobalt, miközben a fiú barna szemeibe nézett. – Én mindig itt leszek neked, Timo. Hiszen legjobb barátok vagyunk, nem igaz?

- De igen – felelte Timo, majd boldogan a lányra mosolygott.

Ekkor megjelent Leon is, aki először köszöntötte a kémia tanárnőt, majd unott tekintettel a két gyerekre emelte a szemeit.

- Na, visszatért a két kölyök, akikkel tegnap találkoztunk.

- Hé, Leon! Bánj velük kedvesen! Ez a kettő megérdemli a kedvességet! Nézz már rájuk, milyen aranyos diákok! – mondta Horaly tanárnő, miközben összeborzolta Timo haját.

- Tűrhetőek a kölykök – vonta meg a vállát Wright tanár úr miközben leült Hadley mellé.

- Ezt vegyétek bóknak. Ennél többet soha nem fogtok Leontól kapni – mondta Hadley a két gyereknek. – Leon nekem se szokott bókolni, pedig már tizenkét éve ismerjük egymást.

Ezek után komolyabb témára terelődött a beszélgetés, ugyanis Timo a két tanárnak is elmesélte, hogy az egyik szobatársa eltűnt.

A két tanár szinén megerősítette azt, hogy a rosszul tanulók gyakran eltűnnek, és ezért muszáj lesz figyelniük a jegyeikre is.

Azonban ennél többet nem tudtak beszélgetni, ugyanis váratlanul megjelent két tanár, akik láthatóan Leonnal akartak beszélni.

- Na jó, azt hiszem, nekem mennem kell – közölte a férfi.

- Viszlát Wright tanár úr! – mondta a két gyerek egyszerre.

- Viszlát, kölykök – mondta Leon, majd Hadley felé fordította a tekintetét. – Most mondanám, hogy vigyázz a gyerekekre, de ahogy ismerlek, inkább ők fognak vigyázni rád.

- Ne aggódj, Leon, mert amíg távol vagy, nem robbantok fel semmit – vigyorogott Hadley.

- De jó. Ez azt jelenti, akkor fogsz felrobbantani valamit, ha visszatértem – felelte Leon kissé szarkasztikus hangnemben.

- Hmm, lehet – mondta még mindig mosolyogva Hadley.

- Te bolond – csóválta meg a fejét hitetlenkedve a fejét Leon, miközben a szemében csillogó szeretet egy pillanatra sem hagyta el a tekintetét.

- Na, menjél, Leon, mert az a két tanár már nagyon türelmetlennek tűnik – mondta Hadley, mire Leon egy utolsót biccentett felé, majd magára hagyta a nőt a két gyerekkel.

Eközben Cobalt magában egyre kíváncsibb lett, vajon milyen a két felnőtt valódi kapcsolata egymással. De természetesen egy kérdést sem tett fel ezzel kapcsolatban, ugyanis nem akart udvariatlan lenni a kémia tanárával.

Ezek után Hadley még egy ideig beszélgetett a gyerekekkel, de aztán magára hagyta őket, ugyanis még ki kellett javítania egy adag dolgozatot, amit pár harmadévessel iratott.

Ezt követően Cobalt és Timo még egy óráig beszélgettek, de aztán visszamentek az épületbe, és elindultak az ebédlő felé, ugyanis a vacsora hamarosan kezdetét vette.

******

Másnap reggel Timo első órája matek volt, Wright tanár úrral.

Amíg a fiú az óra kezdetére várt, igyekezett meghúzni magát, ugyanis szerencsétlenségére több idegesítő csoporttársa is erre az órára járt. Ráadásul a legjobb barátja, Cobalt sem volt vele, ugyanis neki másik órára kellett mennie.

Öt perccel az óra kezdete előtt Wright tanár úr megjelent, és kinyitotta a termet.

Ugyan Leon Wright észrevette Timót, viszont a férfi nem köszönt a tanítványának, ugyanis nem akart kivételezni a fiúval.

Amikor becsöngettek, mindenki leült a helyére.

Timo kiválasztott a leghátsó sorban egy magányos padot, majd leült a székére és elővette a matek füzetét.

Azonban miközben Wright tanár úr unottan magyarázott a táblánál, néhány fiú unatkozni kezdett, és ezért elkezdték papírgalacsinokkal dobálni Timót.

A fiút ez kimondhatatlanul zavarta, de még ennek ellenére se szólt semmit, ugyanis nem akarta felhívni magára a figyelmet.

Azonban ez Wright tanár úrnak is feltűnt, és ezért mogorván rászólt a diákokra:

- Be lehet fejezni a rendetlenkedést ott hátul.

Timo sejtette, hogy a matek tanár figyelmeztetése nem igazán neki szólt, de ennek ellenére még ő is elszégyellte magát, és ezért elmotyogott egy bocsánatot, majd a padot kezdte fixírozni.

Ezek után az unatkozó fiúknak elment a kedvük attól, hogy Timót piszkálják, és inkább a tábla felé fordították a tekintetüket.

Húsz perccel később az óra véget ért, de Timo még egy ideig matatott a táskájában, mielőtt elhagyta volna a termet, ugyanis nem akart a piszkálódókkal együtt elmenni.

Azonban mielőtt Timo elhagyta volna a termet, Wright tanár úr megszólította őt:

- Hé, kölyök! Minden rendben?

- Igen – bólintotta Timo, aki nem akart a zaklatóiról beszélni.

- Ha azok a diákok továbbra sem hagynak békén, akkor szólj nekem és majd megfegyelmezem őket – mondta a matek tanár, majd ezután magára hagyta a fiút, mielőtt Timo bármit is válaszolhatott volna.

Timo magában hálás volt Wright tanár úrnak, amiért a fiatal férfi felajánlotta a segítségét, még annak ellenére is, hogy a fiú tudta, valószínűleg soha sem élne az ajánlatával. Ezt ugyanis eléggé kínosnak érezte volna, és emiatt egy ilyen helyzetet el akart kerülni.

Ezek után Timo összegörnyedve és óvatos léptekkel elindult a következő órájára.

A nap eléggé lassan telt Timo számára, ugyanis ő azt várta, hogy végre vége legyen a tanításnak és találkozhasson Cobaltal a stégnél.

Timónak már végetértek az órái, amikor észrevette, hogy két fiú a nyomába ered. Erre Timo azonnal felgyorsította a lépteit, ugyanis felismerte a fiúkat, és tudta róluk, hogy ők is szeretnek kötekedni.

Azonban Timónak nem volt szerencséje, ugyanis a két fiú észrevette őt, és azonnal megállították.

- Hová igyekszel, stréber? – kérdezte a Rhett névre hallgató vezetőjük.

- Te kis nyomorék – vihogott fel a másik.

- Kérlek, hagyjatok békén – kérte gyenge hangon Timo.

- Te lúzer – mondta Rhett. – Fogadjunk, hogy nem fogod túlélni a kilenc évnyi kiképzést.

- Ez a szerencsétlen az első évnek a végét sem fogja kibírni – felelte a második, aki váratlanul behúzott egyet Timónak, aki erre összegörnyedt.

Az első fiú ekkor Timo arcát pofozta meg, amit a fiú kétségbe esetten próbált védeni.

Ez volt az a pillanat, amikor Cobalt észrevette a barátját a folyosón.

- Timo! – kiáltotta a lány a barátja nevét, majd a következő pillanatban a két piszkálódóra vetette magát, és ütni kezdte őket, ott ahol érte.

Erre Timo is felbátorodott, és megpróbálta Rhett-el felvenni a küzdelmet, hogy megakadályozza azt, hogy ő is a lányra támadjon.

- Ne merészelj még egyszer kezet emelni Timóra! – kiáltotta indulatosan Cobalt az ellenfelének, miközben a gyomrába rúgott. – A rohadt életbe, hagyd már őt végre békén, te senkiházi!

Váratlanul megjelent a folyósón Sutiko sziget egyik fizika tanára, az ötven éves Mr. Davis, aki azonnal megpróbálta szétválasztani a verekedőket.

Ez azonban eléggé nehezen ment, különösen Cobalt esetén, aki teljes erejével tépte az egyik fiú haját.

Mr. Davis hamarosan rájött, hogy egyedül nem fog boldogulni, ezért amikor észrevette Leont, azonnal odakiáltott neki:

- Mr. Wright! Kérem segítsen!

Erre a matek tanár azonnal odament Mr. Davis-hez, hogy segítsen neki. Wright tanár úr könnyedén szét tudta választani Cobalt-ot és a piszkálódó fiú, egy erős mozdulattal és egy határozott szóval:

- Most már nyugodj le, Cobalt.

- Nem nyugszom le, Wright tanár úr! Ez a rohadék bántotta Timót! – kiáltotta vissza a lány, miközben megpróbált kiszabadulni a tanára szorításából.

Ez azonban nem sikerült neki, ugyanis a matek tanár erősen tartotta őt, míg Mr. Davis Rhett-et és a két barátját tartotta szemmel.

Timo pedig csak csüggedten és lehajtott fejjel bambulta a földet, ugyanis neki nem volt kedve folytatni a harcot.

Két perccel később Cobalt is lenyugodott, ezért Wright tanár úr a lehető leghiggadtabban megszólalt:

- Mr. Davis, kérem kísérje a három fiút az orvosiba, mert megsérültek. Én elkísérem Timót és Cobaltot Miss Horaly-hoz, mert talán nála is van fertőtlenítő és kötszer.

- Rendben van, Mr. Wright – bólintotta az ötven éves férfi. – És mi legyen a büntetésük?

Leon ezt a kérdést szerette volna elkerülni, ugyanis tudta, a büntetés híre rossz fényt fog vetni Cobaltra és Timóra. Ezt pedig nem akarta, hiszen a rossz hírű diákok gyorsabban eltűntek a szigetről a többieknél.

Azonban Leon magát is védeni akarta, hiszen a férfi tudta, ha egy ilyen eset után nem adna büntetést a diákoknak, akkor az a tanárok és az igazgató fülébe jutna, és akkor ő is azt kockáztatná, hogy az eltűntek közé kerül.

Így aztán egy kompromisszumos megoldást akart találni.

- Ez az öt gyerek még csak elsőéves. Még nem szoktak bele teljesen Sutiko szigetének a rendjébe. Éppen ezért én nem adnék nekik olyan szigorú büntetést – szólalt meg végül Leon.

- Rendben. Akkor te a sebeik fertőtlenítése után vezényelj le egy padlás takarítást. Én pedig a pincét fogom kitakaríttatni velük – felelte Mr. Davis.

Erre Leon bólintott, majd intett a két gyereknek, hogy kövessék őt.

Miután Leon, Cobalt és Timo eltávolodtak Mr. Davis-től, a matek tanár szigorú hangon megszólalt:

- Ilyet többet ne csináljatok. Ha rossz hírnevet szereztek magatoknak, akkor ti is könnyedén eltűnhettek.

- De ők kezdték a verekedést, és nem pedig mi – felelte sértődötten Cobalt.

- Az igazgatót nem fogja érdekelni, hogy ki kezdte a verekedést, ugyanis ha tovább folytatjátok a balhét, akkor mind az öten az eltűntek között fogjátok találni magatokat – mondta hidegen Leon. – Ezt pedig a saját érdeketekben mondtam el.

- De akkor mégis mit kellene csinálnom? Mondja el, Wright tanár úr, akkor hogyan védhetem meg Timót? – kérdezte ingerülten Cobalt.

- Ha Timót zaklatják, akkor szólj egy tanárnak – közölte Leon. – És többet eszedbe se jusson verekedni. Megértetted, Cobalt?

- De ha a piszkálódók... – kezdte Cobalt, azonban Leon ingerülten közbeszólt.

- Ne vitázz, Cobalt, hanem próbáld meg felfogni, amit mondok! Ha nem viselkedsz, akkor az igazgató gondoskoni fog arról, hogy eltűnj! És ez ellen se én, se Hadley nem fogunk tudni tenni semmit! Érted, amit mondok?

- Értem, Wright tanár úr... – motyogta megsemmisülten Cobalt.

- Helyes – felelte határozott hangon Leon.

Ezek után a fiatal férfi a fekete hajú fiú felé fordult, majd megszólalt:

- Te pedig Timo, ha teheted, akkor messziről kerüld el a piszkálódókat. Csak így lehettek mind a ketten biztonságban. Világos, amit mondok?

- Igen, Wright tanár úr... – felelte Timo a földet bámulva.

Erre Leon csak bólintott, ugyanis ekkor megérkeztek Hadley Horaly laborja elé, ahová a férfi bekopogott. Válasz ugyan nem érkezett, de ennek ellenére Leon belépett a helyiségbe, ugyanis biztos volt abban, hogy a kémia tanárnő azért nem válaszolt a kopogásra, mert ismét túlságosan belemerült a munkájába.

Leonnak pedig igaza volt, ugyanis amikor beléptek a laborba, a fiatal tanárnő éppen védőszemüvegben vizsgált mikroszkópon keresztül egy sárgás folyadékot.

- Üdv, Hadley! – szólította meg a férfi a kémia tanárnőt.

Erre Hadley felpillantott a munkájából, és amikor meglátta Leont, azonnal széles mosoly terült szét az arcán.

Miután pedig levette a védőszemüvegét, megszólalt:

- Hello, Leon! Mi szél hozott erre? Gondolom nem azért jöttél ide, hogy segíts nekem kivizsgálni ennek az anyagnak a hatásait.

- Hát, ezt nagyon gyorsan kitaláltad – válaszolta Leon, miközben ő és a két gyerek beljebb lépett a helyiségbe. – Egyébként Cobalt és Timo miatt vagyok itt. A két kölyök verekedésbe keveredett, és megsérültek.

- Elnézést... – motyogta Timo. – Nem akartam kellemetlenséget okozni.

- Semmi baj, Timo – legyintett elnézően a kémia tanárnő. – Egyébként mostanában elkezdtem létrehozni egy sérülés gyorsító kapszulát. Ha gondolhatjátok, akkor tesztelhetitek, hogy...

- Hadley, nem kísérleti patkányokat hoztam, hanem két diákot – szólt közbe Leon. – Teljesen elegendő, ha csak lefertőtleníted a sebeiket.

- Jól van, na. Ha nem hát nem – vonta meg a vállát a kémia tanárnő. – Akkor majd tesztelem magamon, ha megsérülök valami miatt.

- Eszedbe ne jusson ilyet tenni! – felelte ingerülten Leon, akinek a tekintetében Cobalt most az egyszer nem hidegséget, hanem haragot és aggodalmat látott. – Semmi szükség arra, hogy megmérgezd magad, te bolond nő.

- Ez nem méreg – felelte szinte sértődötten Hadley, akit sokkal jobban zavart az, hogy a kísérletét leszólták, mint az, hogy bolondnak nevezték. – Ez sérülés gyógyító kapszula! Tesztelni pedig azért kellene, hogy megtudjam, mennyivel gyorsítja meg a sérülés begyógyulását!

- Akkor keress valami kísérleti patkányt, és azokon teszteld ezt az izét, és ne pedig más embereken – vitázott Leon.

Hadley már felkészült, hogy visszavágjon a férfinak, azonban váratlanul Cobalt megszólalt:

- Akkor megkaphatnánk végre a fertőtlenítő szert?

- Oh, igazad van. Erről már meg is feledkeztem – csapott a homlokára Hadley. – Ne haragudj, Cobalt. Megyek és megkeresem. De addig ne kóstoljátok meg a mikroszkóp alatt található anyagot, mert mérgező.

- Ilyen eszement ötlet egyedül neked jutna az eszedbe, Hadley – forgatta meg a szemét Leon.

Azonban a kémia tanárnő már nem válaszolt, ugyanis lefoglalta őt az, hogy megkeresse a fertőtlenítő szert.

Három perccel később Hadley megtalálta azt, amit keresett, és ezért leültette a két diákot két székre és elkezdte kitisztítani a sebeiket. Közben pedig beszélgetni kezdett a gyerekekkel:

- Szóval, hogy történt az a verekedés?

- Az egyik fiú megütötte Timót. Muszáj volt bevernem a képét! – felelte ingerülten Cobalt, miközben ökölbe zárta a tenyerét.

- Teljesen érthető, hogy ezt tetted. Ha valaki Leont bántotta volna, akkor én is felpofoztam volna az illetőt – felelte Hadley.

Erre a kijelentésre a matek tanár csak fáradtan felsóhajtott, majd megszólalt:

- Jobban tennéd ha pofozkodás helyett inkább te is elmagyaráznád a kölyköknek, hogyha nem viselkednek, akkor hamarosan ők is az eltűntek között találhatják magukat.

Erre a kijelentésre Hadley tekintete is elsötétült, és kivételesen nem vitatkozott tovább a férfival, hanem helyette ezt mondta:

- Leonnak igaza van. Óvatosabbaknak kell lennetek.

- Rendben – felelte Timo engedelmesen, mire Hadley összeborzolta a fiú kusza és sötét hajtincseit, majd ismét beszélni kezdett.

- Kedvellek téged is és Cobaltot is, úgyhogy nem akarlak elveszíteni titeket.

Ezek után Hadley ismét megszólalt:

- Cobalt, te készen vagy. Lefertőtlenítettem a sebed. Most te jössz, Timo. Készülj fel, mert egy kicsit csípni fog. Oké?

- Oké – bólintotta a fiú, mire a kémia tanárnő elkezdte letisztítani a diákja karját.

Amíg Hadley Timóval foglalkozott, addig Cobalt Leon felé fordulva beszélni kezdett:

- Meddig fog tartani a padlás takarítás?

- Ez attól függ, hogy milyen gyorsan dolgoztok.

- Ha gyorsan dolgozunk, akkor mennyi idő? – kérdezte Cobalt.

- Körülbelül másfél óra – felelte Leon.

- És ha lassan? – érdeklődött a lány.

- Akkor három óra – válaszolta Leon. – De mivel mind a ketten sérültek vagytok, ezért szerintem ti még ennél is lassabban fogtok végezni.

- Ne már – sóhajtott fel sajnálkozva Cobalt.

- Legközelebb majd jobban átgondolod, hogy verekszel-e vagy sem – felelte egykedvűen a matek tanár.

- Ne legyél már ennyire kegyetlen, Leon! Hiszen te is tudod, hogy milyen unalmas munka a padlás takarítás – szólalt meg erre Hadley, miközben egy pillanatra a férfira nézett. – Inkább segítsünk a két gyereknek!

- Dehogy segítek nekik! A tanárukként megyek fel a padlásra, nem pedig a barátjukként – felelte Leon.

- Én viszont segíteni fogok nekik – válaszolta Hadley.

- Hajrá – felelte hűvösen Leon. – Fogadjunk, hogy öt perc után megunod.

- Fogadjunk, hogy nem unom meg – vitázott Hadley.

- Rendben áll az alku! – felelte Leon.

Erre a kémia tanárnő határozottan bólintott, majd visszatért Timo sérüléseihez, aki türelmesen várta, hogy Hadley befejezze a vitát a férfival.

Timo nem nagyon tudta, mit kellene mondania Hadley szavaira, így a csöndet végül Cobalt törte meg:

- Köszönjük, Horaly tanárnő.

