"Harry kérlek kelj fel."

A hang távolinak hangzott, nagyon távolinak, de a karomon továbbra is éreztem a remegő érintést. Morogva a fájdalomtól, amit éreztem a hátamba, kinyitottam szemeimet és Rose ült velem szembe, aki  sápadtabb volt, mint egy szellem. A falu lakói kétségbeesetten futottak mögötte, próbáltak távolságot tartani.

És aztán eszembe jutott, hogy az erejét használta, hogy kiszabaduljon.

És megmentsen engem.

Fájdalmat éreztem, amikor felültem, de próbálkoztam tovább, miközben Rose az alkaromat megragadva segített. A hideg levegő csípte a hátamon a csupasz bőrt, mintha nyílt sebeim lettek volna. És aztán eszembe jutott, hogy nyílt sebeim voltak.

"Mennünk kell." Mondta Rose, miközben magával kezdett rángatni.

Érzékelte, hogy szenvedtem a mozgással, így egyik kezemet megragadva átette a vállán, félig futva és félig botladozva próbált segíteni nekem. Éreztem, ahogy a vért lefolyt a hátamon, de próbáltam nem törődni vele és a sétára összpontosítani. Rose rendben volt - mennünk kellett.

Morogtam minden egyes lépésnél. "Hol van Cecilia?"

"Elfutott, hogy erősítést hozzon, gondolom. Mindenki megijedt, amikor fénycsóvák sugároztak ki a testemből." Motyogta.

"Fénycsóva?" Vigyorodtam el. "Igazán rossz fiúsan hangzik."

Rose kuncogott. "Nem akartam - csak megtörtént. Mint máskor is, de tényleg azt hiszem, hogy erről beszélnünk kéne, ha majd nem követ minket több száz őr."

"Jó ötlet."

Ahogy a fák közé értünk erősebben markoltam Rose vállát, hogy megtartsam az egyensúlyom. Kizárni a fájdalmat könnyebb volt, ahogy a bennem tomboló adrenalinra koncentráltam. Menekültünk és össze kellett szednem magam.

De ekkor egy őrbe futottunk, aki egy fára nézett fel.

Egy fára, aminek szemei, orra és mosolyra húzódó szája volt.

"Oh, hey, Harry! Hey, Rose!" Daniel volt az.

Az őr megpördült és egy kis erőmet használva az alkaromat a nyaka köré szorítottam, megnyomtam az állát és eltörtem a nyakát. Egy kicsit nehéz volt fél kézzel, de megoldottam. Egynek vége...és még mennyivel kell leszámolni.

"Ti ketten nem néztek ki túl jól." Szólalt meg Daniel és fura volt felnézni egy fára. "De köszönöm, hogy lerendezted az őr dolgot. Az elmúlt pár órában itt volt. Gondoljatok bele, egy kicsit fárasztó ezt a pozíciót tartanom. De, azt hiszem most már rossz fiú vagyok."

"Nincs időnk." Mondta Rose. "Az őrök a nyomunkban vannak."

"Rendben." Danial visszaváltozott önmagává, kinyújtóztatta végtagjait. "Nos, menjünk."

És ezzel útnak indultunk. Most már kicsit könnyebb volt futni, habár a hátam pokolian fájt még mindig. Tudtam, hogy lassítottam őket, ahogy meg kellett állnom, hogy átlépjem a faágakat. Elviselhetetlen fájdalmat okozott átugrani rajtuk és a lábamra érkezni. Szánalmasnak éreztem magam.

Hallottuk, hogy az őrök közel jártak. Kiabáltak, levágták a faágakat és arra vártak, hogy lőhessenek a nyilaikkal hátha eltalálnak valamelyikünket. A nyilak a közelben suhantak el, így nyilvánvaló volt, hogy közeledtek.

És ez kiakasztott engem.

De tovább mentünk, és minél messzebb értünk, annál nagyobb biztonságban voltunk.

***

Beesteledett az idő múlásával. Leráztuk az őrök, ahogy kiértünk a Tanács földjéről pár órával ezelőtt. Az, hogy kimerült voltam nem elég erős kifejezés, és a fájdalom a hátamban egyre csak nőtt. Mondanom sem kell, hogy még mindig nyugtalan voltam a sok vér miatt, amit vesztettem.

Találtunk egy helyet egy kis folyam mellett, amikor megálltunk. Rose a sebeim tisztításának a közepén tartott. A legkevésbé volt szükségem egy fertőzésre, nem említve, hogy a hideg víz csípte a sebeket, de valahogy jó érzés is volt.

Habár a hasamon kellett feküdnöm, ami nem volt a kedvemre. Mi lesz, a egy őr felbukkan? Így kétszer annyi időt vesz igénybe, hogy lábra álljak. Nem látom a környezetünket, mint amikor a hátamon fekszem. Nem tudok magam mögé nézni és a gondolatra végig futott a hideg a hátamon.

Rose mellettem térdelt, a hajamat óvatosan simította el a homlokomról. "Nem annyira durvák. Nem hólyagosodtak fel."

"Azt hiszem már megszoktam."

Rose a homlokát ráncolta. "Senki sem szokhatja meg."

Daniel egy fának volt dőlve, és magában motyogott, amíg fel nem nézett ránk. "Lesz még imádni való pillanatotok? Úgy értem, most vágyok egy kis közhelyes szerelmes jelenetre. Folytassátok."

Csúnyán néztem rá. "Hogy tartozhatsz a férfi nemhez?"

Daniel vállat rántott. "Van farkam."

Rose az orrát ráncolta, és majdnem elnevettem magam attól, amilyen aranyos és undorodó arckifejezést vágott. Mivel minden apró mozdulat fájt, így érzéketlen maradtam.

Rose a kezeivel volt elfoglalva. "Hova kéne mennünk most? Az eredi házat felkutatták. Mit tegyünk most?"

Sóhajtottam és fejemet felemelve próbáltam tisztábban ránézni. "Már megszoktam, Rose. Amit tenni fogunk egyszerű - tovább menekülünk. Csak ezt tehetjük. Amikor olyan világban élsz és olyan emberekkel, mint mi, soha nem telepedhetsz le." A homlokomat dörzsöltem. "Csak menekülhetsz."

Rose nem mondott semmit és egy kis csend telepedett ránk. Inkább csendben gondolkoztunk, minthogy mozogjunk. Addig, amíg Rose az oldalamon van, nem érdekel a véget nem érő stressz. És ha Daniel velünk marad, akkor lesz egy ember akin szórakozhatok. A legőszintébb és szánalmasabb vagyok, de ez a két ember többé már nem zavart.

Morogva felültem és kinyújtottam a lábaimat magam előtt. Rose a homlokát ráncolta, de én kezemet felemelve megállítottam abban, hogy leszidjon. "Szörnyen kényelmetlen volt, Rose. Jól vagyok, esküszöm."

Sóhajtott, de nem mondott semmit.

"Talán aludnunk kéne." Ajánlotta Daniel. "Szeretnék jól kinézni, amikor az ijesztő őrök üldöznek majd."

A szemeimet forgattam, de elmosolyodtam. Daniel átölelte saját magát, ahogy lecsukta szemeit. Gyakorlatilag nem voltam fáradt, így a kezeimre támaszkodtam és engedtem, hogy a holdfény a bőrömbe ivódjon. Hideg este volt - a fájó hátamon éreztem. Gyönyörű volt és nem akartam lecsukni a szemem és ezzel lerombolni mindazt.

Rose a hátán feküdt, feje a combomon volt, ahogy az eget bámulta. "Amikor anya velünk volt, minden este a csillagokat néztük." Mondta csendesen, ahogy kezeit hasán pihentette. "Amikor apa részegen jött haza, kimentünk a házból és őket bámultuk. Mindig azt mondta nekem, hogy a csillagok nem ragyoghatnának sötétség nélkül. Mindig azt hittem , hogy épeszű megállapítás, amíg mélyebbre nem ástam." A fejét felém fordította és rám mosolygott.

"Azt hiszem mindenkinek meg van a saját csillaga. A sötét a múltad, a fényesebb a jövőd. Nem valami könyvből szedett bölcsesség, talán csak tapasztalat. Talán, amikor kikerülsz a sötét dolgokból másképp látod az életed. Boldogabban. És ezért örökre ragyogni fogsz - boldogan." Kuncogott. "Nem hiszem, hogy lenne értelme."

"Nem. Tetszik."

Rose elvigyorodott. "Azt hiszem valami miatt magunkra gondolok. Sok sötétségen mentünk keresztül, és nem tudom... Azt hiszem ragyogni fogunk a jövőben, figyelmen kívül hagyva mindent, ami történt."

Elmosolyodtam, de nem mondtam semmit, mert úgy éreztem nincs szükség szavakra. Néha a csend önmagáért beszél.

***

A hasamon fekve keltem fel, a karom Rose vállain volt, ahogy hozzám volt bújva. Rájöttem, hogy tetszik az érzés, hogy valaki van mellettem - segít melegen tartani. A szó szoros értelmében is, tekintve, hogy póló nélkül kellett aludnom, hogy a sebeim gyógyulni tudjanak.

A szívem megdobbant, ahogy észrevettem arcunk milyen közel volt, és mielőtt eldöntöttem volna már a homlokához hajoltam és ajkamat neki nyomtam. Furcsa volt és megkönnyebbültem, hogy megpuszilhattam és úgy tarthattam, ahogy hónapok óta akartam. Ilyen rég lett volna? Mindazonáltal, tetszett a bőre az ajkam ellen.

A szemei kinyitódtak és egy álmos mosoly jelent meg arcán, mielőtt sóhajtott egyet. "Ezen a földön szörnyű aludni."

Elvigyorodtam. "Micsoda szép köszöntés egy reggel."

Rose nevetett és eltolta magát a földtől és tőlem, ahogy kinyújtózott. Óvatosan felálltam és ajkamba harapva próbáltam kinyújtózni, anélkül, hogy túl sok fájdalmat okoztam volna magamnak. Rose gyengéden rám mosolygott, ahogy megfogta a pólómat és odaadta nekem. Csendesen megköszöntem, mielőtt áthúztam a fejemen.

És ekkor vettem észre Danielt, amint egy nyúl aludta az arcán.

"Ez a legaranyosabb dolog, amit valaha láttam." Mondta Rose sikkantva.

"Remélem, hogy nem kakilja le."

Rose gyengéden mellkason ütött, ahogy leszidott, mielőtt a folyamhoz sétált és egy kis vizet pocskolt az arcára. Bódultan néztem, barna loknijai arcába lógtak, amíg hátra nem seperte őket. Meghaladta a tudásomat, hogy felfogjam, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű.

Daniel vonaglani kezdett, az orrát ráncolta, mielőtt hapcizott volna és a nyúl elment volna. Felült tágra nyílt szemekkel. "Mi volt az arcomon? Szőrös volt! Mit tettél Harry?"

Az állam leesett. "Miért gondolod, hogy én csináltam valamit?"

Daniel jelentőségteljesen nézett rám.

"Ott a pont." Préseltem össze ajkaimat és kezeimet felemeltem megadásképpen. "De nem én voltam, ígérem."

"Egy nyuszi feküdt az arcodon." Mondta Rose.

"Aww, nyuszi?" Biggyesztette le ajkait. "Francba, gyere vissza nyuszi! Hadd szeresselek!" Állt fel és nézett körbe az elveszett társát keresve.

Fejemet ingatva nevettem. "Jobb, ha megyünk, mielőtt utolérnek."

Daniel a homlokát ráncolta. "De éhes vagyok."

"Változz kajává és edd meg magad."

"De Harry, már mondtam, hogy ez kannibalizmus!" Kiabált rám.

Roseal sétálni kezdtünk és nevettünk, ahogy Daniel botladozott mögöttünk.

***

"Shh. Hallottátok?" Álltam meg és felemeltem a kezem, hogy Daniel és Rose is azt tegye.

Daniel összeráncolta szemöldökeit. "Nem hallok semmit."

Rose csendben maradt egy ideig, mielőtt a szemei kimeredtek. "Valaki követ minket." Mondta suttogva, a csizmák hangja hallatszott mögöttünk.

Futni hasztalan volt ( és az én esetemben aligha lehetséges opció), így együtt álltunk, amikor az őrök körbe vettek. Ha így folytatódik tovább a sors - ismétli önmagát - aligha hagyhatjuk abba a menekülést. Vagy meg kell ölnünk mindenkit, hogy szálljanak le rólunk.

Az utóbbi jobban tetszik.

Kiéve, hogy nem rengeteg katona lépett elő a fák közül, vagy a Tanács tagjai. A személyt, aki kilépett a fák közül életem nagy részében megvetettem.

Jessie.

Sóhajtottam és a homlokomat dörzsöltem, ahogy lehajtottam a fejem. "Kurvára viccelsz velem."

Nem tudott békén hagyni minket.

Jessie önelégülten elvigyorodott. "Nem tudom hányszor kell még elbuknod, hogy rágyere nem vagy olyan ügyes, mint hiszed, Harry."

"Igen? Hadd törjem el a nyakad és meglátjuk milyen gyorsan fogsz utol érni minket."

Minden jó kedv nélkül nevetett fel. "Nem hiszem, hogy okos dolog lenne tőled, tekintve, hogy több száz fegyver céloz a mellkasodra jelenleg."

És bizonyítva, hogy nem hazudik, több piros pötty jelent meg a felső testemen. Kezeimet oldalam mellé szorítottam, állkapcsomat összeszorítottam. Tudnom kellett volna, hogy okos - Jessie sosem jött felkészületlenül.

De azt biztosra vette, hogy az őrök nem védték volna meg, a kis segge nem ért semmit velem szemben.

"Most, ha leszel olyan kedves és hagyod, hogy folytassam.." Nézett rám összeszűkített szemekkel. "Megkaptad a büntetésed, habár-" Egy vigyor jelent meg ajkai" - A kedves Roseod nem."

"Nem fogsz hozzá érni." Csattantam rá összeszorított fogaim között, ösztönösen elé álltam - Daniel mögötte volt.

"Az ellenkezőjére fogadok." Mordult rá, ujjával Rosera mutatott, mint egy király és két őr termett Rose mellett azonnal és megragadták felkarját. Mielőtt reagálhattam volna, a kezénél fogva tartották fel.

Megragadtam volna, ha nem lett volna fegyver nyomva az oldalához.

És aztán Danielt és engem is elkaptam, szorosan tartottak. Nem próbáltam küzdeni, mert nem volt ott az ideje. Amikor szükséges lesz, fogadhattok Daniel szerelmére Augustus Waters iránt, azok ketten meg fognak halni. Ha megpróbálják bántani, senki sem állíthat meg abban, hogy megmentsem őt.

Ahogy ő tette velem.

"Nos.." Jessie gonoszan elmosolyodott. "...ez szórakoztató lesz."

Tekintetem rá kaptam. "Mit fogsz tenni vele, Jessie?"

"Hmm.. hallottál valaha arról a középkori kínzó módszerről, hogy *strappado? Azt hiszem ez illik a helyzethez."

A szemeim kiguvadtak. "Kurvára ne merd megtenni!" Küzdöttem az őrök ellen, de még többet jöttek, hogy legyőzzenek. A kezem rövidesen a hátam mögé bilincselték, egy nagy kéz megfogta a hajam és a fejemnél előre nyomva térdre nyomott. Minél jobban küzdöttem, annál több őr tartott.

A két őr, akik Roset fogták, karjait háta mögött megbilincseltél, egy másik egy kötelet dobott fel a harmadik legmagasabb ágra, ami öt láb magasan lehetett. Jessie még egyszer felemelte ujját és három őr jött egy lánccal a kezében. A láncot Rose kezei köré tették, és a szívem majd kiugrott a mellkasomból, olyan gyorsan dobogott.

A Strappado egy kínzási forma, amikor az áldozat két karját a háta mögött, a csuklójánál összekötözték, majd ezeknél fogva a lehető legmagasabbra felhúzták a levegőbe. Ekkor a kötelet elengedték. Az illető lezuhant a padlóra, esését azonban, mielőtt a magatehetetlen test a padlóhoz csapódott volna, megállították, hogy minél nagyobb terhelés érje a váll és a könyök ízületeit, illetve izmait. A boszorkányperekben használták.

Úgy látszik Jessie meg akarja tartani a hagyományt.

Kínzó lassúsággal kezdték el felhúzni Roset. A lábujjhegyei, alig érintették a földet és az arca eltorzult, visszatartotta a könnyeit, amikor a fájdalom kezdett elviselhetetlen lenni.

"Állj!" Kiabáltam, a hangom megtört. "Jessie, kérlek, hagyd abba! Erre semmi szükség!"

Jessie lehajolt, hogy arcunk egy szintre kerüljön, vigyora tisztán kivehető volt. "De én azt gondolom igen. Megszegted a szabályokat, Harry. Ahogy anya és apa. És ezért...az ő bűnükért is fizetned kell."

Mielőtt megállíthattam volna magam, arcon köptem.

Hátrált és morgott egyet, mielőtt arcon ütött. "Emeljétek feljebb!" Kiabált és letörölte a szemöldökét, ahol leköptem.

Ahogy Rose egyre magasabbra került, fülsiketítően sikítani kezdett, amit sosem fogok elfelejteni. A szívem gyakorlatilag összetört, ahogy a hangja elcsuklott, és alig tudtam végig nézni. A düh nem elég erős kifejezés. Nem tudom van-e olyan szó a szótárban, amivel lelehetne írni mennyire dühös voltam abban a pillanatban.

Gondolkodás nélkül, a bilincsben lévő kezeimet összecsaptam. Kezeimet összeszorítottam a legközelebb őr nyaka körül és eltörtem a nyakát, mielőtt a földre engedtem volna esni. Egy másik is kinyúlt, hogy elkapjon, de félreugrottam, mielőtt állkapcson vágtam volna, aztán a tisztás közepe felé repült. Szörnyként viselkedtem, mialatt harcoltam velük, de nem számított.

Egyedül az számított, hogy Rosenak fájdalma volt és még nem mentettem meg.

Amikor hallottam egy fegyver kattanást még több alak gyűlt körém. Nem őrök voltak, vagy a Tanács tagjai, de még nem is a város lakói. És őszintén megmondom, meglepett, hogy éltek és, hogy szabadok voltak.

A srácok.

Ryan, Niall, Liam, Zayn, Louis és még John is.

Örülni akartam nekik, hogy vannak, akik törődnek segítenek, de nem volt rá idő. Majd később megkérdezem-amikor mindenki megmenekült- ha ez egyáltalán lehetséges. Soha senki sem lehet igazán biztonságban. Bárki meghalhat bármikor. Az élet kiszámíthatatlan.

Míg a fiúk az őrökkel foglalkoztak, én Rosehoz futottam, hogy leszedjem. Elég messze volt a földtől, de nem hallottam, hogy a válla eltört volna. Remélhetőleg még rendben van, amíg viszonylag közel van a földhöz és ha nem, nos.... Nagyon fájni fog, ha vissza kell tenni a helyére.

"Rose, nyugodj meg. Minden rendben van." Mondtam neki, ahogy láttam, hogy könnyek folynak le az arcán. Leégettem a láncot a kezéről, aztán a kezemet ráztam, hogy eltűnjön a hő és meg tudjam érinteni.

Mielőtt leszedhettem volna, a fa elkezdett rázkódni. A szemeim kitágultak, ahogy a törzset néztem és próbáltam rájönni, mi történik éppen. De akkor észrevettem, hogy a fa nem volt egy szimpla fa.

Daniel volt.

"Ki tudta, hogy egy fa lehet hasznos?" Vigyorodott el és elkaptam Roset, amikor a fa eltűnt.

"Hogy lettél ekkora?"

Daniel vállat rántott és önelégülten vigyorgott. "Nem tudom. Úgy értem, fájt, de végre hős voltam egyszer."

Elmosolyodtam és elismerően bólintottam, mielőtt megfordultam és a csatát néztem, ami előttünk zajlott. Nyilak repültek, a koszt vér borította, és testek hevertek mindenfelé - szerencsére az őrök testei.

"Végül az az őr elkapott." Mondta Daniel. "Azt gondolta láthatatlan erőm van. Esküszöm ez volt a legviccesebb dolog, ami valaha történt velem."

"Rendben, nos, ha befejeztek a hisztériát, segítenél nekem?" Morogtam, ahogy felemeltem Roset a karjaimba.

Daniel kétségbeesetten kapálózott a kezeivel, mielőtt elfutott. "Várj. Hogy tartsam fel őket?"

Idegesen fújtattam egyet. "Tartsd Roset."

Danielnek ideje sem volt válaszolni, mielőtt Roset átadtam neki, szemhéjai enyhén kinyíltak. Leégettem a kötelet is Rose karjáról és Daniel csodálattal nézett rám, mielőtt visszaadta nekem Roset, és szinte lenyűgözve nézett rám.

Jó érzés volt.

Egy nyíl susogása hallatszott nem messze a fejemtől, és egy mögöttem lévő fába repült. Megrezzentem és Roset szorosabban fogtam, és pár bokor mögé mentem, hogy fedezékben legyen.

Daniel követett és leguggolt mellém. "Szóval most mit teszünk?"

"Ki kell innen juttatnunk Roset." Mondtam, ahogy lenéztem rá, szemei teljesen csukva voltak. "Még lélegzik, de ez a szar kiütötte és megsebesítette. És azt hiszem a karjai majdnem kitörtek vagy kitörtek."

"Hogy tesszük vissza a helyére?" Ráncolta homlokát Daniel.

Alsó ajkamba haraptam. "Visszarántjuk a helyére. De először egy biztonságos helyre kell vinnünk."

Daniel bólintott. "Én itt maradok a többiekkel, amíg elmész Roseal. Talán dinoszaurusszá változom vagy valami. Még nem próbáltam, de sosem tudhatjuk."

Elvigyorodtam. "Egy tervnek hangzik."

Daniel bólintott és rám vigyorgott.

"Hey, Daniel."

"Igen?"

Elmosolyodtam. "Légy óvatos, jó?"

Az arcán szétterülő vigyor megfizethetetlen volt. "Te is, Harry."

És aztán elment.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: