- Rose -

Rettegés lüktetett ereimben, ahogy őrök vettek körül minket. Tudtam, hogy soha nem kerülünk ki könnyen, de még jobban meglepett, hogy egyáltalán eddig jutottunk. Habár, a tervünket nem gondoltunk kellően át, mint ahogy valószínűleg kellett volna. Feltételezem ez történik, ha kétségbeesetten vágysz a szabadságra; sietetted a dolgok menetét.

Annyi minden történt, annyira rövid idő leforgása alatt, adhattak volna nekünk egy kis időt. Csak nem rég jöttem rá, hogy a fiú, akit szeretek a bátyám, szóval kellemes lenne, ha csak egy napra nyugalmam lehetne és a gondolataimba merülhetnék. De azt hiszem a Tanács túl önző, ahhoz, hogy egy kis magányt adjon nekünk. Fájt volna nekik, ha egy kicsit elengednek minket? Fájt volna, ha engednek elmenekülni, majd pár óra múlva utánunk jöttek volna? Egy kis friss levegő jót tett volna, őrök nélkül.

Mialatt az őrök felemelve tartották a fegyvereiket, négy alak közeledett felénk az épületből; a Tanács. Az idős hölgy - Cecilia - volt elől és a másik három követte, mint három elveszett kiskutya. Azután rájöttem, hogy a férfi helyén, aki engem bámult, anya volt. Megmerevedtem, ahogy közelebb értek, nem akartam emlékezni a rettenetes információra, amit mondott nekem.

De aztán rásandítottam és anya nem volt többé anya. Most az az alak volt, aki úgy tanulmányozott engem, mint egy tudományos kísérletet. Az, akinek szadista mosolya volt és cinikus szemei. És amikor visszaváltozott, még mindig azt az aljas vigyorát viselte, amitől felállt a szőr a hátamon.

És aztán beugrott.

Egy újabb alakváltó.

Ha ez nem lett volna elég sokkoló, az állam majdnem a földet súrolta, amikor Daniel megszólalt. "Apa?"

Azelőtt nem tűnt fel a hasonlóság, az éles állkapocs és a csokoládébarna szemek. De minél tovább bámultam, annál könnyebb volt megállapítanom, hogy rokonok. Tudva, hogy Daniel apja játszotta el anyát több, mint zavarba ejtő; ez abszurd.

Cecilia a fejét kezdte ingatni, ahogy közelebb ért hozzánk. "Figyelmeztettünk, és te még mindig próbálsz elmenekülni egy bűnözővel- egy kegyvesztettel." Haragosan nézett Harryre, lenézően.

Daniel még mindig tátogott. "Apa, m-m-miért vagy-?"

Felemelte a kezét, hogy elcsendesítse a fiát, egy önelégült mosoly terült el arcán. "Pár kollégám informált engem a te... szövetségedről Marcus Stylesal. Nagyot csalódtam benned, Daniel. De nem szalaszthattam el a lehetőséget, hogy egy Stylest lecsukassak, mert megérdemli. Valami nagyon elromolhatott benned, Harry Styles, mert te és az apád elég agyafúrtak vagytok. "

"Hey, ő egy rendes srác." Vágott vissza Daniel, most már mindannyian szemben voltunk a Tanács tagjaival. "Négy napja ismerem és ő többször mentett meg, mint te tizennyolc év alatt."

"Ezt úgy hívják, más volt előnyben." Daniel apja - Jordan, azt hiszem így hívják - morgott az orra alatt.

"Várj," Szólaltam meg és a szemeimet szűkítettem rá. "Szóval anya egyáltalán nem volt itt? Az egész egy ostoba átverés volt?"

Cecilia összepréselte ajkait és kezeit összecsapta maga előtt. "Jobban kedvelem a "lecke" szót. Nincs semmi okod, hogy... szórakozz egy ilyen undorító emberrel, mikor egy vagy közülünk, Rosalie. Tiszta vagy, gyönyörű fehér boszorkány. Egyikünk sem érti, miért-"

"Felfogtam. " Szakítottam félbe, nem akartam hallani, ahogy kegyetlenül beszél Harryről, amikor sokkal jobb ember volt, mint közülük egy fél.

Harry összeráncolta szemöldökeit. "Szóval, amit hallottam, az alapján Rose és én nem vagyunk testvérek, és haver nőnek kiadni magad, csak hogy szétválassz két embert - akik közül az egyiknek dührohamai vannak - csak, mert féltek attól, hogy két különböző boszorkány együtt legyen?"

Nos, ez az egyik útja, hogy összefoglaljuk.

Cecilia megköszörülte a torkát. "Attól tartok egyikőtök sem értette meg mekkora veszéllyel járhat, ha két különböző boszorkány keveredik."

"Nem igazán." Harry és én ösztönösen egymásra néztünk.

Hosszú ideig néztem a szemeit és tudtam, hogy mindketten megkönnyebbültünk, hogy nem vagyunk rokonok semmilyen módon. Hogyan éltem volna túl, ha a hazugság igaz lett volna, nem tudom, de őszintén el sem akarom képzelni. Ez egy új kezdet számunkra - de először ki kell kerülnünk az őrök gyűrűjéből.

Harry a kezemért nyúlt újra és ezúttal engedtem neki. Összefűzte ujjainkat, kezeink egybeforrtak és megszorította gyengéden. Éreztem a megkönnyebbülést sugározni a testéből mellettem, és hazudnék, ha azt mondanám nem éreztem ugyanúgy. Harry és én végre bonyodalmak nélkül érintkezhettünk és egymás kezét fogni egy gyönyörű kezdet volt.

Habár, Cecilia nem helyeselte, amit látott, mert szemeit összeszűkítette és összekulcsolt kezünket nézte.

"Őrök." Csattant és egyenesen rám nézett. "Elkapni őket."

És mintha déjá vu érzésem lett volna a kezeik között, az őrök elkaptak ismét.

- Daniel -

("egy kis bónusz jelenet, mert Daniel nagyszerű és úgy gondoltam beteszem valahova ezt a részt" 1Dlover121)

A szemeim kétségbeesetten futottak végig a szenvedő őrökön, akik Rose és Harry miatt szenvedtek görcsösen. Harry próbált kemény lenni, mint mindig,küzdött pár őrrel itt-ott. Rose csak megdermedt és eszembe jutott, hogy említette, hogy nem tudja, hogy kell használni az erejét. Nagy szívás.

Mielőtt bármit végiggondoltam volna, egy fának csapódtam és egy másiknak is. Nem tudtam (hiába vagyok alakváltó) átváltozni egy fenyőfává, így csak egy kis... rönk lettem. Nem tudtam lelépni, így gyakorlatilag egy csupasz fa lettem.

Valószínűleg nem gondoltam át, hogy mivé válok, de tudtam, hogy ott kell lennem Harry és Rose miatt. Harry többször mentett meg az életem, mint ahányszor szeretné elismerni a rohadék, de egy jó ember és úgy lenne fair, ha megpróbálnám megmenteni. És Rose, nos ő csak nagyon aranyos és olvasta a Csillagainkban a hibát, szóval ő a királynő a szememben.

Fájt látni, ahogy Roset és Harryt elrángatták olyan durván, de meg fogom őket menteni. Elbújhatok addig, amíg a fák mögött eltűnnek és utánuk mehetek. Rose túl tiszta, túl aranyos és túl szép, hogy ilyen fiatalon haljon meg. És Harry már elég régóta hős.

Néha a hősöknek is szüksége van a megmentésre.

Egy idő után nem lehetett hallani a kiabálásukat, sóhajtottam egyet. Azt hiszem egy kicsit furcsa lehetek faként egy szájjal, orral és szemekkel, de úgy érzem, mintha egy Harry Potter filmben lennék vagy valamit. Az emberek mindig furcsa gazembereket és hősöket választanak. De ki mondta, hogy furcsának lenni rossz dolog?

Aztán rájöttem, hogy egy őr maradt, karjait keresztezte mellkasa előtt és léptei a sárba csapódtak, mielőtt sóhajtott. "Abbahagytad a bújócskát? El fognak kapni előbb vagy utóbb."

A szemeim kitágultak, mielőtt kifakadtam. "Fa vagyok."

Kötekedni kezdett. "Egy fa szemmel, orral, szájjal és beszélsz? Hmm. Ez nagyon meggyőző."

"Mit fogsz csinálni? " Megkötözöl egy fát?"

"Nem rossz ötlet, köszi." Mosolyodott el az őr, mielőtt egy másik lépett ki a fákközül ténylegesen egy láncot tartva a kezében. A fatörzse köré tették, ami én voltam, egy helybe ragadva.

Nos, én megpróbáltam.

- Harry -

A térdeimre löktek, a kezeim össze voltak kötözve magam előtt. A nap melege perzselte a csupasz hátamat, a hő hatására folyni kezdett az izzadság a homlokomon. Ez nem volt új nekem. Ezt a büntetést már annyiszor átéltem és a hátamon lévő sebek a bizonyítékok. Habár, még mindig pokolian fájt.

A falu közepén voltunk, a lakók kijöttek otthonukból, hogy lássák mi ez a nyugtalanság. Sokan vissza bementek a gyerekeikkel, vagy maradtak és sajnálattal a szemükben néztek. Nem értettem miért akarnak valamit nézni, amit borzalmasnak tartanak, vagy csak egyszerűen természetes volt, ha valami olyan hátborzongató, hogy közönsége van.

Roset a másik oldalra vitték és szemben volt velem, odaláncolták a kerítéshez, így látta a kínzásom. És az enyém végeztével, meg kellesz néznem az övét. Így viselkedik a Tanács ilyen helyzetekben. Lázadók vagyunk a szemükben, és nem fognak minket elengedni.

Nem vagyok benne biztos, hogy mit csináltak Daniellel, de mentálisan behúztam magamnak egyet miatta. Roset egy épülethez láncolták, Daniellel ki tudja mit csinálnak és hol az őrök, csak mert szövetkezett velem, és itt vagyok én közel a halálos ágyamhoz.

Ezért próbáltam nem törődni senkivel világ életemben. A védelmezésükben mindig megbuktam.

Rájöttem, hogy Rose és én nem vagyunk testvérek, de meg fogok halni. Az élet mindig dicsőséges dolgokat dob felém, nem?

"Nos, akkor" Mondta Cecilia és az összegyűlt tömeghez fordult, de nem mertem felemelni a fejem - hagytam, hogy esetlenül lógjon. "Mivel sokan összezavarodottnak tűntök, itt van két tipikus lázadó. Sokan láthattátok Harry Styles arcát a városban elhelyezett plakátokon, habár Rosét nem."

"Rose egy közülünk, habár ellentétben áll velünk, mert szerelmes egy undorító emberi lénybe. Mindannyian tudjuk, hogy két boszorkány sosem keveredhet. A tisztaság, okkal tiszta - mert nincs benne sötétség. Ha hagynánk, hogy az ördög betörjön közénk, nem maradna tisztaság." Annyira magabiztosnak és bölcsnek hangzott. De tudtam, hogy csak egy színészi alakítás.

Cecilia a mögöttem álló őrhöz fordult. "Hugo, kérlek demonstráld mi történik akkor, ha az alapvető szabályokat megszegik."

Az ostor hangja hallatszott, majd a bőrömnek csapódott, felcsattant. Erősen haraptam bele alsó ajkamba, hogy visszatartsam a kiáltást, tudva, hogy pontosan azt akarták. Ki tudom állni a fájdalmat. Nem másabb, mint élni.

Cecilia észrevette, hogy vonaglok, mert hamarosan rendelt egy másik őrt, aki egy blokkot tartott a kezében, aminek mindkét oldalán lánc volt. Nem akarta, hogy lelépjek, és őszintén, túl jól ismert. Könnyedén megfordulhattam volna és megölhettem volna azt a seggfej Hugot anélkül, hogy hozzáértem volna. Bizonyára elfeledkezett arról, hogy nem tenném, mert azzal Roset sodornám veszélybe.

A kezeim most már a nagy tégla darabnak voltak kötözve, sehogy sem tudtam mozdulni. Minden erőm ellenére, az emberfölötti erőmet is beleértve. Meg tudtam ölni és fojtani embereket, anélkül, hogy fizikai kapcsolatba léptem volna velük, de nem tudtam felemelni egy olyan súlyt, mint egy átlag ember. Ez az én szerencsém, azt hiszem.

Durr!

Meghajlítottam a hátam, erősebb volt, mint a legutóbbi. Éreztem, ahogy a meleg vér végigfolyt a csupasz bőrömön, több sebet ejtve ott, ahol a többi már eltűnt. Többé már nem érdekelt.

"Kérem, állj!" Kiabált Rose és én rámertem pillantani, hogy lássam könnyek lepték el arcát. Nem kellett volna sírnia. Nem fájt annyira, mint látszott. Vagy csak túlságosan megszoktam, hogy érezzem a különbséget.

Cecilia felemelte a kezét. "Csend. Csak azt a büntetést kapja, amit megérdemel."

Még a nézők is megremegtek és elnéztek vagy azonnal elmenekültek az otthonukba az egész jelenet elől.

Ez nem volt büntetés. Csak egy kegyetlen terv.

Durr!

Folytatólagosak voltak, egyik követte a másikat és a számolást abba hagytam a hetediknél. A testem érzéketlen volt, a szemeim lecsukódtak a sok vérveszteségtől. Néhány ártatlan anyuka sírt és eltakarták gyerekeik szemét. Rose sírt, kiabált, hogy ne bántsanak tovább, amikor igazából már nem fájt többé.

Amikor arra számítottam, hogy jön a következő ütés, nem jött. Erővel tartottam nyitva a szemem, Rosera néztem, aki többé nem volt megkötözve. A lánc a beton tömb tetején volt, félig eltörve, úgy nézett ki, mintha megolvasztották volna.

Tovább néztem volna, ha az álmosság nem sújtott volna le rám.

És nem tudtam tovább nézni, mert a szemeim teljesen lezáródtak.

- Daniel -

(bónusz jelent folytatása)

"Haver, már két órája fa vagy. Nem tudnál emberré változni, hogy letartóztassunk és mindenkinek könnyebb lenne? Kérlek?"

"Nem." Mondtam egyszerűen. "Inkább vagyok fa, köszönöm."

Az őr morgott, mielőtt megszólalt. "Mennyi ideig akarod még játszani ezt a dedós játékot?"

"Meddig tervezitek, hogy ott álltok?"

"Amíg vissza nem változol."

"Akkor azt hiszem egy ideig itt leszünk, nem igaz?"

Az első őr a szemét forgatta. "Gyerünk, kölyök. Ebből elég. Miért nem tudsz normális ember módjára együtt működni?"

"Miért nem tudjátok megérteni, hogy nem vagyok normális ember?" Vágtam vissza, meglepődtem, hogy ilyen szarkasztikus voltam.

Azt hiszem Harry viselkedésének a hatása.

Kezdtem megszokni.

Rövid időn belül ismét megszólalt. "Kész vagy, hogy visszaváltozz?"

Egy vigyor terült szét arcomon. "Nem."

Mindketten morogtak, miközben hisztizni kezdtem.

Talán tudok úgy viselkedni, mint Harry és rá tudom venni az embereket, hogy megalázkodjanak előttem. Mindent egybe vetve, hibátlan vagyok. És képes lennék megölni ezt a két őrt most rögtön, szóval király vagyok.

Igen, Daniel a király.

Milyen szép csengése van, szóval ennél maradunk.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: