- Rose -

Az örömteli pillanatunk véget hamarabb, mint szerettük volna, de mindannyian tudtuk, hogy a veszély annál jobban nő, minél tovább maradunk egy területen. A Tanács még mindig követ minket, talán még megszállottabban, mint hittük. Legyőztük őket, és ők nem fogadják el a vereséget. Nem egy olyan csapattól, akiket semmibe vesznek.

A karjaim még mindig nagyon fájtak, egyszerűen az oldalam mellett lógtak, ahogy a végtelennek tűnő erdőn keresztülhaladtunk, mialatt a srácok botokat és ágakat toltak félre. Daniel lélekben nem tört meg, és jelenleg egy olyan dalt énekelt, ami mindenkinek sok volt.

"She"ll be coming around the mountain when she comes!" Emelte fel a hangját. "She'll be comung around the mountain, she'll be coming around the mountain, oh she's coming around the mountain-"

"Abba hagynád?" Kiabált Louis és hátulról fejbe vágta. "Ha annyi pénzem lenne, ahányszor kiszúrnám a szemem, én lennék a következő Bill Gates."

Kuncogtam és észre sem vettem, hogy John mellém került, Harry Liamel beszélgetett arról, hogy hogyan fogunk valami civilizált helyet találni. Tudta, mint mindenki más, hogy nem tudunk források nélkül tovább haladni.

John jelenlétét érezve megfeszültem. A lélegzetem a torkomon akadt idegességemben. Egyszer már volt ilyen közel hozzám és a kezei olyan helyen akartak volna érinteni, ahol nem kellett volna, amikor Harry közbe avatkozott. De nem fogom a megmentésemre hívni - már elégszer tettem. Tudom kezelni Johnt. Mindent egybe vetve, tudom, hogy most már képes vagyok rá, még akkor is, ha nem tudom pontosan hogyan.

"Nyugalom." Motyogott az orra alatt. "Nem azért vagyok itt, hogy flörtöljek veled, vagy ilyesmi. Higgy nekem, láttam elégszer kiakadni Harryt." Forgatta szemeit, aztán rám nézett. "Csak azt akarom mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy olyan seggfejféle voltam."

Felhúztam az egyik szemöldököm. "Seggfejféle?"

Sóhajtott. "Oké, oké. Egy seggfej. Ott a pont. Sajnálom és nem próbálkozom semmivel. Hiszel nekem vagy sem, jobban tisztelem az embereket ennél. Csak te voltál az első vonzó személy, akit annyi idő után láttam és—"

"Valami gond van?" Kérdezte Harry, ahogy csatlakozott hozzánk és közénk lépett.

Elnevettem magam. "Nem, minden rendben. John csak bocsánatot kért."

Harry hümmögött és végigmérte Johnt. "Ezt nem veszem be. De jobban teszi, azt hiszem. Ha csak nem akarja egy fára felakasztva végezni."

Vállon ütöttem. "Tudnál nem ilyen démoni és hátborzongató lenni mindig?"

Karját vállam köré tekerte. "Ilyen a személyiségem, bébi. Ne legyél ennyire lányos velem szemben."

"Lányos? Azt akarod, hogy olyan legyek, mint egy fiú? Genitális beavatkozást is végezzek?"

Felhúzta az orrát. "Francba, Rose. Csak próbáltam vicces lenni, nem kell komolyan venni."

Nevetve dőltem neki. "Te kezdted."

Harry a szemeit forgatta, elmosolyodott és megpuszilta a halántékom.

John a fejét rázta. "Ez kezd kínos lenni. Hánynom kell tőletek." Biccentett felénk. "Még egyszer sajnálom, Rose." És aztán Ryan és Max mellett sétált tovább.

Ahogy folytattuk utunkat a semmi közepén. azon kezdtem gondolkodni, hogy hova fogunk kilyukadni. Egy kicsi, de kellemes faluba? Vagy egy olyan helyre, ahol feltűnést keltünk és könnyedén elkapva újra börtönbe zárnak minket? Biztos vagyok benne, hogy az egész országban plakátokat tettek ki rólunk, ha nem az egész világon. A Tanács nem csak kisebb közösségek felett uralkodott, hanem egész országok éltek az ő szabályaik szerint.

A világ egy hátborzongató hellyé vált, rájöttem. Nincsenek vámpírok, farkasok, vagy más természetfeletti lények, varázsembereink vannak - boszorkányok. Ördögiek és tiszták. Habár, én megkérdőjelezem, hogy mit is jelent a a tisztaság, mert az egyik jelölt nem igazán felel meg a feltételeknek. Harryt ördöginek titulálták, és ennek ellenére az alatt a kis idő alatt, amit vele töltöttem több hőstettet mutatott, mint a Tanács létezése óta.

Nem ítélhetsz el egy könyvet a borítója alapján, bár sokan ezt tesszük.

"Harry?"

"Hmm?"

A szél a hajamba kapott, ahogy a faágakat is fújta. Megnyaltam cserepes ajkaimat. "Hogy fogjuk végezni a jövőben?"

"Mi együtt, vagy általánosan?"

Vállat rántottam.

Harry sokáig gondolkodott, majd megszorította a vállam és kifújta a levegőt. "Nem vagyok benne biztos. Nem nagyon érdekel, hogy mi lesz, amíg együtt vagyunk. Talán egy piszkos városba érünk, vagy egy olyanba, ahol király uralkodik egy kastélyban. Lehet sehova nem jutunk." Ráncolta homlokát. "Nem szeretek gondolkozni a lehetőségeken."

"Én sem."

"És most tovább fogsz kérdezgetni?" Vigyorodott el.

"Oh, fogd be. A kíváncsiság fáj, amikor nincs mire koncentrálni."

Bólintott. "Ott a pont. De sajnos, nem tudok válaszolni és nem is érdekel. Az élet azt dob eléd, amit akar, és minden ember közül talán én tanultam meg ezt a legnehezebben"

"Saját magadat hátba veregetni" Kötekedtem.

Harry a szemeit forgatta. "Igen, mert magányosnak lenni ennyi ideig olyan dolog, amivel dicsekedni kell."

"Hé, én ezt tettem világ életemben."

"Nos, egy lúzer vagy, Rose."

Csúnyán néztem rá. "Gondod van? Nagyon szívesen megyek oda Jonhoz és fogadom el az ajánlatát. " Vicceltem, de a mondatom hatására Harry állkapcsa megfeszült.

"Túl messzire mentél, Rose. Túl messzire."

Nevettem és felnéztem Harryre, aki elfojtott egy mosolyt, mielőtt ajkát enyémre helyezte. Nem számít hányszor csókoltam azokat az ajkakat, sosem fogom tudni megérteni, hogy lehetnek olyan puhák. Az enyémmel szemben, amik cserepesek voltak az időjárás miatt, de Harryt sosem zavarta. Az isten csókolni való ajkakkal áldotta meg.

És én szerencsés voltam, hogy csókolhattam.

***

Elvesztettem az időérzékem és éveknek tűnt, amíg mentünk. Kezdett sötétedni, a csillagok ragyogni kezdtek az égen. Közel maradtam Harryhez, ahogy besötétedett, a sötétben a fák fölénk magasodtak és ez kínzott engem, amíg végül feladtam. Azt gondolnánk annyi sötétben töltött idő után megbirkóztam vele, de ez nem igaz. Pont ellenkezőleg.

Jobban félek a sötéttől, mint valaha.

Harry észrevette a merevségem, mert megfogta a kezem, és gyengéden megszorította, hogy biztosítson mellettem van. A gyomrom korgott, az étel hiánya kezdett elviselhetetlenné válni. Nem álltunk meg mióta elindultunk reggel, és a fiúk panaszkodása nem nyomta el többé gyomrom hangjait.

"Rendben, csecsemők. Találunk valami helyet, ahol pihenhetünk." Mondta Harry a szemeit forgatva. Megszokta, hogy órákat utazott, néha napokat étel nélkül, csak hogy elmeneküljön a hatóságok elől. Megszokta a folytonos menekülést.

És mindenki más? Nem igazán. Beleértve engem is.

Pár másodperc múlva Harry szembefordult mindenkivel. "Ha jól emlékszem van egy kis város a közelben. Az megfelel nekünk, de ha bárki gyanússá válik akkor futunk."

És Harrynek igaza volt. Volt egy kis város egyenesen előre, néhány ház volt a koszos út mentén. Egy kis bolt volt a sarkon, egy benzinkút a baloldalán, és a város pontosan előtte. Ha válaszolnom kéne, azt mondanám körülbelül tizenöt ház lehetett. Nagyon kicsi volt.

De eléggé rettenetes, nagyon felismerhető.

Levegő után kaptam, ahogy megláttam a részleteket, a szívem megdobbant és a lábaimra kényszerített. Ahogy megálltam, majdnem Niallnek mentem és Harry meghátrált még mindig a kezemet fogva. A fejemet ráztam, nem akartam elhinni, amit láttam.

A város volt, amiben éltem.

A város, ami az összes szenvedés emlékét magában hordozta, amiken apa miatt mentem keresztül. Az ütések, a veszekedések az állandó bántalmazás - az egész elviselhetetlen volt. Pillanatok, amiket boldogan felejtettem el és most mind visszajöttek.

"Rose?" Ráncolta össze szemöldökét Harry engem bámulva. "Mi a baj?"

"Ez...." Ráztam a fejem teljesen ledöbbenve. "Itt éltem. Ott." Mutattam két házzal arrébb, még mindig teljesen ledöbbenve és időre volt szükségem, hogy összeszedjem magam. A szemeim visszatértek Harryéhez. "Megvárhatnálak titeket?"

"Rose..." Nyalta meg ajkait és a vállam felett átnézett. "Semmi sem fog veled történni, rendben? Itt maradni sokkal veszélyesebb."

"De.." Nem értette meg, hogy milyen rettenetes dolgok történtek velem ebben a városban.

Daniel megveregette a hátam. "Minden rendben van, Rosie. Mind itt leszünk veled."

A többi srác is bólintott, aminek hatására elmosolyodtam. Harry összefűzte ujjainkat ezzel is bátorítva engem, mielőtt elkezdett sétálni. A szívem gyorsan dobogott a mellkasomban, féltem, hogy kiszakad a mellkasomból. El kellett sétálnom a ház mellett. Amellett, amiből elszöktem. Nem akartam a közelében lenni.

És most valahogy követnem kell a többieket.

Tudtam, hogy biztonságban leszünk. Nem kaptunk híreket. Nem tudtam volna, hogy boszorkányok élnek a világon szétszórtan,hacsak leszámítjuk azt a pár alkalmat, amikor apa gépét titokban használtam. Először lenyűgözött minden és csodáltam a világot, amíg ezen az unalmas helyen voltam ragadva, de most már minden rémisztő.

Majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor meghallottam, hogy a bejárati ajtó kinyílt, a fejem az irányába kaptam és láttam, ahogy egy férfi kidugta a fejét az ajtón. Egy férfi, akit nem akartam látni.

"Rose?" Hunyorgott. "Te vagy az?"

A szívem megállt és a torkom kiszáradt. "I-igen, Mr. Potts."

"Istenem." Rázta a fejét. "Az apád mindenhol keresett és... kivel vagy?"

"Mr.Potts, nem maradok. Kérem, ne mondja el apának, hogy itt vagyok, jó?" Jobban ismertem. Apa legjobb barátja volt.

Leintett. " Nem vagyok pletykás Rosie. És kíváncsi sem. Csak nem számítottam rá, hogy felbukkansz."

És ezzel becsukta az ajtót.

"Ki volt-?"

"Sietnünk kell. " Szakítottam félbe Harryt. "Apa legjobb barátja volt. Sosem kedvelt igazán. Sietnünk kell."

Harry bólintott és a kis üzlet felé kocogott, a többi fiú követte. Nem mehettünk máshova, mert Harry ismerte az utat és tudta, hogy a közelben nincs másik hely. Éjszakákon keresztül éheztünk, hogy ideérjünk és nos, ha látnom az apámat azért, hogy mindenki ételhez juthasson állok elébe.

Remegtem, amíg végigsétáltunk az épületen, a szemeim körbe jártak, hogy mindent lássak. Csak idő kérdése, hogy Mr. Potts kiadjon engem apának, és ki tudja mikor fog felbukkanni. A rozsdás teherautója nem volt a ház előtt, de rettenetes szokásához híven nem tart soká, hogy felbukkanjon.

Egy fiatalabb srác dolgozott a pénztárba, megkönnyebbülésemre nem ismertem őt. Nem sok új lakó volt erre felé, de sok helyi, aki imádott ott élni. Plusz a srác gyorsan dolgozott és hamar kiértünk az áruházból megkönnyebbülésemre.

Kivéve, hogy nem volt szerencsénk.

A rozsdás kék járműre emlékeztem, ami velünk szemben volt, és biztos voltam benne, hogy a nem messze lévő bárból jött. A vezető oldali ajtó kicsapódott, majdnem kitört és ott volt ő- idősebbnek nézett, mint korábban. Hagyta, hogy arca borostássá váljon, valami, amit sosem láttam rajta. De ami még mindig ismerős volt az üveg sör, amit bal kezében szorosan tartott.

Van, ami sosem változik.

Harry gyengéden megfogta a vállam, szemöldök ráncolva állt mellém és futó pillantást vetett rám. Annyit tudtam tenni, hogy figyeltem a felénk viharzó ideges férfit, még egy kortyot ivott a sörből, mielőtt eldobta. Egy seggfej és még szemetel is.

Nem tudom mit gondoltam, amikor pár lépést tettem felé. Talán azt hittem, hogy hiányzok neki, mivel három hónapja elmentem. Talán azt gondoltam, hogy valami csoda folytán megölel és azt mondja sajnálja. Talán túl reménykedő voltam, hogy kérni fog egy második esélyt, hogy könyörögni fog nekem, amit mindig is akartam.

De ez messze nem így történt.

Az a pár lépés Harrytől tökéletes lehetőség volt neki. Amikor közel ért belemarkolt a hajamba és közelebb rántott magához. "Hol a pokolban voltál?" Csattant rám, mielőtt ellökött, mint egy rongybabát. Felemelte az öklét, nyilvánvalóan felém célzott, de valami visszatartotta.

Megfagyott és szemeit kimeresztve kulcsolta kezeit nyakára. Fulladás és köhögés hagyta el ajkait -nem tudom. A szívem őrülten dobogott, ahogy hátrébb léptem tőle és lábaimra álltam. Átnéztem a vállai felett és tudtam mi történt.

Harry.

Szemeit összeszűkítve nézett apára, mérgesebb volt, mint valaha. Próbálta megőrizni higgadtságát, még ha kezei ökölbe feszültek és orrlyukai kitágultak az idegességtől. Nem vagyok benne biztos, hogyan csinálta a kis mozdulatot, de örökre hálás leszek neki. Újra hülyeséget tettem és ő a megmentésemre sietett.

"Most," Mondta Harry összeszorított fogai között és apa körül járkált, aki szembe volt vele és térdelt. "Hadd tegyek pár dolgot világossá. Ha még egyszer hozzáérsz, akár egy ujjal is, egy percig sem fogok gondolkozni, hogy kitörjem a nyakad. Megértetted?"

Néhány lakó érkezett, hogy megnézze mi a vita tárgya és tudtam, hogy Harry túl nyilvánvaló volt. Nem számít, hogy megmentett vagy sem, valaki hamarosan rá fog jönni, hogy nem normális ember.

Apa valahogy bólintott. Harry oldalra billentette a fejét, mintha az esélyeket latolgatta volna, mielőtt végül elnézett róla. Apa a földre esett, mellkasát szorongatva, összegömbölyödve kapott levegő után.

"Ki...vagy te?" Zihálta és felnézett Harryre.

Harry karba fonta kezeit mellkasa előtt, előttem állt és úgy viselkedett, mint egy pajzs. "Senki olyan, akivel foglalkoznod kéne. És most, ha megbocsájtasz nekünk-"

"Rose." Köhögött apa és felnézett rám. "Megint elmész?"

Meg akartam ütni és kikiabálni neki, hogy miért is menekültem el. Majdnem hangosan felnevettem. "Komolyan?" Csak ennyit tudtam mondani.

Tekintetét visszakapta Harryre. "Ismerlek téged. És mindenki mást is. Szökésben vagytok. " Állt a lábára és szemeit összeszűkítette. "Visszaküldhetnélek a börtönbe, ahova tartozol."

"Igen, de én nem tenném, ha lélegezni akarsz." Vágott vissza Harry.

Apa a fejét rázta. "Úgy látszik nem érted, bölcs fiú. Ismerem az apádat."

Harry horkantott. "Te és az egész világ is."

Apa keserűen felnevetett. "Azt hiszem nem érdekelnek a dolgai és valószínűleg nem is tudsz róla sokat."

"Miről beszélsz?" Szólaltam fel és Harryre néztem.

Apa önelégülten elvigyorodott. "Marcus itt járt tegnap."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: