John átlépte az irritálás határát. Teljesen kiakasztott. Nem tudom, mi ösztönzi arra, hogy előttem flörtöljön Roseal, de minden bűntudat nélkül teszi. Mindannyian a tűz körül ültünk, Rose velem szemben ült egy farönkön és John túl közel ült hozzá. Vártam, hogy bukik el és sül fel teljesen, de nem történt meg. Habár Rose meggyötörtnek tűnt a jelenléte miatt.

Niall és Zayn a másik oldalamon beszélgettek, de nem kötött le a téma megfigyelése. Nem tudtam levenni a szemem Roseról és Johnról. Az ellenszenves jelenet vonzotta a szemem, mint egy láthatatlan erő. Nem tudtam máshová nézni, nem számított mennyire akartam.

Egy könyök lökött meg, szemem sarkából végig néztem Zaynen. A szemöldökét húzogatta és Rosék felé biccentett és tisztán észrevette, a nyugtalanságomat  a helyzetből adódóan. De én csak a szememet forgattam és diszkréten felmutattam a középső ujjam. Nem voltam a szívatható kedvemben. Túlságosan felidegesített a szar helyzet.

Ryan felállt egy ásítás kíséretében, karjait kinyújtóztatta. "Nos, azt hiszem ágyba dobom magam, mert holnap hosszú napunk lesz,"

"Azt hiszem ez egy jó ötlet mindenkinek." Morogtam összeszorított fogakkal, John ravasz tekintete találkozott az enyémmel.

Mosolygott.

A rohadék pontosan tudta, hogy mit csinál. 

Liam is hasonló hangulatban volt, mint én, szóval (Isten áldja) felállt és John felé biccentett. "Hey, haver. Tudnál nekem adni robbanó bájitalokat? Jól jönnének holnap."

John vállat rántott, de Rosera kacsintott, ahogy felállt. A körmeim már a tenyerembe fúródtak, amiért szorosan ökölben voltak kezeim, és a fogaim kitörés közeli állapotban voltak, olyan szorosan szorítottam össze az állkapcsom. De imáim hamar meghallgattattak, mindenki bement és egyedül maradtam Roseal.

Egyikünk sem beszélt egy ideig, de azután észrevettem, hogy kezdd egyre sötétebb lenni az éjszaka. Rosera néztem. "Be akarsz menni, mielőtt sötétebb lesz?"

Rose zavartnak tűnt a gyengéd és aggódó hangom miatt, ahogy szemöldökét ráncolta. "Um...elég jó érzés itt kint a szélben és.... nos, magadtól mondtad...." Tartott szünetet Rose egy kis mosoly kúszott rózsaszín ajkaira. Találkozott tekintetünk, mielőtt vállat rántott és arca elpirult. "A tiéd vagyok, igaz?"

Enyhén kidülledt szemekkel vettem tudomásul megállapítását, a bőrömet hűtötték szavai, a szívem egy kicsit megugrott, ahogy újra végig gondoltam szavait, nem tudtam elhinni vagy kiverni őket a fejemből, akart maga körül engem.

Ezelőtt soha senki sem akart. 

De nem engedhetem, hogy Rose megtudja, hogy ezek az egyszerű szavak mennyit jelentenek nekem. Nem mutathatok semmi gyengeséget vagy sebezhetőséget, hogy fel tudja ellenem használni. Megtanultam elfojtani és kidobni az ablakon az érzéseimet. Nem bízhatok benne; senkiben sem bízhatok. Még akkor sem, ha akarok. A világ túl kiszámíthatatlan, ahhoz, hogy valakiben teljesen megbízz anélkül, hogy biztos lennél a hűségükben. Túl veszélyes, hogy valakit túl közel engedj magadhoz és én kemény tapasztalatokból tanultam meg.

Szóval utáltam kemény lenni vele, a kijelentése miatt, hamisan morogtam egyet és a szemeimet forgattam. "Nem gondolod, hogy így gondoltam, vagy igen? Csak próbáltam elérni, hogy zárva tartasd a szád a fóbiád miatt."

Rose ajkai elnyíltak és tudtam, hogy érzékeny pontra tapintottam. Összepréselte az ajkait, megköszörülte a torkát és felállt. "Rendben van, nos... jó éjt." Motyogta, mielőtt hangja megtört, azután a faház hátsó bejáratához sétált.

"A kurva élet." Motyogtam, ahogy az arcomat dörzsöltem, mindkét kezemmel hajamba túrtam és nagyot sóhajtottam.

Nem akartam fasz lenni vele, de nem tehetek róla. Független vagyok és a magam útját járom. Sosem voltak emberek mellettem, nem még olyan lány, akihez érzelmek fűztek. Pokolba, nehezen tudom milyen ilyen szarságot érezni. Két évig börtönben voltam, szóval nincs sok tapasztalatom. Ilyen nem történt velem a múltban, de a múlt az múlt valami oknál fogva és tovább akarok lépni rajta.

De egy részem nem engedte, hogy Rose elsétáljon.

"Rose, várj." Felálltam és utána futottam küzdve a szükséggel, hogy megfogjam a csuklóját, ahogy az ajtóhoz lépett. Felém fordult és szemei könnyesek voltak.

 Kurvára szép munka, Styles. Megsirattál egy lányt.

"Rose...." Sóhajtottam, egyik kezemmel hajamba túrtam. "Sajnálom, jó?"

Rose a fejét rázta. "Nem számít, Harry. Felfogtam, jó? Csak hagyjuk."

"Mit fogtál fel?"

"Hogy nem akarsz itt engem. Hogy csak egy értéktelen vándor vagyok, akit sajnálsz. Felfogtam, hogy nem vagyunk barátok vagy bármi közelebbi, szóval most még zaklatottnak sem kéne lennem. Megszoktam, hogy seggfejként viselkedsz velem és még csak két napja ismerlek." Csattant rám.

A fejemet ráztam, a homlokomat dörzsöltem. "Rose, nem szándékosan viselkedtem veled úgy, mint egy fasz."

"Pedig úgy viselkedtél!" Kiabált és letörölte a könnyeit, amik kifolytak a szeméből. "Elegem van, hogy senki sem ért meg, Harry. Ha azt akarod, hogy elmenjek, elmegyek."

Élesen szívtam be a levegőt, ajkaimat összepréseltem. Nem akartam, hogy Rose elmenjen, de nem tudtam magam rávenni, hogy hangosan is kimondjam. Nem tudtam elismerni neki, hogy igazán imádni valónak tartottam az ugratásait. Nem tudtam neki elmondani, hogy a két nap alatt többet mosolyogtam miatta, mint valaha is. Semmit sem tudtam elmondani neki, szóval csak álltam, mint egy idióta.

Rose beharapta alsó ajkát és még egyszer bólintott, ahogy egy könny folyt végig arcán. "Rendben van.... holnap reggel elmegyek."

"Hova?" Próbáltam kihívó lenni, de hangom alig hallatszott. 

"Kurvára nem tudom, Harry. Talán találok egy kényelmes dobozt az autópályán és ott alszok. De tudom, hogy bárhol jobb, mint itt veled." Mondta és megfordulva bement a házba.

Az orrom alatt szitkozódva követtem őt be a házba, mint egy kiskutya. Befordult az előtér sarkán, oda ahol Max mondta, hogy aludhatunk. Természetesen egy szobán osztoztunk, de attól még nem tudom megérinteni. Nem akarok megégni harmadszorra ma, vagy valami.

Már mindenki más aludt, a ház csendes volt. Rose letörölte a könnyeit, mielőtt az egyik oldalára feküdt a takarót felhajtotta, alá helyezkedett és az álláig húzta. Még egyet sóhajtottam, a hajamba túrtam egyik kezemmel, mielőtt csendesen leültem az ágy szélére, amivel ő nem foglalkozott. Nem tudtam hogyan nyugtathatnám meg. Nem vagyok egy vigasztaló személy; ölök, hogy túléljek. Sosem kellett egy lánnyal törődnöm, egyszerűen csak rohadt furcsa volt nekem.

Az egyetlen szó, ami elhagyta a torkomat bátortalan és szánalmas volt. "Sajnálom."

Rose horkantott és szipogott egyet, azután nem foglalkozott velem, továbbra is háttal feküdt nekem. Tudtam, hogy nem alszik, de semmi jelét nem adta annak, hogy ébren lett volna. Csak ott feküdt, csendben és sírt.

Őszintén szarul éreztem magam miatta.

"Rose, kérlek ne legyél mérges rám. Nem szoktam meg, hogy emberek vannak körülöttem, jó? Nem akartam rád csattanni." Végül motyogtam az orrom alatt, még szánalmasabban éreztem magam, hogy könyörögtem a bocsánatáért.

Harry Styles vagyok, az Isten szerelmére, én nem könyörgök.

De valami miatt Rosenak igen.

"Még mindig el akarsz menni?" Kérdeztem csendesen, még mindig az ágy szélén ülve, miközben végignéztem mozdulatlan testén.

Végül Rose sóhajtott egyet, de még mindig nem fordult felém. "Nem tudom."

Nyeltem egyet, mielőtt bátorságot gyűjtöttem. "Nem kéne."

Rose rám nézett a válla felett, de nem mondott semmit, mielőtt visszafordult, halk légzése enyhe szuszogásba fulladt.

Habár Rose aludt az én szemeimre nem jött álom. Helyette ébren ültem egész éjszaka, csak a plafont bámultam és próbáltam eligazodni a gondolataim között.

Marcus is a gondolataim része volt, de Rose még inkább.

***

"A szúnyogok hasztalanok a népesség számára." Morgolódott Rose mögöttem, ahogy céltalanul mozgatta kezeit a levegőben.

Eltoltam egy ágat az utamból, "Valójában a szúnyogok fontos részét képezik a vadélet biomasszájának, Rosalie. Jóval korábban benépesítették a Földet, mint az ember gondolná. Körülbelül kétszáz millió éve, pontosan. Szóval ezek nélkül a bosszantó szemetek nélkül, a legtöbb vadállat nem élne itt most."

"Nem kértem tudományos felvilágosítást, Styles." Kuncogott mögöttem, aminek hatására mosoly húzódott ajkaimra. Hihetetlen nevetése volt.

De a fejemet rázva próbáltam kiverni a fejemből, minden imádni való és puha gondolatot. Koncentrálnom kellett, amikor az erdőben voltunk és Rose fecsegése a rovarokról valahogy segített. Amikor felkelt reggel, meggyőztem, hogy maradjon csokis palacsinták segítségével. Nem tudom, mi az ördögért akarom, hogy itt legyen, de azt tudom, hogy nem akarom, hogy elmenjen.

"Ezért dupla adag palacsintával tartozol nekem." Mondta Rose, miközben utolért és mellettem sétált, ahelyett, hogy mögöttem lett volna.

"Rendben van, áll az alku. De abba kell hagynod a panaszkodást, ha ételt akarsz." Kötekedtem.

Rose a szemeit forgatta. "A panaszkodás a szokásom, Styles. Nélküle, nem is lennék nő."

Nevettem és a fejemet ráztam. "Jobb hobbit kéne találnotok nektek nőknek."

"Oh, mint például rólatok, férfiakról gondoskodni? Ne aggódj, ezzel leplezzük."

Felhúztam az egyik szemöldököm. "Erről van szó, Rose? Tudnod kell, hogy nekem jó egyedül. Nincs szükségem egy nőre, aki vigyáz rám."

"Igazán? Bele fogsz lépni egy pókhálóba." Vigyorgott Rose.

A szemeimet forgattam, jól szórakozva azon, hogy csak  viccel, de azután megéreztem a hálót az arcomon. Horkantottam az undortól, majd leszedtem az arcomról és a nevető Roseal találtam magam szembe. Szigorú pillantást küldtem felé. 

"Ez kurvára nem vicces, Rose."

"Igazad van; ez nevetséges." Nevetett erősebben a saját viccén, előre hajolt és a térdeire támaszkodott.

Összepréseltem az ajkaimra és a szemeimet forgattam, mielőtt újra végig töröltem az arcom. Abban a pillanatban meghallottam egy gyenge sikítást a távolban. A fejemet felkaptam, a szemöldökeim összeráncoltam, ahogy erősebben hallottam egy másik sikítást.

Egy női sikolyt. 

De az egyetlen nő a csapatban Rose volt, és ő tökéletesen mellettem állt. Valójában nevetett.

"Hagyd abba a nevetést." Csattantam rá, füleimet hegyeztem a távoli zajra. 

"Ugyan, Harry. El kell ismerned, hogy ez...."

"Shh!" Emeltem fel a kezem, hogy csendre intsem. Rose figyelni kezdett és szemöldökeit összehúzta szemöldökeit és engem nézett.

Az éles sikoly ismét megütötte a fülemet.

"Mi volt az?" Suttogta Rose közelebb lépve hozzám.

Ajkaimat összepréseltem, próbáltam rájönni ki sikíthatott a közelben. Mint korábban mondtam, Rose az egyetlen női tagunk és ő velem van. Ki lehetett ez a lány és miért sikíthatott?

Újabb sikítás hallatszott, de a hang elhalkult. Akárki is volt az, kifáradt és gyors volt.

Rose engem bámult a félelemtől tágra nyílt szemekkel, és én küzdöttem az ellen, hogy megfogjam a kezét. Helyette rá néztem és tárgyilagosan azt mondtam. "Mennünk kell."

"Ki volt az?" Kérdezte gyengén, ahogy futni kezdett velem.

Az egyetlen válasz, amit adhattam neki az volt, hogy. "Ki kell derítenünk."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: