- Rose -

Fájdalom. Amitől a legjobban szenvedtem. A teljes felső testem fájt, még akkor is, ha a vállaim szenvedték a legnagyobb kárt. De még sértetlen voltam és egy darabban voltam, és ez elég motiváció ahhoz, hogy lélegezzek. Belégzés, kilégzés. A minta egyszerű volt, de mégis gyötrelmesen nehéz.

Értelmetlenséget mormolva sikerült egy kicsit megmozdulnom, de átfordulnom nem. Az oldalamon feküdni még fájdalmasabb lett volna, de a hátsóm már érzéketlen volt a sok hanyatt fekvéstől. Már éjszaka volt, de nem tudtam aludni a fájdalmaim miatt.

Fáradt szemeimet kinyitottam és csak sötétség vett körül minket. Pár másodpercre pánikolni kezdtem, remegések futottak végig gerincemen, amíg fel nem fedeztem egy testet pár méterre tőlem. A fényhiány ellenére, hunyorítva próbáltam rájönni ki lehet az az alak. Danielre vagy Zaynre tippeltem volna, de túlhasonlóak voltak testfelépítésben, így nem tudtam megmondani melyikük az.

A fejemet a másik oldalra fordítottam, hogy felfedezzem a kis folyamot, emlékek törtek rám, amikor először találkoztam Harryvel. Még néhány testet fedeztem fel a sötétben, de nem emlékeztem, hogy kerültek elő. Aludtam? Vagy csak teljesen ki voltam ütve?

Egy alak megragadta a tekintetem. Felült, lábai a folyamban voltak és az ujjaival is a vízben nyúlkált. Nehéz volt megfejteni, de a haja rögtön elárulta őt- Harry.

Nyögtem, ahogy próbáltam a maradék kis erőmet arra használni, hogy felüljek, és próbáltam nem foglalkozni az égő érzéssel a karomban. Harry fejét felém kapta, hogy rám nézzen, zöld szemei kontrasztban voltak a sötétséggel.

"Mit gondolsz, mit csinálsz?" Suttogta halkan, mielőtt hozzám sietett. "Feküdj le, Rose. Fájdalmat fogsz okozni magadnak."

A szemeimet forgattam. "Már megsérültem. És amellett, fel kell ülnöm. A fenekem érzéketlen és a hátam is nagyon fáj."

Harry összepréselte ajkait és alsó ajkába harapott, de nem hagyott egyedül szenvedni. Gyengédem megfogta a felkarom és a lábaimra segített, mielőtt a víz felé irányítottam. Pokolian fájt állni is,a karjaim az oldalam mellett lógtak, de elegem volt a hasztalanságból. Erőfeszítéseket kell tennem és, ha csak annyit tudok, hogy felállok egyedül, akkor legyen.

"Miért keltél fel?"

"Mondtam." Küzdöttem a kényszerrel, hogy vissza leüljek, sóhajtottam, amikor a lábujjaim a hideg vizet érintették. "A fenekem érzéketlen lett."

Harry kuncogott és a fejét rázta. "Mindig lenyűgözöl valamivel, Rosalie."

"Most komolyan visszatérünk a teljes névhez, Harold?"

"Ez aranyos, Rosalie."

Elmosolyodtam és nem foglalkoztam a fájdalommal, ami egész testemet kínozta. Harry leült mellém, a lábai a vízben voltak. A fejemet vállára fektettem, egy megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem az enyhe helyzet miatt. Leszámítva, azt amin már keresztül mentünk, ez a pillanat megnyugtató volt.

Egy ideig úgy ültünk - a fejem a vállán, miközben ő ujjait összefűzte enyémekkel, és szabad kezével a füvet piszkálta. Hallgattam, ahogy a folyam a kövek között folyt, pár hal úszott benne. A holdfény visszaverődött a vízfelszínéről, így gyönyörűen csillogott, ami örökre az emlékeimbe égett.

"Bárcsak mindig minden ilyen nyugodt lenne. " Suttogta Harry.

"Nem vagyunk ilyen szerencsések." Sóhajtottam.

Harry alsó ajkát harapdálta és a vízbe nyúlt. Felemeltem a fejem, hogy lássam, ahogy egy csillogó követ vett ki. Megragadta a bicskáját és kinyitotta.

A homlokomat ráncoltam. "Mit cs—?"

"Shh."

Nyelvét ajkai között tartotta, miközben óvatosan fogta a pengét és a kőhöz nyomta a hegyét. A kezeit néztem, ahogy a kés mozgott benne.

Meglepő volt milyen könnyedén mozgatta, minden előfeszítés nélkül. A kő nem csúszott ki ujjai közül, és a kés nem mozdult félre a kő felszínéről. Meglepő és hipnotikus hatással volt, ahogy néztem.

Átnéztem a válla felett, hogy jobban lássak, amikor befejezte. A szívem megdobbant, egy mosoly terült szét ajkaimon, ahogy megláttam a kőbe vésett betűket.

R+H

"Giccses és kicsit gyerekes, de..." Rántott vállat Harry és odaadta nekem a követ.

Önelégülten mosolyogtam. "Az legjobb része, hogy a kő egy kicsit egy szívre hasonlít."

Harry nevetett. "Mit mondhatnék? Jó szemem van, hogy megtaláljam a szív alakú köveket, amik tökéletesek a gyerekes dolgokhoz."

"Ez annyira elcsépelt, úgy érzem sírni tudnék." Vigyorogtam le a kőre, a torkomban gombóc keletkezett. Nem tudtam, hogy a kő miatt, amibe a nevünk bele volt vésve, vagy a stressz miatt, ami az utóbbi két hónapban nehezedett rám. A szemei homályosak lettek, de elutasítottam, hogy sírással elrontsam a tökéletes pillanatot. Idegesen pislogtam.

"Hey." Ráncolta Harry a szemöldökét, ahogy rám nézett. "Visszadobhatom a követ, ha elszomorít téged."

Nevetve ráztam a nevem. "Nem, én csak.... valójában nem tudom miért akarok sírni."

Szemöldökét ráncolta.. "Nem vagy... tudod... az az idő...?"

"Nem." Mondtam kuncogva és a fejemet ráztam. "Jövő hétig nem, de talán utána. Ez túl sok információ."

Harry elvigyorodott. "Egy kicsit, de köszi a figyelmeztetést."

Újabb csend telepedett ránk, csak Danielt lehetett hallani, ahogy álmában beszélt magáról oroszlán formában és Augustus Watersről, ahogy meghódítják a világot. Harry és én is nevettünk talán hangosabban, mint illett volna, de olyan jól esett.

A csendet megtörve suttogtam. "Gondolod, hogy többen is követnek minket?"

"Őszintén?" Bólintottam és Harry sóhajtott. "Igen, azt hiszem. Mi mind megszegtük a szabályokat, hogy elszöktünk. Ha nem emiatt, akkor kitalálnak más okot, hogy megvádoljanak."

A számon keresztül fújtam ki a levegőt. "Néha azt kívánom, bárcsak ne menekültem volna el soha."

Nem durván értettem. Hálás vagyok az emberek miatt, akikkel találkoztam, de rájöttem volna valaha, hogy Fehér boszorkány vagyok? Valaha megtudhattam volna az igazat anyáról? Az életemről?

"Ne mondd ezt." Mondta Harry homlok ráncolva. "Tudom, hogy ez az egész mozgalmas, de találkoztál velem, nem? Úgy értem, tudom hogy seggfej vagyok, de jó dolog nem?"

Elmosolyodtam. "Több vagyok, mint boldog, hogy találkoztam veled, Harry. Csak....nem tudom. Azon tűnődöm milyen lenne az életem, ha nem szöktem volna el."

Harry bólintott. "Igen, felfogtam. De nem bántál meg semmit, ugye?"

"Nem." Mondtam már pillanat csend után. "Bármilyen hibát is vétettem a múltban, amiatt vagyok az aki, azt hiszem."

"Ki az elcsépelt most?"

"Oh, fogd be." Löktem vállon.

Harry nevetett. "Vicceltem, Rose. Mi lenne a vicces benned, ha nem szórakoznék veled?"

"Mert az erőszak rossz dolog, Harold."

"Ez nem erőszak, ha szerelemből mondom, Rosalie."

Elpirultam. "Nos...nos... akkor is zaklatás."

Harry a szemeit forgatta. "Feltételezem sosem fogok veled szemben vitát nyerni, igaz?"

"Sikerült valaha?" Incselkedtem vele.

"Ott a pont." Mosolyodott el Harry,

"Nem, Hazel Grace! Megoszthatjuk, esküszöm!"

Mindketten Danielre néztünk, aki horkolt. Kuncogtam és a szememet forgattam, mielőtt fejemet Harry vállára döntöttem. Talán ez nem az otthon, ahol felnőttem, de most már ez is az.

Itt, Harryvel."

***

Eljött a reggel és rájöttem, hogy milyen kínos helyzetben aludtam el. Hogy megkíméljem a fenekem, a hasamon aludtam és fejem Harry felsőtestén volt, de a hátam egész éjjel fájt a furcsa pozíció miatt. Meglepetésemre, nem fájt annyira, mint számítottam rá. Talán kinyújtózkodni jó dolog.

A vállaim még mindig pokolian fájtak.

Az álmosságot kidörzsölve szememből nyöszörögtem és felültem, próbáltam lehetőség szerint a legkevésbé mozdítani a vállamat. Harry kinyitotta szemeit és egy kis perverz mosoly terült szét arcán, ahogy kinyújtózkodott.

"Miért kelsz fel mindig úgy, mint egy zaklató?" Morogtam, ahogy próbáltam kinyújtóztatni a lábaimat.

Harry kifújta a levegőt és nevetett. "Csak rád mosolyogtam. Sajnálom, hogy az arcodra nézve el kell mosolyodnom."

"Nem az én hibám, hogy az arcom ilyen hatással van rád."

"Akkor ne bókolj azzal, hogy zaklató vagyok." Mondta elvigyorodva.

Ryan morgott pár méterrel arrébb, még mindig csukott szemmel. "Abba hagynátok a flörtölést, mielőtt elhányom magam? A szó szoros értelmében érzem a levegőben."

"Hey." Mondta Harry. "Már rájöttünk, hogy elcsépeltek vagyunk."

"Elcsépeltek vagyunk és büszkék!" Kiáltottam fel.

"Úgy értem, a cheddart jobban kedvelem."

Nem tehettem róla, de nevetésben törtem ki. Harry szóvicce miatt. Még Ryan sem segíthetett rajta, mert mindkettőnket idiótának nevezett, mielőtt megfordult és megpróbált visszaaludni. Harry knock-knock viccei mellett a szóviccei jobbak voltak.

Harry elvigyorodott. "Úgy értem, miért baj, ha sajtosak vagyunk? A sajt minden étkezéskor tökéletes."

"Istenem, elég." Mondtam két nevetés között még akkor is, ha nem volt vicces.

"A halloumi megéri."

"Jó." Tettem hozzá.

Harry és én is egymást bámultuk, majd nevetésben törtünk ki. Hogy miért nem találtuk a sajtos szóvicceket nevetségesnek nem tudom, de a rajtam átáramló jókedv jól esett. Többet akartam boldog lenni, és derűs. Túl sok minden történt kevés idő alatt, megnyugtató volt a rettenetes szóvicceken nevetni.

Daniel horkantott és ezzel felhívta magára a figyelmünket. "Aww, elszalasztottam a sajtos szóvicceket?"

"Igen." Mondta Harry vigyorogva.

"Kezdhetem pizza viccekkel? Engedjétek, hogy elmagyarázzam."

Louis egy botot dobott Danielnek, miközben feküdt. "Ha bárki akar hallani még több szóviccet, akkor ez a lusta disznó nem fog hezitálni, hogy bárkit megüssön."

"Egyébként is jobb, ha minél hamarabb felkelsz te lusta disznó." Mondta Liam, ahogy kinyújtotta kezeit feje felett. "Indulnunk kéne, mielőtt túl közel érnek."

Sóhajtottam, tudva, hogy igaza van. A tökéletes pillanatok nem tarthatnak örökké, és ezért olyan fontos őket megőrizni az emlékeinkben. Még másoknak mindennapiak a szóviccek, nekem olyan pillanat marad, amit sosem fogok elfelejteni.

Egyszerűen azért, mert ez a pillanat az egyik legboldogabb pillanatom.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: