Anglia, London:

-Most komolyan el kell mennem?!-kiáltozott egy hosszú, fekete hajú lány a vele szemben lévő nővel.
Kiakadása érthető volt, hiszen az előbb mondták el neki a hírt, miszerint az átlag feletti intelligenciája miatt Japánba küldik egy hozzá hasonló gyerekeknek alkotott intézményébe. Se kérdezés, se egy levél, csak egyszerűen bekopogtattak a lakásba, majd közölték a gondviselőjével, hogy itt az idő pakolni. Az egész társaság furcsállta, de nem igazán mondhatnak ellent az ország akaratának.
-Mi sem akarjuk, de nem tudunk mit csinálni.-fogta két keze közé fejét az anyja-Hidd el, jobb lesz így neked. Okos vagy és... és... az Istenit! Nem akarlak elengedni!-szorította magához a lányát, majd mindketten sírásba lezdtek.
A fájdalom perceken keresztül nem múlt el. Fél óra elteltével könnyes szemekkel ültek a kanapén és valami esti szappanopera ment a TV készüléken. Hang nélkül persze, hogy még egy mukkot se lehessen belőle hallani. Régen sokat viccelődtek ezzel. Bekapcsoltak egy random adást, levették a hangot, majd ,,leszinkronizálták'', csak mert mé' ne alapon. Rengeteget szórakoztak vele, de most valahogy nem jöttek az ötletek. Csak nézték az összepakolt bőröndöket, amíg meg nem jött az ihlet.
-Hogy volt merszed Alehandro?!
-Azt hittem már nem szeretsz!
Elröhögték magukat. Már rég volt ilyen alkalom. A sorozatban lévő egyik szereplő felemelt egy füzetet és azzal kezdett hadonászni, mire a lánynak támadt egy ötlete.
-Még ennek a füzetnek is nagyobb az értelmi szintje, mint neked, te... te...-nem tudta folytatni, mert röhögőgörcsöt kapott.
Anyjával együt nevettek a kanapén, mintha egészen eddig semmi bajuk nem lett volna. Elfelejtették a költözést, a számlákat, a válást... Úgy unbolck mindent amivel eddig gondjuk volt. Egy pillanatra végre azt érezték, hogy átlagosak.

...

Megint ugyanott tartottak, mint pár órával ezelőtt, de most már legalább egy mosolyt sikerült erőltetniük az arcukra. Végig az a gondolatuk volt, hogy majd közösen átvészelik és rendszeresen telefonálnak egymásnak, viszont még ez sem volt elég ahhoz, hogy ne essen le pár könnycsepp az ócska szőnyegre.
-Hiányozni fogsz...-suttogta az anya.
-De nem jobban, mint te nekem.-mondta a fekete hajú lány, majd átölelte a nőt.
Pár másodperccel később egy férfi kopogtatott az ajtón, átvette a csomagokat és kikísérte a lányt, aki még egy utolsó mosoly keretében könnyes szemekkel integetett szerető anyjának.
Beszálltak a liftbe, majd megindultak a földszint felé.
-Miért van az, hogy nem jön ki a reptérre az anyukád?-nézett a lányra a férfi.
-Tessék?
-Úgy értem-itt már jobban felé fordult-, repülővel megyünk Japánba. Akár velünk is jöhetett volna, amíg fel nem szállunk a gépre.
-Hát... elég bonyolult egy családi háttérrel rendelkezünk az biztos, de ami ezt illeti, nem hiszem, hogy megfelelő választ tudnék adni a kérdésére.
A férfi csak elképedve nézett a lányra, majd elmosolyodott.
-Elég gazdag a szókincsed.
-Édesanyám rengeteget tanított itthon, mert számomra más elfoglaltság nem nyújtott elegendő szórakozást. Ennek következtében a kommunikációs képességeim napról napra csak nőttek, mígnem ide nem jutottam. Talán zavaró tényező ez ön számára?
A férfi mostmár nem bírta tovább, elnevette magát, amit a másik nem nézett jó szemmel. Sértődötten fordult el, majd miután kinyíltak a lift ajtók előresietett és mérgesen beszállt a limuzinba.
-Sajnálom, de már régen hallottam ilyen választékosan beszélni ilyen fiatal gyereket.
-Hogyha ez a fajta stílus, amit én felvettem nem nyeri el a tetszését, nyugodtan befoghatja a fülét, vagy akár ki is szállhat a járműből. Már éppen elegendő személy csúfolt ki abból az okból kifolyólag, hogy nehezen értették azt a  beszéd formát amellyen én kommunikáltam velük.
Most már nem nevetett a férfi, csak mosolygott. Tetszett neki az ahogyan beszélt a lány és igazán érdekesnek találta.
-Egyáltalán nem zavar. Sőt, rendkívül elnyerted vele a tetszésemet.
-Tényleg?-nézett rá reménykedve a fekete hajú tini, amire egy bólintás volt a válasz.
-Amúgy milyen nevet szeretnél?-a kérdésre csak egy értetlen fej volt a reakció-Tudod, elmegyünk Japánba, de ott nem fognak az itteni neveden hívni. Találj ki valami hasonló nevet. Egyszóval, te most Cheryl vagy, de kellene valami japános is.
A lány gondolkozásba merült. Már egy ideje érdekesnek találta a külföldi neveket, de kevés az övéhez hasonló megnevezést talált. Merengéséből egy hirtelen támadt ötlet ébresztette fel.
-Chieka!-kiáltotta.
-Nekem megfelel.-vont vállat a férfi, majd elindult a limuzin és a repülőtérig meg sem állt.