Reggel a csapatot Nayo ébresztette, akit fiatal kora ellenére a csapat szintén beállított éjjeli őrnek, méghozzá azért, hogy többet tudjanak aludni.

Amikor Maya is felébredt, Nayo szomorú tekintettel a legidősebb csapattársára nézve megszólalt:

- Éhes vagyok.

- Sajnálom - felelte Maya. - Az ételből, amit elrejtettünk, nem ehetünk. Azt a nap végére tartogatom.

- Esetleg ehetnénk valami gyümölcsöt - vetette fel Cobalt, miután kidörzsölte az álmot a szeméből.

- Kösz, de ezt inkább kihagynám - mordult fel Rhett. - Inkább éhezem, minthogy megmérgezzem magam valami ismeretlen gyümölccsel.

- Horaly tanárnő megtanította, mi ehető és mi nem. Szerintem nem árthat, ha körbenézünk - vitázott Cobalt.

- Én inkább valami rejtekhelyet keresnék - vágott vissza Rhett, majd felkelt a földről, hogy ezzel is nyomatékosítsa a mondandóját. - Amíg a többit csapat pihen, addig van esélyünk találni valami menedéket. Ugyanis szerintem Mayának igaza van, és továbbra is a rejtőzködés a legjobb technika.

- Viszont ha nem szerzünk ételt, nem lesz energiánk a vándorlásra - felelte ökölbe szorított kézzel Cobalt, miközben ismét érezni kezdte a kísértést, hogy megüsse a vörös hajú fiút.

- Először rejtekhelyet fogunk keresni - döntött végül Maya, aki egyértelműen Rhett ötletét támogatta. - Viszont ha közben esetleg találnák valamit, ami ehető, akkor megreggelizünk. Most pedig indulás! Nem érünk rá vitázni!

Erre Cobalt vetett még egy utolsó, utálkozó pillantást Rhettre, de aztán felkapta a táskáját, és Maya után indult.

Mivel a fiataloknak nem igazán volt térképe, ezért a legidősebb lány csak találomra választott egy irányt, amerre mind a négyen útnak indultak.

Amíg sétáltak, nem nagyon szóltak egymáshoz. Részben azért, mert Cobalt és Rhett még nem békültek ki, részben pedig azért, mert azt figyelték, van-e a közelben ellenség.

Kevesebb, mint egy órát sétáltak, amikor Cobalt váratlanul észrevett egy gyümölcsös bokrot.

A kék szemű lány felismerte ezt a növényt, amit látott Hadley tankönyveiben, és ezért közölte a csapattársaival, hogy ebből ehetnek.

- Merem remélni, hogy igazad van, és ez valóban nem egy mérgező növény - mondta mogorván Rhett, aki egy ideig gyanakodva méregette a lila bogyós gyümölcsöt.

Azonban amikor a három lány falatozni kezdett belőle, ő sem tudott tovább ellenállni, és ő is megkóstolta.

Hamarosan a gyümölcs édeskés íze szétáradt a szájában, amitől a vörös hajú fiú csak még éhesebb lett, ezért Nayóhoz hasonlóan ő is lelkesen keresni kezdte a bokrokon a bogyókat.

Körülbelül öt vagy hat bokor volt a közelben, és az éhes csapat az összes fellelhető gyümölcsöt megette onnan. Ugyan ez sem tüntette el teljesen az éhségüket, de legalább csillapította azt. Éppen ezért egy fokkal vidámabb hangulatban indultak útnak.

- Nem ártana, ha a rejtekhelyünk egy folyó közelében lenne, mert akkor minden nap tudnánk vízhez jutni, és ez nem lenne probléma - gondolkodott hangonsan Maya. - A víz készleteink ugyanis nem fognak örökké tartani.

- A folyó területét másik csapatok valószínűleg már elfoglalták - figyelmeztette Rhett a csapat vezetőjét. - Muszáj lesz harcolnunk, ha egy olyan területet meg akarunk szerezni.

- Ebben igazad van - felelte Maya, aki továbbra is komor tekintettel haladt előre, folyamatosan az utat figyelve. - De nincs más választásunk. Víz nélkül nem rejtőzködhetünk sokáig.

- De még ha sikerülne is szerezni vízparti területet, nem telepedhetnénk le közvetlenül a folyóparton - mondta Cobalt, miközben átlépett egy kidőlt ágat. - Akkor ugyanis túl sebezhetőek lennénk.

- Ebben igazad van - bólintott Maya. - A folyótól nem messze kell letelepednünk.

- Amelyik csapat túl közel megy a mi területünkhöz, azt a távolból lelövöm - közölte Rhett magabiztosan, majd büszkén vigyorogva kihúzta magát. - Amint láthattátok, kiváló mesterlövész vagyok, úgyhogy ezzel nem lesz probléma.

- Igen, ezt már hallottuk párszor - felelte feszülten Cobalt, akit bosszantott, hogy a fiú ennyire nagyképűen viselkedik.

- És még fogjátok is hallani - válaszolta Rhett, majd hátrafordult, és a kék szemű lányra vigyorgott.

Rhettet szórakoztatta, hogy ennyire könnyű volt felbosszantani Cobaltot.

- Előre figyelj, különben pofára esel - szólt rá unottan Maya a fiúra, miközben még csak rá se nézett.

- Igazad van, Maya. Ez a csapat nem engedheti meg magának, hogy a legjobb harcosa véletlenül kitörje a bokáját - felelte Rhett, akinek a letörölhetetlen vigyor továbbra is ott virított az arcán.

- Ha nem maradsz végre csöndben, nem véletlenül fogod kitörni a bokád, hanem majd én fogok erről gondoskodni - válaszolta frusztráltan Cobalt, miközben összeszorította az öklét.

A lánynak láthatóan minden önuralmára szüksége volt, hogy ne üsse meg a vörös hajú fiút.

- Azta, micsoda pimasz visszaszólás - felelte gúnyosan Rhett, majd szarkasztikus hangnemben hozzátette. - Ettől aztán hihetetlenül megijedtem.

- Most már elég legyen - szólalt meg dühösen Maya, miközben szorosan megragadta a táskája pántját. - Inkább figyeljetek, nem jön-e valahonnan ellenség.

Erre a kijelentésre Nayo közelebb húzodott Mayához, Rhett és Cobalt pedig ismét a tájat kezdték el figyelni.

A Nap állásából ítélve körülbelül dél felé járhatott az idő, amikor a kis csapat megérkezett a folyó partjára.

Amikor Cobalt nem látott senkit sem a közelben, megnyugodva kifújta a levegőt:

- Úgy néz ki, könnyebb volt megszerezni ezt a területet, mint gondoltam volna.

Azonban Cobalt szavai tévedésnek bizonyultak, ugyanis a következő pillanatban három diák ugrott elő a bokrok mögül, míg egy negyedik egy fa tetejéről adott le rájuk lövéseket.

Maya és Cobalt azonnal a megbeszélt taktikát kezdték el alkalmazni, ami abból állt, hogy védjék Rhettet, aki így a távolból is tud támadni.

A vörös hajú fiú szintén rögtön támadásba lendült, Nayo azonban pánikolni kezdett, és ezért harc helyett inkább menekülni kezdett.

A csapat többi tagjának nem jutott ideje ezzel fogalkozni, ugyanis a szablyával harcolókat és az ellenséges mesterlövészt is szemmel kellett tartaniuk.

Hála a Leonnal végzett edzéseknek Cobalt könnyedén le tudta győzni a nála egy évvel fiatalabb lányt. Azonban Cobaltnak nem jutott ideje azon gondolkodni, hogy életében most először ölt meg valakit, ugyanis rohannia kellett Mayának segíteni, aki egyre nehezebben tartotta magát a két tizenhét év körüli fiú ellen.

Emiatt Maya egyre több hibát vétett, és egyre több sérülést szerzett. Cobalt szerencsére még időben közbe tudott lépni, hogy segítsen Mayának.

Idő közben Rhettnek sikerült eltalálnia az ellenség mesterlövészét. Azonban a nehezített körülmények miatt négy lövedéket is el kellett használnia, mire ez sikerült.

Cobaltnak a közelharc jobban ment, mint Mayának, azok után, hogy a fiatalabbik lány naponta több órát gyakorolt Leonnal. Az elsajátított mozdulatoknak köszönhetően pedig a megmaradt két ellenséges diák is holtan zuhant a földre.

Ezek után Maya és Cobalt kifulladva a földre rogytak, és levegő után kapkodva próbaltak magukhoz térni.

Amikor a kék szemű lány felemelte a tekintetét a földre hullott falevelekről, és meglátta a holttesteket, azonnal hányinger fogta el. Emiatt Cobalt a gyomra tartalmát azonnal kiadta magából, majd megtörölte a homlokát és a száját, és ismét visszazuhant a földre.

A lányt eddig az adrenalin hajtotta, és mivel önvédelmi módba kapcsolt, csak ebben a pillanatban realizálta, hogy mit tett.

Cobalt soha nem tartotta magát visszafogottnak, azok után, hogy rendszeresen verekedésekbe került Timo miatt. Azonban néhány pofonnál, karmolásnál és rúgásnál soha nem jutott tovább. Most volt az első alkalom, hogy embert ölt, és amikor rájött, valószínűleg nem ez lesz az utolsó, heves zokogásban tört ki.

Maya és Rhett szintén a történtek hatása alatt álltak, ezért semmi vigasztalót sem tudtak mondani a kék szemű lánynak. A tágra nyílt szemű, véres diákok látványa teljesen megbénította őket.

Legelőször Rhett szedte össze magát, aki közelebb ment a két lányhoz, majd megszólalt:

- Jól vagytok?

Erre Cobalt csak bólintani tudott, ugyanis biztos volt abban, hogyha ki kellene fejtenie, hogy most hogyan érzi magát, a szavai ismét zokogásba fulladtak volna.

- Néhány helyen megvágtak a szablyájukkal... - motyogta Maya. - De még élek... Hol van Nayo?

- Tudja a pokol. Szem elől vesztettem a tökmagot, amikor elkezdődött a harc - felelte bosszúsan Rhett.

- Akkor menj, és keresd meg őt - vágta rá élesen Maya. - Nem hagyjuk magára egyik csapattagunkat se. Te pedig, Cobalt segíts nekem a sebeim kitisztításában. Itt a karom még mindig vérzik... Remélem, nem olyan mély a seb...

Rhett csak megvonta a vállát, majd elindult Nayo megkeresésére. Cobalt pedig megpróbálta ellátni Maya sebeit.

Miután ezeket kitisztították, és a legcsúnyabbat bekötözték, a kék szemű lány átnézte az ellenség csapatának a táskáit, és mindent odahordott Maya elé. Végeredményben néhány ruhával és pár szelet kenyérrel lettek gazdagabbak. Plusz lövedéket nem találtak.

- Mit csináljunk az ellenség szablyáival? - kérdezte Cobalt. - A plusz fegyver is jól jönne, de ennyi mindent nem tudunk magunkkal vinni, ha esetleg tovább kellene állnunk innen.

- Ássuk el valahová - javasolta Maya. - Ha valamelyik fegyverünk megsemmisül, akkor visszajövünk ide, és megszerezzük.

Erre Cobalt bólintott, majd szó nélkül munkához látott, ugyanis tudta, Mayának túl fájdalmas lenne ásnia a sérült karja miatt.

Hamarosan Rhett is visszatért, aki mellett szipogva ugyan, de ott sétált Nayo, aki teljesen sértetlen maradt.

- Miért ássuk el a fegyvereket? - kérdezte Rhett, amikor meglátta a gödröt.

- Jó lesz későbbre - vonta meg a vállát Cobalt, aki még nem végzett teljesen a munkájával.

- Valamit a halottakkal is kellene kezdeni - mondta Maya, majd a fejével a szerencsétlenül járt diákok felé bökött.

Erre a kijelentésre Nayo félve összekuporodott a földön, Cobalt pedig a szája elé kapta a kezét, hogy még véletlenül se hányja el magát megint.

- Megcsinálom. Eltüntetem őket - felelte megsemmisülten, a földet bámulva Rhett. - Nem hagyhatjuk itt őket a talajon. Részben a szag miatt, részben pedig mert mindenféle állatok idejönnének.

- Ne részletezd tovább - mondta Maya undorodva.

A legidősebb lány szintén közel állt ahhoz, hogy hányjon, még annak ellenére is, hogy ő a többiekkel ellentétben többször is látta, a beszállítók hogyan bánnak el az eltűnt szigetlakókkal.

Ennek ellenére Maya megpróbált uralkodni az undorán, ezért ismét megszólalt:

- Ne dobd bele őket a folyóba. Azzal csak az ivóvizünket szennyeznéd. Temesd el őket!

Mivel Rhett tudta, hogy az idősebb lánynak igaza van, ezért bólintott, majd munkához látott.

Cobalt nézni sem bírta, amint a vörös hajú fiú odébbvonszolja a holttesteket, ezért inkább Nayóval kezdett el beszélgetni, aki hamarosan keserves sírásban tört ki. Így aztán a kék számű lány magához ölelte a tizenkét éves gyereket, majd megpróbálta megvigasztalni őt.

Körülbelül két óra telt el, mire Rhett végzett a halottak eltakarításával. Ezek után a vörös hajú fiú leroskadt a falevek közé, Cobalt mellé.

- Amíg dolgoztál, Maya és én kifaragtunk néhány botot lándzsává - mondta a kék szemű lány, majd a fiú orra alá tartotta az új fegyvereket. - Ezekkel tudnánk a folyó alatti halakra vadászni.

- Nayo pedig ismét nem csinált semmit, igaz? - kérdezte bosszúsan Rhett, majd összeráncolt szemöldökkel a fiatal lányra nézett.

Ugyan a vörös hajú fiút idegesítette, hogy Cobalt folyamatosan beszólogatott neki, és ezek mellett mindig a vézna és gyenge Timo védelmére kelt, de ennek ellenére Nayo bosszantotta őt a legjobban.

Ez azért volt, mivel látta, hogy Cobalt kiveszi a részét a csapatmunkában, és ugyanúgy dolgozik, mint ő. Ezzel szemben Nayo csak egy selejt és egy gyenge láncszem volt a csapatban, aki nem tudott elvégezni semmilyen feladatot sem.

Éppen ezért Rhett a felgyülemlett feszültségét Nayón készült levezetni. Ekkor Rhett odalépett a gyerek elé, majd megragadta őt a pólójánál fogva, és dühtől remegő hangon megszólalt:

- Vagy megtanulsz te is harcolni, vagy magadra hagyunk ebben a mocskos erdőben. Én ugyanis nem vagyok a testőröd. Világos voltam, tökmag?

Erre Nayo remegve bólintott, mire Rhett a földre lökte őt, és kevesen múlott, hogy nem rúgott bele a gyerekbe.

- Hagyd békén Nayót! Ő még csak tizenkét éves! - kiáltotta dühösen Cobalt, majd felpattant a földről, és haragosan Rhett fűzöld szemei közé nézett.

A lány kész volt arra, hogy ökölharcot vívjon Rhettel, ha a fiú még egyszer kezet emelt volna Nayóra.

- Ez a szerencsétlen gyerek szinte nem tanult semmit sem fegyvertanból vagy testnevelésből! - folytatta indulatosan Cobal. - Mindössze három hónapot töltött el ezen a rohadt szigeten! Úgyhogy ne várd el tőle, hogy ugyanazt a teljesítményt nyújtsa, mint mi!

- Ha nem tud harcolni, akkor hasznosítsa magát máshogyan! - vitatkozott Rhett. - Tüzifát például ő is tud gyűjteni, és az éjjeli őrség ideje alatt is vállalhatna több órát!

- Ebben Rhettnek igaza van - szólalt meg Maya. - Nem bánhatunk úgy Nayóval, mint egy csecsemővel. Ez az egész csapat számára hátrányos lenne. Éppen ezért most máshogy fogjuk beosztani a munkát. Rhett, te dőlj le, és pihenj. Ez rád fér azok után, hogy te temetted el a halottakat. Cobalt, te menj és szerezz halat a folyóból! Nayo, te tüzifát fogsz gyűjteni az esti tábortűzhöz és a halsütéshez. Én pedig őrködök, és körbejárom kicsit a területet. Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy a közelünkben valóban nincsenek ellenséges csapatok.

Ezután Maya már felkészült, hogy odébbálljon, de aztán ismét beszélni kezdett:

- Mivel én valószínűleg messzebbre is elsétálok, ezért Nayo a te feladatod nem csak a fagyűjtés, hanem az őrködés is lesz. Ha bármi gyanúsat látsz vagy hallasz, azonnal szólsz Cobaltnak vagy Rhettnek. Világos?

- Igen - bólintott kissé félve Nayo, aki csak remélni tudta, hogy Maya nem fog vele olyan durván bánni, mint ahogyan azt Rhett tette vele.

Ezután Maya útnak indult, hogy körbenézzen.

A csapat vezére csak sötétedésre tért vissza, és közölte a többiekkel, hogy a közelben nem látott senkit. A távolból viszont hangokat hallott, úgyhogy a folyótól a tengerpartig valószínűleg több csapat is táborozott.

Ezután Maya leült a tábortűzhöz és segített a maradék két hal megtisztításában Rhettnek és Cobaltnak.

Nayo továbbra is a tűz életben tartásával foglalkozott. De mivel a lángok már életben voltak, ezért a kovakövet még korábban visszaadta Cobaltnak.

- Miért csak hét halat fogtál, Cobalt? - kérdezte Maya, miközben a késével a hal pikkelyeit kaparta le.

- Nem vagyok jó horgász - felelte kissé szégyenkezve a kék szemű lány. - Rhett pedig elaludt, és a mai nap után jobbnak láttam, ha inkább pihen. Ezért nem akartam megkérni, hogy segítsen.

- Holnap én is segítek a horgászásban - felelte Maya, miközben feltűzte a nyársra a halat. - Rhettnek továbbra is őr feladatot szeretném adni, mert ő lő a legjobb puskával, és ezért a fa tetejéről meg tud minket védeni.

Ezt követően elkezdték kisütni a halakat, majd az ellenségüktől szerzett kenyérrel megették azt, ugyanis a saját kenyerüket egy újabb napra tartogatták.

Miután megvacsoráztak, Rhett vállalta az őrség kezdetét, a többiek pedig lefeküdtek aludni.

******

Az utóbbi időkben Timo hangulata eléggé leromlott. Részben azért, mert Rhett barátai gyakran idegesítették és bántották őt, részben pedig azért, mert Cobalt nélkül magányosnak érezte magát. Ráadásul a magányossága mellé még aggodalom is társult, hiszen továbbra sem hallott híreket a próba résztvevőiről, és emiatt nem tudta, mi a helyzet Cobalttal.

A lány távollétében Timo nem igazán beszélgetett senkivel sem, és egyedül Galennel, a két évvel idősebb szobatársával váltott egy-két szót.

Az éhínség Hadleyt és Leont is elfoglalta, és az új teendőik mellett nem igazán jutott idejük Timóval beszélgetni. Emiatt a fekete hajú fiú úgy érezte, teljesen magára maradt.

Néha még az is eszébe jutott, hogyha most eltűnne, akkor senkinek sem hiányozna, és senki sem hullajtana érte könnyeket. Ez a fiúnak fizikai, szorító fájdalmat okozott a mellkasában.

Továbbá az is rosszul esett neki, hogy senkinek sem tudott mesélni a helyzetéről, amikor történt vele valami. Timónak az is fájt, hogy nem kérdezték meg tőle lefekvés előtt, hogyan érzi magát.

Emiatt amikor egy baráti társaság vidáman nevetgélve elhaladt mellette, Timóba a féltékenység mérges kígyója újra és újra belemart. A fiú megpróbálta elhitetni magával, hogy ez nem fáj neki, azonban a valóságban folyamatosan azon törte a fejét, hogy az ő barátsága miért nem kell senkinek. Timo nem értette, ő miért volt rosszabb bármelyik másik embernél. Éppen ezért gyakran gondolkozott azon, vajon milyen hibát követhetett el a múltjában, amiért a sors magánnyal büntette őt. Egyszerűen nem tudta felfogni, miért nem kedvelték őt a kortársai, és miért nem akartak vele jobban megismerkedni.

Timo gyűlölte, hogy a legtöbben egy unalmas alaknak könyvelték el őt, pusztán azért, mert nem volt annyira zajos, mint a többi diák, és több időbe telt neki, amíg megnyílt valakinek.

Mostanában Timót még az órákon is ezek a gondolatok kergették, és ezért a jegyzetei is egyre ritkásabbá váltak.

A fekete hajú fiú egyedül akkor szabadult az önsajnálat mocsarából, amikor Princeton néha felhívta őt az irodájába, hogy a sziget működéséről tanítsa őt.

Így amikor aznap egy beszállító ismét felkereste Timót, hogy elkísérje az igazgató irodájába, a fiú szinte örült, hogy valaki végre foglalkozik vele, és nem csak a saját gondolatai fognak társaságot adni neki.

Mostanra Timo már kevésbé tartotta meglepőnek, hogy az igazgató beszélni akar vele, és tanítani akarja őt. Éppen ezért magabiztosabban kopogott az igazgató irodájának barnára meszelt, durva faborítású ajtaján.

Amikor Princeton meghallotta Timo és a beszállító hangját, azonnal megengedte nekik, hogy belépjenek.

- Jó napot, Igazgató Úr! - köszöntötte Timo a szőke hajú férfit.

- Üdv, Timo. Ülj csak le nyugodtan - mosolygott rá a fiatal fiúra Princeton, miközben a kezével egy vele szemben elhelyzekedő székre mutatott.

Miután Timo leült, Princeton a maszkos beszállító felé fordult:

- Elmehetsz.

Erre a beszállító meghajolt, majd elhagyta az irodát.

Ezután Timo érdeklődve a szőke hajú férfira emelte a tekintetét, ugyanis kíváncsi volt, Princeton aznap miről fog beszélni.

A sziget vezetője elégedetten Timóra mosolygott, amikor észrevette a fiú tekintetében az érdeklődést. Ez ugyanis megerősítette benne azt az elhatározását, hogy folytatja a fekete hajú fiú kiképzését.

- A mai napon tisztázni fogom előtted, mi a beszállítók feladata - szólalt meg Princeton. - De legelőször mondd el nekem, mit tudsz róluk.

Ezzel a kéréssel az volt az igazgató célja, hogy tesztelje Timo tudását, ugyanis kíváncsi volt, mire jött rá a fiú, és mi újat mondhat még neki.

A kérdésre Timo bólintott, majd lelkesen magyarázni kezdett, és magában abban bízott, hogy Princeton elégedett lesz a válaszával.

- A beszállítók a maga beosztottjai és legfőbb bizalmasai - kezdte Timo, aki úgy gondolta, fontos lehet megemlíteni a hatalmi hierarchiát is. - A beszállítóknak az a legfontosabb feladatuk, hogy minden évben új tizenkét éves diákokat hozzanak Sutiko szigetére a Messzeségből. Ezenkívül, gyakran szállítanak élelmiszert a szigetünkre, szintén a Messzeségből.

Ezek után Timo egy kissé komorabb hangon folytatta az elbeszélését:

- Továbbá ők azok, akik eltüntetik azokat az embereket, akik ártanának a sziget rendjének és békéjének. Emiatt a beszállítók békefenntartók is. Ennyit tudok róluk.

- Rendben van, Timo - mosolygott Princeton bíztatóan a fiúra. - Azonban a beszállítóknak nem csak ennyi a feladatuk. Ennél a munkájuk sokkal komplikáltabb.

Ekkor Prinecton pár másodperces szünetet tartott, majd miután látta, hogy ismét felkeltette a diák érdeklődését, tovább folytatta:

- A beszállítóknak az első és legfontosabb feladatuk az, hogy megfigyeljék az embereket. A gyanús vagy veszélyes alakokon rajtatartják a szemüket, és feljegyzéseket készítenek róluk. A megbízható embereket pedig beveszik a kémhálózatukba. Természetesen nekem erről mindent jelentenek. Én tisztában vagyok azzal, kik alkotják a kémhálózatot, de erről egyelőre nem beszélnék neked, mert ez szigorúan titkos. Annyit viszont nem árt megjegyezned, hogy ez a kémrendszer nem egy lázadásnak fojtotta el még a csíráit is. Az a néhány hataloméhes idióta azt hitte, elpusztíthatnak és átvehetik az uralmat Sutiko szigetén. Én azonban semmilyen rendbontást nem tűrök, és ezért időben megakadályoztam, hogy kitörjön a káosz.

Ezután Princeton felsóhajtott:

- Nem egyszerű rendet tartani Sutiko szigetén, de az ilyen nehéz helyzetekben mindig az járt a fejemben, hogy mindezt azért teszem, hogy a sziget lakói békében és biztonságban éljenek itt.

Ezt követően a szőke hajú férfi újabb hatásszünetet tartott, majd kellemesen meleg hangon hozzátette:

- És azért is teszem ezt, hogy a hozzád hasonló tehetséges fiatalok számára biztosítsam a biztonságos környezetet. Te ugyanis Timo, egy különleges fiatal fiú vagy, aki megérdemli a boldogságot, a biztonságot és a szeretetet is.

Ezek az atyai szavak puha takaróként ölelték körbe a fiú magányos, hideg lelkét, és ezért ebben a pillanatban végtelenül hálás volt az igazgatónak ezekért a szavakért.

Azonban Prinecton még nem végzett a mondandójával, és ezért hozzátette:

- Éppen ezért szeretném elmondani neked, hogy nem kell félned. Azok a fiúk, akik bántanak téged, szigorú megfigyelés alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy abban a pillanatban, hogy a jegyeik leromlanak, és világossá válik számomra, hogy haszontalan polgárok Sutiko szigetén, az eltűntek között fogják találni magukat. Én ugyanis nem hagyom, hogy néhány ostoba diák megbontsa a rendet renszerellenes szavakkal vagy bántó tetettekkel. Ez azt jelenti, amíg én itt vagyok, addig te is biztonságban vagy - mondta mézédes hangon Princeton, majd ismét Timóra mosolygott.

A fekete hajú fiú pedig bologan viszonozta ezt a mosolyt, majd hálásan megszólalt:

- Köszönöm, Igazgató Úr.

- Ugyan már, Timo. Ne nekem köszönd, hiszen az, hogy ilyen okos és szorgalmas vagy, az mind a te érdemed. Nem véletlen, hogy te vagy a sziget egyik legtehetségesebb embere.

- Köszönöm... - motyogta ismét, megilletődve és meghatódva Timo.

Az igazgatón kívül soha senki nem mondott neki ilyen kedves és hízelgő szavakat.

- Igazán nincs mit - mondta mosolyogva Princeton. - Megérdemled.

Erre aztán Timo végképp nem tudott mit felelni, ezért a beszélgetést ismét Princeton folytatta:

- Mivel azt szeretném, hogy egy kicsit jobban beleláss a beszállítók munkájába, ezért örülnék, ha ma velem tudnál jönni, hogy felügyeljük a rakodást. A beszállítók ugyanis új élelmiszer adagot hoztak a szigetünkre. Sajnos ez nem fog túl sok időbe telni, ugyanis szinte alig hoztak el valamit. A Messzeségben a háború most ismét erőszakosabbá vált, ezért ott is éhínség van.

- Rendben - bólintotta Timo.

A fiú szívesen segített a beszállítóknak, hiszen nem volt semmi dolga sem. Mivel barátai se voltak, akikkel az időt eltölthette volna, ezért ezt a tevékenységet egy érdekes programként fogta fel.

Azt azonban Timo továbbra sem értette, mi az igazgató célja, és miért tanítja őt. Erre pedig a fekete hajú fiú nem mert rákérdezni. De magában abban bízott, idővel erre is fény derül.

******

Miután Hadley megtartotta az utolsó óráját is, elindult a laborjába, hogy befejezze a legújabb kísérletét. Miközben a folyosón sétált, a gondolatai a diákok próbája és az éhínség körül forogtak.

A fiatal tanárnő még mindig képtelen volt elhinni, hogy Princeton képes volt arra, hogy száz gyereket elküldjön az erdőbe, meghalni.

Azóta a pillanat óta Hadley több kertészt és állattenyésztőt is felkeresett a szigeten, és velük együtt ötletelt, mit lehetne tenni az éhínség ellen. A legidősebb kertész megemlítette, valahol olvasott arról, hogy a Messzeségben a növények és állatok klónozásával is megpróbálkoztak. Azóta ez a gondolat nem hagyta nyugodni Hadleyt, és elhatározta, megpróbálkozik ezzel. Hadley úgy gondolta, ezzel jövőben talán elkerülhetnék, hogy a diákokat ilyen kegyetlen módon öljék meg.

Hadley úgy döntött, először a növények klónozásával fog foglalkozni, mert az talán egyszerűbb az állatok klónozásánál.

Így aztán mostanában eléggé sokat foglalkozott a laborjában növényi sejtekkel, és azoknak a fejlődésükkel meg osztódásukkal. Annak szintén utánanézett, hogy mik azok az anyagok, amik segítenek a növények növekedésében és fejlődésében.

Ez a munka lefoglalta szinte az összes gondolatát, és ezért mostanában se Timóval, se Leonnal nem beszélt annyit. A Cobalt iránti aggodalmát pedig igyekezett száműzni az agya leghátsó szegletébe, ugyanis úgy gondolta, azzal úgysem tudna senkinek sem segíteni. A legújabb kísérletei viszont talán jelenthetnének valami áttörést a sziget lakói számára.

Éppen ezért ezekben a napokban Hadley akár éjszakába nyúlóan is dolgozott, aminek következtében fekete karikák jelentek meg zöldesbarna szemei alatt. Néha enni és fürödni is elfelejtett, és mostanra már egy alaposabb hajmosás sem ártott volna neki.

Azonban annak ellenére, hogy hajat kellett volna mosnia, és még meg is kellett volna ebédelnie, egyik tevékenységet sem választotta. Helyette kitartóan sétált a laborja felé egészen addig, amíg észre nem vett egy kis társaságot a folyosón.

Ez a csoport három tanárból, egy ötven év körüli kertészből, és egy huszonhárom éves, fiatal állattenyésztőből állt. Hadley felismerte az Odin névre hallgató kertészt, és az Arjun nevű állattenyésztőt, ugyanis az éhínség ügyében velük is beszélt. Éppen ezért a kémia tanárnő elhatározta, hogy odamegy hozzájuk, és beszédbe bocsátkozik velük.

Amikor a három tanár észrevette Hadleyt, azonnal menekülőre fogták a dolgot, ugyanis tudták, a nő akár órákig is képes volt a kísérleteiről beszélni. Ez a téma pedig egyiküket sem érdekelte, és ezért a lehető leggyorsabban magára hagyták Hadleyt.

Ez a tanárnőt nem zavarta, hiszen úgysem a tanárokkal akart beszélni, hanem inkább Odinnak és Arjunnak szeretett volna pár kédést feltenni.

Ez a kérdés a gyümölcsfák szaporítására és virágzására vonatkozott. Hadley-t leginkább a sarjadzáskor keletkező anyasejt plazmája érdekelte, ugyanis erről egy könyvben sem talált információt.

Hadley tartott attól, hogy Sutiko szigetén erről nem fog információt találni, de ennek ellenére úgy döntött, ezt megkérdezi Odintól és Arjuntól, hátha ők véletlenül tudnak valamit.

Azt azonban a nő nem mondta meg, ez az információ mihez kell, ugyanis nem akarta, hogy Princeton fülébe jusson az, hogy min kísérletezik.

Arjun csak a fejét rázta erre a kérdésre, majd elmondta, állattenyésztőként csak annyit tud a növényekről, hogy melyiket melyik állatnak mit kell adni.

A fiatal férfival ellentétben Odin gorombán és gyanakodva összehúzta a szemét. A középkorú ember ugyanis valamiért nem akart erre a kérdésre válaszolni.

- Mire kell magának ez az információ, hm? - kérdezte ellenségesen Odin, miközben jégkék szemével Hadleyt pásztázta, olyan intenzíven, mintha csak megpróbálna a nő lelkébe látni. - Remélem, semmi illegálisat sem tervez, mert azt azonnal jelentenem kell egy beszállítónak, vagy a sziget vezérének.

- Nem, dehogyis! - legyintett Hadley, majd megpróbálta a következő szavakat a lehető legmeggyőzőbben mondani. - Soha sem tudnám elárulni a szigetünk vezérének a bizalmát.

Mivel erre Odin egy fokkal nyugodtabban nézett, Hadley tovább folytatta a hazudást:

- Az egyik biológia csoportomnak a növények ivartalan szaporodását tanítom, és erre kellene az információ, mert néhány dolog nem nagyon áll össze a fejembe.

Erre Odin bólintott, ugyanis úgy tűnt, elhitte a hazugságot:

- Értem. Akkor kérem jöjjön velem. A kertészeknek van pár könyvük a házukban, amit az iskolai könyvtárban nem lehet megtalálni.

- Köszönöm - felelte Hadley, majd igyekezett a lehető legkedvesebben az öregedő kertészre mosolyogni.

Hadley még csak nem is sejtette, hogy Odinnal ellentétben Arjun nem hitte el Hadley szavait. Ez pedig azért volt, mivel Arjun jó kapcsolatot ápolt Leonnal, aki nem egyszer mondta, hogy Hadley szabadidejében szeret kísérletezni. Emiatt Arjun sejtette, Hadleynak valószínűleg egy kísérletéhez kell az információ.

Ennek ellenére a fiatal állattenyésztő erről egy szót sem szólt, ugyanis nem akart fájdalmat okozni Leonnak azzal, hogy Hadleynak valami baja esik az ő fecsegése miatt.

Ezen kívül Arjun soha nem merte volna elismerni, de valójában közel sem tartotta olyan hibátlannak Princeton uralmát, mint egyesek a szigeten. Éppen ezért nem zavarta őt, ha valaki áthágott egy-két szabályt, egészen addig amíg ezzel nem keverték őt bajba.

Eközben Hadley, Odin és Arjun beléptek a kertészek faházába, ahol az őszülő férfi egy ideig keresgélte a szükséges könyvet a polcon. Amikor megtalálta, a kémia tanárnő kezébe nyomta a tárgyat, majd megszólalt:

- Két héten belül hozza vissza nekem, sértetlenül.

- Rendben. És még egyszer köszönöm - felelte Hadley, aki igyekezett hálásnak és alázatosnak tűnni.

A barna hajú nő ugyanis tudta, Princeton leghűségesebb követői ezt a viselkedést tartották a leghelyesebbbnek.

Azonban miután Hadley elköszönt Odintól és Arjuntól, majd kiért a látóterükből, izgatottan magához szorította a könyvet, majd lelkesedéstől túlfűtve a levegőbe ugrott. Ezután elégedetten vigyorogva indult el a laborja felé, hogy ismét munkához lásson.

Hadley úgy érezte, egy lépéssel közelebb került nem csak ahhoz, hogy megoldja az éhínséget, hanem ahhoz is, hogy felfedezzen valami újat és érdekeset.