Hollandia, Hága:

-HA AZT MONDOM, HOGY TANULJ, AKKOR TANULJ! NEM ÉRDEKELNEK A SAJÁT KIS HÜLYESÉGEID A FÁJDALMAIDRÓL! AZT SEM TUDOD, HOGY MILYEN AZ IGAZI FÁJDALOM TE KORCS!
A fehér hajú lány csak állt és hallgatta, ahogyan nevelőapja kioktatja, amiért megint négyest hozott az iskolából. Ebben az évben már másodszor történt meg és ezt nem nézték jó szemmel odahaza. Tűrte, ahogy a dorgálás után kap egy hatalmas pofont, amibe egy kicsit még meg is imbolygott, majd visszafordult és elmotyogott egy ,,köszönöm'' félét.
-Most pedig irány a szobád, és addig ne gyere ki, amíg hibátlanul fel nem mondod az anyagot!
Bólintott, majd elindult egy koszos, repedezett ajtó irányába. Benyitott, majd miután meghallotta a zár kattanását, lerogyott a földre és halkan sírni kezdett. Nem kellett neki tanulnia a csillagos ötöshöz. Olyan memóriával rendelkezett, amiről az átlag ember álmodni se mer. Tökéletesen letudta rajzolni a körülöte lévő tárgyakat egyetlen hiba nélkül úgy, hogy csak egyszer pillantott rá alaposan. Első olvasásra feltudta mondani a verseket és szövegeket. Az egyetlen ok a négyeseire az volt, hogy nem akart kitűnni a tömegből. Egyszerű diákként szerette volna kijárni a gimnáziumot, mivel tulajdonképpen átugrotta az általánost. Csak élvezni akarta volna az életét.
Pár perc múlva felkelt és elindult a táskája felé. Egy egyszerű fekete mp3 lejátszót és fejhallgatót vett ki az egyik zsebéből, majd leült a koszos ágyára és elindította az egyik számot. Egy halk dallam szólt a fülesből, amire a lány feje ritmusra lengett ide-oda. Elképzelte, ahogyan csak ő van és a zene, egy teljesen üres világban. Sosem szerette a társaságot, sem az érzelem különféle kifejezéseit. Egy enyhén antiszociális-és amúgy drog addikcióban szenvedő-albínó lány volt, emberfeletti aggyal.
Az ujjai a hideg parkettán kopácsolva mutatták a dallamot, mintha egy zongora billentyűzete lett volna a talaj. Egy kis idő múlva már mosolyogva két kézzel játszotta a zenét, miközben halkan dúdolta azt. Végre egyedül volt. Teljesen. Csak ő és a zene, ami mindig felvidította. A hallgatása közben vidámabb volt, mintha megnyerte volna háromszor a lottót és egyben szomorúbb volt, mintha a szeme láttára törtek volna szét egy zongorát. Dühösebb volt, mintha korcsnak nevezték volna a haj és a szeme miatt, egyben annyira képes volt vele lenyugodni, hogy a zene már meghaladta egy teljes mezőnyi levendula szintjét. Egyszóval, mindene volt a zene. Amiben elveszhet. Ahol sosem találnak rá. Ahol önmaga lehet. Ami bármelyik másik drognál is ütősebb volt. Ez volt az ő lelkének a legdurvább kábítószere. Sem a kokain, sem egyéb másik anyag nem ért fel ehhez. A legjobb pedig az volt benne, hogy nincs túladagolás. Annyit fogyaszthatsz, amennyit akarsz, nem lesz káros hatása. Csak idő kell neki.
-IDEFIGYELJ KISKORCS!-dörömbölt a nevelőapja az ajtón-VAGY KIJÖSSZ, DE AZONNAL, VAGY ÉN RÁNGATLAK KI VACSORÁZNI!
A lány megremegett, majd ismét hallotta a zár kattanását. Egyre távolodó léptek hangja, végül vette a bátorságot, kikapcsolta a lejátszót és kiment az ajtón. Végighaladt a folyóson, majd lassan befordult a sarkon és csodálkozva nézte, ahogyan ,,apja'' egy idegen férfival beszélget, aki az ajtóban áll.
-Semmi képpen sem!-hallotta nevelője hangját.
-Sajnálom, de ebben most nem ön dönt.-magyarázta az idegen.
Egyszerű fekete öltönyt és fehér inget viselt, szintén fekete nyakkendővel. Egy bőrönd volt nála, ami megragadta a lány figyelmét. Annyira lekötötte, hogy észre sem vette, amikor ellezdték figyelni. Hirtelen elkapta a tekintetét, majd vissza akart forulni a folyosóra, ám...
-Hé, kislány...-szólt egy kedves hang az ajtó felől-Nyugi, nem bántalak.
Erre egy kicsit kinézett, hátha csak halucinálta az egészet a sok drog miatt, de nem. A férfi még mindig ott állt és mosolyogva figyelte a lány minden apró mozdulatát.
-MÉSZ VISSZA A SZOBÁDBA TE KORCS!-kiabálta a nevelőapja.
-Már megbocsájtson, de miért beszél ilyen hangnemben a lányával?!
-Nem a lányom. Az a hülye liba akarta örökbefogadni még anno négy éve, de arra nem számított, hogy egy ilyen link idióta lesz belőle.
-Na idefigyeljen! Én a Japán állam egyik képviselője vagyok és a lányért küldtek, szóval biztosan nem link, idióta pedig végképp nem.
-Már hogy-hogy nem idióta?! Sorra hozza a négyeseket a kis lúzer!-kiáltott a lány után, aki már nem bírta tovább, könnycseppek fakadtak a szeméből-Jaj, hogy meg ne sajnáljalak...
-Hogy milyen emberek vannak...-suttogta maga elé a férfi, majd beljebb ment és leguggolt a lány elé-Mi történt? Bántottak?
Erre csak nagyon aprót bólintott.
-És miért?
Nem kapott választ, csak tűrte, ahogyan a tizenéves kislány átöleli és zokogni kezd. Viszonozta a gesztust, majd nagyon halkan suttogni kezdett.
-El szeretnél innen menni?-bólintás-És mi legyen az apáddal?
Ekkor pedig a szomorúság helyét átvette a gyűlölet. Sem a szeretet, sem egyéb más érzelem nem töltötte már el a lelkét, csak a színtiszta gyűlölet. Úgy érezte, meg kell tennie. Eltávolodott a férfitől, majd egy olyan mosolyt villantott, amitől mindketten jéggé fagytak. Az emlegetett személyre nézett, majd...
-Nekem nincs apám...