Gondolatok pörögtek a fejemben, hogy Jessie és Harry miről beszélhettek és a fájó reakcióról, amit Harry tett. Elsétált, becsapta az ajtót maga mögött miután egy nyíllal lábon lőttek valószínűleg az apja emberei. Tudom, hogy a seb nem az ő hibája, de nem tudott volna egy kicsit megnyílni, ahelyett, hogy seggfejként viselkedett volna?

Mi az ördögről beszélek; Harryről van szó.

Az érzések nélküli fiúról.

A gyomrom mélyén éreztem a  csalódottságot, amiért elment. Olyan sokáig volt velem, még ha viccet is csinált belőlem vagy idegesítően viselkedett. Nem tudom tagadni a kis vonzalmam iránta, de ezt sosem vallanám be neki.

Harry nem képes szeretni senkit.

És még én sem vagyok szerelmes, tudom, hogy Harrynek sosem ilyenben része, mert egész életében durva volt. Nem tuja, hogy kell érezni vagy hogy kell bókolni valakinek. Csak hideg szívű és örökre ilyen marad.

Az ajtó kinyílt elterelve a figyelmem a negatív gondolataimról, amik Harry körül forogtak. Istenem,  annyi gond van vele. Mintha egy gyönyörű személy lenne az agresszió álarca mögé bújva.

Felemeltem a  fejem, hogy végig nézzek Harryn, de aztán jobban megnéztem és észrevettem a barna szemeit. Ajkaim összepréseltem, még mindig azt kívántam bár Harry jött volna vissza, de Jessie őszintén rám mosolygott. Annyi kérdésem volt és imádkoztam, hogy Harry ellentéte legyen és válaszokat adjon ahelyett, hogy  megfejthetetlenül válaszol.

"Hey." Mondta gyengéden, ahogy leült az ágy szélére. "Hogy érzed magad?"

Vállat rántottam. "Kimerülten, agyilag fáradtnak, szomorúnak--'

Jessie kuncogott és kezét felemelve hallgattatott el. "Értem, szerelmem."

A szívem kicsit megugrott a szerelmem szó hallatára Jessie ajkairól, de nem hangzott olyan édesen, mintha Harry mondta volna. És, amíg Harry azért használta, hogy viccet csináljon belőlem, most megrészegítően hangzottak az ajkak közül.

"Sajnálom. Nem akartam rád zúdítani." Motyogtam, ahogy az ujjaimmal játszottam.

Jessie mosolygott. "Nem gond, Rose. Azért jöttem ide, mert azon gondolkodtam, hogy..... nem is tudom... akarsz egy kicsit velem lógni?"

Felhúztam az egyik szemöldököm, a szemeim a bekötözött lábamra tévedtek, mielőtt Jessiere néztem újra.

Megnyalta ajkait, "Igen, ez egy probléma. De kivihetlek és beszélgethetünk a füvön?" Apró vigyorra húzta ajkait. "Meg akarom ismerni a lányt, akit az öcsém boldogan kevert bele ebbe az egészbe."

A szarkazmus nyilvánvaló volt és meg akartam kérdezni, mi az az egész, de elvetettem. Megkérdeztem azt, ami mér órák óta a fejemben járt. "Jessie, hogy lehet, hogy te meg tudsz érinteni és Harry pedig nem, ha rajtam van a karkötő?"

Jessie összepréselte ajkait és a nyakláncot tanulmányoztam, mielőtt a szemembe nézett. "Harry vére ördögi, Rose. A karkötőd ettől véd. Tudod nagymértékben az apánk vérét örökölte, míg én inkább anyáét."

A szemeim kikerekedtek a felismeréstől. "Úgy érted az anyukátok Fehér boszorkány volt, az apátok pedig Fekete?"

Jessie bólintott és kinézett az ablakon, arcába harapott belülről. "Igen, de ne erről beszéljünk. Ez egy olyan történet, amihez most nincs hangulatom."

Horkantottam egyet. "Igen, nem csak külsőleg hasonlítotok Harryvel."

Jessie ferdén rám mosolygott. "Mit mondhatnék? A testvérek  hasonlítanak." Felállt és egyik kezét térdek alá csúsztatta. "Gyerünk, szép idő van kint. Szívhatsz egy kis friss levegőt."

Mosolyogtam rá köszönetképpen, ahogy felemelt menyasszony stílusban, egy kis rezzenést kiváltva, amikor a lábam túlságosan behajlítódott. De gyorsan bocsánatot kért, mielőtt óvatosan levitt a hátsó ajtóhoz. Rájöttem, hogy üres a ház és a szemöldökömet ráncoltam. Hol van mindenki? Hol van Harry? Így megkérdeztem Jessiet.

"Még mindig vadásznak, de Harry...." Sóhajtott és fejét rázta, óvatosan letett a fűre egy fa alá. "Az a fiút elnyelte a dühe, mert nem tudja mit csinál."

Homlokomat ráncoltam. "Hogy érted? Hova ment?"

Jessie leült mellém, kezeire támaszkodott, ahogy beszélni kezdett. "Azt mondta szüksége van egy sétára. Valószínűleg felidegesítette magát." Kuncogott.

Összepréseltem ajkaimat, végig néztem Jessien, ahogy beszéltem. "Van valami oka az agressziójának......igaz?"

"Határozottan. De ezt nem az én dolgom elmondani neked, Rose." Mosolygott ferdén.

Bólintottam, kis tiszteletet éreztem szavaiból testvére iránt. Szép dolog, hogy nem mondd el titkos dolgokat, amiket mások el akarnak rejteni. Furcsa mód bizalmat éreztem Jessie iránt, de Harry szavai elárasztották az elmémet a bizalommal kapcsolatosan. És megint Harry, nem képes bízni vagy érezni, ha pofon vágnám se.

Csend telepedett ránk, de az a kellemes csend, amikor a szél fújja bőrünket, a tölgyfa levelei megvédtek minket a nap erős sugaraitól. Jó érzés volt kint lenni egy szép napon, még ha órákkal ezelőtt borzasztóan is éreztem magam. Furcsa, hogy milyen gyorsan tud változni a hangulat.

"Rose, kérdezhetek valamit?"

Jessire néztem, a szél enyhén fújta fürtjeit arcába. Rájöttem mennyire is helyes a barna szemivel és mosolygó ajakival, de még az ugyanolyan kinézet ellenére is Harry legyőzte. Talán a zöld szemek nyűgöztek le annyira, de Harry volt a tökéletes.

"Persze." Mondta váll rándítva..

Jessie rám nézett, ajkai óvatosan mozogtak, ahogy szemöldökét felhúzta. "Mit csináltál az erdőben egyedül?"

Ajkaimat ráncoltam, ahogy homlokomat ráncoltam és elfordítottam róla a tekintetem, egyenesen előre nézte. "Azt hiszem, te nem tudsz a szememben olvasni,huh?" Próbáltam viccelődni, de Jessie a fejét rázta. Sóhajtottam és hajamba túrtam. "Sajnálom, de nem igazán vagyok abban a hangulatban, hogy erről beszéljek."

Jessie elvigyorodott. "Ellenem használjuk a szavaim,huh?"

"Természetesen." Kötekedtem mosolyogva.

Jessie kuncogott, a fejét rázta szórakozottan, mielőtt ropogás hallatszott a fáról. Homlokát ráncolta, felült és támadásra kész volt, ha valami veszélyes jönne le. A szívem megugrott a mellkasomban, féltem, hogy a  másik lábam is megsebesül és nem akartam amputáltatni őket.

Még kettő ropogás és....

Egy ideges Harry ugrott le.

"Miért van kint Rose a házból?" Csattant, ahogy közeledett, szúrósan nézett testvérére.

Jessie a szemét forgatta, megnyugodva dőlt vissza a kezeire. "Szüksége van friss levegőre, Harry. Nem maradhat bezárva."

"Pihenésre van szüksége, Jessie. A lába rosszabbodhat és-"

"És téged érdekel?" Meglepődtem a beszélgetésükön.

Harry fújtatott, mellkasa előtt keresztbe fűzte karjait. "Ezek nem az én szavaim voltak, Rosalie. Ha azt akarod, hogy a lábad elveszítsd egy fertőzés miatt, tőlem. Nem akarom, hogy az én vállamon sírd ki magad , mint egy gyerek."

Morogtam. "Hihetetlen vagy, Harry."

"Köszönöm." Csattant szarkasztikusan.

"Vegyünk egy mély levegőt, jó?" Emelte fel kezeit Jessiet, kettőnk között váltogatta tekintetét. "Úgy veszekedtek, mint az öt évesek."

"Nem." Mondtuk egyszerre Harryvel. Tekintetünk találkozott, de félre néztem. Még mindig mérges voltam rá a korábbi viselkedéséért.

Jessie csak nevetett, a fejét rázta. Felnézett az égre, de éreztem, hogy Harry szeme lyukat éget az arcomba. Nem érdekelt, nem néztem rá. Szerencsére, Jessie újra beszélni kezdett ezzel megtörve a csendet. "Kezd sötétedni. Valószínűleg be kéne mennünk, Rose."

Jessie felállt, de Harry felemelte a kezét. "Várj, csak.... hadd legyek pár másodpercet Roseal, Jessie"

Mintha engedélyt kért volna, Jessie rám nézett és én vállat rántottam. Sóhajtva bólintott, mielőtt kettesben hagyott minket. Harry hezitált, mielőtt leült mellém a fűbe, térdére könyökölt és ajkát megnyalta, aztán összepréselte őket. Hosszú ideig csend volt.

"Sajnálom." Mondta végül Harry, kerülte a szemkontaktust.

"Mit? Hogy seggfej voltál végig, korábban vagy elviharzotttál, mint egy rohadék?"

Enyhén felkuncogott. "Mind a háromért. Nem szándékos, esküszöm."

"De fáj." Emlékeztettem.

Harry sóhajtott és hajába túrt. "Igen, felfogtam. Sajnálom, Rose, jó? Nézd, sosem kérek bocsánatot senkitől, szóval próbálom a legjobb formámat hozni. Nem akarok egy arrogáns rohadék lenni mindig. Csak ilyen vagyok."

"Felfogtam, Harry. De a legkisebb dolgokon akadsz ki. Annyit mondtam, hogy bízok benned és te nagy balhét csináltál. Miért?" 

Harry megfeszült a bizalom szóra és a fejét rázta. "Hagy abba, Rose. Nem bízhatsz egy idegenben."

"Komolyan?" Morogtam, ahogy felé fordultam. "Már majdnem egy hete ismerlek, és te idegennek hívod magad?"

"Tudsz rólam bármit?"

"Nos, nem, de--"

"Akkor idegen vagyok."

Fújtattam  egyet, kezeimet keresztbe fontam mellkasomon. "Mondasz valamit magadról?" Kérdeztem halk hangon, tudva, hogy kockázatos, de kimondtam.

"Egy seggfej vagyok." Mondta önelégült mosollyal.

"Ezt már tudom." Motyogtam a szemeimet forgatva.

Harry nevetett, aztán összepréselte ajkait. "Rendben, Rose. Egy dolgot kérdezhetsz, szóval dönts bölcsen."

Arcomat felfújva gondoltam végig az összes kérdésem. Eddig bármelyiket feltettem vagy szarkasztikus válaszokat adott, vagy teljesen figyelmen kívül hagyta őket. Most itt a nagy lehetőség, de ötletem sincs, mit kérdezzek. Megszámlálhatatlan kérdésem lenne ehhez a fiúhoz.

Mielőtt megállíthattam volna magam a szavak kibuktak a számon. "Miért vagy olyan kegyetlen a Fehér boszorkányokkal?"

Megmerevedett mellettem. "Tegyél fel egy másikat." Morogta összeszorított fogai között, tisztán látszott, hogy felzaklatta. 

De makacs voltam és nem engedtem. "Nem, Harry. Megígérted, hogy válaszolsz egy kérdésemre és ez lenne az.'

Harry alsó ajkába harapott és elnézett rólam. Azt hittem, hogy egyszerűen figyelmen kívül fog hagyni, mint mindig, de aztán a szemeim tágra nyíltak, amikor elkezdte felgyűrni a felsőjét. Az arcom elpirult, ahogy félre néztem, de a szemem sarkából figyeltem, ahogy áthúzta fején az anyagot. Szemeim végig futottak felsőtestén, felfedezve a pillangó tetkóját és a két madarat a mellkasán. A bal keze majdnem tele volt tetkóval, kivéve az alkarja, az üres volt. Ennek a fiúnak tetkó függősége volt. 

"M-miért vetted le a pólód?" Motyogtam idiótán.

Harry egy ferde mosolyt küldött felém. "Nem úgy néz ki, mintha bánnád, mert gyakorlatilag végig mértél."

Arcom még jobban lángolt, ahogy szemeim kiguvadtak, gyorsan elszakadtam felsőtestétől. De Harry csak kuncogott halkan, letépett még egy fűszálat, amíg a háta került velem szembe. A szívem megszakadt a látványra.

Sebhelyek - rengeteg.

Ajkaim elnyíltak, ahogy észrevettem, hogy korbácstól származtak. De voltak köztük karom nyomok, szúrt sebek-, de a nagy részük korbácsolásból származott.

Nem gondolkoztam, mielőtt kezemet kinyújtottam, ujjaim alig simítottak végig a sebhelyeken. Harry élesen vette a levegőt, ahogy bántottam, de mielőtt visszahúzhattam volna, a vállai ellazultak. A lehető legóvatosabban értem hozzá, biztos voltam abban, hogy nem érek hozzá teljesen és nem égetem meg. Isten tudja, miért nem engedi levenni a hülye karkötőt.

Végül Harry hátranézett rám a válla felett, egy bűnbánó sóhaj hagyta el ajkait. "Értéktelenek, tudom."

Szemöldökömet ráncoltam. "Nem gondolnám."

Harry megfordult, a kezemet visszahúztam az ölembe. Visszavette a felsőjét, mintha magabiztossági problémái lettek volna. "Ne hazudj nekem, Rosalie. Tudom, hogy csúnyák, oké?"

"Harry, nézz rám."

Hezitálva, de megtette, szomorúnak tűntek mindig csillogó smaragd szemei. Annyi érzelem volt mögöttük, nehéz volt észnél lennem. Sajnálni valóan nézett és meg akartam vigasztalni, de az óvatossága és a karkötőm útban voltak.

Gyengéden rá mosolyogtam. "Azt gondolom gyönyörűek." Szemei enyhén szélesre nyíltak, de próbálta elrejteni összeszorított állkapcsával. De folytattam. "A részeid akárcsak..... akárcsak az enyémek az enyéim."

Harry felém kapta a fejét, szemöldökeit összeráncolta, ahogy lenézett a csuklómra, amikor felhúztam a felsőm. Szemit összeszűkítette és a fejét rázta. "Nem kéne ilyen dolgokat tenned magaddal, Rose."

"Most már tudom, de nem mindig gondoltam így." Mondtam neki sóhajtva, újra a fának dőltem. "De a sebeid tesznek azzá, aki vagy, Harry. Nem gondolom, hogy csúnyák és azt hiszem úgy is tekinthetsz rájuk, mint..... tigriskarmolások."

Harry felhúzta egyik szemöldökét, egy mosoly játszott ajkain.

Arcom elpirult, ahogy ügyetlenül mosolyogtam. "Igen, tigriskarmolások. Amik megmutatják mennyire bátor és erős vagy, és milyen szörnyű dolgokon mentél keresztül."

Harry sokáig nézett rám, mosolya szélesedett és én felhúztam egyik szemöldököm. Kuncogott, a fejét rázta, hitetlennek tűnt. "Néha, azon tűnődöm..." Vett egy mély levegőt, mintha félt volna folytatni. De, amikor megtette, esküszöm a szívem elolvadt a mellkasomban. "Néha azon tűnődöm, hogy milyen nagy áldás, hogy megkaptalak az életembe, Rosalie. Tényleg lenyűgöző vagy."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: