Ujjaimat selymes, barna haján futtattam végig, óvatosan a hajvégeit tekergettem az ujjaim között, ahogy próbáltam nem felkelteni. Tudatában voltam, hogy ennél közelebb nem kerülhetek hozzá, de nem tudtam megállítani magam, hogy csak egy kicsit is hozzá érjek. Talán piszkos dolog, talán nem. Csak ki kellett fejeznem az érzéseim, még ha csak ilyen egyszerű módon is, érzem, hogy a mellkasom megkönnyebbül. 

Szemeim végigmérik gyönyörű arcát, még ha szemei csukva is voltak, halk szuszogás hagyta el elnyílt ajkait. Zaklatónak éreztem magam, ahogy békés állapotában figyeltem, de bassza meg: elbűvölő. Nem tagadhatom le, hogy Isten lenyűgöző adottságokkal áldotta meg. 

A reggeli napfény behatolt a redőny résein, Rose egy kicsit grimaszolt, mielőtt újra megnyugodott. Ujjaim újra  édes hajával játszottak, egy tincset a füle mögé simítottam. Mielőtt megállíthattam volna magam, végigsimítottam arcán, egy minimális égés érzetet küldött végig testemen. Nem nyomtam ujjaimat bőrének, tudva, hogy a szar is kiégne belőlem, de ujjaimmal gyengéden végigsimítottam sima ajkain.

Istenem, annyira meg akarom csókolni.

Szemeim a csuklóján pihenő karkötőre tévedtek, ami megvédte őt a kinti démonoktól. Nincs szüksége a karkötőre: meg tudom védeni. Soha nem engedném, hogy valami történjen ezzel az angyallal. Csak egy kattintás és.....

A fejemet ráztam, végig gondolva a nevetséges gondolatomat. Semmiféleképp sem engedném, hogy levegye. Habár nagy a vágy, hogy megcsókoljam, hogy erősen tartsam: de a vágy, hogy megvédjem erősebb. Rose nem tudja, de ha leveszi egyszer, akkor nem veheti vissza fel. A varázs megtörik, a pajzs, ami körbeveszi, eltűnik, és minden veszélynek ki lesz téve. Még ha erős késztetésem is van rá, hogy közel legyek hozzá, a biztonsága többet jelent.

Mi van, ha nem vagyok itt és szüksége van rám? Mi van, ha valaki eljut hozzá azelőtt, hogy megállítanám? Mi van, ha John próbálkozik valamivel? Vagy ha Jessie? A szívem összeszorult az puszta gondolatra, hogy valaki más legyen vele és ne én. Annyi rettentő dolog történhet vele, ha leveszi azt a francos karkötőt. Utálom és imádom is egyben.

Teljesen elvesztettem az eszem puha bőrétől az ujjaim alatt, végig simítottam alsó ajkán hüvelykujjammal gyengéden. Megpróbáltam arcát is végig simítani, de a tűz végig futott rajtam, így visszahúztam a kezem. Sóhajtottam egyet, ahogy sérült kezemet néztem, ideges lettem belül a szimpla gondolatra, hogy sosem leszek képes úgy tartani őt, ahogy akarom. Megcsókolni, ahogy akarom.

Amikor újra hajával akartam játszani, elkábító íriszei kinyíltak, hogy találkozzanak enyémekkel.  Azt gondolva, hogy mérges lesz rám, gyorsan a mellkasomra tettem a kezeimet és ránéztem, miközben ő egy reggeli kis mosollyal ajándékozott meg.

Bassza meg, annyira imádni való.

Egy ideig őt bámultam, egyre több érzés kavargott bennem. Igazán utáltam, amilyen érzéseket váltott ki belőlem, annyira sebezhetővé váltam körülötte. Tudta, hogy az ujjai köré csavart és megőrjített.  Sosem éreztem még ilyen vonzalmat senki iránt.

Rose mosolya önelégült vigyorrá alakult, ahogy rajta kapott, hogy bámultam. "Reggeli zaklató vagy, Styles."

A szemeimet forgattam, ahogy küzdöttem a mosolyommal és a hátamra fordultam. "Nem vagyok, Rosalie. Azon gondolkodtam hogyan vihetnélek az erdőbe és hagyhatnálak ott a farkasoknak csemegéül."

"Nem csak egy módja van ennek?" Kuncogott Rose, ahogy lassan felült és kinyújtóztatta karjait.

"Nem, ha kreatív vagy." Mondtam vigyorogva, felhúztam a szemöldököm.

Rose nevetett a szemeit forgatva. Vigyorom szélesedett az angyali kuncogása hatására, ami elhagyta ajkait, füleimnek mennyei zene volt, amit nem akartam, hogy véget érjen. Csodáltam a mosolyát, ahogy az orra ráncolódott enyhén, a szeméig is elért. Igazán tökéletes volt.

De a szemeim megakadtak egy piros seben az alkarján, fájt látni és mosolyom  helyét homlokráncolás vette át. Zavart, hogy tudtam milyen szörnyűséget tett magával Rose, de nem hibáztathattam. Borzasztó múltja volt ezt elmondhatom. Nem kérdeztem a részleteket, mert nem az én dolgom volt. És tiszteletben tartottam, ahogy ő is engem. Mindkettőnknek megvolt a saját történetünk, mindketten azt választottuk, hogy titokban tartjuk őket.

Gondolataim az előző estén jártak, amikor Rose megérintette a sebeimet. Egyszerű érintése is égést küldött végig a gerincemen. A karkötő és az érzelmeim miatt is. Nem hagyott rajtam égés nyomot, de nem érdekelt volna valószínűleg. Még soha senki nem viselkedett velem így.

Rose rajta kapott, hogy a csuklóját bámultam, így a takaró alá rejtette őket. Kíváncsi voltam, hogy miért hordta mindig a szakadt kabátját, de sosem kérdeztem meg. De arca elpirult és ahogy az ölébe nézett, tudtam, hogy nem volt elégedett a sebhelyekkel.

Felültem, nekidőltem a fejtáblának és lustán felé fordítottam a fejem. "Tigriskarmolások, igaz?" Suttogtam és kicsit rá mosolyogtam, amikor rám nézett.

Rose ajkai apró mosolyra húzódtak és egyszerűen vállat rántott. Szemöldökeit összeráncolt, ahogy ajkait összepréselte. "Biztos vagyok benne, hogy nem hülyeség során szerezted őket. Az enyémek hülyeségek." Motyogta, miközben ösztönösen végig simított rajtuk.

Homlokomat ráncoltam. "De tanultál belőlük, nem?"

Tétován bólintott.

"Akkor nem hülyeség., Rose. Össze voltál zavarodva és néha az összezavarodott emberek tesznek dolgokat meggondolatlanul. Azóta nem csináltad,ugye?"

"Nem..."

"Jó, akkor még mindig elmondhatom, hogy te vagy a legokosabb ember, akivel valaha találkoztam."

Rose ledöbbenve nézett rám, szemében megcsillant valami és a szívem megugrott. Visszamosolyogtam rá, arcom elpirult, ahogy imádattal nézett rám. Sosem éreztem még ilyet azelőtt, de el kell ismernem, a francba is ez jó érzés.

Felálltam az ágyból, a szekrényhez sétáltam és áthúztam a fejemen egy pólót. Rose is felkelt, a pólóm a combja közepéig ért és nem tehettem róla, de elmosolyodtam. Szerettem a ruháimban látni. Különleges érzés volt.

Elkezdett megágyazni, szóval odasétáltam, hogy segítsek neki. Nem tudom, miért vagyok ilyen megszédült állapotban, de úgy látszik Rose hatással van rám. Mindig mosolyt tud csalni az arcomra nem számít mit tesz. Többször nevettetett meg az utóbbi időben, mint életem huszonegy évében bárki.

Tényleg elképesztő.

Rose hálásan mosolygott rám, mielőtt azt mondta. "Azt hiszem ki kéne mennünk reggelizni a többiekhez.'

Állkapcsom megfeszült, ahogy megláttam lenge öltözetben. "Rendben, de először vegyél fel valamit."

Rose a szemeit forgatta, de mosolyát nem tudta elrejteni. A táskájához sétált, előhúzott egy rövidnadrágot és egy toppot. ajkai megvető mosolyra húzódtak. "Ez az utolsó ruhám." Motyogta, ahogy a rövid felsőre utalt. "Ezek az utolsó tiszta ruháim, plusz még, ami az erdőben szétszakadt." Nézett rám.

Ártatlanul vállat rántottam. "Tényleg ennyi az összes ruhád? Csak egy hétre?"

"Nos, a védelmemre szóljon, Harold. Arra számítottam, hogy egy motelbe megyek és ott lesz a szekrényben friss ruha." Vágott vissza.

Ajkaim önelégült vigyorra húzódtak. "Haroldnak hívtál?"

Rose arca elpirult. "Talán, igen, Harold. Ha te hívhatsz engem Rosalienak, akkor miért ne használhatnám én is a teljes neved?"

Vállat rántottam, ahogy karba fontam kezeimet a mellkasomon. "Általában utálom, ha az emberek így hívnak, de.... veled kivételt teszek."

Elvigyorodott, aztán kuncogott és leintett. Belépett a fürdőbe, hogy átvegye a ruhákat és én vártam rá. Meg kell győződnöm a ruhájáról mielőtt kisétál egy szobába tele hormonálisan túlfűtött fiúk közé. Gyakorlatilag felnőttek, de a srácok mind gyerekként viselkednek, mint a gimiben, amikor jön egy új lány.

Amint Rose visszasétált a szobába a szemeim kiguvadtak. A kezeim ökölbe szorultak az oldalamon, az állkapcsom megfeszült, ahogy a szemeim végigmérték tökéletes testét. Azonnal a fejemet ráztam.

"Nem. Nem hiszem. Valami mást kell felvenned, Rosalie, mert így nem mehetsz ki a nappaliba."

Rose jelentőségteljesen nézett rám, a szemit forgatta. "Harry, csak ez van. A ruháim fele tönkrement az erdőben és a maradék koszos. Amellett nem vagyok meztelen."

Szemeim topján landoltak, ami mellét takarta és fedetlenül hagyta lapos hasát, aztán a nadrágját néztem, de az a combja közepéig ért. Azzal nem volt bajom, csak a felsővel.

Fogaimat összeszorítva motyogtam. "Rendben van. Bemegyünk a városba venni neked ruhákat, ha az aktuális feladatot elvégeztük."

Rose kuncogott, karjait keresztbe fonta hasa előtt és az ajtóhoz sétált. Örültem, hogy Rose megbecsülte magát, de ez nem tartott vissza attól, hogy a lehető legközelebb sétáljak hozzá. A srácoknak tudniuk kell, hogy nem szabad préda. Hivatalosan nem vagyunk együtt, de  nem számít ki mit mond nekem.

Birtoklási vágy? Talán.

Érdekel? Nem.

Ahogy számítottam rá, a fiúk mind Rosera néztek, ahogy belépett a konyhába. Morogtam és  mögötte lépkedtem az asztalig. Rose tétován leült, míg én szigorú pillantást küldtem a fiúk felé. Késztetést éreztem, hogy kicsit kínozzam őket, csak hogy tudják, nem nézhetik. Mindannyian úgy tűntek, hogy felfogták az üzenetem, gyorsan  másfelé kapták a tekintetüket. Egy elégedett mosoly kúszott ajkaimra.

"Be kell mennünk a városba." Mondtam a lényegre térve.

Mindannyian ledöbbentek, míg Niall tágra nyílt szemekkel nézett rám. "Hülye vagy, Harry? Ez nem biztonságos."'

A szemeimet forgattam, kezeimen karba tettem a mellkasomon. "Rosenak szüksége van ruhákra és nekünk pedig kajára. Amellett, nem azt jelenti, hogy el fognak kapni. Talán mind kételkedtek. De nézzük szembe  a ténnyel., Harry Stylest nem fogják elkapni."

Mindenki egyetértett velem, csak Rose forgatta a szemeit. Lenyűgözött, hogy a srácok tudják, hogy meddig feszegethetik a határaimat, de Rose cseppet sem tűnt megfélemlítettnek. Imádtam benne a keménységét, de bassza meg.... olyan makacs.

"Ha mindenki megy az túl veszélyes." Mondta Max.

"Egyetértek. Csak néhányunknak kéne." Tette hozzá Louis bólintva. "Talán csak Harry, Rose és én, mi hárman."

"Én megyek." Mondta Jessie őszintén Rosera mosolyogva.

Kezeim ökölbe szorultak, ahogy viszonozta, kezdtem dühössé válni. Kurvára direkt idegesít azzal, hogy előttem flörtöl vele? Az év testvére!

Végül eldöntöttük, hogy Rose, én, Jessie, Ryan és Liam megyünk. Megragadta a napszemüvegem, azt gondoltam annyi szükséges. És nos, ha bárki felismer, akkor hamar elrendezem.

"Talán Marcus nyomára akadhatunk." Ajánlotta Ryan, ahol végigsimított kabátján.

Megnyaltam ajkaimat, mielőtt összepréseltem őket és vállat rántottam. "Remélhetőleg. Tegnap belefutottam, de a rohadék eltűnt, mielőtt megállíthattam volna. "

Ryan felnevetett. "Pontosnak tűnik. Örökölted az apád elkaphatatlanságát."

Szigorúan néztem rá, tudtára adva, hogy átlépte a határt azzal, hogy ahhoz a borzasztó emberhez hasonlított. Ryan leguggolva kért bocsánatot, mielőtt Rose vállba ütött. A gyors akciója miatt nem égette meg a vállam, felé fordultam elnyílt ajkakkal. Ujját arcomhoz emelte és azt mondta. "Ne legyél ennyire ijesztő. Mondta, hogy sajnálja."

Fújtattam, a szemeimet forgattam, de tudta, hogy elérte a célját. "Bocs." Motyogtam az orrom alatt Ryan felé Rose miatt.

Ryan elvigyorodott, ahogy elkezdtük kimenni az ajtón. Rose ment ki először és Ryan hozzám hajolt, azt mondva: "Haver, kenyérre kent." Ellenálltam a késztetésnek, hogy arcon üssem, ahogy hidegen válaszoltam. "Bazd meg, Ryan és szállj be abba az átkozott autóba."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: