Két nappal később kiderült, hogy a két gyújtogató, Aldo és Burke az erdőbe menekültek. Így aztán Princeton ennek megfelelően csoportokat készített, akiknek a feladata a térség átkutatása és a két bűnös megtalálása volt.

Az akció másnap reggel kezdődött, ezért ezt a délutánt Cobalt először tanulásra használta, ugyanis tudta, az új küldetése miatt ismét le fog maradni a tananyaggal. Miután ezzel végzett, kisétált a rozoga stéghez, ugyanis tudta, Timo és a két mentora ott fog rá várakozni, hogy elbúcsúzzanak egymástól.

Rövidesen Cobalt megérkezett. Amikor meglátta Timót, Leont és Hadley-t frusztráltan felsóhajtott:

- Egyszerűen nem hiszem el, hogy megint el kell mennem. Azt hittem, ha a próba véget ért, soha többet nem kell résztvennem gyilkos üldözéseken.

Erre Timo nem igazán tudott mit felelni. Azt ugyanis nem akarta bevallani, hogy amint megtudta, Cobalt is részt fog venni a próbán, azonnal felkereste a sziget vezérét. De Timo hiába könyörgött, Princeton ragaszkodott ahhoz, hogy Cobalt is részt vegyen az üldözésen a katonai hiányra hivatkozva.

Timóval ellentétben Leon tudott mit mondani. Ezért a matematika tanár beszélni kezdett:

- Ne aggódj, kölyök. Most nem leszel akkora veszélyben, mint a próbán, hiszen egyértelmű előnyben vagyunk a gyújtogatókkal szemben. Ezen kívül az én segítségemre is számíthatsz, ugyanis elintéztem, hogy Princeton egy csapatba osszon be bennünket.

Ez a kijelentés az egész társaságot felvillanyozta, ugyanis tudták, hogy Leon és a tanítványa számíthatnak egymásra.

A jó hír miatti örömnek Hadley hangot is adott:

- Akkor legalább ott lesztek egymás mellett a bajban. A katonákban nem tudtom, mennyire bízhattok meg, ugyanis nem ismerem őket.

- Mivel őket Princeton fokozottan ellenőrzi a seregét, valószínűleg ott vannak a legnagyobb fanatikusok – válaszolta undorodva és grimaszolva Leon. – Cobalt, én a helyedben egyikben sem bíznék meg. Ha valami baj van, inkább engem keress meg.

- Akkor figyelmeztetem Mayát, Baylát és Rhett-et, hogy ők is legyenek óvatosak a katonákkal – mondta a kék szemű lány.

Ezután Cobalt felsóhajtott, majd hozzátette:

- Jobban örültem volna, ha Maya, Bayla és Rhett is egy csapatba kerül velem. Azok után, hogy túléltük együtt a próbát, nem akarom, hogy valami bajuk essen ezen az ostoba üldözésen.

Rhett említésekor Timo szemöldöke ráncba futott egy pillanatig. A fiút ugyanis bosszantotta, hogy Cobalt Rhett-et is biztonságban akarta tudni, azok után, hogy a vörös hajú fiú mennyit bántotta őt.

Hadley észrevette, hogy Timo tekintete egy másodpercig megváltozott. De mielőtt ezt szóvá tehetette volna, Leon ismét megszólalt, Cobalt szavaira reagálva. Ez pedig elterelte a kémia tanárnő figyelmét.

- Ne haragudj, Cobalt – felelte bűntudattal a hangjában Leon. – A többi kölyök védelme nem jutott az eszembe. Megpróbálok intézkedni az ő érdekükben is, de nem ígérem, hogy bármit is el fogok érni. Végső soron minden a sziget szaros vezérén múlik – mondta komoran a férfi.

- Tudom – válaszolta keserűen Cobalt, miközben a fejét a kezébe temette. – Azért köszönöm, Wright tanár úr.

Leon bólintott a tanítványa szavaira, majd Hadley felé fordulva gyengéd hangon megszólalt:

- Vigyázz magadra, te idióta. Nem akarok arra visszajönni, hogy véletlenül lerobbantottad valamelyik végtagodat.

- Ennél azért jobban uralom a kémiai elemeket – felelte szórakozottan Hadley.

Majd vigyorogva hozzátette:

- Véletlenül senkinek a végtagjait sem robbantanám le. Szándékosan viszont igen, ha felbosszantanak.

- Még a végén kiderül, hogy nagyobb fenyegetés vagy a szigetlakókra, mint a beszállítók – forgatta meg a szemét Leon, majd Timo felé fordulva megszólalt. – Tartsd szemmel ezt a bolond nőszemélyt, rendben, kölyök?

- Ez elég nehéz feladatnak tűnik. Éppen ezért a maga helyében biztosan adnék Timónak egy tesi ötöst – mondta fülig érő szájjal Cobalt.

- Támogatom ezt az ötletet – felelte lelkesen Timo, majd izgatottan hozzátette. – Meg matekból is szeretnék egy ötöst.

- Ezeket az áhított ötösöket meg is fogod kapni abban a pillanatban, hogy megfelelően teljesítettél a teszteken – felelte Leon, akit láthatóan továbbra sem lehetett megvesztegetni.

- Ne már – felelte csalódottan Timo.

- De igen – bólintott Leon. – Úgyhogy továbbra is tanulj szorgalmasan, még úgy is, hogy nem én foglak matekon és testnevelésen tanítani.

- Maga nélkül sokkal unalmasabbak lesznek az órák – mondta sajnálkozva Timo abban a reményben, hogy így megpuhítja a szigorú tanár lelkét, és talán mégis ad neki egy ingyen ötöst.

- A hízelgéssel semmire sem fogsz menni, kölyök – csóválta meg a fejét a matematika tanár.

- Hát jó – felelte lelombozódva Timo.

Leon nem hagyta sokáig csüggedni a fiatal tanítványát, ugyanis ezután visszaterelte a beszélgetést a küldetésre. A férfi elmagyarázta a többieknek, hogy Princeton terve az erdő körbekerítése volt. Ezzel azt akarta elérni, hogy a gyújtogatók még véletlenül se tudjanak megszökni a markukból.

- Továbbá a katonák másik fele a beszállítók hajóját őrzi. Ezzel pedig lehetetlenné tették, hogy a gyújtogatók a hajókkal elszökjenek a Messzeségbe – magyarázta Leon.

- Akkor ezek szerint már megtudták, hogy ez volt Aldo és Burke célja? – kérdezte Cobalt.

- Ezt még mindig nem lehet tudni. De kedvenc paranoiás vezérünk szeret a biztosra menni – felelte gúnyosan Leon.

Ezután a férfi sóhajtott, majd hozzátette:

- Mindegy, ezen már nem tudunk változtatni. Nem lenne értelme dühöngni.

Ekkor a matematika tanár Cobalt felé fordulva ismét megszólalt:

- Most velem kellene jönnöd, kölyök. Beszélnünk kell a csapatomban lévő katonákkal, hogy mindenki tisztában legyen a feladatával.

- Rendben – felelte Cobalt, majd felkelt a földről.

A kék szemű lány vetetett még egy utolsó, szomorú és búcsúzkodó pillantást Timo felé, majd magára hagyta a fiút a kémia tanárnővel.

*****

Másnap a gyújtogatokat üldöző csapatok az iskola előtt elterülő parkban várakoztak. A küldetés résztvevőin kívül jó néhány kíváncsiskodó is a helyszínen lófrált, akik információkat próbáltak elcsípni. Mások csak el akartak köszönni az erdő felé igyekvő csapatoktól. Közéjük tartozott Hadley és Timo is.

A kémia tanárnő igyekezett utat törni Leon és Cobalt csapata felé, még annak ellenére is, hogy jó páran nyüzsögtek a matematika tanár előtt. Ennek az volt az oka, hogy tudták, Princeton őt bízta meg a gyújtogatók elkapásával.

Emiatt Hadley és Timo nem igazán tudtak rendesen elbúcsúzni Cobalttól és Leontól. Így végül a kémia tanárnő csak odakiáltott nekik, remélve, hogy ezt meghallják a ricsajban:

- Sok sikert, Leon!

Timo csak intett egyet Cobalt felé, holott valójában a legszívesebben odarohant volna hozzá, és a karjaiba zárta volna a lányt, hogy aztán soha többet ne engedje el. Ezt azonban a tömeg miatt nem tudta megtenni. De ha odafért volna Cobalthoz, akkor sem viselkedett volna így, ugyanis a sok ember előtt nem szívesen mutatta volna ki az aggodalmát és a szeretetét a kék szemű lány felé. Így aztán magában bosszankodott, amiért a sziget vezére ismét veszélyes helyzetbe sodorta Cobaltot.

Végül Leon jelzett a katonáknak, hogy elérkezett az idő az indulásra. Így aztán a katonák felpattantak a lovaikra, majd elindultak.

A kék szemű lány még vetett egy utolsó pillantást Timo felé, majd ő is felszállt a lovára, és felkészült arra, hogy a tanára mögé húzódjon.

Ekkor viszont Cobaltnak feltűnt, hogy az egyik beszállító ismét figyeli őt. A lány először el akarta hitetni magával, hogy csak a paranoia beszél belőle, hiszen a maszk miatt nem láthatta az alatta rejtőző ember tekintetét. De aztán rájött, hogy igaza van, ugyanis a maszk egyenesen felé meredt, és a testtartása is az ő irányába fordult.

„Mit akar tőlem? Talán valami hibát követtem el?" – gondolta aggódva Cobalt, miközben farkasszemet nézett a beszállító maszkjával.

- Elindultunk, Cobalt! Ne maradj le! – szólt rá Leon a tanítványára, amikor észrevette, hogy a lány elbambult.

- Igenis, Wright tanár úr! – felelte a kék szemű lány, majd a lovát a tanára felé irányította, és felzárkózott mögé.

Cobalt arra gondolt, majd később foglalkozik a beszállítóval, és most inkább a küldetésre fókuszál.

A katonai csapat egész nap mozgásban volt, és csak akkor álltak meg, amikor a Nap lebukott a látóhatár mögé.

Miután a katonák visszavonultak a sátraikba, hogy aludjanak, az őszi erdő elcsendesedett. Ezt a csendet egyedül a rovarok zümmögése, a baglyok huhogása, vagy a katonák lovainak nyihogása törte meg.

Cobalt szintén visszavonult a sátrába. Aludni viszont már nem tudott, ugyanis ahhoz túlságosan is szorongott. Részben attól félt, hogy mi lesz vele, ha Aldo vagy Burke rátámad, részben pedig aggódott a volt csapattársai miatt. A lány csak reménykedni tudott, hogy Maya, Bayla és Rhett rendben vannak, és semmi baj sem történt az ő csapatukban.

Miközben álmatlanul forgolódott, rájött, nem csak aggódik, hanem magányos is. Hiszen egyik barátja sem volt a közelében, és így nem tudott kivel beszélgetni. Ennél a nyomasztó csöndnél még az is jobb volt, amikor a próba ideje alatt Rhett piszkálódását kellett hallgatnia.

Ezen kívül Timóra is sokat gondolt, ugyanis bántotta őt, hogy ismét búcsút kellett vennie a fekete hajú fiútól.

Végül egy órás forgolódást követően nagy nehezen el tudott aludni. De az álmok nem hoztak megnyugvást a tizenöt éves diáknak. Álmában viszontlátta az anyját, aki az egyik pillanatban még gondtalanul kertészkedett, míg a másik pillanatban a lányát védte a beszállítóktól. De aztán Cobalt anyja eltűnt a helyszínről, és a képek kavarogva egy zavaros masszát alkodtak, szédülést okozva az alvó lánynak. A színek, hangok és képek forgószele felkavarta a múlt és a jelen állóvizét, ezzel egy zavaros képzelt világot létrehozva, ahol Cobalt már nem tudta eldönteni, mi az álom és mi a valóság.

A lány helyszíneket és arcokat látott, némelyiket csak pár másodperc erejéig. Azonban ezek a képek hiába akartak előtörni a lány tudatalattiából, nem jártak sikerrel. Reggelre már mindent elfejtett. A kertet, a tavat, a kikötőt, a kopár mezőt és a magas épületet is. A beazonosíthatatlan emberarcok is tovaszálltak reggelre, akár egy csillogó hópehely, melyet elsodor a hóvihar ereje.

Mire a hajnali köd tovaszállt, Cobalt ébren találta magát a pokrócán. A lány még a szemét dörzsölgette, amikor egy alak belépett a sátrába.

A kék szemű lány reflexei azonnal életbe léptek, és megragadta a mellette heverő kardját, majd ordítva az idegenre támadt. Az alak hárította Cobalt összes csapasát, viszont egy pillanatig sem támadt vissza, ami a pillanat hevében fel se tűnt a diáknak.

Ebben a pillanatban egy másik alak is berontott a sátorba, aki lefogta a lányt, majd határozott hangon megszólalt:

- Cobalt, nyugodj meg! Csapattársa támadtál! – mondta Leon, majd odébb rántotta a diákot a katonától.

Erre a katona is odébbhúzodott, majd megszólalt:

- Csak azt akartam mondani, hogy hamarosan gyülekező és reggeli.

- Sajnálom – motyogta bűnbánóan Cobalt, miközben a tanára elengedte őt. – Mivel nem volt magán egyenruha, azt hittem, ellenséggel van dolgom.

Erre a katona csak bólintott. Leon tudta, ez azt jelenti, a férfi még közel sem bocsátotta meg a lány tévedését. Emiatt a matematika tanár elhatározta, beszélni fog a katonával négyszemközt, hogy ezt az esetet még véletlenül se jelentse az egyik beszállítónak. De először Cobaltal akart beszélni, hogy biztos lehessen abban, minden rendben van a lánnyal és több ilyen baleset nem fog előfordulni.

Így aztán Leon a beosztottjához fordulva megszólalt:

- Elmehetsz. Később még beszélünk.

- Érettem – felelte a katona, majd tisztelgett a férfi felé, és végül elhagyta a sátrat.

Miután Leon biztos volt abban, hogy a férfi nincs a közelben, Cobalt felé fordulva beszélni kezdett:

- Mi történt? Miért támadtál rá arra a férfira?

- Az igazat mondtam, Wright tanár úr! Én tényleg azt hittem, hogy az az alak egy ellenség! – kiáltott fel Cobalt, miközben egész testében remegett. – Nagyon sajnálom! Én... én nem akartam problémát okozni senkinek sem! Kérem, higgyen nekem!

- Semmi baj, Cobalt – mondta a sötét barna hajú férfi, majd a kezét megnyugtatóan a diákja vállára tette. – Ígérem, megpróbálok intézkedni, hogy emiatt ne kerüljél bajba. Cserébe csak annyit szeretnék kérni, legközelebb gondolkodj, mielőtt cselekszel. Ez most nem a próba, ahol mindenki az ellenséged. Most nem kell mindenkit megölnöd magad körül, hogy biztonságban legyél.

- Rendben – felelte Cobalt továbbra is nehezen lélegezve.

Leon bólintott, majd elengedte a lány vállát. A férfi szeretett volna további bíztató szavakat mondani a lánynak, azonban semmi sem jutott eszébe. Egyszerűen semmi pozitívat nem tudott találni abban, hogy egy hideg, őszi erdőben kell két embert levadászniuk, akik elvesztették a sziget vezérének a támogatását.

Így végül csak ennyit mondott:

- Ha gondolod, nem kell csatlakoznod a csapat reggelijéhez. Majd félreteszek neked valamit. Próbáld meg összeszedni magad, kölyök.

Cobalt bólintott, Leon pedig kilépett a sátorból. Miközben a férfi elindult, hogy megkeresse azt a katonát, amelyiket Cobalt megtámadta, magában arra gondolt, mennyivel egyszerűbb lenne, ha ő is olyan könnyen öntené magából a szavakat, mint Hadley. Hiszen akkor most biztosan tudott volna valami olyat mondani, ami vigaszt ad a fiatal tanítványának. Így viszont nem tud mást tenni, csak a távolból figyelni, amint Cobalt magában szenved.

A matematika tanárnak igaza volt, ugyanis ezek után a kék szemű lány valóban szenvedett. Ez az egész helyzet arra emlékeztette őt, amikor a próbán megölte a barlangba betévedt diákot.

Emiatt Cobaltnak azonnal hányingere lett saját magától, hiszen soha sem akart gyilkossá válni, és végképp nem akarta ugyanazt a hibát kétszer is elkövetni.

Ennek ellenére úgy tűnt számára, mintha a sors újra és újra kihozná belőle azt a vadállatot, ami Princeton nevelésének köszönhetően született meg benne.

*****

Két nap telt el azóta, hogy Leon, a katonák és a próba nyertesei elmentek elkapni a gyújtogatókat. Azóta a szigetlakók semmilyen információt sem kaptak arról, hogyan halad az üldözés. Ez a helyzet eléggé nyugtalanította Sutiko sziget polgárait.

A feszültség alól Hadley sem volt kivétel, ugyanis ő Cobalt és Leon miatt aggódott. A nő nagyon remélte, hogy Leon biztonságban van és vigyáz magára és a diákra is.

Hadley abba bele se mert gondolni, mi lesz, ha Leon nem tér vissza. A férfi már évek óta élete részét képezte, ezért nem tudott elképzelni egy olyan jövőt, amiben ő nem szerepelt. Leon a stabilitást is jelentette számára, hiszen a férfi mindig ott volt a közelben, és a háttérből vigyázott rá, amikor ő éppen a munkájával volt elfoglalva.

Ennek ellenére megpróbált nem foglalkozni a félelmeivel, ugyanis nem akart folyton rettegni. Így inkább arra koncentrált, hogy találjon egy üres asztalt az ebédlőben.

Hadley azonnal kiszúrta az egyik asztalnál ebédlő Ms. Kelly-t és Mr. Davist néhány másik tanár mellett. Azonban a nő nem akart odamenni hozzájuk, hiszen egyikőjüket sem kedvelte túlságosan. Most pedig különösen kevés toleranciát érzett Ms. Kelly pletykáihoz és Mr. Davis fanatikus megszólalásához. Úgy érezte, ha meghallaná a fizika tanár dicséreteit Princeton felé, azonnal a képébe dobná a tányérját a rajta lévő étellel együtt. Így inkább tovább nézelődött az ebédlőben, hátha talál valami nyugalmas helyet, ami a tömegben eléggé lehetetlen feladatnak bizonyult.

Végül észrevett egy üres asztalt, nem messze a diákok étkezési terétől, ahová azonnal le is ült, mielőtt még valaki elfoglalta volna azt. Ezután enni kezdett. Közben leginkább a legújabb kísérletéről gondolkodott, miközben a jövő-menő embereket figyelte. Emiatt azonnal észrevette az egyik asztalhoz leülő Ms. Fabela tanárnőt.

A rajz tanárnő most csak még sápadtabbnak nézett ki, mint amikor Hadley egy hete segített neki megszabadulni a meg nem született gyerekétől. Éppen ezért nem is lepődött meg, hogy a máskor társaságot kedvelő kollégája most inkább a magányt választotta.

Hadley sejtette, hogy Ms. Fabela nem mondta el túl sok embernek a várandósságát, ezért ezt a terhet most egyedül cipelte. Emiatt a kémia tanárnő úgy döntött, odamegy hozzá, és megkérdezi, minden rendben van-e, még annak ellenére is, hogy a fiatalabb kollégája most valószínűleg magányra vágyott. Így aztán megragadta az étellel megrakott tálcáját, és átült Ms. Fabela asztalához. Erre a szőke hajú nő nem reagált semmit, ezért Hadley megköszörülte a torkát, majd megszólalt:

- Jobban érzi magát, Ms. Fabela?

Erre a fiatalabbik nő bólintott. Többet azonban már nem szólt, ezért Hadley biztos volt abban, hogy Ms. Fabela távol áll attól, hogy rendben legyen.

Hadley-t viszont nem olyan fából faragták, aki csak úgy feladjon egy beszélgetést, ezért lehalkította a hangját, majd ismét megszólalt egy sokkal kevésbé hivatalos hangon, ugyanis most a kollégája keresztnevét használta:

- Össze kell szedned magad, Chana. Tudom, hogy fontos dolgot veszítettél el, de a párod még mindig itt van neked.

A kémia tanárnő direkt nem említette, hogy a kollégája elvesztette a gyerekét, ugyanis félt attól, hogy ezt valaki meghallja, és rosszindulatú pletykákat fog terjeszteni szerencsétlen Ms. Fabeláról, akinek már így is éppen elég teher volt a vállán. Így aztán Hadley bíztatóan tovább folytatta:

- Én tudom, hogy erős vagy. Úgyhogy ne add meg magad a fájdalomnak. Biztos vagyok abban, hogy a párod szintén azt szeretné, hogy küzdjél.

- A probléma csak annyi, hogy a párom is elvesztettem – mondta elkeseredve a rajz tanárnő.

- Mi történt vele? Ő is az eltűntek közé került? – kérdezte elszomorodva Hadley.

- Még nem – motyogta Chana. – De biztos vagyok abban, hogy hamarosan ő is a beszállítók kezei közé fog kerülni.

- Ezt meg hogy érted? – érdeklődött Hadley, aki igyekezett, hogy a hangja halk maradjon.

- Burke volt a párom – suttogta el újabb titkát a szőke hajú nő. – Ő volt az a katona, aki részt vett a gyújtogatásban az Aldo nevű diák mellett.

Erre a kijelentésre Hadley zöldesbarna szemei meglepődötten kitágultak. Nem számított arra, hogy a kollégája egy újabb veszélyes titkát megosztja majd vele. A kémia tanárnő tudta, ha a beszállítók megtudják, hogy Chana közel állt Burke-hoz, akkor könnyen lehet, hogy őt is el fogják tüntetni a párja bűnei miatt.

Hadley végül összeszedte magát, majd előre hajolva ismét megszólalt:

- Akkor te tudod, hogy Burke miért gyújtotta fel az iskolát? És miért kevert bele ebbe egy diákot? Mi volt a célja? Miért menekült el? Te is benne voltál a gyújtogatós tervben? – sorolta fel az összes kérdését türelmetlen hangon a tudós, aki válaszokat szeretett volna, lehetőleg azonnal.

- Fogalmam sincs – mondta elcsukló hangon Chana, miközben remegni kezdett az elfojtott érzelmei miatt. – Nekem nem mondta, hogy ezt tervezi. Lehet... lehet nem kellett volna hagynom, hogy magába süllyedjen, miután... miután...

- Rendben, értem. Nyugodj meg, nincs semmi baj – próbálta Hadley megvigasztalni a fiatalabb kollégáját. – Nem a te hibád, ami történt. Hiszen te csak igyekeztél a lehető legjobban teljesíteni azzal a nyomással, ami rád került.

- Most mégis mihez kezdjek? – kérdezte Chana, miközben a fejét a kezébe temetett, és csendesen sírni kezdett. – Mindenkit elvesztettem, akit szerettem.

- Tudom, hogy ez milyen érzés – felelte együttérzően Hadley. – Én évekkel ezelőtt két legjobb barátomat veszítettem el. A lány neve Vica volt, a fiúé Elmer. Mind a ketten olyanok voltak számomra, mint a testvérek. A hiányukat mind a mai napig érzem. Ennek ellenére nem adtam fel a küzdelmet. Nem akartam megadni a mocskos beszállítóknak azt az örömet, hogy hagyom, tőlem is megszabaduljanak, mint valami ócska szeméttől. Éppen ezért küzdöttem az életben maradásért, hogy egy nap visszaadjam a beszállítóknak azt a szenvedést, amit ők okoztak nekem.

Ezekre a szavakra a rajz tanárnő szipogva bólintott, majd bánatos hangon megszólalt:

- Köszönöm, Hadley.

- Nincs mit Chana – felelte mosolyogva a barna hajú nő, aki örült, a fiatalabb kollégája a keresztnevén hívta őt bizalma jeleként. – Ha bármikor rosszul éreznéd magad, nyugodtan keress meg.

- Rendben – felelte a szőke hajú nő, miközben a kézfejével letörölte a könnyeit. – Megpróbálom összeszedni magam. Ugyanis igazad van, és tényleg nem szeretném, hogy a beszállítók összetörjenek.

- Én pedig ígérem, kiderítem, mi történt Burke-al és miért tette azt, amit tett. Nem fogsz válaszok nélkül maradni – mondta határozottan Hadley.

Ezután a két tanárnő enni kezdett, még annak ellenére is, hogy az ételük a beszélgetés közben teljesen kihűlt.

Ebéd után Hadley elköszönt a fiatalabb kollégájától, majd elindult, hogy megtartsa a biológia órát az ötödéves diákoknak.

*****

Már este hat óra volt, amikor Timo kisétált a szobájából, hogy edzen. A fiú továbbra sem adta fel azt a célját, hogy erősebb legyen.

Így először a tornaterembe ment súlyokat emelni, utána nyújtott, majd az állóképessége fejlesztése érdekében futni ment. Utána az ebédlő felé vette az irányt, hogy megvacsorázzon. Miután ezzel is végzett, elindult a szobájába, hogy pihenjen egy kicsit mielőtt elkezdődik az Éjféli Gyűlés, ahová Princeton ismét meghívta őt.

Három órával később Timo megérkezett az Éjféli Gyűlés helyszínére. A fiatal diák fél órával korábban érkezett, ezért még senki sem tartózkodott ott.

Azért, hogy Timo elűzze az unalmát, először a falakon található képeket nézte meg Princetonról és a szigetről.

Utána a sziget vezérének a két szobrát kezdte el figyelni. A két méltóságteljes bronzszobor az igazgatóról istenségekként emelkedtek a magasba.

Timo nem tudta, hogy a Messzeségben milyen isteneket tiszteltek, de itt Sutiko szigetén úgy tűnt, Princeton az egyedüli isten. Ezért a fiú az ő szobrához imádkozott csukott szemmel, hogy Cobalt biztonságban legyen, és élve visszatérjen hozzá.

Rövidesen a fehér maszkosok gyülekezni kezdtek a teremben, ezért Timo odébblépett a szobroktól. A fiú igyekezett nyugodtan maga elé nézni, és megpróbált olyan impozáns kisugárzást árasztani, mint ami Princetont is jellemezte. Meg akarta mutatni az itt összegyűlt embereknek, ő nem egy szerencsétlen senkiházi, és megérdemli, hogy Princeton tanítványa legyen.

Rövidesen a sziget vezére is megjelent, akit kivételesen nem kísért a három beszállító, hiszen ők a gyújtogatók üldözésében segítettek. Ezután a beszállítók bizalmasai jelentek meg, akiket a piros maszkjukról lehetett megismerni.

Azonban a szokásos három piros maszkos helyett csak kettő jelent meg. Ezért Timo azt hitte, a harmadik késik. De mivel az illető fél óra után sem jelent meg, így arra gondolt, az illető talán beteg lett. Ez viszont nem igazán tűnt hihető magyarázatnak, hiszen Princeton nem szokott betegszabadságot adni az Éjféli Gyűlésen résztvevőknek.

„Akkor esetleg a beszállítók eltüntették el őt, mert valami hibát követett el?" – töprengett Timo, miközben az áhitatos ének hangja töltötte be az egész termet. – „Várjunk csak, hiszen Aldo és Burke nem olyan rég vesztették el a sziget vezérének jóindulatát. Akkor lehet valamelyikük a beszállítók közvetlen beosztottja volt?"

Ekkor Timo rájött valamire. Amíg a próba tartott, mind a három piros maszkos jelen volt az éjféli gyűlésen. Most viszont csak kettőt látott. Ez azt jelentette, Aldo biztosan nem lehetett a hiányzó beosztott, hiszen a fiú nem tudott egyszerre két helyen lenni.

"Burke elég nagy valószínűséggel a beszállítók egyik beosztottja volt" – szűrte le a következtetést Timo, mialatt a mellette álló Princeton felsorolta, hogy a sziget miket ért el az ő segítségével ezen a héten. – „Ez az információ lehet, még hasznos lesz. Sőt, az is lehet, ezzel még Cobaltnak is tudok segíteni. Akkor amit most megtudtam, holnap megosztom Horaly tanárnővel, még annak ellenére is, hogy tudom, nem tetszik neki, amiért eljárok az Éjféli Gyűlésre."

Ezután Timo egy ideig nem gondolt semmire, csak hallgatta Princeton beszédét. De aztán eszébe jutott, esetleg megkérdezhetné a szőke hajú férfit, miért nem jelent meg a harmadik piros maszkos.

Végül a fekete hajú fiú elvetette ezt az ötletet, ugyanis arra gondolt, a sziget vezére túl tolakodónak találná ezt a kérdését, és nem tetszene neki, hogy kíváncsiskodik.

Timo tudta, Princeton rengeteg mindent titkol előle, és még a rendszeres tanításai ellenére is kevés dolgot osztott meg vele arról, ami igazán számított. Így a férfi valószínűleg arra sem válaszolna, miért hiányzik a beszállítók egyik beosztottja.

Hamarosan az Éjféli Gyűlés véget ért, ezért mindenki mehetett a dolgára.

Timo hiába szabadult a gyűlésről, még a szobájában is a hiányzó piros maszkosról gondolkodott, aki emiatt még az álmaiban is megjelent.