Hamarabb ránk esteledett, mint én megbarátkoztam volna vele. Minden perccel egyre sötétebb lett, a szívem egyre gyorsabban vert. A fák ágai árnyékot vetettek, a képzelőerőm életre kelt, egyértelműen veszélyes és ördögi jelenségeket láttam. Mindig volt egy kreatív részem, de akkor jött elő, amikor magányos éjszakákon ültem a pincében és írtam. Ezt az egy dolgot tehettem.

Harry úgy látszott mélyen elgondolkozott, ahogy megállt, felmérte a terepet. A szívem megfagyott, ahogy szemöldökét összehúzta, mint, ha hallott volna valamit a távolból. Megnyalta telt ajkait, mielőtt vékony vonallá préselte őket, felém fordult és azt mondta. "Csak, hogy jobban érezd magad. Itt alszunk az este."

Ujjaimmal babráltam és homlokomat ráncoltam. "I-itt? A nyílt ég alatt? Biztos vagy benne?"

Harry a szemeit forgatta. "Hagyd abba, hogy ilyen beszari vagy. Itt leszek."

"Ettől jobban kéne magam éreznem?" Csattantam rá, hezitálva ültem le a földre keresztbe tett lábakkal. "Megpróbáltál megfojtani, amikor megláttál."

"Milliomodszorra elmondom, óvatosnak kell lennem." Morgott. "És ne felejtsd el, hogy ki mentette meg az életed alig egy órával ezelőtt."

Alsó ajkamba haraptam, összebogozott kezeimre néztem az ölembe. "Köszönöm." Motyogtam elég hangosan, hogy hallja.

Harry nem válaszolt.

Csendben ültünk, de nem tudtam nem kétségbeesetten körbe nézni. Megrémültem és a fóbiám csak egyre rosszabb lett. Tudtam, hogy ha nem nyugtatom le magam hamarosan, akkor pánik rohamot fogok kapni.

Harry úgy látszott észrevette,ahogy homlokát ráncolta. "Izzadsz, Rose. Tényleg ennyire félsz? Még alig van sötét."

Rájőve, hogy viccet csinál belőlem elfordultam tőle. A táskámra kutatva kerestem az inhalátorom. Kettőt szippantottam és a levegő újra szabadon áramlott tüdőmbe, ahogy még egyet szippantottam lenyugodtam. De csak részlegesen nyugodtam le, amíg a másik részem megugrott  és aggódni kezdett.

Harry továbbra is engem nézett erősen, ahogy kiengedtem egy nagy levegőt, a hajamba túrtam. Felhúztam az egyik szemöldököm, kíváncsi voltam, hogy  miért bámult annyira óvatosan. Észrevette, hogy őt néztem, ajkait megnyalta és gyorsan félre nézett.

Sóhajtottam. "Annyira kellemetlen vagy."

Harry homlokát ráncolta, visszanézett rám, de nem nézett a szemembe. "Nem vagyok kellemetlen. Csak nem beszélek túl sokat. Ez olyan nagy vétek?"

Felemeltem a kezeimet, hogy védekezzek. "Nyugodj le, harcos. Csak próbálok beszélgetést kezdeményezni."

Harry horkantott, a szemeit forgatta. "Igen, mert már nem beszéltél így is eleget." Mondta szarkasztikusan és keserűen.

Elhatározva, hogy elegem van a durva stílusából lábra ugrottam. "Tudod mit, Harry. Elegem van belőled. Semmi rosszat nem tettem és úgy beszélsz velem, mintha a seggedből húztál volna ki. Bocsi, hogy próbáltam valódi lenni és barátságos." Csattantam fel, felkaptam a cipőm, amiket korábban levettem.

Harry a szemöldökét ráncolta és felnézett rám. "Hova mész?"

"Tőled távolt." Pufogtam, beléptem a jéghideg vízbe a kis patakba. Gyorsan átmentem rajta, nem akartam, hogy valami kis hal a lábamba harapjon. Még mindig féltem az éjszaka sötétjétől, de próbáltam nem foglalkozni vele és a Harry iránti dühömre koncentrálni.

Harry felhúzta az egyik szemöldökét a másik oldalról, ahogy én partot értem. "Igazán? Hány éves vagy, öt?" Kérdezte nevetés közeli hangon.

Nem válaszoltam, de miután rájöttem, hogy a táskám nála maradt. Arcom belsejébe harapva, újra átviharoztam a vízen, táskámat felkaptam  a földről. Harry visszatartotta a nevetését, ahogy én még egyszer- átmentem a kis folyamon. A földre érkeztem, fújtatva  csináltam a táskámból kispárnát.

"Gyerünk, Rosalie." Mondta Harry a saját oldalán ülve. "Nem tudod, hogy kell felfogni a vicceket?"

"Az inzultálásaid nem viccek." Válaszoltam hidegen. "Durva vagy velem Harry és csak épphogy találkoztam veled. Máris elegem van."

Harry nem válaszolt, csak a szemeit forgatta, ahogy a karjaira támaszkodott.  Pár pillanat csend múlva megszólalt. "Szóval? A másik oldalon fogsz aludni egyedül, amikor rettegsz a sötétségtől?"

"Úgy hangzol, mintha azt akarnád, hogy a másik oldalon legyek."  Vágtam vissza, de nem néztem fel rá.

Hallottam Harry horkantását. "Nincs rád szükségem, Rosalie. Emlékezz."

"Sose felejtem el."

Ezzel, mindketten lefeküdtünk a folyam ellentétes oldalán, a testem reszketett a sötéttől való félelemtől, de nem létezett azt az isten, hogy én visszamenjek Harryhez.

***

Faág roppanása volt, ami felkeltett az éjszaka közepén. Az ég még sötét volt, a faágak mozogtak a gyenge széltől. Tökéletes hőmérséklet volt, de a szívem őrülten dobogott a mellkasomban. Csak egy mókus volt a faágak között, de nem tudtam megakadályozni az ereimben végigfutó félelmet.

Harryre pillantottam a folyam másik oldalán, enyhén horkolt és az oldalára fordult, keze arca alatt volt. Békésnek nézett ki, majdnem szépnek, ahogy a holdfény megcsillant arcán. De ismertem a fiút, alig, de tudtam, hogy nem egy angyal. Se nem hős. Hidegvérű.

A mókusok keresztülfutottak az ágakon és a levelek rezegtek, a testem teljesen remegett. Nem tudtam feküdni és figyelmen kívül hagyni őket, mert a sötét nem volt számomra könnyen elviselhető. És nehezen láttam, a Hold segítségével mindössze a folyamot és Harryt láttam.

Pár reccsenés után, elhatároztam, hogy már túl sok és be fogok pisilni. Tudtam, hogy Harry viccet csinálna belőlem, de nem tudtam mit tenni átmentem a folyamon hozzá. Tudtam, hogy nem érinthetem meg, a karkötő miatt, de nem volt az az Isten, hogy levegyem, amikor a sötétben voltunk.

"Harry." Suttogtam, kicsit hangosabban, így hallatta. "Harry, kérlek, kellj fel."

Harry morgolódott pár másodpercig, de azután a hátára fordult és felnyitotta szemit, miután harmadszorra szólítottam meg. Rám sandított, hangja rekedt és nyers volt, ahogy azt mondta. "Rose? Mi a baj? Miért sírsz?"

Észre sem vettem, hogy sírtam, de akkor már éreztem az arcomon lefolyó könnyeket. Szipogtam egyet és letöröltem a hüvelykujjammal a könnyeimet, ahogy körül néztem. "F...félek." Motyogtam, tudva, hogy patetikusnak hangzok és tudva, hogy viccet fog belőlem csinálni, amiért egy félelem miatt keltettem fel.

De helyette felült és aggódva nézett rám. Enyhén sóhajtott, térdeit felhúzta és a lábain könyökölt, ahogy találkozott tekintetünk. "Tényleg nagyon félsz a szaros sötéttől,huh?"

Alsó ajkam remegett, mint egy félelemtől megkövesedett öt évesé, ahogy bólintottam, a földet néztem zavaromban.

Harry összepréselte ajkait pár pillanatra, mielőtt újra találkozott tekintetünk. "Nem tudom, mit tegyek veled, szerelmem. Próbálj meg lefeküdni és becsukni a szemeidet megint, többet nem tehetek."

Tudtam, hogy azért mondta, mert nem volt módja rá, hogy fizikailag megvigasztaljon. Nem tudott volna egy meleg ölelést adni anélkül, hogy megégett volna. De nem gondolom, hogy csak ez volt a gond, hanem maga az ötlet, hogy Harry valakit megölel erősen elképzelhetetlen volt.

"A...aludhatok itt?" Kérdeztem csendesen, az arcomat törölve.

Harry hajába túrt egyik kezével párszor. "Azt hiszem. Ha ettől jobb neked."

Bólintottam, lefeküdtem mellé. Harry utánzott, mindketten a csillagos eget bámultuk. A kezeim még mindig remegtek, a testem is remegett, mint egy vizes kutyáé a hidegben. Nem tudtam mit tenni a bennem terjedő félelem ellen, úgy éreztem elhányom magam. Otthon a pincében, éjjeli lámpával aludtam a félelmem miatt. De a Hold fénye alig látszott a faágak miatt.

"Hey." Mondta gyengéden Harry, elérte, hogy ránézzek. Már engem bámult, smaragd szemeiben aggódás csillogott. "Csak nyugodj meg, jó? Itt vagyok, Rose. Semmi nem fog bántani. Bízol bennem?"

"Ez egy beugratós kérdés?" Kérdeztem, a szívem még mindig erősen vert.

Harry önelégülten mosolygott és vállat rántott. "Lehet az is. Vagy lehet komoly is. Ahogy akarod érteni."

"Zavaros személyiség vagy, Styles."

"Próbálkozom." Kuncogott kicsit, mielőtt komollyá vált arca. Az este folyamán sokadszorra nézett szemembe. "Komolyan gondoltam, Rosalie. Még ha halálra idegesítesz is, jó, hogy van kivel sétálnom. Lefoglalsz, azt hiszem. Ahelyett, hogy a szarságokra gondolnék, amik az életemben történtek, azon töröm a fejem, hogy hogyan hallgattathatnálak el és lehetne egy kis béke."

"Wow. Micsoda bók." Horkantottam.

Harry vigyorgott. "Nem vagyok jó az ilyenekben, ha nem vetted volna észre."

"Feltűnt."

"A legtöbb ember rájön pár másodperccel azután, hogy találkoznak velem."

"Igazán? Megvan a képtöredék a fejemben" Mondtam, mint, aki tűnődik. "De lehet, elfogult lettem a fojtogatás miatt, ki tudja."

Harry nevetett, tényleg nevetett és gyönyörű hang volt füleimnek. A kezeimre nézett - amik már nem remegtek - azután fel rám. Elmosolyodott. "Látod? Máris megnyugodtál."

A homlokomat ráncoltam. "Hogy érted? Még mindig félek a sötéttől."

"Igen, de elterelve a figyelmed, máris abba hagytad a remegést. Nézd, eltereltem a figyelmed és bevált. Túl megvezethető vagy." Kötekedett és a ferde mosoly visszatért rózsaszín, telt ajkaira.

"Seggfej vagy." Mondtam, visszatartva a mosolyt, ami ajkaimon akart elterülni. Fele annyira se viselkedett gonoszan éppen, de tudtam, hogy reggelre újra önmaga lesz. 

Harry bólintott egyetértően. "Úgy néz ki."

Nevettem a szememet forgatva. De a kuncogásom elhalt, ahogy rám tört a felismerés. Újra összefűztem kezemet, a hasamon pihentettem őket, ahogy csendesen kérdeztem. "Harry? Mit gondolsz mi fog történni veled a jövőben? És velem?"

Harry megnyalta ajkait, mielőtt összepréselte őket, ahogy átgondolta a kérdésem. Szemei az eget nézték, de néztem, ahogy arckifejezése megváltozott és vállat rántott. "Nem tudom. Az enyém valószínűleg tartalmaz pár halált - valószínűleg én, és te.... Nos.... Nem tudom, Rosalie. Talán kitalálod, hogy hova menekült anyukád. Nem tartozik a képességeim közé a jövő megjóslása. És örülök neki."

Szemöldökömet ráncoltam. "Boldog vagy miatta? A legtöbb ember meghalna, azért, hogy lássa a jövőt."

Harry újra összepréselte ajkait, mielőtt beszélt. "Látni a jövőt félelmetes gondolat nekem, Rose. Megváltozhatja a legkisebb cselekedeted is, a legkisebb döntésed is. A jövő teher, szóval miért akarnád látni, amikor változhat bármelyik pillanatban? Egyik percben lehet egy hihetetlen jövőd, a következőben, pedig lehetsz egy börtönben bolti lopás miatt. Nem tudod, hogy milyen lesz a világ. Szóval látni a jövőt.... Nos, a legkevesebb azt mondanom, hogy megrémiszt."

Bölcs szavai, amik elhagyták az ajkát összezavartak. Harry állandóan kritizálja a dolgokat, szóval semmi kétségem nem volt afelől, hogy briliáns gondolatai voltak.  Minél többet gondoltam a szavaira, annál jobban elhittem őket. De még mindig kíváncsi voltam, hogy miért félne annyira látni a jövőjét, szóval megkérdeztem.

Harry sóhajtott, ahogy rám nézett. "Rose, bűnöző vagyok. Megszöktem a börtönből, felidegesítettem a Tanácsot és majdnem mindent elpusztítok, ami az utamba kerül. A jövőm nem lehet.... túlkecsegtető. Tudom, hogy börtönben fogom végezni. Tudom, hogy a halálom brutális lesz. Miért akarnám látni mindezt, amikor keresztül kell, rajtuk mennem egyszer úgyis? Nem logikus olyan dolgokon gondolkozni, amiket nem tudsz irányítani."

Amióta találkoztam a göndör hajú fiúval (ami körülbelül húsz órával ezelőtt volt), először hittem el a szavait, amik elhagyták az ajkait. De a szeme azt tükrözte, hogy elutasította annak a jövőnek az elfogadását, amiről beszélt. Érzések árasztották el, nehéz volt elhinni, hogy neki is vannak.

Hary Styles félt.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: