Annabelle ugyanazon a napon halt meg, amikor hazaérve anyát is holtan találtam. Két szerettemet vesztettem el egy nap alatt, plusz az otthonomat. Nem csak menekülnöm kellett, de szembe kellett néznem azzal, hogy aznap szörnyetegként viselkedtem. Egyiknek sem kellett volna megtörténnie, de az érzelmek irányítják az agyad és átveszik az irányítást. Nem veszed észre mit teszel, mert elvakít az érzelem. Nem csak a harag lehet ilyen, hanem a szerelem is.

Kurvára utálom a szerelmet. Hátba szúrt és minden összefüggő gondolatot kivert a fejemből és valószínűtlen dolgokra gondoltam, nem tudom elhinni, hogy így tudtam gondolkozni. A szerelem csak el vett tőlem, nem adott semmit. Néha kételkedtem benne, hogy Annabelle szeretett-e annyira, mint én őt, de ez már nem számít többé. Ez a múlt. Próbáltam emlékeztetni magam, hogy többé nem szeretem, mert meghalt, de őszintén nem akartam elhinni.

Aztán Rosera gondoltam.

Rose. A lány, aki hihetetlen módon felidegesített az első héten, amikor együtt töltöttünk minden napot. A lány, aki valahogy elérte, hogy ne legyek olyan ördögi, mint amilyennek látszom. A lány, aki valami csoda folytán elérte, hogy jobb akarjak lenni miatta. A lány, aki - nem számít milyen egy fasz voltam vele - mindig mellettem maradt és több esélyt adott nekem, mint amit érdemeltem. A lány, aki levette a karkötőjét, ami megvédte minden gonoszságtól, csak, hogy megcsókolhasson engem. A lány, aki messze van tőlem és fogalmam sincs mi történhet vele.

A lány, aki nélkül nem akarok élni.

A lány, akit kurvára imádok.

A lány, akit szeretek.

És kurvára utálom, amiért ilyen szánalmassá tesz, de szeretem, amiért arra ösztönöz, hogy változzak.

Úgy beszélsz, mint egy bipoláris.

Szóval itt vagyok most, kiakadva és idegesen. Az idő hajt, hogy megtaláljuk, hol lehet Rose, egyre jobban idegesít és nem élvezem a jelenlegi helyzetet

Nem. Daniellel ragadtam és hallgathatom a fecsegését arról, hogy lehet meleg lesz egy fikciós karakter miatt, akit Augustus Watersnek hívnak, és nem tudnám megmondani mi a szarról beszél, de nem fogja be a száját.

"Úgy értem, nem csak azért, mert imádni való bókokkal látta el Hazel Gracet, hanem mert ellopta szívét, tudod? Azt mondta egy privilégium lenne, ha összetörné a szívét. Úgy értem, találhatnék egy olyan lányt, aki ezt mondja nekem? Nem akarok meleg lenni, nincs szükségem arra, hogy meleg legyek, de Augustus Waters igazán nehéz döntéssé teszi ezt és---'

'Az isten szerelmére, fogd be." Morogtam, és halántékomat dörzsöltem, mielőtt ledobtam magam a földre. A közepén voltunk annak, hogy odamenjünk ahhoz a laboratóriumhoz, amiről beszélt, és tényleg azt kívántam bárcsak  tudnám az utat és nem lenne messze. De látszólag a szerencsém elhagyott, nem mintha lett volna korábban. Az egyetlen szerencsés dolog az volt, hogy találkoztam Roseal, és most nézzétek csak, hova vezetett ez az egész.

Daniel gyerekesen utánzott engem, leült velem szembe. "Csak próbálom elütni az időt és más véleményre jutni."

"Bassza meg, ő egy kitalált szereplő!" Néztem rá és magamban azon gondolkoztam, hogy lehet egy emberi teremtmény ennyire ostoba, mint őt.

"Nos, a kitalált szereplők kedvesebbek, mint a valós emberek." Motyogta orra alatt, és tudtam, hogy azt nekem szánta.

A szemeimet forgattam. "Igen, seggfej vagyok. Semmi olyat nem mondtál, amire még nem jöttem volna rá.'

Daniel sóhajtott, állát térdeire fektette, ahogy azokat mellkasához húzta. Csendben ültünk, a hátamat egy fának döntöttem, amíg lüktető lábaim jobban kezdtek lenni. Úgy éreztem, mintha megöltem volna valamit, csak mert nem tudhattam biztosra, hogy él-e még. Hátborzongató dolgok jártak a gondolataimban, a szánalmas helyzetemben, ami felülkerekedett rajtam, és nem tudtam pozitívan látni. Újra, ez már nem az első alkalom volt. Rose volt az egyetlen, aki miatt pozitívan tudtam gondolkodni, és most kurvára nincs itt, hogy segítsen.

"Nos," Daniel motyogta, ahogy a koszban megmozdult. Csendben maradt egy ideig, de természetesen az a béke nem tartott soká. "Hey, Harry?"

"Mi az? Istenem, most mi a gond?"

Daniel összepréselte arcát és fejét oldalra döntötte kicsit. "Bízol a testvéredben?"

"Jessieben?"

Bólintott.

"Különösebben nem." Mondtam kicsit kíváncsian. Felültem és szemöldökeimet összehúztam, ahogy találkozott tekintetünk. "Miért kérdezted ezt?"

Daniel vállat rántott, és rövid hajába túrt. "Nem tudom. Olyan..... olyan bizonytalannak tűnik nekem. Neked nem?"

Ajkaimat összepréseltem és elgondolkoztam. "Meg kell értened, hogy senkiben sem bízom, Daniel. Nem említve azt, hogy Jessie és én nem vagyunk holmi legjobb barátok, szóval ő is azok közé tartozik, akikben nem bízok. Ha hallottál valami gyanúsat tőle vagy akármit, akkor el kell mondanod nekem." Várakozóan húztam fel szemöldököm.

Daniel a fejét rázta és vállat rántott. "Nah, semmiség."

Megfeszült állkapcsom. "Daniel, kurvára mondd el."

"Semmiség."

"Mit rejtegetsz?"

"A szexualitásom."

Mentális arcon csapás.

"Nézd," Mondtam szigorúan. "Nincs időnk arra, hogy újabb harminc percen keresztül egy kitalált karakterről beszéljünk. Mondd el, mi gyanúsat találtál Jessieben, vagy elvágom a torkod. Oké? Próbáljuk meg újra. Mondd. El."

Daniel összefűzte kezeit, ajkait megnyalta és kerülte a szemkontaktust. Mindenhova nézett csak rám nem, barna szemei vadul pásztázták a terepet. Úgy nézett ki, mint, aki aggódott, talán ideges volt, hogy hallgatózik vagy beszáll a beszélgetésbe. Végül, a szemeimbe nézett, közelebb hajolt és a szavaktól, amiket suttogott a szívem a földre zuhant.

"Azt hiszem, Jessie a Tanácsnak dolgozik, hogy elkapjanak téged."

Kezeim ökölbe szorultak, ajkaimat összepréseltem, ahogy elgondolkodtam mélyebben. Határozottan lehetséges, főleg, hogy Jessie a semmiből bukkant fel az erdő közepén. Nem kérdőjeleztem meg, mert lehetséges, hogy csak épp ott volt. Jessie úgy vándorolt, mint én, sehova sem mehetett, de lehet, hogy a saját fajtája ellen, ellenem dolgozott. Vagy nem vagyok az ő fajtája? Vérvonali rokonok vagyunk, ez nem jelent semmit?

Ezek szerint nem.

Mindig a saját útját járta. Fehér boszorkány volt egy Fekete boszorkány gondolataival. Kevesebb sötétséget mutatott ki, mint, amit magában hordozott, és ez kiakasztott engem, mert mindenki engem hitt a rossz fiúnak. Persze, megöltem pár embert az életem során, de azért volt, hogy megvédjem magam, mert senki sem volt mellettem. Nem engedtem, hogy az árulók hasznot húzzanak belőlem, tudom, hogy jobb ember vagyok, mint ők valaha lesznek.

Nem a társadalmi helyzeted határoz meg, hanem a tetteid.

Bárcsak többen rájönnének erre.

"Mit tudsz még?" Morogtam összeszorított fogakkal, tudva, hogy azt mondta szerinte Jessie a Tanácsnak dolgozott, de az arckifejezése azt sugallta tudja.

Daniel nyelt egyet, messzebb menekült tőlem. "S-semmit, esküszöm. De hallottam telefonon beszélni. Arról beszélt, hogy nem a megfelelő időpont a segítségnek, és csak.."

"Segítség?' Kiabáltam hitetlenül és szemeim kimeredtek. "Az a kis fasz azt tervezte, hogy bekerít engem, igaz?"

Daniel vállat rántott. "Azt hiszem. Nem hiszem, hogy azt gondolta visszatámadnál."

Horkantottam, és szemeimet forgattam. "Igen? És miért?"

Daniel lesütötte szemeit és kezeivel játszott. "Rose miatt."

Hátamat lassan a fának döntöttem, kiátkoztam a  világból Jessiet. Tudta, hogy Rose az ujjai köré csavart. Tudta, hogy bármit megtennék csak, hogy biztonságban tartsam. És ha a Tanács rájön a csókra, biztosan lecsuknák olyan hamar, mint engem. Miért? Mert különböző oldalon álló boszorkányok nem lehetnek együtt. Ő a fény, és én a sötétség. Szükségtelen megmagyarázni, hogy nem rég jöttünk rá ő egy Fehér boszorkány, mert a Tanácsot nem érdeklik az ilyen apró részletek.

Megbüntetnék Roset, megkínoznának engem és elvesztenénk egymást.

És még jobban utálnám magam, hogy engedtem megszerezzék.

"Sajnálom ,ember."  Daniel hangja messzi suttogásnak tűnt, ahogy gondolataimba temetkeztem.

Mielőtt túl mélyre jutottam volna egy téveszthetetlen fülsiketítő sikoly hallatszott nem is olyan távolról. Fejemet felkaptam és azonnal talpra álltam, miközben óvatosan néztem Danielre. Szemöldökeit összehúzta és koncentráltnak tűnt, de mindketten ugyanazon gondolkodtunk.

Ismertem ezt a sikolyt, és azért imádkoztam, hogy igazán közel legyen.

Rose.

Minden ijesztő hír ellenére, amire Daniel figyelmeztetett, nem tudtam visszautasítani a reményt, ami végig futott testemen, ahogy lábaim automatikusan vittek közelebb és közelebb a hang forrásához. 

 Az egyesülésünk közel van, és Marcus halála még közelebb.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: