Szemeim nehezen nyíltak ki ugyanarra a tájra, ahol elaludtam én is; fák és kosz. A kis folyamon leszámítva szerencsénk volt, semmi nem volt vonzó számomra. Fák balra, fák jobbra és kosz a lábad alatt. Arra számítottam, hogy Harry mellettem lesz, még mindig alszik, de helyette üresség volt ott, ahol korábban a teste. Azonnal bepánikoltam.

"Harry?" Szólítottam, lenyelve a gombócot a torkomban. Újra kiabáltam neki, imádkoztam újra és újra, hogy az nem lehet, hogy ott hagyott. Megtette volna? Előző éjszaka fele annyira gonoszan viselkedett, kedves volt és segített legyőzni a félelmem. 

De a felismerés rám tört és rájöttem, hogy ő Harry Styles. Akarom mondani: az a hihetetlen nagy rohadék aki megpróbált megfojtani.

Kezeim remegni kezdtek, ahogy harmadszorra is a nevét mondtam, a szívem majd kiugrott a mellkasomból, amikor elém ugrott egy fáról. Felnéztem a fára, amiről leugrott, észrevetten, hogy hatalmas fa volt. Próbáltam elfelejteni a ledöbbenést és a félelemre koncentrálni, mérgesen meredtem rá.

"Nyugodj le a pokolba is, Rosalie." Dörzsölte a homlokát Harry. "Csak meggyőződtem róla, hogy senki sem követ minket." 

"Miért nem keltettél fel ahelyett, hogy itt hagytál?" Mondtam vádlón.

Harry a szemeit forgatta, kezeit keresztbe fonta mellkasa előtt. "Úgy tűnt jól alszol, szóval egyedül hagytalak." Felhúztam az egyik szemöldököm rá, meglepődve nagylelkűségén. De azután rám nézett és megszólalt. "Mi? Azt akarod, hogy a füledbe kiabáljak? Erre nincs időnk, Rosalie." Vigyorgott.

"Kösz." Morogtam az orrom alatt. "Hogy nem keltettél fel."

Harry ismét a szemét forgatta. "Ez nem jelent semmi nyálas szarságot, Rose. Hagytalak aludni és ennyi. Most pedig mennünk kell, mielőtt a közelünkbe érnek.

"Tudod, nem ölne meg, ha egy kicsit kedves lennél néha." Mondtam, ahogy mögötte sétáltam, felvéve a hátizsákom és a cipőm.

"Ez enyhe kifejezés, Rosalie. Ha kedves lennék és elfogadnám a hálálkodások, a Fekete boszorkányok törvényeinek ellenszegülnék. Egyes szabály, nem fogadunk el dicséretet vagy köszönömöket az emberektől."

Idegességemben morogtam, egyik kezemmel a hajamba túrtam és rájöttem, hogy az előző éjjeli Harry eltűnt. Talán csak fáradt volt és elmondta a fejében járt, de kedveltem az előző esti Harryt. Azt aki elterelte a figyelmem és megnyugtatott és megosztotta velem, hogy mit gondol a jövőről. Nagyon kedveltem azt a Harryt.

"Mindig átállhatsz a jó boszorkányokhoz." Emlékeztettem.

Horkantott egyet és egy faágat elsöpört az útjából. "Milyen klisé lenne. Valószínűleg fejbe lőném magam, ha ez valaha megtörténne."

Nem tettem több erőfeszítést, azért, hogy beszélgetést kezdeményezzek. Hasztalan volt ehhez a Harryhez beszélnem, aki elzárt a külvilágtól. Ha egyszer megpróbálna valóságos lenni, akkor rájönne, hogy nem is olyan rossz. Nem mondom, hogy én vagyok a legkedvesebb személy, de tudok udvariasan viselkedni másokkal. Még akkor is, ha nem szeretem őket. Ezt hívják illemnek, de ez olyan dolog, ami Harrynek nem világos.

Körülbelül egy órányi séta után a fák között, a végtelen erdőben a lábaim kezdték nem bírni. Fújtattam, leültem egy nagy kőre és a cipőmet levéve ragadtam meg a fájó lábam. Harry észrevette, hogy nem követem, morgott és felém fordulva mérgesen nézett rám. Csak figyelmen kívül hagytam, hogy úgy nézett rám, akár a halál.

"Mennyi idő még?"

"Ha megállsz, mint egy siránkozó kisgyerek, sosem jutunk el oda." Csattant rám.

"Komolyan kérdeztem, Harry. A lábaim nem bírják." Veszekedtem vele és nem érdekelt, ha frusztrálom. Valamilyen oknál fogva, tudtam, hogy nem bántana. Megint,

Harry felfújta az arcát és hajába túrt egyik kezével. "Ez személyes problémának hangzik."

"Nem mondod, Sherlock." Motyogtam. "Levehetem a karkötőt és kedvesen vihetsz a hátadon" Mosolyogtam, és a szempilláimat rebegtettem, mint azok a kis ribancok, akik mindig megkapják, amit akarnak. 

Harry beharapta alsó ajkát, ahogy elgondolkozott. Azután fejét rázva azt mondta. "Nem, túl veszélyes. Tartsd magadon a karkötőd"

Felhúztam az egyik szemöldököm. "Harry Stylest érdekli Rose Parker biztonsága?" Kérdeztem hitetlenül.

Harry a szemeit forgatta, de látszólag mosolya ellen küzdött. "Csak mondtam, Rosalie. Ebben az erdőben mindenfelé emberek vannak, és ha találkoznánk eggyel is, nem vagyok olyan hangulatomba, hogy foglalkozzak egy halállal vagy egy sérült testtel."

"Szóval alapvetően... azt akarod mondani, hogy érdekellek?" Kötekedtem és ajkaim önelégült vigyorra húzódtak, amikor arca elvörösödött.

"Hagyd abba a hülyéskedést, Rose. Csak az időd vesztegeted. " Morogta.

"Nem tagadhatod le!" Nevettem és egyik ujjammal rá mutattam.

Harry rám nézett, alsó ajkába harapott, hogy ne tudjon elmosolyodni. Arca még mindig rózsaszín volt, de ettől csak még jobban nevettem,

Harry Styles elpirult.

Végül egy morgás hagyta el ajkait és leintett. "Rendben. Maradj itt és majd meglátod érdekel-e." 

"Aw, ugyan Harry. Csak szívatlak," Kuncogtam, ahogy visszavettem a cipőimet és követni kezdtem megint.

"Nos, nem találom szórakoztatónak."

"Én igen." Vigyorogtam, miközben ő megint rám nézett, de ő csak a fejét rázta.

"Van benned valami, Rose." Mondta, ahogy átvágott  a fák között.

Vállat rántottam. "Remélem jó dolog,"

Harry ajkai kis mosolyra húzódtak, ahogy végig nézett rajtam. De nem válaszolt konkrétan. Helyette csak viccesen hozzá tette. "Vedd, ahogy akarod, Rosalie."

***

"Ide jöttünk?" Kérdeztem, ahogy egy gerendaházra néztem fel, az egész helyet benőtték a növények és úgy nézett ki, mintha összeomolhatna bármelyik pillanatban. Nem tudtam elítélni. Nem volt jobb, mint az otthonom.

"Azzal kell dolgoznod, amid van." Mondta Harry és vállat rántott. Felém fordult, szemei komolyak voltak. "Amikor belépünk, Rose, lesznek bent mások is. Ha bármelyik srác rád mozdul vagy akármi, szólj nekem és lerendezem. Oké?"

Nem tudtam mit tenni az ajkaimra húzódó mosoly ellen. "Féltékeny lennél, Harry?"

Harry fejét hátra döntötte és morgott. "Bassza meg. Kérlek ne kezd megint." Mérgesen nézett rám. Kuncogtam, de azután ujját felemelte, hogy elcsitítson. "Komolyan mondtam Rose. A srácok nem olyan visszafogottak, mint én, világos?"

"Visszafogott vagy? Melyik dimenzióba?" Kérdeztem.

"Tudnál nem beszélni kibaszott öt másodpercig?" Sziszegte Harry, mielőtt még egyszer találkozott tekintetünk. "Tudom, hogy nem tudnak majd megérinteni, de néhányukat nem fogja érdekelni a kis karkötőd. A legtöbbjük nagyobb, mint én. Talán nem erősebb, de valószínűleg jobban tűrik az égést, mint én. Csak azt akarom mondani, hogy óvatosnak kell lenned. Érted?"

Homlok ráncolva bólintottam. Harry kiakasztott az egész óvatos dumával. Milyen nagyok és gonoszak lehetnek a srácok és miért akarnának tőlem bármit?

Harry biccentett, hogy megértsem, azután az ajtóhoz ment.

Amint Harry kopogott, elém lépett, mintha védeni próbált volna, mint egy testőr. A válla felett előre kukucskáltam, amikor az ajtó kinyílt, de a nagy ember, aki az ajtóban állt, legalább hat láb magas volt. Visszahúzódtam Harry háta mögé, az óriás arcán végigfutó agressziótól megborzongtam, Minden, amit Harry mondott értelmet nyert; ezek a srácok bármikor kettéroppanthatnának, mint egy faágat.

"Harry! Francba, pajtás. Nem gondoltam volna, hogy még találkozunk." Az óriás hangosan beszélt, de szüntelenül mosolygott Harryre. 

"Ugyan, John. Hol marad a hited?" Mondta Harry.

A srác - John- nevetett. "Még mindig itt, pajtás." Mondta a mellkasát megfogva. "A legtöbben tudtuk, hogy előbb vagy utóbb ki fogsz törni."

"Azt hiszem később." Mondta Hatty vigyorogva, játékossággal hangjában. 

John bólintott egy hatalmas mosollyal, de azután eltűnt mosolya, amikor meglátott engem Harry háta mögött. "Ki van ott?" Kérdezte, mosolya lassan visszatért, de inkább tűnt vészjóslónak, mint szórakozottnak.

Harry kiegyenesedett előttem, mintha látta volna a változást John mosolyán. "Rose. Velem van," Mondta Harry, az utolsó három szót kihangsúlyozva mély hangon.

John mosolygott és bólintott Harry irányába, mielőtt rám nézett. Majdnem nevetett, ahogy azt mondta. "Túl csinos vagy ahhoz, hogy valaki ilyennel lógj, mint Harry."

Mielőtt válaszon gondolkozhattam volna, Harry hirtelen szólalt meg. "Hol van mindenki?"

John kuncogott, látva Harry frusztrációját. "Bent. Mindketten bejöhettek. Azt hiszem a srácok imádni fogják, hogy találkozhatnak Roseal."

Harry állkapcsa megfeszült, ahogy intett a kezével, hogy kövessem. Követtem, de észrevettem, hogy ujjai megrándultak enyhén, amikor felém közeledett. Meg akarta fogni a kezem? Vagy csak egyfajta ideglevezetés, amikor a frusztrációja eléri a legmagasabb szintet? Nem kérdeztem meg, ahogy követtem a házba, végigmértem John, ahogy sétáltunk.

Undorító vigyorral az arcán bámult engem.

Harry hozzám hajolt. "Tartsd magadon a karkötőd, Rose. Ne vedd le." A  szigor és a komolyság egyértelmű volt hangjában.  Enyhén bólintottam, a szívem hevesen dobogott a mellkasomban, amikor beléptünk a főterembe, Harry még mindig előttem állt, fogadta az üdvözléseket. Amikor túlléptek azon, hogy megérkezett, bemutatott Niallnek,Liamnek,Louisnak,Zaynnek, Ryannek és azután John is belépett a szobába és csatlakozott hozzánk.  Mindannyian a szobában voltunk, de féllni kezdtem legbelül.

"Örülök, hogy találkoztunk, Rose." Felismertem, hogy Louis mosolygott rám.

Bólintottam, szégyenlősen elmosolyodtam, míg az ujjaimmal kezdtem babrálni.

Harry megköszörülte a torkát. "Hallott valaki valamit Marcusról?" Kérdezte üzleties hangon; azt a hangsúlyt, amit velem használt, amikor a fojtogatás szóba jött.

Mindannyian a fejüket rázták, mielőtt Liam azt mondta. "Ryan azt mondta, hogy hallott pár gyilkosságról Virginiában, de egyébként semmi izgalmas és fontos."

Harry kiengedett egy hosszú sóhajt, arcát dörzsölte, mielőtt egyik kezével hajába túrt. Rájöttem, hogy ezt sokszor csinálja, ha ideges vagy türelmetlen, Végül újra beszélni kezdett. "Meg kell találnunk. Mindannyian tisztában vagyunk vele?"

Mindannyian bólintottak.

" Holnap kezdjük el kitalálni a menetet, vagy valami." Javasolta Max.

Niall egyetértően bólintott. "Egyszerűbb, ha egyesével megyünk."

Harry a fejét rázta azonnal. "Ez hülye ötlet. Ha valaki megsérül vagy valami egyikünk sem fogja tudni. Partnerre van szükségünk." 

"Én nem bánom, ha Roseal kell lennem. " Mondta John ravasz vigyorral, és rám is kacsintott, amiről hányni tudtam volna.

Harry végig mérte John, ahogy közelebb lépett hozzám. "Rose velem van," Mondta szilárdan. "Ti eldönthetitek ki-kivel lesz, de Rose velem lesz."

Ahogy megismételte főnökösködő hangon, senki sem szegült ellen. De természetesen John nem hagyta szó nélkül. "Egyedül leszek akkor, Harry."

Harry a szemeit forgatta. "Hat láb magas vagy, Tényleg akarsz társat?"

John fújtatott, mielőtt a fejét rázta."Akkor itt maradok. Megfigyelőnek."

Harry vállat rántott, a halántékát dörzsölte. "Persze, jó, ahogy akarod. Holnap reggel kezdünk. Mindenkinek világos?"

Bólintottak, mielőtt kimentem a szobából. Harry szilárdan állt mellettem, ahogy John elhaladt mellettünk, tekintetét végig rajta tartotta, csakúgy, mint ő. Mikor újra csak mi voltunk a szobában, Harryre néztem és féltem.

"Harry, ki az a Marcus és miért olyan fontos, hogy elkapjátok őt?"

Harry megnyalta az ajkait, mielőtt összepréselte őket, találkozott tekintetünk, ahogy keserűen beszélni kezdett. "Marcus az apám. Másként a legerőszakosabb Fekete boszorkány a földön. És miért fontos, hogy elkapjuk? Hadd mondjam azt, hogy ez fogja megmenteni az életed."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: