1800 London, mocskos egy hely fertő az egész. Nem emlékszünk sok mindenre csak a lángoló kastély távolodó alakjára. A sikolyok olykor visszhangoznak a fülünkben. Valaki megmentett minket, de nem emlékszünk rá sem arra honnan hozott el. Ennek is már tíz éve. Levi vagyok az ikerhúgom pedig Mikasa, a mi szárnyaink alatt van pár árva Londonból, Isabel ás Fharlan. Hogy ez mit is jelent? Lopunk, hogy túl éljünk bár válogatunk ki is legyen a következő. A rendőrség legjobb emberein is kifogtunk, a hírünk gyorsan elterjedt az országban. Más tizenöt évesen azon problémázik, hogy mije nincs még. Na és mi? A mellettem szundikáló húgomra nézek. Nekünk csak most és a ma van, de kérdés a holnap.

-Levi lassan indulnunk kell. -szólt a nagy elgondolkodásom közepébe.

-Tch. Újabb este. -borzolom kicsit meg a haját.

Elindultunk, mindig ketten megyünk elsőre. A többiek még túl fiatalok ehhez félő, hogy elkapnák őket. Kiszúrtunk egy magasabb jól öltözött, szőke férfit. Amit egyből kiszúrtam a vastag szemöldökét. Két oldalról közelítettük meg aztán csak úgy...eltűnt a szemünk elől. Hirtelen nagy erővel a falhoz szorított, a éjben pedig csak a vörös szempár villant meg. Ő egy "ária"(vámpír nemes). Rezzenéstelenül néztem a szemeibe, halvány mosolyra húzódtak az ajkai. Megjelent egy barna hajú férfi szintén vámpír, de ő embernek született mert a szemei nem váltottak szint. A kezeibe Mikasa tartotta sértetlenül, de az ajkai véresek voltak.

-Tch. Mit akartok tőlünk? -kérdeztem szokásos faragatlan stílusban.

Vastag szemöldök engedett a szorításán és a kezét nyújtotta, elég bizalmatlanul fogadtam. De mikor a jeges bőréhez értem villám csapásként ért az ismerős érzés. Mégis ki a fene vagy?

-Erwin Smith gróf vagyok. Sajnálom amiért nem emlékeztek ránk Rivaille, de olyan kicsik voltatok még. -nézett lágyan Mikasa-ra.

-Erwin, honnan ismersz minket? -tudja kik vagyunk igazából, hogy mi a vezeték nevünk és az a kastély?

Olyan erős fájdalom hasított végig rajtam a torkom pedig kiszáradt. Mostanában Mikasa is panaszkodik rá. Mintha éreznénk a ahogy a körülöttünk lévőkben lüktett a...

-Levi ideje visszatérnetek Erdélybe, de előtte fel kell ébrednetek. -értem a szavait, de mire gondol.

-Kik vagyunk? Ott voltál mikor minden lángba borult? -néztem rá kétségek közt.

-Mi menekítettünk ki onnan, de elmondani túl hosszú lenne. Inkább...- legombolta a kabátot és a hirtelen hegyesre nyúlt körmeivel megvágta a nyakát.

Dió illat mindenhol, a következőre eszméltem. Szorosan karolom magamhoz, a nyakába temetve az arcom. Elkapott a sírás nagy kortyokba szívtam a vérét. Mikor lefejtett magáról még mindig sírtam. Öt éves koromig történt emlékeim mind vissza jöttek. Erwin szemében láttam ahogy az enyémek zafírkéken ragyognak az éjben. Finoman törölte le a könnyeim.

-Ifjú úr emlékszel mindenre most már? -miért magázz?

-Ackerman-ok vagyunk, tiszta vérűek. Anyánk az életét adta, hogy elfelejtsük kik vagyunk. Mikor a tanácsiak ránk támadtak te és Mike mentetettek meg. Mikasa miért ájult el. -néztem Mike-re.

-A kisasszonyt kicsit megviselte az ébredés. Csodálom is, hogy önt nem.

-Erwin meg akarom bosszulni őket. Az összes árulót meg akarom ölni. -jeges tekintettem belefúrtam a vörös íriszekbe.

-Csak nyugalom Ifjú úr. Eljön az az idő is, de előtte fel kell készülniük. Hiszen az éj gyermekeit kívánják vezetni. -oldalra nézett Isabel és Fharlan.

-Őket szeretném magunkkal vinni.

-Ha az Ifjú úr ezt kívánja, van egy "vadász" ismerősöm. Ő majd a szárnyai alá veszi őket.

-Köszönöm. -alig tudom nyitva tartani a szemem, miért lettem ennyire álmos?

-Erwin indulnunk kellene, hamarosan pirkad és aludniuk kell.

-Tudom Mike. -Erwin hangja olyan messziről jött a szemeim lehunytam és a mellkasára dőltem.

"Legközelebb is szép álmokat festek neked!"