Sikítva ébredtem, a fejem szétrobbant, kínzó fájdalom hasított a nyakamba. A mellkasom sűrűn emelkedett, próbált lépést tartani gyors levegővételeimmel, amivel próbáltam megnyugodni, de sikertelenül. Egyik kezem a fejemre tettem, próbáltam enyhíteni a fájdalmat, miközben összeszorítottam a szemeimet, de gyorsan kinyitottam őket, hogy felmérjem a bizarr helyzetemet. Jobb ébernek lenni, mint óvatlannak.

A szememmel körül néztem, nem láttam mást csak üres falakat, amik korom sötétek voltak. Felültem egy kemény ágyon, egy egyszerű matrac volt alattam és egy papírvékony párna, ahol a fejem volt nem sokkal korábban. Egy vécé és egy mosdókagyló volt a sarokban, egy vékony fal választotta el a helység többi részétől. Aztán rájöttem hol voltam.

Börtön.

Valami érhetetlen okból bezártak egy cellába, ahova a bűnözőket szokták, vagy akik szembeszállnak a Tanáccsal. De ha tényleg fehérboszorkány vagyok, akkor hogy tehetik ezt a saját gyerekükkel? Mit tehettem, amiért bezártak egy dohos cellába? Épphogy csak megtaláltam az erőm, és máris bezárnak?

Aztán minden eszembe jutott. A csók. Elraboltak. A nyomkövető a nyakamba (valószínűleg a fájdalom oka.) Agymosott voltam, hogy ártatlan embereket öljek tudatomon kívül. 

Ekkor kezdtem aggódni.

Véletlenül ismét sikítottam.

Bántottam ártatlan embereket? Marcus ilyen messze jutott volna az ördögi tervével? Mióta lehetek itt? Mit történt az elmúlt pár órában, napban, hétben, amíg öntudatlan agymosott állapotban voltam?

"Hé, hé. Nyugodj meg, Rose. Minden rendben van."

A fejem a hang forrásának irányába kaptam, verejték gyöngyözött a homlokomon és vállam kicsit megemelkedett, ahogy megláttam Harryt a szembe lévő cellába. Végül is közel álltunk egymáshoz, nem csak helyileg,  társak voltunk. Megnyugtatott. Nem tudom mit tettem volna, ha nem lettünk volna olyan közel. Addig sikítottam volna, amíg bele nem haltam volna, vagy a paranoiás könnyeimbe fulladtam volna. Egyik sem tűnik kellemes halálnak.

Harry a földön ült a rácsok mellett, háta a falnak volt döntve, ahogy keményen dobolt ujjaival rajta. Teljesen nyugodtan tűnt, ahhoz képest, hogy börtönben volt, de emlékeztettem magam, hogy ő már volt ilyen helyzetben. Vannak tapasztalatai  a bűnözői életben. 

Még ha egymás ellentétei is voltunk, Harry rám mosolygott kicsit, de szemei kimerültek voltak. "Örülök, hogy végre felkeltél. Kezdtem aggódni érted."

"M-miért vagyunk itt?" Kérdeztem, a torkom száraz volt a kettő fülsiketítő sikoly miatt, amit kiengedtem nem sokkal korábban.

Harry kifújta a levegőt a száján, ajkai motor hangot adtak ki. mint mikor gyerekkorunkban játszunk. "Hosszú történet röviden, nem kéne kapcsolatban lenned velem, a közelemben lenned, vagy akár egy pillantást is vetned rám. Te vagy a jó én a rossz. Mi nem lehetünk együtt, Rosalie."

A szemöldökeimet összeráncoltam. "Szóval, azért vagyunk ide bezárva, mert nem vagyunk egyformák?"

Harry elvigyorodott. és enyhén vállat rántott. "A Tanács vidám vicces útja, nem?" Ezután kihúzta magát és egyenesebben ült. "De azt hiszem ezért vagy itt. Én, nos.... Nekem itt kell megrohadnom, szóval nem értem miért zártak be harmadik alkalommal is."

Lassan bólintottan, de aztán zavartan fordultam felé. "Várj, harmadik alkalom?"

Harry leintett. "Más történet, nem ide tartozik."

"Oké, akkor..." Préseltem össze ajkaimat és felülve az ágyamon a falnak döntöttem a hátam.

Mielőtt bármelyikünk megszólalhatott volna, egy ajtó nyílt ki nyikorogva messze az előtérben. A szemeim odakaptam, a nyakam kinyújtottam, hogy jobban lássak és láttam, ahogy a Tanács egyik egyenruhás  embere sétált a cellánk felé. Harryre pillantottam, észrevettem, hogy állkapcsa automatikusan megfeszült, szemei elsötétedtek, ahogy tekintete követte enyémet az alak felé, aki megállt a celláink között.

A férfi észrevette Harry sötét tekintetét, nyelt egyet és remegve felém fordult. "A tárgyalása megközelítőleg öt óra és huszonkettő perc múlva kezdődik. Azt ajánljuk, hogy készüljön érvekkel a maradék időben és próbálja meg elérni, hogy kikerüljön  innen. Tekintve, hogy egy közülünk, a bíró engedékenyebb lesz."

Amikor a férfi elfordult, hogy menjen, Harry felszólalt. "Bocsásson meg, jó uram. De nem gondolja, hogy szükségem lenne egy pohár vízre?" Tisztán látszott, hogy csak szórakozik az alkalmazottal.

A férfi élesen vett levegőt, Harry felé fordult hezitálva és a Harry arcán ülő önelégült vigyort talán még Kínában is látták. "Styles, tudod az itteni szabályokat."

"Oh, bocsásson meg, de azt hiszem elfelejtettem őket. Legalább....két hónapja, hogy itt voltam, nem? Kedves uram, kérem szedje meg a szabályokat a kedvemért." Kötekedett.

"Én nem-"

"Jó, szart sem ér."

A férfi állkapcsa megfeszült, mielőtt megfordult és gyorsabban hagyta el a helységet, mint érkezett.

Felhúztam a szemöldököm és Harry felé fordultam. Vállat rántott és ártatlanul nézett rám. "Kell egy kis szórakozás, nem?"

"Az a srác türelmesebb. mint én."

"Nem, csak tudja, mikor kell befogni a száját. Te, Rose kedvesem, pedig nem."

"Kedvesem,huh?"

Harry arca elpirult, de megköszörülte torkát és fejét a falnak döntötte ismét. "A fejemben jobban hangzott. Egyébként,  unalmas, ha két évig ide vagy zárva és nem csinálhatsz semmit."

A szívembe nyílalt. "Hogy élted túl két évig élelem és víz nélkül?"

Harry gyengén mosolygott rám, a szívem megszakadt tőle. "Nem éltem túl. Most már egy ideje halott vagyok." Aztán sóhajtott és megrázta egy kicsit haját. "De neked adnak egy pohár vizet és egy kis kaját tálcán." Mutatott a cella aljára, ahogy a rácsok épphogy nem találkoztak a földdel. "Aztán elsétálnak, mintha sosem vettek volna észre."

Homlokomat ráncoltam, felkeltem az ágyról és a rácsokhoz sétáltam. "De hézagok vannak a rácsok között...."

"Ne érj hozzá--"

De az jjaim már találkoztak az űrrel és elektromos sokk futott végig gerincemen. Elhúztam a kezem, a szemeim kitágultak, ahogy Harry felé fordultam. Kezemet mellkasomhoz szorítottam még mindig ledöbbenve azon, ami történt az imént.

Harry összepréselte ajkait. "Erőt erővel tartanak bezárva. Nem hagyhatnak olyanokat, mint mi egy cellában, amikor könnyedén leégethetjük azt egy pislantással. Szóval....ez a pajzsuk."

"Tehetnének ki egy táblát, mert nagyon fáj."

Harry elmosolyodott, de mielőtt bármit mondhatott volna, egy másik számomra ismeretlen hang hallatszott Harry mögül. "Oh, ez Rose? Végre felébredt? Jó, akkor bocsánatot kérhetek."

Csalódott sóhajt eresztett meg, Harry a fejét rázta. "Tizenöt perc múlva, Daniel."

A titokzatos személy - Daniel - hamarosan feltűnt a Harry melletti cellában és apró mosoly játszott ajkán, ahogy rám nézett. Kétségbeesetten integetett. "Szia, Rose! Nézd, tudom, hogy gyakorlatilag nem találkoztunk, de elloptam a tested, hogy a hasonmásod legyek, és reméltem, hogy jóban lehetünk mostantól, hogy bocsánatot kértem és--"

"Vissza, elloptad a testem?" Kérdeztem hitetlenül, kezeimmel végigsimítottam hasamon és lábaimon, csak, hogy biztos legyek benne én irányítom.

Daniel ajkait ráncolta felemelte mutató ujját, hogy kijavítson engem. "Jobba szeretem azt használni, hogy kölcsönvettem."

Harry morgott. "Daniel, tényleg szörnyű vagy a bocsánatkérésben. Mindössze annyit próbált elmondani neked, Rose, hogy átváltozott, olyanná, mint te, de igazából nem volt a testedben." Aztán hozzátette az orra alatt, hogy. "Hála Istennek."

Szemöldökeimet ráncoltam, ahogy Daniel felé fordultam. "Szóval egy alakváltó vagy?"

Daniel összeütötte tenyereit és bólintott. "Ezt a szót használják rá. Nézd, Harry szerencséd, hogy van melletted egy olyan okos ember, mint Rose, aki elrejti a hülyeségeid."

Harry a fal felé fordult, ami elválasztottak kettőjüket, tekintete figyelmeztető volt.

Daniel homlokráncolva nézett rám. "A falon keresztül engem néz, ugye?"

Kuncogtam. "Igen, talán."

"Nézd, Harry. Majdnem három napja ismerlek és tudok benned olvasni, mint egy könyvben."

"Oh, tényleg?" Fogadta el a kihívást Harry. Egyik szemöldökét felhúzta, amit Daniel nem láthatott. "Mire gondolok most?"

"Valószínűleg arra, hogy megfojtasz vagy valami kevésbé kellemesre."

Harry ajkait összepréselte és lassan bólintott. "Wow, tényleg egy médium vagy."

"Megmondtam."

Elmosolyodtam, ahogy Harryre néztem, szemöldökeit zavartan húzta össze. De mielőtt megkérdezhetett volna, megszólaltam. "Tudod, ez az első alkalom, hogy látlak valakivel jól kijönni, aki nem én vagyok."

Harry a szemeit forgatta. "Daniel ostobaságának hatása. Csak sajnálom.'

"Hé, nem vagyok hülye!" Vitatkozott Daniel és karjait keresztbe fonta mellkasán. Aztán azt motyogta. "Csak különleges  vagyok."

Harry kuncogott és fejét rázta. "Nagy szart vagy különleges."

Elvigyorodtam. "Ti ketten imádni valóak vagytok. Ki kell találnom rátok egy összevont nevet."

Harry és Daniel külön cellában, de egyszerre fordultak felém zavartan és egyszerre kérdezték. "Összevont név, mi?"

A szemeimet forgattam. "Ne is törődjenek vele."

Mindketten a fejüket rázták, mielőtt Daniel szemöldök felhúzva rám nézett. "Olvastad a Csillagainkban a hibát, igaz, Rose?"

Horkantottam. "Az a könyv az életem."

"Ha! Mondtam, hogy nem csak én olvastam azt a könyvet, Harry!"

Harry a szemeit forgatta. "Azt mondtam te vagy az egyetlen fiú, idióta.. De gratulálok."

Daniel győzelemittasan elmosolyodott.

Ekkor csend telepedett ránk, a feszültség fokozódott a levegőben. Mindannyian ugyanazon gondolkoztunk, de senkiben nem volt kurázsi, hogy hangosan kimondja. Azt gondoltam talán Harry, mert ő nem fél semmitől meg minden, vagy tud valamiféle biztonsági kamerákról? De körbenézve egyet sem láttam. Aztán még egyszer körülnéztem, a Tanács nagyon alattomos és valószínűleg olyan helyre tették őket, ahol nem láthatjuk. Lehet, hogy mikroszkopikus méretűek.

"Rendben, elég a félrevezetésből." Mondta végül Harry, és közelebb hajolt az őt körülvevő rácsokhoz, de nem ért hozzájuk. Törekedtem arra, hogy értsem a szavait, amik kibuktak száján, de nehéz lett volna félreérteni őket. Nem mondta ki őket, csak eltátogta, de nekem ez elég volt és továbbítottam Danielnek, aki szintén egyetértően bólintott.

Szükségünk van egy szökési tervre.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: