Pár nappal később az erdőben túlélni próbáló diákoknak új problémájuk akadt, ugyanis leesett az első hó, és megérkezett a hideg.

- A rohadt életbe... – káromkodott frusztráltan Cobalt. – Most mégis honnan lesz száraz fánk a tűzhöz?

- Ráadásul az is elképzelhető, hogy a folyó vize befagy, és akkor se halat, se ivóvizet nem fogunk tudni szerezni – morogta vissza Rhett.

- Fázom – tette hozzá Nayo, majd vacogva összehúzta magán a kabátját.

- Akkor edzél egy kicsit, tökmag. Az majd felmelegít – válaszolta gúnyosan Rhett. – Itt lenne az ideje annak, hogy megtanuld megvédeni magad.

- Fejezzétek be a vitát – szólt rá Maya a fiatalabb diákokra. – Inkább készüljünk fel a hidegre.

- Rendben, de hogyan? – kérdezte Rhett karba tett kézzel.

- Ha nem szóltál volna közbe, már rég megtudtad volna – válaszolta Cobalt, akit Rhett stílusa még mindig idegesített.

- Mind a ketten maradjatok csöndben – fújtatott frustráltan Maya, aki ilyen és ehhez hasonló beszélgetéseket naponta hallgatott végig, ezért kezdett ebből nagyon elege lenni.

Maya szavai szerencsére hatásosak voltak, így a többiek a tizenhat éves lány felé pillantottak.

- Cobalt, te menj egy kicsit távolabb a bázisunktól, és keress fenyőket – utasította Maya. – Azoknak vágd le az ágait. Azért lenne fontos, hogy a távoli fákat nyirbáld meg, mert a közeli fák védelmet nyújtanak, és Rhett onnan szokta az ellenséget figyelni. Nayo, te menj vele, gyűjtsd össze a lehulló ágakat, és hozd ide. Addig én itt felügyelem a tüzet, már ha sikerül meggyújtani. Rhett, te mássz fel a fára, és figyeld, nem közeledik-e valaki.

- Akkor neked adom a kovakövet – mondta Cobalt, majd átadta a követ az idősebb lánynak.

Maya a zsebébe csúsztatta azt, majd megszorított. A csapat vezetője ugyanis tudta, ez a kő mennyire fontos a tűzgyújtáshoz.

Eztán Rhett felmászott egy közeli fára, míg Cobalt és Nayo egy-egy tőrrel az övükben útnak indultak.

Amíg a két fiatal a hóban sétált, Cobalt óvatosan tekingetett jobbra-balra, miközben arra is figyelt, nem hall-e valamit.

Szerencsére a kék szemű lány semmilyen mozgást sem érzékelt, és Cobalt úgy gondolta, ennek az lehetett az oka, hogy a hóvihar elkezdett felerődösödni.

Az égből ugyanis egyre nagyobb hópelyhek hullottak, amelyek egyre sűrűbben ölelték körbe a két magányos diák alakját.

Egy órával később a talajt már pár centis vastag hótakaró borította. Ez aggodalommal töltötte el Cobaltot, ugyanis a lány tudta, a hóban meglátszódik a lábnyomuk, és könnyű áldozatot nyújtanak a többi csapat tagjainak.

A kék szemű lányt az aggodalmából Nayo rántotta, aki először megrántotta a kabátja ujját, majd a jobb oldali bokor felé mutatott, ahonnan egy láb lógott ki, amit foszladozó nadrág, és egy kopott talpú cipő borított.

- Cobalt, az ott micsoda? – kérdezte aggódva Nayo.

- Valószínűleg egy halott – felelte kissé sajnálkozva és undorodva Cobalt. – De azt teszem a legjobban, ha ezt leellenőrzöm. Te addig maradj itt.

Erre Nayo bólintott, majd a hideg ellenére lelapult a földre, ugyanis az itt töltött idő alatt megtanulta, hogy így tudja a legjobban megvédeni magát.

A kék szemű lánynak csak három lépést kellett tennie, és máris a bokor mellett termett. Ezután Cobalt széthajtotta a bokor ágait, és átlesett felette.

Azonban az elé táruló látvány teljesen felborzolta az idegeit és felforgatta a gyomrát.

A földön négy halott diák feküdt, kettő fiú és kettő lány. Mind a négyük szeme üresen meredt a semmibe, miközben mellettük a hóba a vérük már belefagyott.

Az egyik fiú mellkasából egy lándzsa állt ki, míg a másik fiú egy pisztolygolyót kapott a gyomrába.

A két lány fejét szétloccsantotta valami, ezért lehetetlen volt megállapítani, mi végzett velük. A legfiatalabbnak nem az agya, hanem a szeme is kifolyt a helyéről. A legidősebb a kezében egy hegyesebb követ tartott, ami valahogyan még a halála utána is nála maradt. A szerencsétlenül járt diák valószínűleg ezzel a kővel akart védekezni az ellenségeivel szemben, akik láthatóan erősebbek voltak náluk.

Mind a négy halottat varjak és más dögevő madarak lepték el, amik az áldozatok húsából lakmároztak. Ezek a láthatóan éhes madarak még Cobalt közelsége ellenére sem repültek el. Sőt, az egyikük még a lányra is nézett, majd pár másodperc múlva ismét csipkedni kezdte az egyik fiú karját.

Amikor Cobalt elméje felfogta ezt a látványt, és a halottak bűze is eljutott az orráig, nem tudta visszatartani a feltörekvő rosszullétet, ezért a bokorba hányt.

- Cobalt! Mi történt? Jól vagy? – kérdezte rémülten Nayo, aki felkelt a helyéről, hogy odamenjen a csapattársához.

- Ne gyere ide! – szólt rá a sápadt Cobalt a kislányra.

Cobalt ugyanis nem akarta, hogy a fiatalabbik lány is szemtanúja legyen ennek a borzalomnak.

Így aztán a kék szemű lány odébb botorkált a bokortól, majd ledobta magát a hóba, miközben azt érezte, minden forog körülötte.

- Mit láttál? – kérdezte Nayo, miközben ő is leült Cobalt mellé, és aggódva a csapattársára nézett.

- Halottakat... – mondta nehezen lélegezve Cobalt, aki tudta, ezt a látványt soha sem fogja elfelejteni.

Erre Nayo nem mondott semmit. Helyette csak együttérzően Cobalt karjára tette a kezét, hogy megmutassa az idősebb lánynak, átérzi a fájdalmát.

- Pihenjünk egy kicsit... – mormolta Cobalt, aki érezte, hogy a látottak miatt az összes erő elszállt a lábából. – Utána tovább sétálunk, és elkezdem levágni az ágakat a fákról.

- Rendben – bólintotta Nayo, majd elengedte a csapattársa karját. – Remélem, hamarosan jobban leszel...

- Bárcsak lenne nálunk víz... – mondta Cobalt, miközben a kezével a havat piszkálta. – Undorító ez az íz, ami most a számban van.

- Valószínűleg egy alaposabb fogmosás egyikünknek sem ártana... – sóhajtott fel szomorúan Nayo.

- Remélem, nem fognak idő előtt elrothadni a fogaim – mondta keserűen Cobalt, majd bosszúsan a hóba rúgott.

- Ha végetért a próba, és kijutottunk az erdőből, menjünk el együtt a mosdóba, és egy óráig csak a fogunkat mossuk – vetette fel Nayo, majd óvatosan Cobaltra mosolygott.

Ezek a szavak felvidították a kék szemű lányt, ezért Nayóra vigyorogva megszólalt:

- Megegyeztünk!

Mostanra Cobaltnak sikerült összeszednie magát, így felkelt a hó borította földről, majd megszólalt:

- Eleget pihentem. Induljunk, és szerezzünk fát. Nem lenne jó ha fa nélkül maradnánk, és nem tudnánk tüzet gyújtani éjszakára.

Erre a kijelentésre Nayo is felkelt a helyéről, majd összehúzta magán a kabátját, és Cobalt után indult.

Cobaltnak csak mostanra sikerült összeszednie magát. Éppen ezért gyorsan felkelt a hó borította földről, majd ismét megszólalt:

- Most már eleget pihentem. Induljunk, és szerezzünk fát, ugyanis nem lenne jó ha fa nélkül maradnánk, és nem tudnánk tüzet gyújtani éjszakára.

Erre a kijelentésre Nayo is felkelt a helyéről, majd összehúzta magán a kabátját, és Cobalt után indult.

Tíz perccel később Cobalt és Nayo megálltak, a kék szemű lány pedig felmászott az egyik fenyőfára, és a tőrével elkezdte levágni a kisebb fenyőágakat.

Cobalt és Nayo csak sötétedésre értek vissza Mayához és Rhetthez.

A vörös hajú fiú közölte, hogy vacsorára fogott két nyulat a társaságnak, ugyanis neki elege volt abból, hogy az elmúlt öt napban csak halat ettek.

- Ráadásul a szárazkenyerünk is elfogyott, és a gyümölcsök pedig megfagytak a hidegben – folytatta a panaszkodást Rhett. – Az egyikre a lándzsát dobtam rá, de addigra a másik már túl messzire került, ezért muszáj volt elhasználnom egy lövedéket. De még így is van tizenkét töltényünk, úgyhogy meg tudjuk védeni magunkat az ellenségtől.

Cobaltnak szintén kezdett elege lenni halból, így nem volt szíve ahhoz, hogy rászóljon Rhettre, ne pazarolja a lőszert.

A kék szemű lány észrevette, hogy Maya sem szólt rá a fiúra, ezért Cobalt úgy gondolta, valószínűleg a legidősebb lány is örült, hogy végre ehetnek mást is, a halon kívül.

Ezután a kis csapat szerencsétlenkedett egy kicsit a tűzgyújtással, ugyanis a kovakő és a puska csiszolásából kipattanó szikrák nehezen akartak lángra kapni, mert a hótól a fenyőfa nedves volt. Azonban Cobalt nem adta fel a próbálkozást, ugyanis tudta, a földön lévő ágakból egyáltalán nem tudna tüzet készíteni. Azok ugyanis teljesen eláztak, sőt némelyik már szét is mállott.

Amíg a tűz égett, addig gyanta szag árasztotta el őket a fenyőfa miatt, de ez nem különösebben érdekelte a négy fiatalt, és ennek ellenére is elkezdték megsütni a Rhett által levadászott és megtisztított nyulakat.

Lassanként a sötétség leszállt, de a négy fiatal még nem ment el aludni az evés után sem, ugyanis tudták, hogy még csak délután öt óra körül járhatott az idő.

Helyette a tűz körül beszélgettek, majd a megmaradt fenyőfát megpróbálták valahogy szárazon tartani, amit úgy értek el, hogy becsavarták egy pulóverbe, majd betették az egyik táskába.

A fiatalok tudták, ez egy nagyobb hóviharral szemben semmit sem ér, ezért reménykedtek, hogy az időjárás nem fog annyira lehűlni. Ugyanis az azt jelentené, hogy tüzet sem tudnak majd gyújtani.

*****

Azonban a diákoknak nem volt akkora szerencséjük, ugyanis látták, hogy fekete felhők közelednek az égen, és az idő is több fokot lehűlt.

Éppen ezért Maya kiadta azt a feladatot, hogy horgásszanak minél több halat, és süssék meg az összeset, hogy akkor is legyen élelmük, ha már nem fognak tudni tüzet gyújtani.

Cobalt közölte, hogy ehető gyümölcsök mellett az ehető gyökereket is felismeri, Horaly tanárnő tanításainak köszönhetően, ezért elmegy gyűjteni párat.

Rhett úgy döntött, madarakra és mókusokra próbál vadászni, de megígérte, hogy puskagolyót nem fog elhasználni. Helyette lándzsával és tőrrel fog élelmet szerezni.

Így aztán egyedül Nayo és Maya maradtak a folyóparton. Maya horgászni próbált, Nayo pedig a tüzet felügyelte.

Mire besötétedett, összesen tizenöt halat és három madarat szereztek összesen. Cobalt ugyanis egy növényt se látott, aminek a gyökere vagy a levele ehető lett volna, gyümölcsöt pedig szintén nem talált.

Amikor Cobalt visszaért, átvette a lándzsával való horgászást Mayától, a többiek pedig elkezdték kisütni az állatokat.

A hóvihar az éjszaka közepén érkezett meg. A heves szél és a havazás azonnal elpusztította a tüzet, ezért a fiatalok hidegben és sötétben maradtak.

Ezt követően a diákok még több ruhát húztak magukra. Közben Cobalt végig arra gondolt, mekkora szerencse, hogy még korábban sikerült több ruhához hozzájutniuk egy ellenséges csapattól.

A fiatalok a hidegben egymás közelségét keresték, ezért szorosan egymás mellett feküdtek le aludni.

Abban a pillanatban lényegtelenné vált az összes korábbi nézeteltérésük. Most csak az számított, hogy túléljék a halálosan hideg éjszakát. Így aztán Cobalt se zavarta el maga mellől Rhettet, még annak ellenére se, hogy valójában még mindig gyűlölte a vörös hajú fiút, amiért ő és a barátai bántották Timót. Emiatt Cobalt fájdalmat és keserűséget érzett a szívében. A lány ugyanis azt szerette volna, hogy Rhett helyett inkább Timo legyen mellette. Timo jelenléte ugyanis boldogsággal és biztonsággal töltötte el őt, még annak ellenére is, hogy inkább ő volt az, aki megvédte a vékonyka fiút és nem pedig fordítva.

Éppen ezért Cobalt úgy aludt el, hogy azt képzelte, Timo alszik mellette, és nem pedig Rhett.

*****

Másnap reggel Cobalt a világosságra ébredt fel. Ugyan a szél még mindig fújt, és a hóvihar továbbra is tombolt, de legalább most már nem voltak vaksötétben.

Lassanként Maya és Rhett is ébredezni kezdtek, és mind a ketten fáradtan dörzsölték a szemeiket.

- Ez volt életem legrosszabb éjszakája – közölte komoran Rhett. – Óránként legalább egyszer felébredtem a hidegre.

- Én azt álmodtam, hogy bezártak egy jégbarlangba, és rámomlasztották a tetejét – felelte kissé elcsukló hangon Maya. – Ezután nem tudtam visszaaludni.

- Én se aludtam túl jól – mondta szűkszavúan Cobalt.

A kék szemű lány ugyanis nem akarta megosztani a többiekkel, hogy ő ismét a Messzeséggel, és az anyjával álmodott. Az egyedüli eltérés most csak annyi volt, hogy a házukat a beszállítók helyett a hóvihar pusztította el.

Ezen kívül Cobalt tudta, hogy mekkora titok az, hogy halványan emlékszik a Messzeségre, és ezt a titkát nem akarta megosztani Rhettel, ugyanis nem akart sebezhető pontot felfedni előtte.

Éppen ezért a kék szemű lány inkább elterelte a témát:

- Nayo még mindig alszik? Nem kéne felébreszteni őt?

- De igen – felelte Maya, miközben nyújtózkodott, hogy jobban felébredjen. – Miután Nayo is felébredt, kéne mozognunk egy kicsit, hogy átmelegedjünk.

Erre Cobalt óvatosan meglökte Nayót, majd megszólalt:

- Hé, ébredj fel, Nayo. Már reggel van.

Azonban a fiatal lány nem mozdult meg, és nem is reagált Cobalt megszólalására.

Így aztán a kék szemű lány egy kicsit erősebben kezdte rázni a fiatal diákot.

- Ébresztő, tökmag – szólt rá Rhett türelmetlenül a kislányra. – Nem érünk rá egész nap.

- Mintha Nayo egy kicsit túlságosan ki lenne pirulva... – mondta elgondolkodva Maya, majd közelebb lépett a csukott szemű csapattársához, és alaposan megvizsgálta őt.

Pár másodperccel később Maya rémülten megszólalt:

- Nem lélegzik...

Erre Cobalt és Rhett is közelebb mentek hozzá, és emiatt a lány észrevette, hogy Nayo kezei szintén kipirultak, és néhány helyen a hidegtől daganatokat is szerzett.

Mayának igaza volt. Nayo mellkasa valóban nem emelkedett és süllyedt.

- Ne... ez... ez... nem történhet meg... – motyogta rémülten Cobalt, miközben a könnyek potyogni kezdtek a szeméből. – Nayo, kérlek, ébredj fel... Kérlek!

Azonban Nayo nem válaszolt, ezért Cobalt hamarosan azt vette észre, hogy zokogni kezdett.

Maya szemét szintén könnyek szúrták. Azonban a lány megpróbált nem kétségbeesni, ugyanis tudta, még mindig ő a csapatuk vezetője.

Maya nem tudta, mit mondhatna Cobaltnak, azok után, hogy ő is ugyanezt a fájdalmat érezte, és mindez neki is fájt. Így aztán csak átölelte a fiatalabb lányt, és abban bízott, hogy ettől Cobalt majd megnyugszik.

Azonban ez nem történt meg. A kék szemű lány ugyanis csak még feszültebb lett, és ezért lelkiismeret furdalással a hangjában megszólalt:

- A rohadt életbe, ha tudom, hogy Nayo ennyire nehezen viseli a hideget, akkor átadtam volna neki az egyik puloveremet.

