-Francba! Pedig már azt hittem végre fejbe lövöd magad.-duzzogott a szőke göndör hajú lány barátjára nézve.
-Nincs akkora szerencséd. És sajnos nekem sincs.-válaszolt csalódottan a fegyvert szorongató vörös.
-Öngyilkos hülye! Én jövök!-kiáltott fel egy harmadik, szinte fehér hajú személy, majd kitépte a pisztolyt a fiú kezéből és megpörgette benne a tárat.
Katt...katt...katt... Megállt.
-Ha meghalok, nem szerettem senkit sem közületek.
-Óóó... ilyen szépet még sosem mondtál nekünk!-kiáltott fel egy negyedik, fekete hajú srác.
-Három! Kettő! Egy!

Bumm!

A fegyver elsült. A golyó átment az albínó lányon és kegyetlenül megölte. Keresztül repült az ablakon, majd véresen hullott le a még harmatos fűbe. Évekkel később pedig már a föld is elnyelte... volna. Ilyen könnyen nincs vége az életnek.
A következő pillanatban már egy emberként ültek fel a fiatalok az ágyaikban, majd egy kis hatás szünet után felordítottak örömükben.
Ott volt mindenki. A göndör szőke, az öngyilkos hajlamú vöröske, a fekete depressziós, de még az albínó is. Viszont nem csak négyüké volt a szoba.
-Már megint melyik volt?-nézett rájuk egy világosbarna srác, szürkés szemeivel.
-Miért? Megzavartunk valamiben?
-Nem, csak éppen vagdostam magam és... mégis mit gondoltok?! Dolgoztam idióták!
-Tök fölös... ha ilyen tempóban haladunk sosem leszel kész a faházzal.
Csönd...
A faházat már év eleje óta építették, mivel kellett egy hely ahol elbújhatnak a... hát... zombik elől.
(Neeeeem klisés...)

Na jó, még mielőtt továbbmennénk, elmagyarázom a világunk felépítését, mert enélkül semmit sem értenétek az egész történetből. Kezdetben még nem volt semmi baj a rendszerünkkel. Az emberek békében éltek, háború se volt és a gazdaság is rendben működött. Úgymond egy tökéletes világot hoztunk létre, ahol mindenki megkaphatja amire vágyik. De akkor mi volt a baj? Semmi, a lehető legjobb élet lett biztosítva minden egyes személy számára... virtuálisan...

-Mindegy... akkor reggeli rutinra fel.-motyogta a barna-Amúgy még nem válaszoltatok a kérdésemre.
-Mármint?
-Szerinted? Melyik volt az a hülye, aki nem figyelt magára?
A fehér hajúra mutattak.
-Arubino?!
-Nem nem vigyáztam magamra, hanem...-szájára tapasztotta a kezét. Nem szabadna ilyet csinálniuk, főleg nem akkor, ha éppen dolgozik a főnök.
-Már megint oroszruletteztetek?!
-NEM!-kiáltották fel mind a négyen.
Kinéztek az ablakon, ahonnan látni lehetett a ház mellett elsuhanó vadkacsát.
-A reggelink is elszállt.-azzal kiszedett egy pisztolyt a párnája alól és fejen lőtte az albínót.
Ismét reggel. Megint együtt ültek fel rémülten, majd a fehér hajú szólalt meg először.
-Miért engem?
-Mert miattad kezdtük újra a napot.-szólt rá a fiú, majd egy késsel együtt az ablakhoz sétált és kinyitotta.
Az órát nézve tartotta türelmetlenül a fegyvert, majd egy megfelelő pillanatban kinyújtotta a karját és a vadkacsa már holtan lógott a levegőben.
-Még valami?-nézett a többiekre, akik sóhajtozva felkeltek és öltözködni kezdtek.
-Most miattad Papuru leszek.-nézett rá szomorúan a szőke hajú.
-Skizofrén bolond...-kuncogott a fekete hajú fiú.
-Ne most Kuro.-szusszant fel a vörös.
-Bekussolhatlál Aka!-nézett rá vissza dühösen.
-Muszáj folyton beszólnod depiske?
-Most azonnal mindenki leáll!-ordított a főnök-Aki még egyszer így beszél a másikkal úgy meglövöm, hogy nem hal bele!

Ezek után felmerülhet a kérdés: Mit keres itt öt fiatal fegyverekkel, és miért élnek együtt egy ilyen helyen...
A válasz ez: Említettük már, hogy az emberek egy virtuális világban élnek, ezek a tagok viszont valahogy kiszabadultak és most minden emlék nélkül itt bolyonganak a valós, viszont zombikkal teli világban.

Ismét csönd lett. Senkinek nem volt kedve lassan, kínok között elvérezni, pedig nem egyszer történt már meg hasonló eset.
-Papuru...
-Igen?-nézett kíváncsian főnökére a szöszi.
-Öltözz fel!-sóhajtotta.
Valóban, még mindig az a rózsaszín, szivecskés hálóing volt, rajta amit ,,előző'' nap vett föl, fogadásból. Tudhatta volna, hogy nem bír megenni annyi csokit, bár akkor per pillanat Purupuru volt, másnéven Pinku, de szokták Burondo-nak is becézni. Felkelt, majd azonnal arcra is esett a hirtelen erőkifejtéstől. Eközben véletlenül nekiütközött Kasshoku-nak, azaz a főnöknek és még az ágy szélét is lefejelte.
-Te szerencsés...-sóhajtott föl Kuro, a depis.
-Te inkább meg se szólalj! Egész nap sajnáltatod magad a semmiért és...
-NEM ÉN TEHETEK ERRŐL! NEM ÉN KÍVÁNTAM, HOGY FELÉBREDJEK! NEM ÉN AKARTAM HALHATATLAN LENNI!-ekkor teli torokból felordított-MEG AKAROK HALNI!!!
A kijelentés nem sokkolta a többieket. Ha őszintén bevallanák, ők is ezt mondanák. Ha az összes időt összeszámolnánk amit itt töltöttek, simán meglenne jópár év. Január elsején kezdődik, aztán szeptemberben van egy nap, amely péntek 13.-ára esik. Csak ezen a napon nem szabad meghalniuk, mivel akkor az egész évet újrakezdik, nem csak a napot. Már kettőször történt ilyen, de elhatározták, hogy ,,idén'' kibírják azt a 24 órát.
Kasshoku kicsit fáradtan nézett a kettő barátjára. Már rosszul kezdődik. Fejéhez rakott egy pisztolyt, majd a többiekre nézett.
-Újra kezdjük?
Csak egy bólintást kapott, majd meg is húzta a ravaszt.

Névmagyarázat (Japán):
Pinku-rózsaszín
burondo-szöszi/szőke
Papuru-lila
Purupuru-pihepuha
Kasshoku-barna
Kuro-fekete
Arubino-albínó

U.I: Mindenkinek köszi, aki elolvassa, vagy vote-olja a könyvünket. 😊