-Szerintem zúzzunk. Gondolkodnom kell - jelentettem ki, majd elhagytam a termet. Nem sokára Aiko is csatlakozott hozzám, és együtt indultunk meg a buszmegálló felé.
-Most mi lesz, Shoto?-kérdezte félve.
-Halvány gőzöm sincs, ami azt illeti - vontam meg a vállam, majd szigorúan magam elé bámultam. Pár perc enyhén kellemetlen csend után megjött Hiroki busza, így elválltak útjaink. Az én buszom jóval később jött. Eszembe jutott, hogy vissza is mehetnék Bakugouhoz hogy kiötöljünk valami tervet. Meg is indultam a próbaterem felé, ám mikor az ajtó elé értem megtorpantam. Tisztán kihallatszott Bakugou dobolása. Szinte magam előtt láttam ahogy ütemre bólogat, a csuklómozdulatait, ahogy néha hátracsapja egy-egy kilazult hajtincsét, vagy ahogy szemét behunyva adja át magát a zene varázsának. Nem zavarhattam meg. Nem is akartam. Pedig sok mindent megtettem volna azért, hogy láthassam. Inkább sarkon fordultam, és ismét a buszmegállóba mentem. Pont időben voltam, így felpattantam a buszra, és felkészültem a majd egy órás útra, ami egyenesen hazavitt. Azonban pont akkor, amikor hazaértem üzenetem érkezett.

Bakugo
Gyere a kávézóba. Kitaláltam valamit. 

Todoroki
Te viccelsz velem? Most értem haza!

Bakugo
Nem vitatkozok.

Be kellett látnom, hogy semmi esélyem Bakugo határozottságával szemben, úgyhogy besiettem a házba és letettem a gitáromat, majd ismét felszálltam a buszra ami az ellenkező irányba ment, és felkészültem a félórás útra. Bedugtam a fülembe a fülhallgatómat és elindítottam egy random lejátszási listát.
Hamar a megbeszélt helyre értem. Az asztalnál Bakugo, Dabi és Aiko ücsörgött, mindegyikőjük előtt egy-egy csésze kávé gőzölgött. A nyárvégi meleg szellő megcirógatta a hajamat, a lemenő nap pedig lágyan simította az arcomat. Leültem az asztalukhoz és kérdőn néztem Bakugoura.
-Kösz hogy eljöttetek. - kezdte, mire mindenki bólintott egyet.
-Miről akarsz beszélni? - kérdezte Aiko.
-Egy fontos dologról. Egy megoldásról, ami talán megoldja a banda problémáját - mondta.
- Na ez nagyszerű! Mond, mi az? - kérdezte Dabi.
-Gimibe megyünk - jelentette ki. Szavait mély csend követte.
-Mi van? Ez a nagy megoldás? - akadtam ki.
-Igen. Kereshetnénk új bandatagokat.
-De eddig magántanulók voltunk. Biztos ezt akarjuk? Le fognak támadni minket!-pánikolt Aiko, majd kiszedett egy bordó tincset az arcából, így bele tudtam nézni zöld szemébe.
-Nem lesz baj - nyugtattam. - Ez nem is olyan rossz ötlet.
-Persze hogy nem az. Nekem sosincsenek rossz ötleteim - jelentette ki a szőke.
-Melyik fősulira gondoltál? - tért a tárgyra Dabi.
- A New Orleans-i St. Peter Gimnáziumba.
- Az nagyon jó főiskola! És nagyon nehéz bejutni...- keseredett el a fekete hajú fiú. - És amúgy is, nekem tudjátok hogy itt kell maradnom. Hayate miatt...
-Van kolesze. És egész jó állapotban van. Mint egy szálló - pillantottam fel a telefonomból, amin már utána néztem az iskolának.
-Mennyibe kerül?-kérdezte.
- Nem sok. 50 $ / hónap.
-Mi?! Dehát az nagyon jó ár! - örvendezett a fekete hajú.
-Igen. Na, mit szóltok? - kérdezte végül Bakugo.
-Indulunk New Orleans-be! - jelentettük ki egyszerre.
-Nagyszerű. Még nincs iskola szezon szóval van időnk bejelentkezni. Egy hónap múlva pedig mehetünk fősulira.
-Biztos fel fognak venni? - kérdeztem.
- Vannak kapcsolataim- nyugtatott a szőke. - pakoljatok össze, a kollégiumba két héttel a tanév kezdete előtt lehet beköltözni. Addig szerezzetek be minden szükséges dolgot.
-Most jut eszembe! - kiáltott fel Aiko. -Nem egy idősek vagyunk...
-Ez így van. Holnap már biztos infóim lesznek arról, hogy ki melyik osztályba és melyik szobába fog kerülni. A kolesz három emeletes, az osztályok húsz fősek - sorolta Bakugo, mi közben megitta a maradék italát is. Elképedve hallgattuk, mennyi mindent tud már most a fősuliról.
-Azt hiszem akkor megegyeztünk. Most pedig mindenki mehet a dolgára - hessegetett el minket az asztaltól, mire Akio és Dabi vidáman elmentek. Egyedül én maradtam ott a kissé gondterheltnek látszó Bakugoval.
-Honnan jött az ötlet? - kérdeztem hosszas hallgatás után.
- Csak megláttam egy kitűzőt - vágta oda hozzám.
- Figyelj, tudom hogy nem vagyunk túl jóban, de nincs értelme annak hogy folyton öljük egymást! Csak szétoszlik a banda - magyaráztam.
- Tisztában vagyok vele - jelentette ki, majd felpattant és elsietett. Utána akartam menni de nem vitt rá a lélek. Helyette csak néztem a szürkületben sétáló alakot egészen addig, míg el nem nyelte a lenyugvó nap sugarainak árnyéka. Én is elindultam haza felé, ám ezúttal gyalog. Tisztában voltam vele, hogy így az út kétszer olyan hosszú, de levegőre volt szükségem. A POP sorsán járt az eszem.
-"Vajon sikerül majd valaha is legalább baráti kapcsolatot kialakítanom Bakugouval?" "Miért utál ennyire?" "Hogy férkőzhetnék a bizalmába?" - ilyen és ehhez hasonlatos gondolatok jártak a fejemben, amikor egy halk motoszkálásra lettem figyelmes. Jobbra kaptam a fejem, de csak egy elsuhanó árnyat láttam.
- "Biztos csak a képzeletem játszik velem"- gondoltam, és mentem tovább. Ám ismét hallottam a hangot, azonban most a bal oldalamról. A hang irányába kaptam a fejem, és ezúttal el is indultam a homályba burkolózott bokor felé. Határozottan szét húztam, így beláttam mélyen a susnyás zugába. Meglepett, amit ott találtam. Egy kartondobozban egy alomnyi kiscica nyivákolt, mellettük egy sovány, szürke macska feküdt. Kimerült volt és sápadt, szinte holtan feküdt a 8 kiscica mellett. Nem hagyhattam őket ott. Lassan felemeltem a kartondobozt és óvatosan magamhoz ölelve hazacipeltem őket. A kicsikhez nem nyúltam, azonban az anyamacskát megetettem, tettem vizet neki és egy takarót, amit azonnal ki is sajátított. Túlzottan el volt fáradva ahhoz, hogy védelmezze a kölyköket, így csak fáradtan terült el a már alvó cicák mellett.
- "Gratulálok, szereztél magadnak 9 macskát Shoto. Hogy fogsz róluk gondoskodni?"- szidtam le önmagam, majd nagyot sóhajtva lefürödtem és elmentem aludni.

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt a mai rész. Remélem várjátok már a következőt! Ha bármi megjegyzés, észrevétel van, bátran ajánlom a kommentszekciót! Legyen csodás napotok!