Amióta kiderült, hogy Sutiko szigetén a diákoknak élet-halál próbát kell kiállniuk, teljesen felbolydult a megszokott élet, és mindenki erről beszélgetett egymás között.

Akadtak olyanok, akik egyetértettek Princeton módszerével, ugyanis úgy gondolták, így lehet az éhínséget a lehető legegyszerűbben megakadályozni.

Azonban rengeteg olyan szigetlakó is akadt, akik emiatt mélységesen felháborodtak, ugyanis ezt kegyetlenségnek érezték.

Leon Wright határozottan a második kategoriába tartozott, míg Mr. Davis az igazgató ötletét támogatta.

Ugyan a matematika tanár igyekezett a lehető legérzelemmentesebben hallgatni Mr. Davis áradozását Princetonról, és az öteletéről, azonban érezte, hogy a türelme vészesen fogy. A férfi ugyanis képtelen volt megérteni, hogy valaki hogyan képes ennyire vakon és ész nélkül követni valakit. Leon úgy érezte, ha Princeton megparancsolná, akkor Mr. Davis örömmel lenne öngyilkos is a sziget vezérének nevében.

Ezek után Leon gondolatai csak még még sötétebb irányt vettek, amiből végül az rántotta ki, hogy a nála pár évvel fiatalabb, szőke hajú, Arjun névre hallgató férfi megjelent mellette.

- Mi a helyzet, Arjun? – kérdezte Leon, aki kedvelte az állattenyésztőt még annak ellenére is, hogy a fiatal férfi gyakran tőle kért segítséget a főnöke helyett. – Remélem, nem szökött el újabb tehén, és nem kell ismét ajtót szerelnem.

- Szerencsére most minden rendben van – mondta mosolyogva Arjun. – Egyik állat sem rendetlenkedett. Most csak azért jöttem ide, mert kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz a sziget vezetőjének a tervéről.

Erre a kérdésre Leon összeráncolta a szemöldökét, ugyanis az őszinte véleményét semmiképpen sem akarta kifejteni Mr. Davis előtt, aki biztosan nem értékelte volna, hogy Leon negatívan nyilatkozik Prinectonról. A matematika tanár pedig nem akart bajba kerülni, így egy visszafogottabb választ mondott:

- Erről majd beszélünk később. Hamarosan kezdődik az ebédszünet, úgyhogy nem lenne elég időnk megvitatni ezt a bonyolult témát.

- Rendben – felelte Arjun, aki inkább nem erőltette tovább a beszélgetést.

Leonnal ellentétben Mr. Davis örömmel kifejtette a fiatal állattenyésztőnek, hogy Princeton ötlete miért zseniális.

Amíg Mr. Davis beszélt, mind a hárman elindultak az ebédlő felé. Azonban az ebédlőnél külön vált az útjuk, ugyanis Arjun csatlakozott az állattenyésztők asztalához. Mr. Davis és Leon pedig a tanári asztal felé indultak el, ahol már a történelem tanárnő és a fegyvertan tanár már helyet foglaltak.

Rövidesen a négy tanár beszélgetni kezdett egymással, eleinte csak a legújabb első évesekről, de aztán a téma hamar átváltott a téli próbára. Jelen pillanatban a történelem tanárnő éppen arról beszélt, hogy Mr. Davisnek miért van igaza, és miért kellene mindenkinek az igazgató tervét támogatnia. Azonban a tanárnő nem tudott túl sokat beszélni, ugyanis váratlanul megjelent mellettük Hadley.

- Üdv mindenkinek! – mondta mosolyogva a kémia tanárnő, majd leült a tanári asztalhoz.

Hadley nem törődve az eddigi témával, arról kezdett el beszélni, ami legelőször jutott az eszébe. Ez természetesen a legújabb kísérlete volt, ami abból állt, hogy egy nemrégiben megjelent halfaj vérét hasonlította össze a többi élőlény vérével.

Ennek az ecsetelése az állattenyésztő Arjunt valószínűleg nem hozta volna ki annyira a sodrából, mint ahogyan azt a szerencsétlen, sápadt arcú történelem tanárnővel tette. Mr. Davis szintén nem volt kíváncsi arra ebéd közben, hogy melyik állatnak hogyan folyik a vére és egyéb belső szervei, így aztán végtelenül elegánsan odébbállt. Mr. Davist a hányingerrel küszködő történelem tanárnő követte. Végül Hadley már csak Leonnak és a fegyvertan tanárnak tartotta az előadását, amit végül is a fegyvertan tanár szakított félbe, miközben Leonhoz fordulva beszélni kezdett:

- Sok sikert, hogy elviseld ezt az őrültet.

Ezt követően a fegyvertan tanár elsétált a helyszínről, ezzel magára hagyva Hadleyt és Leont. Ekkor a matematika tanár szórakozott hangon megszólalt:

- Ismét elüldöztél mindenkit.

- Hihetetlen, hogy mennyi gyenge gyomrú puhány jár ide – csóválta meg a fejét Hadley válaszként.

- Én inkább normálisoknak hívnám őket, akik nem szeretnének ebéd közben belsőségekről beszélni – felelte unottan Leon, miközben hátradőlt a székében.

- Akkor örömmel veszem észre, hogy rajtam kívül akadt még valaki, aki nem normális és elbeszélget ezekről – válaszolta vigyorogva Hadley, aki az ebédje helyett inkább a sötétbarna hajú férfire koncentrált.

- Te csak nem hasonlítgass engem saját magadhoz – húzta a szája szélét Leon. – Attól még, hogy megtanultam tolerálni a furcsa beszélgetési témáidat, az nem jelenti azt, hogy szeretek is ezekről szövegelni.

- Amiről meséltem, nem "furcsa beszélgetési téma". Ezt úgy hívják, hogy természettudomány – vágott vissza Hadley, aki továbbra sem sértődött meg, ugyanis ehelyett játékos mosoly terült el az arcán.

- Hát persze. Te és a tudomány – forgatta meg a szemét Leon.

De aztán a férfi lehalkította a hangját, és miközben beszélni kezdett, a szarkasztikus hangsúly is eltűnt belőle. A matematika tanár hangjában egyedül a komolyság maradt meg:

- Tegnap este eszembe jutott egy ötlet, hogy hogyan tudnám megkönnyíteni Cobalt helyzetét. Ha megebédeltem, akkor valami privátabb helyen elmondom neked.

- Rendben – felelte Hadley, akinek ezután zöldesbarna szemeiből eltűnt a vidámság, és helyette ő is komolyan nézett maga elé.

Ezek után Leon és Hadley némán és a lehető leggyorsabban befejezték az ebédet. Öt perccel később már mind a ketten befejezték az evést, ezért elhagyták az ebédlőt. Amikor kiléptek a folyosóra, Hadley megszólalt:

- Hová mész, Leon? A tópart a másik irányban van.

- Most nem akarok kimenni a stégre – felelte komoran Leon. – Azon a helyen Timo és Cobalt is ott lehetnek, és ezt a helyzetet először mindenféleképpen a kölykök nélkül szeretném megbeszélni.

- Akkor hová menjünk? – kérdezte Hadley. – A laborba most nem mehetünk, mivel a másik két kémia tanár is ott tartózkodik.

- A szobádban ott vannak a szobatársaid? – kérdezte Leon.

- Szerintem most nem, viszont bármikor visszaérhetnek, úgyhogy az a hely sem túl biztonságos egy privát beszélgetésre – válaszolta Hadley.

- Így viszont egyedül az én szobám maradt – felelte Leon, aki ezt azért mondta, ugyanis ő azok közé a kiváltságos emberek közé tartozott, akiknek senkivel sem kellett szobát osztoznia.

Leonon kívül még Mr. Davis és a három beszállító tartozott ebbe a kategoriába.

- Úgy néz ki, kifizetődő volt, hogy évekig te voltál Princeton kedvenc papucs tisztítója –felelte vigyorogva Hadley, aki tudta, hogy mekkora megtiszteltetés az, hogy Leonnak saját szobája lehet.

- Ez egyáltalán nem vicces! – felelte bosszúsan a sötét barna hajú férfi, akit zavart az, hogy a nő bármiből képes volt viccet űzni. – És szeretnélek tájékoztatni, a papucs tisztítás soha sem tartozott a munkakörömbe.

- Hát persze – mondta a kémia tanárnő, miközben elindult Leon szobája felé.

- Bolond nőszemély – morogta Leon az orra alatt, miközben hangosan trappolva Hadley után indult.

Hamarosan megérkeztek a matematika tanár szobája elé. Azonban mielőtt Leon becsukta volna az ajtót, megbizonyosodott arról, hogy senki sem tartózkodott a folyosón. Ezek után Leon leült az ágyára, és egy pillanatig ismét a gondolataiba merült.

A matematika tanár sokat gondolkodott azon, hogyan akadályozhatná meg azt, hogy Cobaltot elküldjék a próbára. A férfinek vadabbnál vadabb ötletek jutottak az eszébe, de úgy érezte, a valóságban egyik sem működne.

Így aztán taktikát váltott, és inkább azon kezdett el gondolkodni, hogyan könnyíthetné meg a kék szemű lány helyzetét. Végül egyedül az az ötlet jutott az eszébe, hogy elkezdi kiképezni a lányt a túlélésre abban a három hónapban, ami megmaradt neki.

Ezt először Leon igazságtalannak érezte a többi diákkal szemben, de aztán rájött, hogy ez az egész helyzet távol állt az igazságostól. És mivel Princeton sem játszik tisztességesen, ezért ők sem engedhetik meg maguknak ezt a luxust.

Miután Leon ezt ismét végiggondolt, a mellette üldő Hadley felé fordulva beszélni kezdett:

- Azt nem tudom megakadályozni, hogy Cobaltot elvigyék a próbára. Abban viszont segíthetek neki, hogyan válljon erősebbé, ugyanis taníthatok neki néhány hasznos harcmozdulatot.

- Biztosan nem tudunk ennél többet tenni? – kérdezte csalódottan Hadley, miközben a férfi padlóját bámulta.

- Sajnálom, de igen – felelte Leon, miközben ő szintén lefelé nézett. – Megint csak arra a következtetésre jutottam, hogy többet ártanánk neki, mint használnánk, ha megpróbálnánk Cobaltot kivenni a próbáról.

- Rendben van. Akkor legyen így – bólintott Hadley. – Te harcmozdulatokra fogod tanítani Cobaltot, én pedig megtanítom arra, hogy a sziget északi felében található növényeket mire lehet használni.

- Erről a döntésről a lehető leghamarabb tájékoztatni kellene Cobaltot – közölte Leon, majd felkelt az ágyról és járkálni kezdett. – A lánynak a lehető leghamarabb el kell kezdenie a kiképzését.

- Akkor menjünk, és próbáljuk meg megkeresni Cobaltot – felelte Hadley. – Kezdjük a keresést a rozoga stégnél. Hátha most is ott beszélget Timóval.

Ezt követően Leon és Hadley felkeltek a férfi durva szövettel borított ágyáról, majd elindultak a rozoga stég felé abban a reményben, hogy ott találják a két diákot.

Leon és Hadley végül nem a kedvenc stégjüknél találtak rá Cobaltra és Timóra, hanem a parkban látták meg őket, amint sétálgatnak és beszélgetnek.

- Menjünk a stéghez. Beszédem van Cobaltal – közölte Leon, mire Cobalt és Timo meglepődötten összenéztek.

De aztán a kék szemű lány rájött, hogy valószínűleg a közelgő próbáról lehet szó, ezért engedelmesen a matematika tanár után indult.

Az út a stégig meglepően csendben telt el, ami nem volt jellemző a társaságukra, ugyanis az ilyen kínos csendeket Cobalt vagy Hadley mindig megtörte. Most azonban egyikük sem szólalt meg, ugyanis jelen pillanatban a belső feszültségeikkel voltak elfoglalva.

Amikor megérkeztek a stéghez, négyőjük közül egyikük sem ült le a tópartra, hanem mind a négyen állva maradtak. A csendet végül Leon törte meg, aki elkezdte elmondani, hogy milyen következtetésre jutott, és mit kellene tenniük.

Cobalt komolyan maga elé nézve és időnként bólogatva hallgatta a sötétbarna hajú férfi szavait. Miután Leon befejezte a beszédet, Cobalt megszólalt:

- Ha az edzés az egyedüli segítség, amit kaphatok, akkor vállalkozom erre.

- Rendben – bólintott Leon. – Akkor a kiképzésedet még ma elkezdjük.

- A kiképzés után pedig én foglak tanítani arra, hogy melyik növényt mire lehet használni az északon található erdőben – tette hozzá Hadley.

- Mindent, amit Hadley mond, érdemes megjegyezned, mert ez a tudás vészhelyzet esetén megmentheti az életed – mondta Leon, aki szigorú tekintettel Cobaltra nézett.

- Bármit hajlandó vagyok megtanulni, ami hozzásegíthet a túléléshez – jelentette ki határozottan Cobalt, miközben a kék szemei elszánt szikrákat szórtak.

Cobalt magabiztos kijelentésre Timóra is hatással volt, így a fekete hajú fiú kissé félénken ugyan, de végül egy helyben toporogva megszólalt:

- Öhm... izé... Én is részt akarok venni ezen az edzésen. Még annak ellenére is, hogy izé... tudjátok, én nem veszek részt a próbán.

- Miért szeretnél ezen részt venni? – kérdezte kíváncsian Hadley, aki szerette volna megérteni Timo motivációját. – Ez az edzés eléggé kemény lesz, mert nagyon kevés idő áll rendelkezésünkre.

Erre a kijelentésre a fekete hajú fiú lesütötte a szemét, majd félénken motyogva megszólalt:

- Tudom, hogy nem lesz egyszerű. De ennek ellenére szeretnék én is részt venni rajta...

Ezt követően Timo hangja szinte suttogássá alakult, miközben tovább folytatta a mondandóját:

- Azért akarok én is edzeni, hogy végre megerősödjek... Nem akarom, hogy Rhett és a barátai életem végéig zaklassanak.

- Csatlakozhatsz az edzésekhez, de csak akkor ha megígéred, hogy nem fogod hátráltatni Cobaltot a tanulásban – felelte szigorúan Leon.

- Megígérem – válaszolt Timo, és miközben igyekezett a lehető legmagabiztosabban válaszolni, ökölbe szorította a tenyerét.

Erre Leon nem felelt semmit, csak bólintott. Magában azon töprengett, majd meglátja, Timo mennyire fogja bírni az erősítő gyakorlatokat. A matematika tanár arra gondolt, ha a fekete hajú fiú nagyon nem bírja a megpróbáltatásokat, akkor egyszerűen csak kizárja a fiút az edzésről. Jelen pillanatban az volt a legfontosabb szempont, hogy Cobaltot a lehető legjobban fel tudja készíteni a próbára. A sötét barna hajú férfi akkor fejezte be az elmélkedést, amikor a mellette álló Hadley megszólalt:

- Hogyan kezdjük el, Cobalt kiképzését, Leon?

Erre a kérdésre a férfi azonnal elővette a testnevelés tanár arcát, majd az órákon jelemző unott hangú tanítási stílussal megszólalt:

- Első lépésként mind a ketten fussátok körbe a tavat annyiszor egyhuzamba, ahányszor csak bírjátok – utasította Leon a két diákot. – Erre azért van szükség, hogy lássam, milyen erős az állóképességetek.

- Már megint tó körüli futás? – kérdezte panaszosan Timo, aki még mindig emlékezett arra, hogy az első testnevelés vizsgája előtt is ezt kellett végigfutnia.

Hadley szeretett volna mondani néhány vigasztaló szót vagy mondatot, azonban Leon szigorú, ellentmondást nem tűrő tekintettel Timóra nézett, és ezért a fekete hajú fiú úgy döntött, inkább csendben marad, és azt teszi, amit a férfi mond.

Ezek után Cobalt és Timo elindultak, hogy fussanak a tó körül, míg Hadley és Leon a tóparton maradtak.

A fekete hajú fiú egy kör után teljesen kifulladt, mire Leon vetett rá egy szánakozó pillantást.

A férfival ellentétben Hadley odament Timóhoz és megpróbált lelket önteni belé, hogy a fiú kevésbé érezze magát csalódottnak.

Cobalt öt kör után fáradt el. Azonban a kék szemű lány megpróbált állva maradni, ugyanis nem akart összeroskadni a tanára előtt. Végül Cobalt kérdően Leonra nézett, ugyanis kíváncsi volt, hogy a testnevelés tanár mit fog mondani neki.

- Nem volt rossz – felelte Leon, majd gyorsan hozzátette. – De azért olyan jó se. Még mindig lenne hová fejlődnöd, kölyök, mert van benned potenciál.

- És rólam mit gondol, Wright tanár úr? – kérdezte óvatosan Timo.

- Rólad azért nem mondtam semmit, mert amit erről a szánalmas teljesítményről mondanék, azt szerintem le lehett olvasni a tekintetemről – felelte Leon, majd közölte Cobalttal, hogy nyújtson le, mert ezután azt fogják tesztelni, hogy a lány hogyan harcol közel harci fegyverekkel.

- Ezt szerintem Leon úgy értette, jó látni, hogy legalább egy picit fejlődtél, és most már láthatóan többet tudsz futni, mint két évvel ezelőtt – próbálta Hadley megvigasztalni a csalódottan maga elé néző Timót.

- Ne forgasd ki a szavaimat, Hadley – közölte Leon, miközben oda se nézett a kémia tanárnőre, ugyanis Cobaltnak osztott nyújtási utasításokat.

Miután Cobalt végzett a nyújtással, Leon elment, hogy elmenjen a fegyvertan raktárba, szerezni próba botokat és kardokat.

Tíz perccel később Leon visszatért a botokkal és kardokkal.

- Nem teljesen tudom, hogy a tizennégy évesek mit vesznek fegyvertanból, de ennek ellenére szeretném megnézni, hogyan harcoltok – közölte Leon, majd odadobott egy botot Cobaltnak, majd Timónak. – Néhány alap lépést nálam is tanultok testnevelés órán, de a leglényegesebb dolgokat fegyvertanon tanuljátok majd meg.

Ezek után Cobalt és Timo felálltak egymástól pár lépés távolságra, miközben Leon az alapfelállást követelte tőlük.

- Mehet! – kiáltotta Leon, mire Cobalt és Timo egymásra rontottak.

Körülbelül húsz másodpercbe telt megállapítania Leonnak, hogy Timo közelharcban sem virít annyira. Ezt követően Leon inkább Cobalt technikáját kezdte el tanulmányozni, hogy tudjon segíteni a tanítványának a fejlődésben, mielőtt a lány kijut a próbára.

Végül a kék szemű lány kevesebb, mint másfél perc alatt a földre küldte Timót, aki fájdalmasan fogta az oldalát, miközben Cobalt felé tornyosulva fenyegetően nézett le rá.

- Ez így nem lesz jó – közölte Leon, miközben a fejét fogta. – Cobalt, te sem vagy egy őstehetség, de szintekkel Timo felett állsz, és így Timo csak le fog húzni téged. Éppen ezért velem fogsz megküzdeni, mert akkor jobban fogom látni a szintedet.

Erre a kijelentésre Hadley aggódva közbeszólt:

- Biztos, hogy ez jó ötlet, Leon?

- Ne aggodalmaskodjál már ennyit, te bolond! Nem fogom bántani Cobaltot! Én a kölykökkel ellentétben képzett harcos és tanár vagyok, aki tudja, mit csinál – felelte Leon sértődötten. – Egyébként pedig Cobaltnak meg kell tanulnia, hogyan küzdjön meg erősebb ellenfelekkel, mert a próbán nem egy csapat Timóval fog összefutni!

Erre Hadley szeretett volna valamit válaszolni, de mielőtt ezt megtehette volna, a férfi visszafordult a tanítványához, majd felszólította az alapállás felvételére.

A következő pillantban pedig Leon és Cobalt egymásnak estek a gyakorló botokkal.

Leon a legkisebb erőfeszítés nélkül hárította Cobalt csapásait, és egyedül azért nem támadott vissza, hogy egy ideig tanulmányozhassa a lány technikáját.

Leonnal ellentétben Cobalt teljesen beleélte magát az összecsapásba, ezért a lehető legerősebben megmarkolta a botot, majd hol jobbra, hol balra szúrt vele, néha pedig csapásokat is megpróbált mérni a tanárára. Közben a kék szemű lány fejében egyedül az járt, hogy nem adhatja fel a harcot, hiszen a próbánál sem fogják megkímélni őt.

„Muszáj lesz túlélnem a próbát, hiszen még meg kell értenem, mit jelentenek az álmaim, és merre lehet az anyám" – gondolta Cobalt, majd a fogát csikorgatva ismét a tanárára támadt.

Természtesen Leon most is könnyedén kikerülte az ütést. Most már viszont látta, hogy Cobalt hogyan harcol, és mivel a technikáját is kiismerte, ezért úgy döntött, itt az ideje véget vetni ennek az eléggé egyoldalú harcnak. Így aztán Leon a botját Cobalt feje felé lendítette. Amíg pedig Cobalt a lábát a földön megvetve védekezett, a férfi kigáncsolta a hátrafelé araszoló lányt, aki fájdalmas nyekkenéssel esett a földre.

- Cobalt, jól vagy? – kérdézte Timo aggódva, miközben odafutott a barátjához.

- Ne aggódj, minden rendben – felelte a kék szemű lány, miközben hagyta, hogy Timo felhúzza őt a földről.

- Akkor jó – válaszolta Timo, majd melegen a lányra mosolygott még annak ellenére is, hogy korábban csak csalódottságot érezett, amiért Leon vérig sérette őt.

Cobalt szinte akaratlanul is visszamosolygott a fiúra, miközben a szívében különös melegséget érzett. Emiatt még arról is megfeledkezett, hogy a földre zuhanás miatt eléggé megfájdult a hátsó fele.

Leont azonban nem különösebben hatotta meg a két fiatal jelenete, ezért egykedvűen megszólalt:

- Most, hogy ezt megbeszéltétek, elmondhatom végre az észrevételeimet Cobalttal kapcsolatban? – kérdezte unottan Leon, miközben összefonta a karját a mellkasa előtt.

- Természetesen, Wright tanár úr! – felelte zavarodottan Timo, majd gyorsan elengdte Cobalt kezét.

Erre a testnevelés tanár bólintott, majd ismét megszólalt:

- Az ütéseid kellőképpen erősek, viszont a technika teljes mértékben hiányzik belőlük. Ezen kívül csak ész nélkül csapkodtál a bottal és nem próbáltál meg azon gondolkodni, hogy hogyan győzz le. Ha ezt a két dolgot felfejlesztjük, akkor egy tűrhető harcos lesz belőled.

- Ezen kívül láttam, hogy csak haragból támadsz – szólalt meg Hadley, aki eddig a háttérben várakozott. – Ez sajnos kevés lesz a győzelemhez. Ahhoz, hogy nyerjél, ahogy Leon mondta, gondolkodnod kell.

- Értem – bólintott Cobalt, de aztán csodálkozva Hadley felé pillantva megszólalt. – Horaly tanárnő, maga tud harcolni?

- Hát nem vagyok olyan jó, mint Leon – vonta meg a vállát a kémia tanárnő.

- Állj ki ellene harcolni, és megtudod, hogy milyen jó – felelte Leon, majd Cobalt legnagyobb meglepetésére a férfi a kémia tanárnőre vigyorgott. – Mutasd meg a kölyöknek, mit tudsz, Hadley!

- Rendben – felelte a barna hajú nő, majd miközben felkelt a földről, elkapta azt a gyakorló botot, amit Leon dobott felé.

Ezt követően Hadley és Cobalt is felvették az alapállást, majd egymásra rontottak.

Hadley úgy döntött, nem fog visszafogottan küzdeni, ugyanis azt akarta, hogy Cobalt lássa, milyen szintet kellene elérnie. Így aztán a kémia tanárnő két perccel később a földre küldte a kék szemű lányt.

- De Ms. Horaly, maga kémia tanár! Akkor miért harcol ilyen jól? – panaszkodott Cobalt, miközben felkelt a földről.

- Először is, én végigjártam az iskolát, ahol megtanítottak a harcmozdulatokra – felelte Hadley. – Másodszor, Leon régebben tanított engem ezekkel harcolni. Harmadszor pedig, néha lemegyek a tornaterembe és edzek, hogy ne felejtsem el azt, amit megtanultam. De egyébként nem tűnsz tehetségtelennek, úgyhogy egy kis gyakorlással könnyen utólérhetsz engem.

- Értem – felelte csodálkozva Cobalt, aki erre nem számított.

- Jól van, elég volt a demomstrációkból – szólt közbe Leon. – Elérkezett az idő, hogy a tettek mezejére lépjünk.

Ezek után Leon átvette az alap mozdulatokat Cobalttal, aki mellé Timo is csatlakozott. Végül elkezdett megtanítani a két gyereknek egy olyan mozdulatsort, amit az iskolában nem tanítottak, hiszen ő dolgozta ki ezt.

Leon egészen vacsora időig tanította a két fiatalt. Azonban mielőtt a két tanár külön vált volna a diákoktól, Leon közölte Cobalttal, hogy holnap is fognak edzeni.

*****

Princeton épp az irodájában végzett papírmunkát azzal kapcsolatban, hogy mennyi élelmiszer érkezett Sutiko szigetére, amikor váratlanul kopogást hallott meg.

- Jöhet – szólalt meg Princeton, mire az egyik maszkos beszállító belépett hozzá.

Miután a beszállító meghajolt a szőke hajú férfi előtt, megszólalt:

- Elnézést a zavarásért, de olyan információnak jutottam birtokába, ami fontos lehet magának.

Erre Princeton bólintott, majd kézmozdulattal jelezte a maszkos alaknak, hogy folytassa a mondandóját.

- A fülembe jutott az a hír, hogy Leon Wright elkezdte kiképezni Cobalt Wilsont a közelgő próbára. Ezek mellett Timothy Bluroyt is gyakran tanítja különböző harcmozdulatokra.

- Mennyire megbízható ez az információ? – kérdezte Princeton, miközben előrébb hajolt a székében.

