A lassan egy hete szakadó eső Cobaltra semmilyen hatással sem volt, így aztán a kék szemű lány ugyanolyan vidáman beszélgetett a barátaival, mint bármikor máskor.

Cobalt jelenleg éppen Afrával és két másik másodikos lánnyal beszélgetett, miközben arra vártak, hogy Ms. Kelly irodalom órája a kezdetét vegye.

Cobalt szerette az irodalmat, ugyanis olvasni is szeretett, és Ms. Kellyvel sem volt baja. Az viszont eléggé bosszantotta őt, hogy az irodalom tanárnőnek kedvelt órai feladata volt a csoportmunka, ahol csoportokban kellett elemezni egy-egy művet. Ezeket a csoportokat pedig a tanárnő határozta meg, és így Cobalt gyakran olyanokkal is összekerült, akiket nem ismert vagy nem kedvelt.

Idő közben becsöngettek, és mivel Ms. Kelly is megjelent, ezért hamarosan bemehettek a terembe.

Az óra első tíz perce azzal telt el, hogy Ms. Kelly egy novellát olvasott el, akinek az írója a Messzeségben élt. Ezután egy olyan novellát olvasott fel, aminek a szerzője Sutiko szigetén élt. A feladat pedig az volt, hogy a két novellát kellett összehasonlítani.

- Újabb propaganda feladat – suttogta Afra Cobaltnak.

- Az egésznek csak annyi lesz a lényege, hogy megállapítsuk, a Messzeségben játszódó novella sokkal komorabb, mint ami Sutiko szigetén játszódik – felelte a szája szélét húzva Cobalt.

- Ebből pedig levonhatjuk majd azt a következtetést, hogy Sutiko szigetén jobb az élet – forgatta a szemét Afra, miközben unalmában a radírját pöckölgette.

- Egyszer olvashatnánk valamit, ami nem propaganda szöveg – suttogta Cobalt, miközben a fejét kitámasztotta a kezével.

- Ezzel egyetértek – felelte Afra, aki ekkor halkan elsziszegett egy káromkodást az orra alatt, ugyanis véletlenül túl messzire pöckölte a radírt.

De a lány végül visszaszerezte azt, amíg Ms. Kelly csoportba osztotta őket.

Cobalt egy ismeretlen lánnyal, Afrával és Rhettel került egy csoportba.

Amikor Cobalt meglátta, hogy a vörös hajú fiú is az ő csoportjába került, a lány tekintete azonnal elsötétült, miközben a tenyerét ökölbe szorította az asztal alatt.

- Na mi van, Timo védelmezője, nem tetszik a jelenlétem? – kérdezte vigyorogva Rhett, miközben elégedetten hátradőlt a székében.

- Először is, Cobalt a nevem. Ezt szerintem nem olyan nehéz megjegyezni – felelte ingerülten a kék szemű lány annak a fiúnak, aki a legtöbbet bántotta Timót. – Másodszor jobban tennéd, ha befognád a pofád, ha jót akarsz magadnak.

- Úgy néz ki, nem csak akkor nagy a szád, amikor Timo közelben van – válaszolta Rhett, miközben előre-hátra hintázott a székén. – Egyébként én a helyedben csöndben maradnék, ugyanis én évfolyam első lettem fegyvertanból, úgyhogy ha akarnálak, bármikor könnyedén lelőhetnélek akár három méteres távolságból is.

- Kivéve ha közeledbe megyek és agyonütlek, mielőtt bármit is tenni tudnál – vágott vissza Cobalt, aki valósággal fortyogott a dühtől.

Éppen ezért megragadta a fiút a pólójánál fogva és közel rántotta magához azzal a szándékkal, hogy egy pofon segítségével letörli a vigyort a képéről.

Azonban a közelükben, ülő ismeretlen lány erre rémülten felsikított, és ez visszarántotta Cobaltot a valóság talajára.

De mivel a kék szemű lány haragja továbbra is kitörni készülő vulkánként forrt a szívében, így mielőtt elengedte volna Rhettet, nagyot taszított a fiún.

Emiatt Rhett a székével együtt hátraesett. Ugyan a fiú nem ütötte meg a fejét és nem is sérült meg, azonban a hangosan földre koppanó széknek behorpadt a széle.

Amikor ezt Ms. Kelly észrevette, a magassarkújával odatipegett Cobalthoz, és miután jól kiosztotta a kék szemű lányt, közölte, hogy büntetésként délután fel kell sikálnia a könyvtár padlóját, amit a könyvtáros fog felügyelni.

Ezt követően Ms. Kelly magasan sipító hangon kizavarta Cobaltot a teremből, és megmondta neki, hogy vissza se jöjjön addig, amíg nem nyugodott le.

Miután az ajtó becsukódott Cobalt előtt, a lány lehuppant a földre.

De most már nem csak Rhettre, hanem Ms. Kellyre is megharagudott, ezért a parázsként égő haragja ismét erdőtűzzé vált. Így aztán felugrott a helyéről, és dühösön a falra vágott az öklével.

„A rohadt életbe!" – gondolta Cobalt, miközben az ütés miatt fájó öklét rázta. – „Ezért Rhett még meg fog fizetni! Remélem, ez az irritáló fiú a második évet sem fogja tudni befejezni és ő is az eltűntek közé fog kerülni."

*****

Az órák végeztével Cobalt puffogva ugyan, de elment a könyvtárba, hogy büntetésként kitakarítsa azt.

A könyvtárban jelen pillanatban csak egy fáradt könyvtáros tartózkodott, aki odaadta a felmosót és a vödröt a lánynak, majd azon nyomban vissza is hajtotta a fejét az asztalra.

A helyiségben teljes csend honolt, és miközben Cobalt nekiállt takarítani, egyedüli társasága az odakinnt szakadó eső volt, ami baljósan kopogott az ablakkereten.

„Ostoba Rhett" – gondolta Cobalt, miközben elfordította a tekintetét az ablaktól. – „Ha azt hiszi, hogy mindenféle következmények nélkül sértegethet engem és Timót, akkor nagyon téved. Nagyon meg fogja keserülni a dolgokat, ha ezt tovább folytatja, ugyanis erről én fogok gondoskodni, mielőtt még a beszállítók eltüntetnék őt."

Miközben Cobalt nekiállt takarítani, rájött, hogy hiányolja Timót, akivel reggel beszélt utoljára.

„Kíváncsi vagyok, mi a helyzet Timóval. Remélem, neki jobban telt a napja, mint nekem" – gondolta Cobalt, miközben a felmosóból kicsavarta a vizet.

Amíg a kék szemű lány a padlót sikálta, váratlanul észrevett egy könyvet, ami felkeltette az érdeklődését.

Ez a könyv az "Agy működése és az álmok" címet viselte, és a borítóján egy emberi agynak a körülbelüli rajza volt látható.

„Talán ebből kideríthetnék néhány dolgot" – töprengett magában Cobalt, aki ezek után félretette a felmosót és belelapozott a könyvbe.

A kék szemű lány eleinte néhány tudományos szöveggel szembesült, amiből egy szót sem fogott fel, és magában biztos volt, hogy ezt egyedül Horaly tanárnő értené.

De aztán talált benne egy kérdőívet, ami Sutiko sziget lakosainak az álmát vizsgálta.

A többség a mindennapi szigeti életét álmodta vissza. Másodikként szimbolikus álmok jelentek meg, ahol csak az emberek voltak jelen az életükből. A harmadik leggyakoribb azok a rémálmok voltak, amelyekben általában vagy ők vagy egy szerettük az eltűntek közé kerültek.

Ebből Cobalt számára egyértelművé vált, hogy senki sem szokott a Messzeséggel álmodni. Vagy ha ez meg is történt, akkor azt a kérdőív készítői szándékosan nem jelenítették meg benne.

„De ez logikus is. Nincsenek emlékeik a Messzeségből, és ezért nem álmodnak vele" – gondolta Cobalt, miközben lapozott egyet a könyvben. – „Ez azt jelenti, hogy az én álmaimnak van valami valóság alapjuk és az anyukám lakását sem elképzelem. Ez egy emlék lehet."

Azonban Cobalt nem tudta tovább olvasni a könyvet, ugyanis váratlanul azt érezte, hogy valaki figyeli őt.

Amikor a kék szemű lány óvatosan körbehordozta a tekintetét, azonnal észre is vette, hogy a jobb oldali polc mögül az egyik maszkos beszállító figyelte őt.

Emiatt a lány szíve azonnal gyorsabb sebességre kapcsolt, és rémületében még a kezében tartott könyvet is elejtette.

Cobalt azonnal attól kezdett el rettegni, hogy a beszállító azért jelent meg előtte, hogy őt is megölje, mint ahogyan azt olyan sokukkal megtette már.

Azonban a beszállító nem jött közelebb Cobalthoz, hanem helyette levette a maszkját.

Így Cobalt láthatta, ez ugyanaz az alak, akinek a titkos járatban is látta az arcát.

A fiatal férfi jégkék szemei Cobalt égszín kék szemei közé fúródtak, és emiatt a fiatal lány úgy érezte, mintha a beszállító mondani akarna neki valamit.

Ha lehet, ez csak még jobban megrémítette a fiatal diákot, ezért óvatosan hátrább lépett. Azonban távolabb már nem tudott menni, ugyanis a háta nekiütközött a precíz vonalakkal cikzakkozott fa könyvespolcba.

Ekkor a könyvtár melletti folyosón felhangzott a két másik beszállító hangja, akik egyértelműen a harmadik társukat keresték.

Így aztán a kék szemű férfi a fejére húzta a maszkját, majd elsétált Cobalt mellett vissza a folyosóra.

Miután mind a három beszállító eltűnt a helyszínről, Cobalt kiengedte ki a tüdejében tartott levegőt.

„Ezek szerint nem értem jöttek" – gondolta Cobalt, aki csak most vette észre, hogy a keze egészen idáig vadul remegett.

Miután a kék szemű lány szívverése végre visszaállt a normálisra, felvette a könyvet a földről, és visszatette a polcra. Ezt követően pedig folytatta a takarítást.

Most már viszont felgyorsította a mozdulatait és nem nézelődött annyit, ugyanis a lehető leggyorsabban el akart menekülni erről a helyszínről.

Miután Cobalt végzett a nem túl alapos takarítással, elköszönt a továbbra is álmos könyvtárostól, majd kilépett a folyosóra.

Ekkor azonban észrevette, hogy a földet vércseppek pettyezték.

Ezen Cobalt nem lepődött meg annyira, azok után, hogy látta, a beszállítók nem rég erre felé jártak.

„Biztosan megint elkaptak valakit" – gondolta keserűen a kék szemű lány, aki el sem tudta képzelni, ez a padló mennyi vért nyelt már el, és mennyi gyilkosság emlékét őrizte.

Erre a gondolatra Cobalt megborzongott, majd úgy döntött, inkább odébb áll.

Így aztán a lány gondosan kikerülte a piros foltokat, majd Timo szobája felé vette az irányt, ugyanis úgy érezte, most nagy szüksége van a legjobb barátja megnyugtató jelenlétére.

Pár perccel később Cobalt megérkezett Timo szobájához, aminek az ajtaján bekopogott.

- Jöhet! – kiáltotta ki a szobában tartózkodó két fiú.

- Sziasztok! – mondta Cobalt, amikor belépett a szobába.

- Hello – felelte Galen, aki éppen törökülésben ült az ágyán, és miközben olvasott, cukorkát ropogtatott a fogai között.

- Szia – válaszolta Timo, miközben a tekintetét egy pillanatra sem emelte fel a fizika tankönyvéből.

Azonban Cobalt nem zavartatta magát, és közelebb ment Timóhoz, majd meglengette a tenyerét a fiú arca előtt.

- Hé, Cobalt! Ne zavarj! Tanulok! – felelte kicsit morcosan Timo, majd megpróbált közelebb hajolni a tankönyvéhez. – Egyébként neked is ezt kellene tenned, mert hamarosan fizika dolgozatot írunk!

- De ezt muszáj lesz elmesélnem! – mondta Cobalt. – Nem fogod elhinni, hogy mi történt!

- Rendben, mondjad – adta meg magát Timo, ugyanis rájött, hogy a kék szemű lány addig úgysem hagyná őt békén, amíg nem mondta el, mi bántja a lelkét.

Így aztán a fiú odébb tolta a tankönyvet, majd megfordult a székével, és érdeklődve a lány izgatottan csillogó szemei közé nézett.

- De lehet, jobb lenne, ha ezt olyan helyen mondanám el, ahol nincs senki – felelte aggodalmasan Cobalt, majd az ágyon heverő Galen felé siklott a pillantása.

- Ha nem kérsz kóstolót a titkos cukorka rejtekemből, akkor hallgatni fogok, mint a sír – szólt közben Galen, aki ahelyett, hogy Cobaltra nézett volna, inkább az egyik cukorka csomagolását csavargatta.

- Ne aggódj, Galen megtartja az ígéretét. Ő nem az a pletykálkodós típus – szólalt meg Timo, miközben a tekintete ide oda ugrált Cobalt és Galen között. – A stégre pedig úgyse tudnák kimenni, mivel szakad az eső.

- Ebben igazad van – felelte Cobalt, aki ugyan magában elgondolkozott azon, hogy Galen honnan szerezhette az édességet, de végül ezt inkább nem tette szóvá.

Így végül Cobalt izgatottan járkálva mesélni kezdte, hogy mi történt vele a könyvtárban, amit Timo érdeklődve hallgatott.

Azonban miután a kék szemű lány beszámolt a történtekről, még azután se tudta megérteni, hogy a beszállító miért viselkedett ennyire különösen, és erre a kérdésre Timo se tudott használható választ kitalálni.

*****

Két héttel később az idő lehűlt Sutiko szigetén, így aztán eső helyett a hó kezdett el hullani az égből.

Azonban a tél első egy hónapjában a diákok nem nagyon tudtak a hóban sétálgatni, ugyanis az egy hetes téli szünet előtt a legtöbb tanár meg akarta iratni a dolgozatokat.

Így amikor végre elérkezett az egyhetes téli szünet ideje, az összes diák fellélegzett. Amíg pedig boldogan sétáltak vagy rohangáltak a hóban, arról is megfeledkeztek, hogy az önfeledt szórakozás bármikor véget érhet, hiszen bármelyik pillanatban ők is az eltűntek között találhatják magukat.

A diákokon kívül a kertészek is kifejezetten örültek a télnek, hiszen így jóval kevesebb növénnyel kellett foglalkozniuk.

Az állattenyésztők pedig a meleg pajták közelében maradhattak, és ezért az ő jókedvük is érezhető volt.

A téli szünet előtti ünnepség pedig még a konyhásokra is jó hatással volt, akik ezek után sokkal szívesebben főztek és a kis szórakozás után mosolyogva adták ki az ételt.

Éppen ezért Timo úgy érezte, ő az egyedüli egész Sutiko szigetén, aki bántos.

Timo kedvét csak még jobban elrontotta az, amikor az ablakból észrevette, hogy Cobalt éppen az udvaron beszélget a két szobatársával, Afrával és Zeával.

Timo egy pillanatig arra gondolt, hogy ő is odamegy hozzájuk, de aztán a fiú azt érezte, nem tartozik közéjük, és úgyis csak rosszul érezné magát, ha odamenne a három lányhoz.

Timo nem akart kívülállóként közéjük merészkedni, ezért inkább lehajtotta a fejét, majd nagyot sóhajtva inkább odébb állt.

Mindennek ellenére a fekete hajú fiú nem haragudott Cobaltra, hiszen a lány továbbra is vele töltötte el az ebédszüneteket.

Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy Timo irigykedett Cobaltra, hiszen a lánynak sokkal több barátja volt, mint neki, és ezért a kék szemű lány közelében mindig volt valaki.

Timo gyűlölte azt, hogy amíg Cobalt másokkal töltötte az idejét, addig ő vagy egyedül téblábolt az épületben, vagy Rhett és a barátai elől bújkált. De az is előfordult már, hogy inkább elővette a tankönyveit csak azért, hogy valamivel le tudja foglalni magát és valami elterelje a figyelmét arról, hogy valójában mennyire magányosnak érzi magát.

Timo egyszerűen nem értette, hogy Cobaltot miért szeretik jobban a diákok, mint őt és vele miért nem akar barátkozni senki.

„Lehet, hogy nem tudok olyan sok fekvőtámaszt megcsinálni Wright tanár úr testnevelés óráján, de ez miért ok arra, hogy a fiúk elkerüljenek és lenézzenek?" – gondolta Timo, miközben érezte, hogy fájdalmasan összeszorul a szíve. – „Miért szeretik jobban Rhettet, amikor ő képes lenne mindenkin keresztülgázolni csak azért, hogy elérje a céljait? Miért gondolják viccesnek a beszólogatásait, amikor ezzel másokat megbánt? Vele ellentétben én soha nem ártottam nekik semmit és engem mégis levegőnek néznek! Rosszabbik esetben pedig elkezdenek piszkálni. Miért teszik ezt? Nem vagyok rossz ember, nem ezt érdemelném..."

Timo érezte, most már nem csak a szíve szorult össze, hanem a torkában is tüskés gombócot érzett a visszafojtott sírás miatt.

Azonban Timo nem akart összeomlani és sírva fakadni, ezért a fiú bement a legközelebbi mosdóba, hogy lehiggadjon.

Ezután a fekete hajú fiú megmosta az arcát, majd a fejét a hideg csempének támasztotta, és mélyeket lélegezve próbált lenyugodni.

Ekkor rájött, hogy a mosdóba bárki bejöhet, és mivel nem akarta felhívni magára a figyelmet és nem akarta, hogy megkérdezzék tőle, mi a baja, ezért gyorsan eltávolodott a csempétől.

Ezután sóhajtott még egy utolsót, majd elhagyta a vécét. Magában pedig úgy döntött, inkább visszamegy a szobájába, és olvas egy kicsit, hogy elterelje a gondolatait.

Timo három órával később találkozott ismét Cobaltal, méghozzá az ebédlőben, hogy megvacsorázzanak.

Amikor Cobalt észrevette a fekete hajú fiút, elköszönt Afrától és Zeától, majd mosolyogva odament Timóhoz.

Ugyan Timo is köszönt neki, azonban mivel a fiú még mindig rosszul érezte magát, ezért nem igazán figyelt oda Cobalt szavaira, aki arról panaszkodott, hogy a rémálmai ismét visszatértek.

Timo csak akkor jött rá a helyzet súlyossággára, amikor a kék szemű lány a fejét a kezébe temette, és fájdalmasan sóhajtva megszólalt:

- A rohadt életbe, annyira elegem van már ezekből az álmokból! Mégis mit akarnak nekem ezek megmutatni? Honnan kéne tudnom, hogy egy rám és az anyámra vigyorgó beszállító mit jelent?

Ebben a pillanatban Timo rájött, rosszul esik neki, hogy Cobaltot ennyire kétségbeesettnek látja, és ezért elhatározta, megpróbál neki segíteni még annak ellenére is, hogy a lány mondandójának első felét nem igazán fogta fel.

- Öhm, izé... Cobalt... – kezdte Timo a szalvétáját csavargatva, miközben kerülte a lány tekintetét. – Tudnék valahogy segíteni?

- Sajnos nem hiszem – sóhajtott fel Cobalt keserűen, majd beleharapott a szendvicsébe. – De igazából már az is segítség, hogy meghallgatsz, hiszen így legalább tudok valakinek panaszkodni.

Erre a kijelentésre Timo ismét lelkiismeret-furdalást kezdett érezni, hiszen tudta, csak felületesen hallgatta meg Cobalt problémáját.

Így ismét lehajtotta a fejét, és inkább nem válaszolt semmit sem a lány kijelentésére.

Ezután ismét azon kezdett el gondolkodni, hogy hogyan tudna segíteni Cobaltnak.

Timónak semmi használható ötlet nem jutott eszébe, így miközben nyugtalanul dobolni kezdett az ujjaival az asztalon, végül feltett egy kérdést:

- Mit szólnál ahhoz, ha megkérdeznénk Horaly tanárnőt, hogy mi okozza ezeket az álmokat? Hátha ő tudna valami tanácsot adni.

- Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet megosztani az álmaimat egy tanárral... – felelte óvatosan Cobalt, majd a kancsóból vizet töltött a poharába. – Kedvelem őt, de tudom, hogy ő mégiscsak egy tanár...

- Horaly tanárnő mindig kedves volt hozzánk, úgyhogy szerintem megbízhatsz benne – válaszolta Timo, akinek a hangja kivételesen magabiztosan csengett, és most már az asztal szélét sem kopogtatta. – Biztos vagyok benne, hogy valahogyan tudna neked segíteni. Az is lehet, még néhány kérdésedre is tudná a válaszolt.

- Azt hiszem, igazad van – felelte elgondolkodva Cobalt, miközben befejezte a vacsorája maradékát. – Akkor holnap délután felkeresem őt. Nem akarsz majd elkísérni?

- Hát öhm, ha ezt szeretnéd, akkor elkísérhetlek – vonta meg a vállát Timo.

- Köszönöm! – kiáltotta Cobalt boldogan, miközben izgatottan felugrott a helyéről.

- Szívesen – felelte a fekete hajú fiú, majd melegen Cobaltra mosolygott.

Mivel hamarosan mind a ketten befejezték a vacsorázást, ezért elköszöntek egymástól, majd elindultak a szobájuk felé.