Leon éjfél előtt fél órával indult el a szobájából a gyűlés helyszínére, hogy még véletlenül se késsen. A férfi még mindig emlékezett arra, hogy a sziget vezére megbüntette a későket.

Az Éjféli Gyűlés helyszínére nem volt annyira nehéz eljutni, ugyanis a terem az iskola épületében kapott helyett. A harmadik emeleten volt egy festmény, ami a szigetet ábrázolta. Amögött egy titkos járat húzódott, ami egyenesen a fáklyákkal kivilágított hatalmas terembe vezetett.

A teremben mindössze egy színpad foglalt helyet, amit a sziget vezére és a tanítványa foglaltak el a gyűlés ideje alatt.

A helyiség végében két hatalmas szobor állt, amik Princetont ábrázolták. Az egyiken a szőke hajú férfi komolyan és töprengve nézett maga elé, míg a másikon győzedelmesen és diadalittasan pillantott előre.

A fáklyák alatt festmények foglaltak helyet, amelyek többsége portré volt Princetonról. Azonban Leon nem a portrékat vagy a szobrokat utállta a legjobban, hanem azt a festményt gyűlölte a leginkább, ami a szigetet ábrázolta a középen büszkén pózoló Princetonnal, míg a festmény elején kisebb méretben a beszállítók is meg lettek örökítve.

Leon úgy érezte, ez a festmény kifejezi, milyen gyakran érzi azt, Prinecton elnyomja az itt élőket, nem törődve az érzelmeikkel és a vágyaikkal.

Emiatt ismét arra gondolt, a szigeten csak látszólagos a béke, és a szigetlakók valójában csak kényszerűségből értenek egyet Princeton minden döntésével. Ezért Leon szerint az itteni béke csak illúzió volt, és az itt lakók beleegyezése a dolgok működésébe hamis.

Végül Leon az Éjféli Gyűlés helyszínére tizenöt perccel az esemény kezdete előtt érkezett meg az ablaktalan, hideg helyiségbe.

Mivel a helyiség barátságtalan hangulatot árasztott magából, ezért Leon érezte, a kedve csak még tovább romlik. Szíve szerint azonnal visszafordult volna, hogy végre a szobájába mehessen és aludhasson.

Persze végül ezt nem tette meg, hiszen az igazgató kötelezővé tette számára a jelenlétet.

A férfi először a helyiség színpad része felé vette az irányt, hogy elfoglalja a tanítványi helyet a sziget vezére mellett. De aztán észbe kapott, és rájött, azok az idők szerencsére elmúltak. Így inkább az átlagos tagokból álló körhöz csatlakozott.

A tagok fekete bőrkabátot, fekete farmert és egy fekete köpenyt viseltek. Az arcukat fehér maszk takarta el, hogy ne tudják meg egymás kilétét.

Ez sikeresen elkülönítette őket a beszállítóktól, akiknek a maszkja fekete-arany színezésű volt, míg a beszállítók közvetlen beosztottjai piros maszkot viseltek.

Egyedül a sziget vezére és a tanítványa nem viselt maszkot, hogy ezzel is kifejezzék, ők állnak a hierarchia legtetején.

Leon tudta, az Éjféli Gyűlés tagjai alkották Princeton kémrendszerét is, akik mindent jelentenek a szőke hajú férfinak. Emiatt a matematika tanár az itt megjelentek közül egyikben sem bízott meg, már csak azért sem, mert a fehér maszkok miatt nem látta az emberek arcát.

Jelen pillanatban Leon volt az egyedüli a teremben, aki nem viselte a fehér maszkot, amiben a levegőt sokkal nehezebben lehetett venni.

Ennek az volt az oka, hogy Princeton megparancsolta neki, ne vegye fel a maszkját addig, amíg ő és Timo nem léptek be a terembe. Leon úgy gondolta, ennek az oka az lehetett, hogy Princeton azt akarta sugározni Timónak, hiába értek véget a tanítvány évei, még mindig a sziget vezére az, aki irányítja őt.

Hamarosan belépett a terembe Timo, akit Princeton, majd a három beszállító követett.

Leon csak azután húzta az arcára a maszkját, miután Princeton egy bólintással jelzett neki, hogy ezt megteheti.

Addigra természtesen Timo már látta a matematika tanár arcát, amin a fekete hajú fiú eléggé elcsodálkozott, hiszen nem számított Leon jelenlétére.

Ennek ellenére Timo nem szólt semmit sem, ugyanis nem akarta megtörni a terembe beállt csendet.

Ezután Princeton felsétált a színpadra, akit Timo követett.

A három beszállító közvetlenül a színpad előtt helyezkedett el. Előttük piros maszkban a közvetlen beosztottjaik foglaltak helyet.

A fehér maszkos alakok egy tág félkört alakítottak ki, aminek Leon is a résztvevője volt. A fehér maszkosok a sziget vezérét nézték, míg a három beszállító a három bizalmasával a fehér maszkosokat tartotta figyelemmel.

A teremben olyan csend volt, hogy Leon hallotta a maga mellett álló emberek lélegzetvételét és a köpenyek suhogását is. Ezt az állapotot végül a sziget vezére törte meg, aki beszélni kezdett:

- Üdvözlök mindenkit a mai Éjféli Gyűlésen. Mielőtt elkezdődne a hálaadás, szeretnék bejelenteni valamit.

Ezután Princeton a mellette várakozó Timóra mutatott:

- Ez a fiú Timothy Bluroy, az új tanítványom. Mindannyian kötelesek vagytok megvédeni őt, ugyanis ő a szigetünk jövője.

Erre a kijelentésre Timo elvörösödött kissé, ugyanis nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ekkora tömeg előtt megdicsérjék őt.

Emiatt a fekete hajú fiú nem tudta, hogyan reagáljon, ezért csak zavarottan toporgott egyhelyben.

Timo egyedül akkor kezdte jobban érezni magát, amikor Princeton ismét megszólalt:

- Most kezdődjön a szertartás.

Az esemény áhítatos énekkel indult, ami Timót egy templomi jelenetre emlékeztette. A fiú egy kicsit zavarban érezte magát, amiért ezeket az énekeket nem tudta fejből, és csak akkor nyugodott meg, amikor látta, hogy se Princeton, sem a három beszállító nem énekel, és így nem ő az egyedüli, aki csöndben várakozik.

Ekkor Princeton bátorítóan rámosolygott, ami végre visszaadta a fiú önbizalmát. Így aztán Timo higgadtan nézett maga elé, egészen addig, amíg az ének véget nem ért.

Ezután Princeton ismét megszólalt. A szőke hajú férfi arról kezdett el beszélni, hogy ezen a héten a sziget milyen sikereket ért el az ő vezetésével.

A tömegnek minden egyes siker után egy emberként kellett felelnie:

- Köszönjük, Sutiko sziget bölcs vezére.

Hamarosan Timo azt vette észre, ezeket a szavakat akaratlanul is együtt mormolja a tömeggel.

Miután ez véget ért, az Éjféli Gyűlést énekkel zárták le. Ezt követően mindenki Prinecton és Timo felé fordult, majd meghajoltak. Az igazgató erre nem reagált semmit, és ugyanolyan fellengzően nézett maga elé, mint eddig is.

Amikor ezt Timo meglátta, ő is meg akart hajolni az igazgató előtt. Erre Prinecton megfogta a vállát, majd szelíden megszólalt:

- Neked nem kell meghajolnod. Te az én tanítványom vagy, ezért néhány év múlva egyenlő felekké fogunk válni.

Erre Timo bólintott, miközben magában ismét zavarba jött, hiszen rájött arra, a maszkos alakok nem csak Princetonnak, hanem neki is hódolatot mutatnak. Ez teljesen lenyűgözte őt, ugyanis még soha sem bántak vele ilyen tisztelettel.

Éppen ezért Timo elhatározta, mindent meg fog tenni azért, hogy ezt a tiszteletet valóban kiérdemelje, és egy napon ne csak ezek a maszkos alakok, hanem az összes szigetlakó felnézzen rá, és többé senki ne taposhassa őt úgy a sárba, mint Rhett és a barátai.

Ezután a maszkos alakok elkezdték elhagyni a termet, és már csak Princeton, Timo és a három beszállító maradt a helyszínen, akiknek arany-fekete maszkján kísértetiesen verődött vissza a fáklyák fénye.

Végül Princeton mosolygva Timóra nézett, majd megszólalt:

- Remekül teljesítettél az első Éjféli Gyűlésen, Timo. Remélem, nem bánod, ha ezek után hetente egyszer részt kell venned ezen. Hiszen amint láthatod, az egész nem tart tovább egy óránál.

- Szívesen részt veszek a következő Éjféli Gyűlésen is, Igazgató Úr! – felelte lelkesen Timo, aki megtisztelőnek érezte, hogy a sziget vezére ismét meghívta őt.

- Akkor rendben – felelte mézédesen mosolyogva Princeton, majd hozzátette. – Most a beszállítók visszakísérnek a szobádba. A szemed ismét be lesz kötve, de ne aggódj, mert biztos vagyok abban, hogy hamarosan azt is ki fogod érdemelni, hogy láthasd ehhez a szent helyhez vezető utat. Aludj jól, Timo és pihend ki magad a hétvégén.

Timo bólintott, majd a beszállítók bekötötték a szemét, és elvezették őt a teremből.

Amikor a fekete hajú fiú megérkezett a szobájába, magában boldogan elmosolyodott. Korábban nem gondolta volna, hogy az Éjféli Gyűlés ennyire pozitív élmény lesz számára. Ezután gyorsan lefürdött, majd bemászott az ágyába, és két perc múlva már mélyen aludt.

*****

Sajnos Leon nem volt ennyire szerencsés, és nem tudott ilyen hamar elaludni, még a késői idő ellenére sem. Ennek oka az volt, hogy feldühítette magát az Éjféli Gyűlésen.

A férfi gyűlölte, hogy a maszkos alakokkal együtt kellett énekelnie és hálát adnia Princetonnak, amikor magában egy cseppnyi hálát sem érzett a szőke hajú férfi iránt.

Ennél jobban már csak azt gyűlölte, amit az igazgató Timóval művelt. Leonnak felfordult a gyomra, amikor Princeton a fekete hajú fiút a tanítványaként mutatta be a tömegnek. Ő ugyanis nem akarta, hogy Princeton a naiv fiút is egy ostoba és agyatlan fanatikussá nevelje. Ezt Leon szerette volna megakadályozni, de egyszerűen fogalma sem volt arról, ezt hogyan tehetné.

Leon számára rémisztő volt látni, hogy Timo milyen csodálattal nézett a sziget vezérére, és emiatt egyértelmű volt számára, hogy a fekete hajú fiú gondolkodás nélkül elhitte Princeton minden egyes szavát.

Abba bele se mert gondolni, hogy tíz évvel ezelőtt ő volt Timo helyén, és ő volt az, aki ennyire tisztelte Princetont. Leon egy ostoba alaknak tartotta magát, amiért ilyen sok időbe telt, hogy meglássa Princeton igazi arcát, és emiatt azt szerette volna, hogy Timo hamarabb realizálja ezt. Leon abban bízott, hogy miután a próba túlélői visszatérnek, a fiatal fiú rájön végre, hogy Princeton egy igazi szörnyeteg.

Leonnak végül egy órás forgolódás után el tudott aludni. Azonban a férfi számára az éjszaka sem hozott megnyugvást, ugyanis végig rémálmai voltak.

Álmában Elmer és Vica halála jelent meg, akiknek a szenvedését az agya részletesen mutatta. Leon hiába nyújtotta a kezét a szőke fiú felé, Elmer nem tudta időben megfogni azt. Ezután a fejében Vica kétségbeesett sikolya hangzott fel, ami miatt Leon úgy érezte, megszakad a szíve. Azonban hiába rohant a sötétségben, nem találta meg a vörös hajú lányt. Vica halálát egy festményéből csorgó vér jelezte.

Emiatt Leon összeesett, és a bánat lehetetlenné tenne, hogy akár egy lépést is tegyen előre.

Ráadásul mindezek tetejébe az álmában a beszállítók Hadley-t se hagyták életben, hiába könyörgött Leon kegyelemért a nő számára. A beszállítók lerántották Hadley-t a tenger víze alá, és emiatt a férfi úgy érezte, az ő tüdejéből is kiszorítják a levegőt.

A következő pillanatban Leon végre felriadt az álmából. A férfi érezte, hogy a homlokát ellepte a veríték, és a meleg takarók ellenére hevesen remeg és fázik.

Éppen ezért mély lélegzetet véve megpróbált lenyugodni, és igyekezett emlékeztetni magát, hogy annak ellenére, hogy Elmer és Vica meghaltak, Hadley még itt van. Egy barátja még él.

Azonban ez se tudta teljesen megnyugtatni Leont, és ezért elhatározta, a korai idő ellenére megkeresi a tudóst, hogy megbizonyosodjon róla, valóban minden rendben vele.

Így aztán Leon elhagyta a helyiséget, és a nő szobája felé vette az irányt. Amikor megérkezett, a lehető leghalkabban kinyitotta az ajtót, ugyanis nem akarta, hogy Hadley szobatársai felébredjenek. Ezután kellett pár másodperc, amíg a szeme hozzászokott a sötétséghez. Ennek ellenére hamarosan észrevette azt, akit keresett.

Hadley a szobatársaihoz hasonlóan mélyen aludt, és emiatt az egész szobát szuszogás töltötte be.

Amikor ezt Leon észrevette, megnyugodva kifújta a levegőt, ugyanis Hadley láthatóan jól volt, és az egyedüli problémája talán az lehetett, hogy álmában egy kicsit fázott, ugyanis a takaró lecsúszott róla. Az arcán békesség terült el, ugyanis a szokásos izgágasága most nem volt látható rajta. A haja kócosan terült szét a párnáján, miközben a nyála a lepedőjére szivárgott.

Erre a látványra Leon csak megforgatta a szemét, hiszen láthatóan a nő ugyanolyan rendezetlen volt álmában, mint amikor ébren volt. De ezen kivételesen Leon nem bosszantotta fel magát, hanem csak beletörődötten felsóhatott, majd óvatosan visszatette a takarót az alvó Hadley-ra, még annak ellenére is, hogy tudta, a nő valószínűleg ismét le fogja rúgni magáról amíg alszik.

Ezután a lehető leghalkabban kilopakodott a helyiségből és elindult vissza a szobája felé. Mivel még csak hajnali öt óra körülre járt az idő, ezért a férfi abban bízott, most talán sikerül visszaaludnia, hiszen láthatta, hogy Hadley-val minden rendben van. Így aztán visszafeküdt az ágyába, és egy rövid mocorgást követően sikerült álomba merülnie.

*****

Cobalt, Rhett és Maya késő délutánra érkeztek meg a folyó végére. Miközben sétáltak, igyekeztek a lehető leghalkabban közlekedni, ugyanis nem akarták, hogy a folyónál táborozó kisebb-nagyobb csapatok felfigyeljenek rájuk, és megtámadják őket.

Amikor a három fiatal megérkezett, meglepődve tapasztalták, hogy ezen a területen egy csapat se táborozik. Ennek ellenére Maya azt javasolta, nézzenek szét, mert könnyen előfordulhat, hogy valójában vannak itt emberek, csak most elmentek vadászni.

Embereket nem, de egy barlangot találtak a közelben, aminek mindannyian megörültek. Ez azt jelentette, ha nincs benne állat vagy ember, akkor ez lehetne az éjjeli menedékük, ugyanis mind a hárman egyre nehezebben bírták a hideg éjszakában való alvást még a több réteg vastagságú ruhák ellenére is.

Azonban hamarosan észrevettek a barlangban két alvó diákot. A fiú és a lány egymáshoz közel húzódva próbáltak valahogy meleget keresni.

- Ők ketten lehetnének a szövetségeseink – szólalt meg végül Cobalt.

- Feltéve, ha még élnek – mondta cinikusan Rhett, aki látta, hogy a diákok túlságosan is mozdulatlanok voltak.

Végül Maya odament a fiúhoz, és elkezdte pofozni az arcát. A fiú végül óvatosan kinyitotta a szemét, azonban amikor meglátta Mayát, halálos félelem suhant át az arcán. Attól rettegett, hogy a lány meg fogja ölni őt.

- Szeva! – mondta végül vigyorogva Maya.

Azonban a mosolya csak még jobban megijesztette a rémült fiút, aki igyekezett a lehető legjobban összehúzódni.

Közben Cobalt az ismeretlen lányt próbálta felébreszteni, és miután ő is felébredt, a kék szemű lány megnyugtatóan megszólalt:

- Ne aggódj, nem akarunk titeket bántani. Azt szeretnénk, ha csatlakoznátok a mi a csapatunkhoz.

- De... de miért tennétek ilyet? – kérdezte dadogva a fiú. – Hiszen csak limitált számú ember kerülhet ki élve a próbáról... Így csökkentitek az esélyeiteket a túlélésre.

- Az a helyzet, hogy amíg ti itt ücsörögtetek, történt néhány változás a próbán – kezdte kissé gúnyosan Rhett. – A diákok elkezdtek csapatokon belüli szövetségeket kötni, és így vadásszák le a kívülállókat.

- Rhett azt szeretné mondani, ha csatlakozátok hozzánk, azzal csak megnőnék az esélyeink a túlélésre – egészítette ki a vörös hajú fiú mondandóját Cobalt, aki magában nem értette, hogy Rhett-nek miért kell ilyen undokul beszélnie a diáktársaikkal. – Ugyanis mi hárman nem érünk túl sokat egy hét fős társasággal szemben. De ha már öten lennénk, többet tudnánk elérni.

- Szívesen csatlakoznánk, de nem tudunk túl sokat hozzátenni a szövetséghez – mondta sajnálkozva a lány. – Élelmünk nincsen, és mindössze két tőr a fegyverünk. Annyi ruhánk van összesen, amennyit rajtunk láttok. A táskáinkat és két csapattársunkat még korábban elveszítettük.

- Semmi baj – felelte Maya megnyugtatóan. – A személyetek elég lesz. Mi tudunk adni plusz ruhát. Ételt pedig vadászással fogunk szerezni, mert az nekünk sincs.

- Ennél sokkal fontosabb kérdés az, hogy mennyire vagytok harcképzettek – mondta karba tett kézzel Rhett, aki Nayo után nem akart újabb haszontalan csapattagokat, akik semmit sem tesznek, és ennek ellenére az elvesztésük mégis fáj.

Mielőtt még a diákok válaszolhattak volna, Rhett még gyorsan hozzátette:

- Ja, és a neveteket sem ártana elmondani. Nem akarlak titeket barlanglakó egynek és barlanglakó kettőnek hívni.

Erre a kijelentésre Cobalt frusztráltan fújtatott egyet, ugyanis még mindig idesítette őt Rhett szemtelen megjegyzései.

Azonban a két új csapattag nem kapta fel annyira a vizet, mint a kék szemű lány, hanem helyette a fiú beszélni kezdett:

- Az én nevem Aldo. Tizenhét éves vagyok, és a közelharc megy a leginkább, és az is egy karddal. A tőrrel nem bánok olyan jól, mert valamiért az túl kicsi az én kezembe.

Ezt követően a lány kezdett el beszélni:

- Az én nevem Bayla. Tizenhat éves vagyok, és talán nekem is a közelharc megy jobban. Bár őszintén szólva nem igazán jeleskedem egyikben sem. Viszont jól tudok futni.

- Ez megmagyarázzal, hogyan tudtál eddig életben maradni – mondta gúnyosan Rhett.

Maya látta, hogy ez a megszólalása a fiúnak felbosszantotta Cobaltot, ezért inkább gyorsan elterelte a témát:

- Engem Mayának hívnak. A lány mellettem Cobalt, az idegesítő fiú pedig Rhett. Üdv a csaparunkban. Először is, látom rajtatok, hogy gyengék vagytok, de ennek ellenére szeretném ha segítenétek nekünk, hogy hamarabb végezzünk. Bayla, te menjél Cobalttal fát gyűjteni a tűzhöz. Aldo, te menjél Rhett-el és tanuld meg tőle, hogyan kell halászni a leghatékonyabban. Én itt maradok, és őrködök meg felügyelem a tüzet, ha már sikerült meggyújtani.

- Ti tudtok tüzet gyújtani? – kérdezte reménykedve Bayla.

- Van egy kovakövem és annak a segítségével igen. Horaly tanárnőtől kaptam – magyarázta Cobalt. – Habár tüzet gyújtani a hóviharban én se tudtam, de talán itt a barlangban, hó nélkül könnyebb lesz.

Ezután a kis csapat befejezte a beszélgetést, és mindenki indult a dolgára. Aldo viszonylag könnyedén tudta tartani az iramot Rhett-el, azonban Bayla csak vonszolta magát, és percenként köhögő rohamot kapott, és torokfájásra panaszkodott. Cobalt számára egyértelmű volt, hogy Bayla megfázott. A kék szemű lány csak reménykedni tudott, hogy az új csapattársa nem lesz lázas, és nem fog belehalni a betegségbe. Emiatt végül Cobalt végezte a fenyőfa ágainak levágását és a Mayához való elszállítását is.

- Miért nem a földön kerestél faágakat? – kérdezte Bayla, miközben elindultak visszafelé.

- A földön lévők a hó miatt eláztak. Amik a fán maradtak, azok általában szárazabbak. A fenyő ága pedig a tűlevei miatt könnyebben meggyullad, mint más fa ága – magyarázta Cobalt, mire Bayla bólintott.

Ezután a két lány a próbán átéltekről kezdett beszélgetni, majd végül a tanárokra tért át a szó.

Mire a két lány visszaért a barlangba, a hó ismét esni kezdett, ezért még hidegebb lett. Ezért sürgetővé vált, hogy valahogyan tüzet tudjanak csiholni. Végül is ez sikerült, ami miatt Bayla nem győzött hálálkodni.

Hamarosan a két fiú visszatér a halakkal, amit aztán elkezdtek megsütni. Bayla és Aldo csorgó nyállal figyelték a sülő halat, ugyanis ők már idejét sem tudták, mikor ettek utoljára húst vagy meleg ételt. A két fiatal nem tudott vadászni idáig, és ezért ők növényeket és gyökereket ettek.

Vacsora közben a diákok vidáman és gondtalanul beszélgettek egymással mindenféléről, ami eszükbe jutott. A vidám hangulatot csak néha törte meg az, hogy Bayla felköhögött vagy Maya a sérüléseire panaszkodott, amelyek még mindig fájtak neki.

Miután megvacsoráztak, Maya ismét megszólalt:

- A tüzet éjszaka is életben kell tartanunk, ezért éjjeli őr rendszert fogunk felállítani. A váltások nagyjából másfél óránként fognak megtörténni.

- Kezdem én az őrködést! – mondta lelkesen Aldo, akit az új csapattagok jelenléte új reménnyel töltötte el.

- Utána megyek én – felelte Rhett, aki az elmúlt órában a szokásosnál jóval kevesebb szemtelen beszólást mondott.

Ennek oka az volt, hogy amíg Rhett halszerzésre tanította Aldót, összebarátkozott az idősebb diákkal, és ezért elkezdett örülni, hogy végre van egy másik fiú is a csapatban.

Rhett után Cobalt, Bayla majd végül Maya következett a tűz őrzésében. Miután ezt megbeszélték, Bayla meg akart szólalni, azonban heves köhögő roham kapta el a lányt. Ezért Cobalt aggódva megütögette a vállát, majd beszélni kezdett:

- Minden rendben, Bayla?

- Igen... csak a megfázásom... – mormolta a lány.

- Ülj közelebb a tűzhöz – tanácsolta neki a kék szemű lány. – Hátha az segít...

Bayla bólintott, majd azt tette, amit Cobalt kért. Ezután ismét megszólalt:

- Egyébként csak azt akartam megkérdezni, mikor fogunk aludni menni? Már besötétedett.

- Hamarosan. De előbb meg kell beszélnünk a csapat harci technikáját – válaszolta Maya. – Egy dolog biztos, Rhett továbbra is hátul marad, ha ellenséggel nézünk szembe, és a puskájával fog a távolból védeni minket. Bayla, te szintén maradj hátul, és maradj ki a harcból, ugyanis azt mondtad, nem harcolsz olyan jól. Ráadásul ahogy látom, még beteg is vagy.

- Rendben – bólintotta Bayla, aki örült, hogy neki nem kellett harcolnia.

A lány ugyanis eddig nem ölt meg senkit sem, és azt akarta, hogy ez így is maradjon.

- Aldo, te vagy a legidősebb és a legképzettebb közülünk, úgyhogy támadás esetén középre mész – folytatta Maya. – Cobalt, tiéd a bal oldal, enyém pedig a jobb.

- Így egyértelműen a jobb oldalunk a leggyengébb, ugyanis továbbra is sérült vagy, Maya. Úgyhogy téged a legjobb mesterlövész, az az én foglak támogtani – mondta büszkén a vörös hajú fiú.

- Nem unod még ezt a szöveget? – húzta oldara a száját Cobalt.

- Nem – felelte vigyorogva Rhett. – Egyébként Aldo és Bayla még nem hallották ezt elégszer. Ezért nekik is el akarom mondani, hogy biztosan megjegyezzék.

- Ahányszor te ezt elmondod naponta, már egy értelmi fogyatékos is felfogta volna – válaszolta bosszankodva Maya.

De mivel a lány nem akart vitát szítani, ezért ismét megszólalt:

- Most már menjünk aludni. Én ugyanis eléggé fáradt vagyok.

Ezt követően Aldón kívül mindenki lefeküdt aludni, ugyanis a fiú volt az első aki vállalta az éjjeli őrséget.

Az éjszaka egy ideig minden rendben volt, de aztán amikor Cobalt került az őrségbe, váratlanul egy kócos, fekete hajú, sérülésekkel borított fiú lépett be a barlangba, akit valószínűleg a tűz vonzott oda.

A fiú erősen lihegetett, és közben szédelgett a kimerültségtől. A kezében egy tőrt próbált megtartani, aminek a hegye a földre mutatott. A diák a fegyvert eléggé erőtlenül tartotta a kezében.

Ennek ellenére az ismeretlen fiú látványa félelemmel töltötte el Cobaltot, ugyanis úgy gondolta, ez a fiú azért jött ide, hogy megölje őket.

Cobalt pedig nem akart meghalni. Ezért megragadta a mellette heverő lándzsát, és ordítva nekirontott a fiúnak. A fejében egyedül az járt, hogy életben kell maradnia minden áron, és meg kell védeni a csapattársait, ugyanis nem akarta, hogy még egyszer olyan fájdalmat kelljen átélnie, mint Nayo halálakor.

A fiú elgyengült állapotban volt, ezért fel se tudta fogni azt, hogy Cobalt megtámadta őt.

A kék szemű lány mélyen az idegen szívébe szúrta a lándzsáját, aminek következtében nem csak a fegyverre, hanem a kezére is vér került.

Cobalt szíve hevesen dobogott, ugyanis rettegett attól, hogy a fiú visszatámad, és ez a vesztét fogja okozni.

Ezután a lány kihúzta a lándzsát az idegen szívéből, és ismét lesúlytott rá, hogy biztos legyen abban, az ellensége halott.

A fiatal diák már rég halott volt, azonban ezt Cobalt a tűz halvány fényében nem látta, ezért újra és újra lecsapott az ellenfelére. Két perccel később hevesen lihegve lerogyott a földre. Azonban amikor meglátta, hogy mit tett, hányinger, lüktető fejfájás és szédülés lett úrrá rajta miközben hevesen remegni kezdett. A barlang falai és a kő alatta egyre jobban kezdett elmosódni, miközben a szeme előtti feketeség egyre jobban kitágult. A következő pillanatban pedig elnyelte őt a mindent beszippantó fekete lyuk.

*****

Cobalt arra ébredt, hogy Rhett gyengéden pofozgatja az arcát, miközben Maya lelocsolta őt egy kis vízzel.

- Mi történt? – motyogta Cobalt, miközben megpróbált felülni.

Ez azonban eléggé nehezen ment neki, ugyanis a feje még mindig fájt, és a végtagjait gyengéknek érezte.

- Felébredtünk arra, hogy megtámadtad a diákot, ezért láttuk, hogy miután megölted a fiút, elájultál – felelte Maya, aki leült Cobalt mellé, és megpróbálta egy helyben tartani a még mindig szédelgő lányt.

- De nézd a dolgok jó oldalát: legalább nem okádtál ide – tette hozzá vigyorogva Rhett. – Megdolgoztam annak a halnak a kifogásával, ezért örülök, hogy sikeresen magadban tartottad azt.

- Fogd be – morogta Cobalt.

Azonban ezen kívül semmi okos visszavágás sem jutott eszébe, ugyanis még mindig nem érezte túl jól magát.

Maya szintén nem reagált semmit, ugyanis helyette a helyzetet kezdte felvázolni a kék szemű lánynak:

- Bayla és Aldo elmentek eltemetni a halottat. Ha visszajöttek, akkor körbe kell néznünk. Lehet több ellenség is van a közelben.

- Te viszont inkább maradj itt a barlangban, amíg nem leszel jobban – tette hozzá Rhett. – Itt hagyjuk melletted Aldót.

- Rendben – felelte Cobalt, aki ezzel a döntéssel nem szállt vitába, ugyanis úgy érezte, továbbra sem lenne képes megállni a saját lábán. – Viszont Rhett, vigyázzál Mayára és Baylára, rendben? Maya még mindig sérült, Bayla pedig beteg.

- Nyugalom, a hölgyek biztonságban lesznek velem, hiszen egy kíváló harcos kíséri őket – felelte vigyorogva Rhett.

- Ha az erőd csak fele olyan nagy, mint a pofád és az egód, akkor valóban biztonságban lesznek – vágott vissza Cobalt.

- Na, ahogy látom, kezdesz jobban lenni, mert most már ütősebbek, mint korábban. Ennek őszintén örülök, ugyanis a "fogd be" megszólalásod nem volt túl kreatív. Már kezdtem félni, hogy örökre elvesztettem a szemtelen Cobaltot – felelte vigyorogva a vörös hajú fiú.

- Szemtelen Cobalt csak szünetet tartott – felelte bosszúsan a kék szemű lány. – Néha te is kipróbálhatnád ezt.

- Rendben, most, hogy mind a ketten visszaszóltatok egymásnak, be is fejezhetitek a vitát – mondta a szemét forgatva Maya. – Most pedig indulás, Rhett, mert Aldóék visszatértek.