- Ne hibáztasd magad, Cobalt – mondta meglepően együttérzően Rhett. – Egyel több ruhadarab nem menthette volna meg Nayo életét. Ez az egész nem a te hibád, és nem az én hibám. Sőt, még Maya sem tehet róla. Ez az egész annak a szemétláda Princetonnak és a mocskos beszállítóinak a műve. Úgyhogy ha gyűlölni akarsz valakit, akkor azok ők legyenek, és ne pedig önmagad.

- Igazad van... – motyogta könnyektől elhomályosult szemmel Cobalt.

- Ugyan már csak hárman maradtunk, de én még ennek ellenére is látom az esélyt a túlélésre – tette hozzá Rhett. – Erősek és okosak vagyunk, így ha jól játszuk ki a megmaradt lapjainkat, életben maradhatunk a próba végéig.

- Igazad van – felelte Cobalt, miközben letörölte a könnyeit. – Nem adhatjuk fel. Nem adhatjuk meg magunkat a rohadék beszállítóknak – közölte határozottan a lány, akinek a gyűlölete felébredt Rhett szavainak a hatására. – Túl fogok élni, és egyszer megmutatom nekik, hogy nem játszadozhatnak így az emberi életekkel.

Ezután Maya, Rhett és Cobalt felkeltek a földről. Majd együttes erővel és egymást támogatva eltemették a halálra fagyott csapattársukat.

Miközben némán hullatták a könnyeiket Nayoért, egyikük sem vette észre, hogy egy ellenséges csapat tagjai egyre közelebb lopakodtak hozzájuk...

*****

Mindeközben az egyhetes téli szünet kezdetét vette Sutiko szigetén. Azonban a szünet ellenére a hangulat nyomott maradt az emberek köreiben.

Ennek egyik oka az éhínség volt, ami továbbra is kis adag ételt, és nagy adag feszültséget jelentett. Mivel mindenki éhes volt, ezért az emberek hamarabb felkapták a vizet, és többet veszekedtek egymással.

A másik ok pedig az volt, hogy nem lehetett információt szerezni a próbán résztvevő egyénekről. Emiatt mindenki aggódott, hiszen mindenkinek voltak ott szerettei.

A harmadik problémát a hóvihar beköszöntötte jelentette, ami miatt sokan állandóan fáztak, és ezért abba bele se mertek gondolni, hogy mit élhetnek át az erdőben küzdő diákok.

A hideg miatt a téli szünetet nyitó ünnepséget is az ebédlőben tartották meg, ahol forró teán kívül semmilyen ételt sem kaptak a megjelentek. Emiatt a többségnek semmi kedve sem volt részt venni az ünnepségen, ugyanis nem igazán találtak olyan okot, ami miatt ünnepelni lehetett volna.

Ennek ellenére rövid időre a sziget összes lakója benézett az ebédlőbe, ugyanis rettegtek attól, hogyha nem jelennek meg, akkor az ünnepséget szervező Princeton megharagszik rájuk, és a beszállítókkal eltünteti őket.

Éppen ezért két perc erejéig Timo is benézett az ebédlőbe. Azonban a beszélgető baráti társaságok látványa csak irigységgel, keserűséggel és a kényelmetlenség érzésével töltötte el őt. A fekete hajú fiút elmondhatatlanul zavarta, hogy ő az egyedül a hatalmas teremben, aki egyedül várakozik ott, mint valami szerencsétlen.

Így Timo végül otthagyta az ebédlőt, és az sem érdekelte, hogy még egy bögre teát sem tudott szerezni magának.

Először Timo arra gondolt, visszamegy a szobájába. Azonban ott jelenleg Galen tartózkodott a barátaival. A fekete hajú fiú tudta, úgysem tudna becsatlakozni a beszélgetésükbe, és mivel nem volt kedve ismét magányosnak érezni magát egy társaság közepén, ezért inkább a hóvihar és a sötétség ellenére elindult a tópart felé, hogy egyedül lehessen a kedvenc rozoga stégjénél.

Timo úgy érezte, egyszerűbb elviselni a magányt, ha teljesen egyedül van, hiszen úgy legalább nem érzett féltékenységet a többi emberre. Továbbá az idegesítően hangos diáktársait sem kellett elviselnie, vagy az értelmetlen fecsegésüket hallgatnia.

Miután Timo felvette a kabátját, elindult kifelé a kertbe, majd rátért arra az ösvényre, ami a rozoga stég felé vezetett. Közben azt kívánta, bárcsak Cobalt is itt sétálhatna mellette. A fekete hajú fiú arra vágyott, bárcsak véget érne a próba, és Cobalt végre visszatérne. Timo minden nap abban reménykedett, hogy Princetonnak igaza legyen, és ez a próba valóban könnyű legyen a kék szemű lány számára.

„De ha Princetonnak igaza is van, és valóban Cobalt az egyik legerősebb közülük, attól még a hideg és az éhség ugyanolyan veszélyt jelent számára, mint akárki másnak" – gondolta aggódva Timo, miközben jobban a fejére húzta a sapkáját, ugyanis fázott a feje. – „Remélem, Cobalt most valami biztonságos helyen van, és nem szenved annyira..."

Ebben a pillanatban Timo befejezte a gondolkodást, ugyanis megérkezett a stéghez.

Azonban a stégnél egy ember már várakozott, és amikor a fekete hajú fiú közelebb ért, rájött, hogy Horaly tanárnőt látja.

Ezen Timo nem lepődött meg, hiszen tudta, hogy a tanára is szerette ezt az elhagyatott helyet, és emiatt mindig ide jött ki, amikor szüksége volt egy kis friss levegőre a laborja dohos szaga után.

Timo kedvelte a biológia-kémia tanárát, még a tizenkét évnyi korkülönbségük ellenére is, ugyanis könnyen tudott vele beszélgetni szinten bármiről.

Éppen ezért Timo nem indult el visszafelé az iskola épületébe, hanem leült Hadley mellé a hóba, és megszólította őt:

- Jó napot kívánok, Horaly tanárnő! Zavarok?

- Hello, Timo! – mosolygott rá Hadley a tanítványára. – Nem, nem zavarsz. Sajnálom, hogy az utóbbi időben nem beszéltünk olyan sokat, de mostanában elkezdtem dolgozni egy fontos kísérleten. Ez a kísérlet a növények klónozásával foglalkozik, ugyanis abban bízok, hogy ez a módszer talán segíthet megállítani az éhínséget.

A hallottak felkeltették Timo érdeklődését, ezért kíváncsian feltett egy kérdést:

- És hogy halad vele?

Erre a kérdésre Hadley szeme azonnal felcsillant, majd lelkesen mesélni kezdte, hogy mit tudott meg eddig a témáról, és milyen messzire jutott.

Timo megpróbálta követni a tanárnő szavait, de ez eléggé nehezen ment neki, ugyanis még az elején lemaradt, amikor Hadley különböző növények genetikai állományát hasonlította össze.

A kémia tanárnő még nem jutott a mondandója végére, amikor Leon is megjelent.

A férfi először összeráncolta a szemöldökét, majd hamarosan hangot is adott a problémájának:

- Nem hiszem el, Hadley, hogy a kölyöknek volt annyi esze, hogy hozzon magával magával sapkát és sálat a hóviharban, amíg te megfeledkeztél erről – mondta zsörtőlődve a férfi. – Mi lesz a következő, hm? Pólóban fogsz rohangászni a hóban?

- Vagy fürdőruhában – felelte vigyorogva Hadley.

- Szerintem ezt inkább ne fokozzuk tovább – forgatta meg a szemét Leon. – Meg fogod ijeszteni Timót.

- Ez igaz – felelte kissé félénken a fekete hajú fiú, aki nem szerette volna hallani a folytatást.

- Rendben, felőlem válthatunk témát – vonta meg a vállát Hadley, mire Leon megnyugodva felsóhajtott, ugyanis örült, hogy a nő nem cukkolta őt tovább.

Mivel Hadley kissé fázni kezdett, ezért jobban összehúzta magán a kabátját, majd felkelt a földről, és Timo felé fordulva megszólalt:

- Na, és mit csináltál az utóbbi időkben, amíg nem beszéltünk?

De mielőtt a fekete hajú fiú válaszolhatott volna, Leon morogva ugyan, de a barna hajú nő fejére nyomta a saját sapkáját, ugyanis látta, hogy Hadley fázik.

Ezután Leon kissé bosszúsan megszólalt:

- Nesze, te bolond nőszemély. Kölcsönadom a sapkám, amíg itt vagyunk.

- Nem kaphatnám meg a sáladat is? – kérdezte Hadley, majd igyekezett a lehető legkönyörgőbb tekintettel a férfira nézni.

- Ne élj vissza a jóindulatommal, Hadley – felelte kissé morcosan, összefont karral Leon. – Nem fogok halálra fagyni a kedvedért.

- A kabátodat nem kérném el, úgyhogy nem fagynál halálra – vonta meg a vállát Hadley. – Maximum megfáznál egy kicsit. Semmi olyasmi nem történne veled, amit egy jó forró tea ne tenne helyre.

- Látszódik, hogy nem próbáltál még meg betegen testnevelés órát tartani – forgatta meg a szemét Leon.

Ezután szorosabbra kötötte magán a sálját, majd Timo felé fordulva beszélni kezdett, mielőtt még Hadley visszavághatott volna.

- Mesélj, kölyök! Mi a helyzet veled mostanában? – kérdezte Leon.

Timo azt hitte, a két tanár vitája még el fog húzódni egy ideig, ezért egy kissé meglepődött, amikor a férfi megszólította őt.

Ennek ellenére Timo a vállát megvonva válaszolt:

- Semmi különös nincsen.

A fekete hajú fiú nem mondott többet, ugyanis nem akart arról panaszkodni, hogy az utóbbi időkben mennyire magányosnak érzi magát, és mennyire hiányzik neki Cobalt.

- Ugyan már, Timo! Valami azért biztosan van – felelte Hadley, aki remélte, hogy a tanítványa ennél azért kicsit többet fog mondani magáról.

Ez a zárkózottság ugyanis aggodalommal töltötte el őt, mivel úgy érezte, a fiú el akar titkolni valamit.

Ennek ellenére Hadley nem akart rákérdezni arra, hogy Timo hogyan érzi magát Cobalt távollétében, mert nem akarta felzaklatni a fiút, aki biztosan aggódott a barátjáért.

Éppen ezért Hadley segítség kérően Leonra nézett, ugyanis azt szerette volna, hogy a férfi is próbálja meg kideríteni, mi a helyzet Timóval.

- Nekünk nyugodtan elmondhatsz bármit – mondta Leon bíztatóan, aki remélte, ez elég lesz arra, hogy a fekete hajú fiú végre megnyíljon.

Timo továbbra sem akart beszélni az érzéseiről és a problémáiról, ezért inkább úgy döntött, megemlíti azt, hogy Princeton mostanában sokat foglalkozott vele.

- A szigetünk vezére elkezdett tanítani – mondta büszkén Timo. – A legutóbb a beszállítók munkájáról beszélgettünk, és megtanította nekem, hogyan kell lepakolni a hajókról a ládákát és hova kell őket elvinni.

Erre a kijelentésre Hadley és Leon aggódva összenéztek, ugyanis pontosan tudták, hogy ez mit jelent.

Leon aggodalom mellett dühöt is érzett, ugyanis gyűlölte azt, amikor valaki ilyen mély tisztelettel beszélt Prinectonról. Timo pedig most pontosan ezt tette, ezért most bosszantóan hasonlított azokra az alakokra, akik ész nélkül, szinte fanatikusan bálványozták az igazgatót.

Leon nem akarta, hogy Timóból is egy ilyen agyatlan fanatikus váljon, és ezért a szíve szerint elmondta volna Timónak, Princeton mit művelt vele még évekkel ezelőtt.

Azonban a férfi tudta, ha erről egy szót is szól, akkor Princeton biztosan megbünteti őt valahogyan. Leon pedig attól rettegett, az a büntetés az lenne, hogy Princeton Hadley-t is elveszi tőle, mint ahogyan azt olyan sok másik hozzá közel álló emberrel tette.

Ennek ellenére Leon nem tudta megállni, hogy legalább egy óvatos figyelmeztetést ne mondjon a fiúnak:

- Ne bízz meg Princetonban, mert ő egy veszélyes alak. Ha legközelebb azt kéri tőled, hogy tanulj vele, akkor mondj neki nemet. Érted?

- Miért? – kérdezte csodálkozva Timo, aki nem értette, miért probléma az, hogy Princeton tanítja őt. – Így legalább megtanulok néhány hasznos dolgot a sziget működésével kapcsolatban.

Hadley nem tudta, hogy Prinecton megfenyegette Leont, és ezért beszélni kezdett:

- Azért, mert ez azt jelenti, hogy Prinecton a tanítványává és az örökösévé akar tenni. Leonnál is megpróbálkozott ezzel, csak aztán később ő nemet mondott neki. Azt azonban el se tudnád képzelni, hogy milyen áldozatokkal jár ez a titulus. Leonnak például...

- Hadely, elég – szólt rá Leon szigorúan a nőre, akinek zöldesbarna szemei meglepődve férfi felé fordultak.

Hadley ritkán hallotta őt ilyen parancsoló stílusban beszélni, ezért rájött, hogy többet mondott el, mint amennyit kellett volna.

Timo szintén csodálkozva Leonra pillantott, ugyanis ő sem hallotta ilyen stílusban beszélni a férfit. Az viszont nem okozott neki meglepetést, hogy kiderült, Hadley elég sok mindent tud Leon múltjáról, hiszen ők ketten mindig is közel álltak egymáshoz.

- Sajnálom, de nem beszélhetek erről senkinek. Princeton megtiltotta – vallotta be végül Leon, miután meglátta Hadley meglepődött tekintetét. – Kérlek, ne mondj el Timónak semmit se.

- Ezt... ezt nem tudtam... – felelte megdöbbenve Hadley, de aztán összeszedte magát, és ismét megszólalt. – De ha nem mesélhetek rólad, akkor hogyan győzzem meg Timót, hogy maradjon távol Princetontól?

Erre a kérdésre Leon nem felelt. Helyette a fekete hajú fiú felé fordult, majd komoran megszólalt:

- Kerüld el Princetont, kölyök. A sziget vezére csak szenvedést fog hozni a fejedre. Ezt tapasztalatból mondom. Nem szeretném, hogy neked is át kelljen élned azt, ami velem történt. Érted, Timo?

Erre a kérdésre a fekete hajú fiú óvatosan bólintott. A két tanárának a viselkedése kissé megijeszte őt, ugyanis biztos volt abban, hogy amit mondanak, az az igazság.

Ennek ellenére a fiú magában tudta, nem fogja elkerülni Princetont. Részben azért, mert félt, hogy mi lesz vele, ha nemet mond, részben pedig mert kíváncsi volt arra, még mit taníthat neki a sziget vezére.

Azonban Timo nem akarta, hogy a két tanára aggódjon miatta, ezért inkább hazudott:

- Rendben. Megígérem, hogy megpróbálok tőle távol maradni.

Hadley és Leon elhitték ezt a hazugságot, ezért megnyugodva kifújták a levegőt.

Ezután Hadley megpróbálta elterelni a témát valami vidámabb dolog irányába, ezért inkább elkezdte elmesélni azt, hogy a legújabb elsősök mennyivel butábbak, mint az előző generáció, és ezért sokkal lassabban tudja csak tanítani az anyagot nekik.

Leon és Timo egészen addig hallgatták Hadley beszámolóját, amíg néhány tanár meg nem jelent a parkban. Ezután a matematika tanár elköszönt tőlük, ugyanis nem akarta, hogy a többi tanár észrevegye azt, hogy az egyik diákkal beszélgetett.

Ez ugyanis szokatlannak számított Sutiko szigetén, hiszen a legtöbb tanár csak a kollégáival ápolt jó viszonyt, és esetleg néha beszélgettek a többi polgárral is, például az állattenyésztőkkel vagy a kertészekkel.

Leon számára fontos volt a jó hírnév megőrzése, ezért inkább magára hagyta Timót. Továbbá a férfi közölte Hadleyval, hogy neki is el kéne mennie a helyszínről.

Azonban a kémia tanárnőt nem igazán érdekelte, hogy mit fognak pletykálni, ezért ott maradt a fiú mellett beszélgetni, Hadley azt mondta, majd elmegy innen, ha Timónak elege lesz belőle és elküldi őt. Addig itt marad vele, hiszen régen beszélgetett a fiatal tanítványával, akit az évek alatt megkedvelt, és ezért egy különös barátság alakult ki közöttük.

Leon tudta, úgyse tudná meggyőzni Hadleyt, ezért csak reménykedni tudott, hogy a tanárok nem fognak pletykálni.

Ezután a férfi elköszönt tőlük, majd odament a kollégáihoz beszélgetni.

Amíg a tanárok az udvaron sétálgattak és beszélgettek, Leon ügyelt arra, hogy a sétáló emberek a rozoga stéggel ellentétes irányba menjenek. Magában pedig mindennek elhordta Hadleyt, amiért felesleges stresszt okoz neki a nemtörődöm viselkedésével.

Egy óra múlva Hadley és Timo is vacogni kezdtek a hidegben, így aztán mind a ketten bementek az iskola épületébe, ahol aztán elköszöntek egymástól, ugyanis Hadley szerette volna folytatni a kísérleteit a növények klónozásával kapcsolatban.

Így aztán Timo visszament a szobájába, ahol olvasással kezdte elszórakoztatni magát, addig amíg a szobatársa, Galen és a zajos barátai vissza nem tértek a helyiségbe.