- Ugyan már, semmiség – legyintett a nő. – Amíg pedig veletek takarítok vagy a stégen beszélgetünk, nyugodtan hívjatok Hadley-nak. Hiszen ezekben a pillanatokban inkább vagyok a barátotok, mint a tanárotok.

Erre a kijelentésre Cobalt csak bólintott. Timo szívét viszont melegség járta át, ugyanis úgy érezte, végre lett még egy barátja Cobalton kívül. Emiatt pedig egy fokkal kevésbé érezte magát magányosnak.

- Wright tanár urat pedig nyugodtan hívjátok Leonnak, amikor nem tart órát – tette még hozzá Hadley, majd a férfira vigyorgott, ugyanis tudta, hogy ezekkel a szavaival biztosan felbosszantotta őt.

- Szerintem erről nekem kellene döntenem – felelte Leon, majd a fejét csóválva hozzátette. – Komolyan mondom, Hadley, néha kibírhatatlan vagy.

- Annyira kibírhatatlan nem lehetek azok után, hogy már tizenkét éve barátok vagyunk – felelte mosolyogva a kémia tanárnő, aki nem sértődött meg Leon kijelentésén, ugyanis tudta, a férfi nem bántásból mondja ezeket a szavakat.

Erre Leon egy pillanat erejéig Hadley-ra mosolygott, de aztán a szokásos komoly tekintete visszatért.

- Jól van, kölykök, indulás a padlásra – vezényelte a matek tanár. – Minél hamarabb nekiálltok, annál hamarabb a végére értek.

Ezt követően mind a négyen útnak indultak. Amikor pedig megérkezetek a padlásra, Hadley ígéretének megfelelően valóban segített a két fiatalnak, akik így egy óra alatt végeztek a padlás kitakarításával.

Ezt követően mind a négyen lementek a kedvenc stégükre, és késő délutánig ott beszélgettek.

A társaságot először Leon hagyta ott, ugyanis néhány kollégája kereste őt. Hamarosan Hadley is magára hagyta a két gyereket, ugyanis vissza akart térni a kísérleteihez.

Mire elérkezett az este, Cobalt mind három szobatársa megtudta, hogy a lány verekedésbe keveredett és a matek tanár büntetést szabott ki rá.

Néhány erősen túlzó pletyka is keringett az esetről, amiket Cobaltnak meg kellett cáfolnia.

Végül a lánynak el kellett mesélnie, pontosan hogyan zajlott a verekedés. Mire Cobalt a története végére ért, addigra elérkezett a takarodó ideje, így mind a négy lány lefeküdt aludni.

Álmában Cobalt ismét viszontlátta az anyját, és most a lány egy jóval korábbi születésnapját ünnepelték meg. Cobalt ugyanis ebben az álmában nem tizenkét éves volt, hanem csak kilenc.

Az anyjával most is tortát ettek, és a lány most ajándékot is kapott. De mielőtt Cobalt kibonthatta volna az ajándékot, az anyja füstté válva eltűnt a helyszínről és a helyét a három maszkos alak vette át.

Amikor Cobalt izzadtságban fürödve felriadt, úgy érezte, nem véletlen, hogy most is egy korábbi születésnapját álmodta vissza.

„Valószínűleg a Messzeségben jó pár születésnapot megünnepeltem az anyukámmal" – gondolta Cobalt, miközben az izzadt homolokát a párnájába fúrta. – „De azt még mindig nem értem, hogy a családom többi tagjával miért nem álmodok."

Ekkor Cobalt lerúgta magáról takarót, ugyanis érezte, hogy még mindig dől róla a víz. A kék szemű lány a szíve szerint még az ablakot is kinyitotta volna, azonban legnagyobb sajnálatára ebben a szobában nem volt ablak, így végül az asztalon heverő füzettel legyezte meg magát.

Miután Cobalt érezte, hogy lehül a testhőmérséklete, visszafeküdt az ágyába és megpróbált visszaaludni. De mivel a gondolatai továbbra is az anyja körül jártak, ezért az álom még elég sokáig elkerülte őt.