Másnap reggel, mielőtt Ábel elment, kitéptem a naplóm egyik lapját, és arra írva adtam oda neki a telefonszámomat. Amikor beágyaztam, akkor vettem észre, hogy a szíves kitűzőjét a szobámban felejtette - leeshetett a ruhájáról az éjjel. Jobban megnézve nem is egy teljes szív volt a kitűzőn, hanem egy szív alakúra rajzolt pentagram; felismertem, hogy egy zenekar logója, de azt már nem tudtam volna felidézni, hogy melyiké.

Zsebre tettem hát, a mobilommal együtt, amin rajta volt a tegnap éjszakai beszélgetésünk felvétele, és elindultam a második emeletre, Sacihoz. De nem volt szerencsém, csak az édesanyja volt otthon (akit egyébként teljes szívemből csodálok, amiért bírja ki Saci mellett ép elmével). Most is bő, virágos szoknya és fehér blúz volt rajta, mint mindig, amikből egy kicsit savanykás, de határozottan kellemes illat áradt, és olyan arckifejezéssel nézett rám, mintha most keltettem volna fel, hiába volt már délelőtt tizenegy. (És nem mellesleg csütörtök. Talán kevesebbet kéne lógnom...)

– Saci még tegnap éjjel elindult valahova, és azóta nem láttam. – mondta. – Egyébként említette, hogy keresni fogod, és azt, hogy ha akarod, megtalálod ott, ahol mindig is.

– Igazán...? – hebegtem. Nem szerettem, ha barátnőm ilyen ködösen fogalmaz.

– Aha, ezt mondta. És most ha megbocsátasz, mennem kell csomagolni.

Nem tudtam ugyan, hogy Saci anyjának miért kell csomagolni, de nem is érdekelt különösebben, csak megpróbáltam megfejteni, mit jelent az, hogy „ahol mindig is". Reméltem, hogy Saci nem becsüli túl a mentális képességeimet, mert a következtetés, amire jutottam, szinte triviális: valamelyik kocsmában kell keressem őt.

A Mauzóleumot és a Vadászkürtöt néztem meg először, majd a többi lokált, ahol gyakran megfordul, végül délután kettő felé odaértem a vasútállomáshoz. A Resti volt az utolsó ötletem, bár jobban belegondolva ennek kellett volna az elsőnek lennie, mert itt Saci a vonatok és az ital iránti megszállottságát egyszerre tudja kiélni.

Barátnőm valóban az állomás épületében található presszóban ült egyedül, az ablak mellett, a zenegépből Fluor zakatolt, és bár többnyire nem látszott meg rajta az alkohol, most mintha kicsit keresztbe álltak volna a szemei.

Fogalmam sem volt, mi zaklathatta fel ennyire.

– Hát a fiúd hol hagytad? – kérdezte gúnyosan, de nem tudtam mire vélni ezt a hangnemet.

– Mi a bajod, Saci?

– Igazán semmi, azon kívül, hogy tegnap este ott hagytál a Vadászkürtben, mert sürgősen kamatyolnod kellett Katalin gyilkosával!

– Sajnálom, hogy így alakult, de tudod... – kezdtem a mentegetőzést, de barátnőm közbevágott.

– Ezek szerint Ábel dalolt, mint a madár. Remélem, felvettél mindent.

Eltartott néhány másodpercig, mire megértettem a gondolatmenetét, de amikor végre sikerült, az asztalon felé csúsztattam a mobilom.

– Igen, természetesen. És őszintén... mindfuck... Félelmetes. De komolyan. Muszáj mihamarabb elvinned a rendőrségre!

– Azért először meghallgatnám, de ha nem haragszol, nem itt. Mondd csak, hazakísérsz? Azt hiszem, már nem tudok tökéletesen járni.

Valóban kicsit kacskaringósan közlekedett, de annyira nem volt rossz a helyzet, a beszédjén például, amit igencsak volt alkalmam megfigyelni, egyáltalán nem lehetett érezni semmi változást.

– Szóval, tegnap éjjel, amíg te szórakoztál, én két dolgot is kiderítettem. Az egyik az, hogy tudom, hol lesz Marosi vasárnap este. Nem keveset kellett Íriszt faggatnom, de végül elmondta. Holnap kezdődik a Diáknapok, a megyei középiskolák összművészeti fesztiválja, tudod. – Hogyne tudtam volna! Sacival minden évben szenvedés volt a fesztivál három napja, mert olyan tömeg szokott lenni a belvárosban, hogy alig hajlandó kitenni a lábát a szobájából, viszont az irodalmi kategória eredményhirdetésére el szoktam rángatni - ha már úgyis ő minden nevezett novellám témája. Ebben az évben is indultam, méghozzá a Zsarolók királynője című darabbal, ezért kicsit meg is illetődtem, hogy teljesen kiment a fejemből a fesztivál - bár jobban belegondolva, az előző nap után ez már nem meglepő. – A fesztivál fináléja mindig egy gála, ahol bemutatkoznak a kategóriák győztesei, és Írisz szerint Marosi ott lesz a gálán. Utána pedig a kis csapatával együtt a Mauzóleumba mennek, „zártkörű rendezvényre". De Írisz ismeri a biztonsági őröket, úgyhogy be tud majd juttatni minket, és állítólag Ábel is ott lesz. A gálára pedig szerzek jegyeket... Eljönnél velem? – kérdezte. Meglepett, amit mondott, mert többnyire nem szokott velem ilyen udvarias lenni, de bólintottam.

– Hát persze.

– Remek! A másik pedig... Jártál te ma nálunk? Beszéltél anyukámmal?

– Igen.

– Mondta, hogy csomagol, ugye?

– Igen, tényleg említett valami ilyesmit...

– Az jó, az hiányozna most a legkevésbé, hogy lecsukják az anyámat.

– Hogy érted ezt?

– Hát, tegnap a Vadászkürtben találkoztam egy régi ismerősömmel, Udvaros Klaudiával, anya munkatársa volt még a laborban, most pedig a helyszínelőknél dolgozik. Tegnap este csacsogós részegre itta magát, és mesélt arról, hogy mit találtak a kastélyban. Tényleg azt gondolják, hogy öngyilkosság volt, egyelőre legalábbis... Ugyanis elég buta voltam, hogy nem néztem meg, mi van a lány ruhája alatt, így nem vettem észre, hogy rúzzsal a combjára írtak valamit:

„XOXOXO HS 3" – betűzte.

– Ez mégis mit jelent?! – De komolyan, egyre kevesebb értelmét láttam az egésznek. Nem volt az eseményekben összefüggés, én legalábbis nem találtam - viszont úgy tűnt, hogy Saci igen.

– Az egy dolog, hogy Marosi mit akart vele mondani, de a lényeg az, hogy a rendőrök mit fognak gondolni. Szerinted mennyi időbe telik majd nekik, hogy gyanús legyen, hogy a hullára rá van firkálva annak a monogramja, aki megtalálta?

– Oh... – kezdtem érteni a dolgot.

– Mert szerintem másfél nap körül. Szóval ma estefelé meg fognak látogatni engem a rendőrök, és nyomatékosan megkérnek majd, hogy kísérjem el őket a kapitányságra. Meg persze felületesen átkutatják majd a lakást. Anyukámnak pedig, tudod, a kertészkedés a hobbija, úgyhogy inkább figyelmeztettem, hogy tüntesse el a rázósabb dolgait. Komolyan, mostanában elég az, amit Marosi kavar, több szemétre már nincs szükségem. Na gyere, ha jól számolom, még lesz időnk meghallgatni a felvételt, mielőtt vendégeink érkeznek.