- Teljes mértékben megbízható. Fontos szövetségesünk jelentette ezt nekem – hangzott a felelet. – Most mit tegyünk velük?

- Semmit – felelte Princeton még annak ellenére is, hogy azt akarta, Cobalt odavesszen, és Timo magára maradjon. – Végső soron nem tiltottam meg a résztvevőknek, hogy gyakoroljanak egy kicsit. Egyébként ami az erdőben fog rá várni, arra Leon úgyse tudná felkészíteni Cobaltot. A hideg ellen nem fog megvédeni néhány trükkös harcmozdulat. Azt azonban nem értem, hogy Leon miért tanítja Timót, amikor a fiú nem fog részt venni a próbán – mondta elgondolkodva Princeton.

- Érdemes Leonon rajta tartani a szemünket? – kérdezte a beszállító kissé bizonytalan hangon, miközben a karjait szorosan a teste mellett tartotta.

- Igen – felelte határozottan Princeton, aki a kezeit az asztalán pihentette, míg szigorúan a maszkos alakra nézett. – Ha pedig Leon valami szabályelleneset tesz, akkor azt azonnal jelentsd nekem. Mielőtt nem jelentesz, ne tegyél vele semmit. Érthető voltam?

- Igen, Uram – bólintotta a beszállító.

Ugyan a maszkos alak nem mondott egy tiltakozó szót sem, és nem tett fel kérdéseket, de ennek ellenére a fejében egyedül az a gondolat cikázott, hogy Princeton miért bánik Leonnal elnézőbben, mint a többi szigetlakóval.

Természetesen a beszállító nem tudott túl sokat Leon és Princeton bonyolult kapcsolatáról, és így csak teóriákat tudott gyártani. A beszállító arra tippelt leginkább, hogy Princetonnak még mindig voltak tervei Leonnal.

Végül is a beszállító ismét meghajolt Princeton előtt, majd kisétált a rendezett irodából. Így aztán a szőke hajú férfi egyedül maradt a gondolataival, és a lépéseit kezdte latolgatni.

Prinecton először arra gondolt, ismét megfenyegeti Leont, ezzel elérve, hogy ne töltsön annyi időt Cobalt kiképzésével. De aztán rájött arra, ez egy értelmetlen lépés lenne, hiszen a férfi valószínűleg nem riadna vissza egy üres fenyegetéstől.

Így végül a szőke hajú férfi elvetette ezt az ötletet.

A kiképzésről viszont eszébe jutott, hogy hamarosan el kellene kezdenie kiképezni Timót. Ennek eredetileg a próba kezdete után akart volna nekiállni, de mivel megtudta, hogy Leon elkezdte képezni a fekete hajú fiút, rájött, hogy nem várhat tovább.

„Ha azt akarom, hogy Timo rám tekintsen legfontosabb tanáraként és példaképeként, akkor nem hagyhatom, hogy a fiú ennyi időt töltsön Leon közelében" – gondolkodott Princeton, miközben hátradőlt a székében. – „Ez azt jelenti, még ma be kell fejeznem a papírmunkákat, hogy holnap beszélhessek Timóval. Arról azonban nem fogom faggatni, hogy mit tanult Leontól, hiszen lehet azt tolakodásnak venné. Akkor járok a legjobban, ha Leonról egyelőre egy szót sem szólok, hiszen még nem érkezett el az ideje annak, hogy egymás ellen fordítsam őket."

Miután ezt Princeton végiggondolta, úgy döntött, nem gondolkozik tovább Timón, és a fiúhoz kapcsolódó tervein, hanem inkább folytatja a munkáját.

******

Másnap a tanórák végeztével Princeton úgy döntött, elérkezett az idő, hogy felkeresse Timót.

A szőke hajú férfi természetesen tudta, hogy Timo utolsó órája Hadley-val volt a kémia teremben. Így aztán a sziget vezére arrafelé vette az irányt, méghozzá eléggé sietős léptekkel, ugyanis azt akarta, hogy a folyosón találkozzon a fiúval, hogy ne kelljen őt megzavarnia semmilyen tevékenységben sem.

Hamarosan Prinecton észre is vette Timót, aki éppen Hadleyval sétált a folysókon a park felé vezető kijárat felé tartva. A sziget vezére nem teketóriázott túl sokat, hanem azonnal a nyomukba eredt, miközben utat tört a diákok tömegében.

A szőke hajú férfi csak akkor szólalt meg, amikor már Timo mellett lépdelt:

- Üdv, Timo! – köszöntötte a sziget vezére vidám hangon a fekete hajú fiút, nem törődve azzal, hogy Hadley barátságtalan tekintettel felé pillantott.

- Üdvözletem, Igazgató Úr – motyogta kissé megilletődve Timo.

- Szólíts csak nyugodtan Princetonnak – felelte a szőke hajú férfi, miközben sugárzó mosolyt villantott a fiatal fiúra.

- Rendben – felelte kissé félénken Timo, majd ösztönösen közelebb húzódott Hadleyhoz, ugyanis a barna hajú nőhöz közelebb érezte magát, mint az igazgatóhoz.

Princetonnak feltűnt, hogy Timo nem kérdezősködik és nem is kezdeményez beszélgetést. De ez nem zavarta őt, ugyanis már megszokta, hogy a fekete hajú fiú nem beszél olyan sokat. Így aztán tovább folytatta a mondanivalóját, nem foglalkozva azzal, hogy Hadley a tekintetével azt üzente neki, hogy tünjön végre innen.

- Szeretnék egy kicsit beszélni veled, Timo – mondta Princeton, miközben igyekezett a lehető legbarátságosabban a fiatal fiúra pillantani. – A diákok próbájáról lenne szó.

Jelenleg Timo nem igazán szeretett volna a sziget vezérével beszélgetni, ugyanis ahogyan eredetileg tervezte, inkább kiment volna Hadleyval a rozoga stéghez, hogy ott találkozzon Leonnal és Cobaltal.

Azonban Timónak semmi jó kifogás nem jutott az eszébe, így segítség kérően a kémai tanárnőre nézett, aki azonnal rájött, hogy mi a helyzet.

- Muszáj feltétlenül most beszélned Timóval? – kérdezte Hadley, akinek a hangja most nem vidámnak, hanem sokkal inkább gorombának hangzott. – Timónak és nekem dolgom lenne.

- Igen, muszáj most beszélnem vele – felelte Princeton ugyanolyan higgadt hangon, mint korábban, nem törődve Hadley udvariatlan stílusával.

Princeton egyedül azért nem tett megjegyzést a kémai tanárnő modorára, mert nem akart ráijeszteni Timóra. A szőke hajú férfinek ugyanis az volt a célja, hogy Timo egy barátságos, kedves és jóindulatú embernek lássa őt. Emiatt ismét kedvesen beszélni kezdett a fekete hajú fiúhoz:

- Ígérem, nem foglak olyan sokáig feltartani, és utána mehetsz vissza a barátaidhoz.

Ekkor Timo rájött, értelmetlen lenne tovább vitatkozni az igazgatóval, hiszen úgyis az fog történni amit Prinecton akar. Így aztán a helyzetébe beletörődve, kissé letört hangon és lógó fejjel megszólalt:

- Rendben van. Mehetünk.

Erre a válaszra Hadley szeme dühös ráncba futott össze, ugyanis gyűlölte, hogy Timónak muszáj volt azt tennie, amit a sziget vezére kért.

A kémia tanárnő a szíve szerint beszólt volna valami nem túl kedveset Princetonnak. De végül Hadley nem felelt semmit, ugyanis rettegett attól, hogyha egy rossz szót is szól, akkor nem csak magát, hanem esetleg Timót, Leont vagy akár Cobaltot is bajba sodorhatja.

Hadley magában forrongott a dühtől, ugyanis úgy érezte, tehetetlen azzal szemben, hogy távol tartsa Timót Prinectontól. Emiatt minden önuralmát be kellett vetnie azért, hogy ne rontson rá ordítva a sziget vezérére.

Idő közben Princeton és Timo lassan eltávoldtak a folyosón. Ez a jelenet túlságosan is arra emlékeztette Hadleyt, amikor ő, Elmer és Vica végignézték, amint Princeton elviszi Leont tőlük, azzal a címszóval, hogy tanítani fogja őt.

Ez a pillanatkép rengeteg másik szomorú emléket idézett fel benne. Ezért Hadley szívébe beköltözött a szomorúság, ami ragacsos iszapként telepedett rá a lelkére, és ezt a súlyt lassanként az egész testében érezni kezdte. Így a lépései lassabbakká váltak, és a vállait is jobban összehúzta. Majd a fejét lehajtva baktatott végig a folyosókon, kikerülve a diák sereget.

Hadley most már sokkal kevesebb kedvvel haladt a kedvenc tóparti helyszíne felé, hogy találkozzon Cobalttal és Leonnal.