Erre Rhett bólintott, majd ő, Maya és Bayla útnak indultak. Aldo és Cobalt közelebb húzódtak a tűzhöz, és amíg azt mepróbálták életben tartani, beszélgetni kezdtek.

Másfél órával később Maya, Rhett és Bayla visszatértek. Miközben a hideg miatt remegő és köhögő Bayla közelebb húzódott a tűzhöz, a csapat vezére elmondta, hogy nem találkoztak senki mással és senki sem volt a közelben. Éppen ezért a fiú valószínűleg egyedül volt.

Amikor ezt Cobalt meghallotta, azonnal lelkiismeret furdalást kezdett érezni, hiszen megölt egy ártatlan diákot. Cobalt túl későn jött rá, hogy először beszélnie kellett volna a fiúval, ahelyett, hogy azonnal megtámadja őt. Cobalt úgy érezte, mintha csak egy érzéketlen gyilkológép lenne, akit a beszállítók hoztak létre. A kék szemű lány képtelen volt megérteni, hogy miért folyamodott ehhez a módszerhez, amikor korábban el se tudta volna képzelni, hogy embert öljön. A kék szemű lány azt szerette volna, hogy ez az egész csak borzasztó rémálom legyen. Arra vágyott, hogy amikor reggel felkel, ugyanolyan ártatlan maradjon, mint amilyen volt. Cobalt meg akarta keresni a fiút, hogy bocsánatot kérjen, amiért bántotta őt. Nem akart neki fájdalmat okozni. Miután szent lenne közöttük a béke, a lány bemutatná a fiút Timónak, akinek így lenne még egy barátja...

De aztán Cobalt csak megrázta a fejét. Ez soha sem fog megtörténni. A fiú meghalt. És ő okozta a halálát.

- Nem tudom, meg fogok-e valaha bocsátani magamnak, amiért ártatlan emberek életét vettem el... – motyogta a földre roskadva Cobalt. – Úgy érzem, mintha elveszítettem volna önmagamat...

- Szerintem nem lettél rosszabb ember, hiszen csak önmagadat próbáltad védeni – mondta vigasztalóan a vörös hajú fiú.

- Rhett-nek igaza van – felelte Maya, majd leült a földre Cobalt mellé. – Ezen kívül nem hagyhatjuk, hogy a kétségbeesés és az önsajnálat úrrá legyen rajtunk. A próbán ugyanis rengeteg diák van, akik a beszállítók őrületének köszönhetően teljesen elvesztették a józan eszüket és vérszomjas vadászokká váltak.

- Ez így igaz – bólintott Rhett. – Az, hogy lelkiismeret furdalást érezel, jó jel. Azt jelenti, még nem vált belőled egy érzéketlen szörnyeteg.

- Köszönöm mindkettőtöknek – motyogta Cobalt. – Nem gondoltam volna rólad Rhett, hogy néha kedves is tudsz lenni.

- Csak akkor, amikor nagyon szükséges – vonta meg a vállát a fiú, majd vigyorogva hozzátette. – Figyelnem kell arra, hogy az emberek ne a kedvességemről jegyezzenek meg, hanem inkább arról, hogy mennyire jóképű vagyok.

- Fogd be, Rhett. Ezzel a hajjal úgy nézel ki, mint egy répa – vágott vissza Cobalt.

- A rajongóim nem értenek egyet veled – felelte a fiú, aki nem sértődött meg a kék szemű lány megszólalásán.

- A legnagyobb rajongód saját magad – mondta gúnyosan Maya.

- Ezzel nem tudok vitába szállni – felelte vigyorogva Rhett, miközben közelebb húzódott a tűzhöz.

- Amíg ti elvitáztok, addig én elmegyek alduni – közölte Aldo, és már le is feküdt a fekhelyére a földön.

- Igazad van. Én is eléggé fáradt vagyok – felelte Cobalt, majd ő is igyekezett kényelembe helyezkedni.

- Bayla, menj és őrködj. A többieknek pedig jó éjt – mondta Maya, majd magára terítette a kabátját, amit takaróként használt.

A tűz által nyújtott melegség és egymás közelsége megnyugtatta a fiatal diákokat. Így aztán Bayla kivételével mind hamar elaludtak. A csendet egyedül a tűz ropogása, és néha Bayla tüsszögése törte meg. Ez azonban nem zavarta az alvókat, ugyanis az éjjel történtek miatt mind kimerültek. A fiataloknak szerencséjük volt, ugyanis ezután semmi sem zavarta meg az álmukat.