Özvegy Hudálek Zebulonné, Sütő utca 2/B, 10. emelet 2. ajtó alatti lakos vallomásából:

„– Bent néztem a tévét, mert már este volt, olyan tíz óra körül, emlékszem, mert már vége volt a Barátok Köztnek. Zajt hallottam a tetőről, de nem gondoltam volna, hogy valami komoly dolog, föl szoktak járni oda a fiatalok, csak tudnám, miért nincs lelakatolva az az ajtó. Aztán csattanás volt, meg egy olyan ordítás, amitől még most is ráz a hideg, gyengék az idegeim, tetszik tudni. Ahogy bírtam, rohantam az erkélyajtóhoz, megnézni, mi történt, és hát mit látok? Ott fekszik az erkélyemen Sacika a másodikról. Azt hittem, meghótt szegény, tiszta vér volt az arca, meg minden, leeshetett a tetőről, gondoltam. Szerencsétlen párának ismertem az anyját, elvitt néhányszor a piacra autóval, és hát Sacika mindig is olyan fura gyerek volt. Okos, de magának való, tudja, mint az Esőemberben. Szóval, én teljesen halálra rémültem, de kimentem hozzá, megnézni, hogy dobog-e még a szíve, erre nem elkapja a csuklómat? Azt hittem elájulok, de legalább élt, úgyhogy mondtam neki, hogy hívom a mentőket. Erre motyogott valamit...

– Nem értette, asszonyom, hogy mit?

– Pontosan nem, de valami olyasmit, hogy előbb a rendőrséget, meg hogy vigyázzanak Ginára. Igen, ezt biztosan mondta, mert gondoltam is, hogy Ginácska a negyedikről milyen jóban volt vele mindig is, de gondoltam, biztos félrebeszél, úgyhogy mégis a mentőket hívtam először.

– Ez után történt még valami?

– Jajj, hát hogyne. Láttam, hogy Sacika beütötte a fejét, folyt az orrából is a vér, meg a szeme is olyan furcsán keresztbe állt, agyrázkódása lehetett, és a tévéből tudom, hogy olyankor nem szabad mozogni. De beszélhettem én, csak megpróbált feltápászkodni, és átlesni az erkélyem rácsain, és közben azt mondta, hogy „tartsák életben a mocskot". Erre tisztán emlékszem, mert fogalmam sem volt, miről beszél. Megnéztem hát, hogy mit bámul annyira, és akkor láttam meg, hogy lent a ház előtt, a kiskertemben a vértócsában fekvő alakot. Aztán Sacika elájult, és én is majdnem."