"Hol a kurva életbe van?"

Ezek voltak az első szavaim, amik kicsúsztak a számon, mert Rose összetörtsége teljesen kiakasztott. Egy forró fazék sem tükrözte volna  eléggé, a bennem tomboló dühöt, ami végig száguldott vénáimba, körmeim nyomot hagytak tenyerembe, ahogy kezem szoros ökölbe szorult. Nem tudtam leírni azt a szentség törést, amit vele tett, mert egész testem remegett, ahogy arra gondoltam, hogy kezet emelt rá. Ha korábban meghalt volna, már hat láb mélyen lenne.

Alsó ajka közepe fel volt repedve, állkapcsán lila zúzódás volt és úgy nézett ki, mint aki az erdőn keresztül menekült, hogy biztonságos helyet találjon, Különböző vágások voltak karján és lábán, mikor először beesett csak a véres sebeket láttam rajta.

Végül legyőzve a haragomat odasétáltam hozzá. Egy pillanatra hezitáltam, hogy megérintsem, amíg eszembe nem jutott, hogy hülyeségének hála levette a karkötőt, csak hogy velem lehessen. Nem mondhatom, hogy nem élvezem, de emiatt ragadták el tőlem elsősorban. Inkább viseltem volna el a fájdalmat, hogy sosem érhetek hozzá, minthogy soha többé ne lehessen velem.

"Jól vagy ,Rose? Mi történt?" Kérdeztem, ahogy gyengéden megragadtam felkarját és lábra segítettem. Szemeim végig futottak a srácokon, akik csak bambán álltak, tágra nyílt szemekkel néztek és tanácstalanok voltak. "Ne csak álljatok itt, bassza meg, hozzatok vizet vagy valamit." Csattantam rájuk idegesen és mind elsiettek, hogy valamit hozzanak.

Rose nekem dőlt, ahogy a kanapéra huppantunk, érintése furcsán semmilyen volt, az égető érzéshez képest, amit éreztem, amikor hozzám ért. De próbáltam nem azzal a gondolattal foglalkozni akkor, főleg, hogy a szépségem a kezeim között volt félig holtan.

"Mi történt?" Kérdeztem újra, sokkal gyengédebben ezúttal, ahogy a kanapén ültünk, a karfának dőlve.

Szemei lecsukódtak, lélegzete még mindig rendetlen volt, miközben kezét mellkasára tette, a másikat a homlokára. "M-megszerzett." Durván lihegte, hangja megtört volt.

Szemöldökeim összehúztam. "Ezt értem, Rose. De mi az ördögöt művelt veled, hogy így nézel ki?"

Rose nem válaszolt.

Remegő kezeimmel hajamba túrtam az frusztrációm hatására, szívem vadul dobogott mellkasomban, a képzeletem túl jó volt, így el tudtam képzelni milyen szörnyűségeket tehetett vele. Az hogy megverte egy dolog, de hogy hasznot húzott belőle az egy extra tényező volt  és nem akartam elképzelni, vagy az egész házat porig romboltam volna. 

Jessie érkezett vissza a szobába, egy nedves ronggyal és egy pohár vízzel a kezében. "Tessék, Rose. Lassan idd."

Rose gyengén felült, véres ajkaival ivott egy kicsit és sóhajtott egyet, a rongyot a fejére tette. Óvatosan néztem, szemöldökeim összeszaladtak, ahogy próbáltam kitalálni miért nem beszél. Talán csak a sokkhatás miatt, ami történt vele, vagy talán csak tényleg kimerült volt. De ilyen csendesnek látni furcsa volt, csak még jobban aggódtam. Nem volt jellemző rá, hogy csukva tartja a gyönyörű ajkait.

Jessie rám nézett, szemöldökeit várakozóan felhúzta, mintha arra várt volna, hogy buzdítsam Roset. Alsó ajkamat beharaptam, felálltam, ahogy jeleztem neki, hogy kövessen a konyhába. Megtette, kicsit hezitált, de követett oda, ahol Rose nem hallhatott minket.

"Mi folyik itt?" Kérdezte, ahogy a pultnak dőlt.

Csípőre tettem a kezeimet és megnyaltam ajkaimat, ahogy felnéztem rá. "Nem vagyok benne biztos.

Jessie felhúzta egyik szemöldökét.

Sóhajtottam, ahogy ujjaimmal hajamba túrtam. "Furcsán viselkedik, Jessie. Nem tudom, hogy azért, mert sokkos állapotban van, vagy Marcus tett vele valamit... csak nem tudom, de nem önmaga."

Jessie összeszorította ajkait és karjait keresztbe fonta mellkasán. "Harry, azt hiszem paranoiás vagy. Úgy értem, csak most jött be véresen az ajtón. Adnod kell neki egy kis időt, jó? Fogadok, hogy csak össze van zavarodva. Ennyi."

Nagyon furcsa lett volna, ha elmondtam volna neki, hogy más érzés volt, amikor megérintett, így csak bólintottam. El kellett hinnem, hogy Rose még mindig Rose volt, és Marcus még mindig Marcus. Valószínűleg agymosást tartott neki, vagy kényszerítette, hogy bizonyos dolgokat mondjon, hogy összezavarjon minket, vagy bejusson a fejünkbe. Emlékeznem kellett, hogy ő volt az ördög, és itt volt az ideje, hogy én jó próbáljak lenni.

Nem biztos, hogy jól fog elsülni, de egy fiú is álmodozhat, igaz?

"Azt hiszem, igazad van." Morogtam az orrom alatt, nem akartam elhinni, hogy konkrétan igazat adtam neki valamiben.

Jessie ajkai önelégült mosolyra húzódtak. "Sajnálom, Harry. Mit mondtál? Nem hallottalak jól."

A szemeimet forgattam. "Fogd be, barna szemű."

Jessie nevetett és követett ki a konyhából vissza a nappaliba. Rose felült a kanapén, kezei ölében voltak, ahogy körbe nézett. Úgy nézett ki, mintha sosem járt volna ott korábban, barna szemei kíváncsian fürkésztek mindent. Ránk nézett, ahogy látta, hogy megérkeztünk, szemeink találkoztak, miután elnézett, és ujjaival játszott.

Homlokomat ráncoltam. "Jobban érzed magad?"

Rose vállat rántott.

Alsó ajkamba haraptam frusztrációm miatt, észrevettem, hogy mindenki a szobában volt újra. Nem számított, hogy Rose ugyanaz-e mint volt, de egy kérdésre tudnom kellett a választ, ami szánalmasan hangzik, de azóta zavar, hogy megtörtént. Nem beszélve arról, hogy tényleg át kéne öltöznie.

"Gyere, Rose. Keressünk neked friss ruhákat." Mondtam neki és lassan bólintott, felállt és követett, mint egy elveszett kutya kölyök. A srácok sugdolózni kezdtek, és biztos voltam benne, hogy ők is látták Rose fura viselkedését.

Nem tudtam nem észrevenni idegességét. Szemei rögtön engem néztek, amint tettem egy kis mozdulatot, még ha félt is nekem tennem kellett valamit érte. Biztosan tudnia kellett, hogy sosem bántanám. De tágra nyílt szemekkel figyelt, próbálta kerülni a szemkontaktust, ahogy tartotta a tisztes távolságot. Csak még jobban növelte aggodalmam.

"Tessék," Mondtam gyengéden, próbáltam nem jobban megrémiszteni. "Ezeket felveheted."

Rose esetlenül nézett, elszakította szemeit enyémektől, ahogy a fürdőt kereste. Szemöldökeimet ráncoltam, amiért annyira elveszettnek tűnt,  védelmezni akartam, ahogy közelebb léptem, de ő hátra lépett egyet, háta találkozott a fallal.

"Rose, mi a baj veled?" Kérdeztem csendesen. "Miért nézel rám úgy, mintha szörnyeteg lennék?"

Fájt, őszintén, tudni, hogy a lány, akit szeretek (Istenem, még mindig szánalmasan hangzik.) retteg tőlem, alig pár óra távollét után. Marcus ennyire átmosta volna az agyát? Egy rakás negatív dolgot mondhatott neki rólam? Hazudott neki?

"É-én nem." Motyogta, kétségbeesetten tűrt füle mögé egy hajtincset. "M-megtudnád nekem mondani, hol a fürdő?"

Homlokomat ráncoltam és ujjammal az ellenkező irányba böktem, és Rose csendesen bólintott mielőtt gyorsan elmenekült előlem.

Az ágy szélén ülve vártam rá, agyam annyi lehetséges variáció között kattogott, amik igazak lehettek. Vagy Marcus tényleg játszott az elméjével és olyan valószínűtlen dolgot hitetett el vele, hogy én veszélyes vagyok rá, vagy csak meg van zavarodva a történtek miatt. Nem hiszem el, hogy Rose fél tőlem, azok után amin keresztül mentünk, miután megmentettem. A seggfej énem elérte, hogy másképp gondolkodjon rólam? Biztosan nem, vagy sosem csókolt volna meg.

Bassza meg, annyira szánalmas vagy, Harry.

Rose pár másodperccel később kijött, egy póló takarta felsőtestét és pizsama nadrág volt rajta. Haja egyik vállára volt seperve, ujjaival játszott mintha ötlete sem lett volna, hogy mihez kezdjen. Próbáltam biztatóan rá mosolyogni, de nem sikerülhetett egy zavart pillantásnál több, mert azonnal félre nézett.

"Nem foglak bántani, Rose." Mondtam neki végül csendesen, arcomat dörzsöltem, mialatt óvatosan ült le az ágy másik felére. "Sosem bántanálak, és ezt tudnod kell."

Rose nem mondott semmit.

Felé fordultam, smaragd szemeim kétkedően néztek barna szemeibe, próbáltam kitalálni mi járhat a fejében. Lemosta a vért a kezéről és arcáról is, sokkal jobban nézett ki hála istennek, mert nem bírtam úgy látni. De most sem tudom sokáig nézni rettegő arckifejezése miatt.

"Emlékszel mit mondtam mielőtt levetted a karkötőt?" Kérdeztem csendesen, még mindig szánalmasnak éreztem magam, de szükségem volt a válaszra.

Rose ölébe nézett és lassan bólintott.

"Mit mondtam?"

Csendes maradt.

"Rose." Hangom éles volt, mint, amikor a Tanácsot akartam megfélemlíteni. Természetesen mindig én nyertem a megfélemlítési harcot, de Rose összerezzent kemény hangszínemre, a szívem meghasadt tőle.

"Hogy.....hogy szeretsz engem." Mondta csendesen, de bizonytalannak hangzott és továbbra is kerülte a szemkontaktust.

"Szeretsz engem, Rose?"

A tény, hogy tudtam mennyire sebezhetővé tesz ez a kis kérdés még rosszabbá tette a helyzetet. De tudnom kellett a válaszát, mert azóta kínzott, hogy a hátsó udvaron csókolóztunk. A szenvedély, ami köztünk volt a legjobb volt, amit valaha éreztem, de nem mondta, hogy viszont szeret vagy sem. Ha esetleg nem is, akkor is tudnom kell. Imádkozom, hogy szeressen, vagy egy szikrányi érzelem is elég lenne irányomba, de tőle kell hallanom.

"Rose, kérlek, válaszolj."

Kétségbeesetten fürkésztem arcát, próbáltam rájönni, min gondolkodik, de nem jutottam semmire. Nem normális dolog volt,  tekintve, hogy mindig képes voltam kideríteni a félelmét, imádatát és utálatát. Voltak idők, amikor rám mosolygott, és elég biztosíték volt, hogy nem utál engem teljesen. De aztán voltak idők, amikor kiabált, és homlokát ráncolta, amikor megtudta, hogy első sorban felhasználtam őt. Jó okom volt rá, hozzáteszem, de most már ez nem tűnik helyénvalónak.

Amit akarok - minden, amire szükségem van- az Rose.

Rose felnézett és azon ritka alkalmak egyike volt, mióta visszatért, hogy találkozott tekintetünk, barna szemei tele voltak zavarral és félelemmel, ahogy visszabámult rám. Egy kis remény szikra csillant meg a szívemben, a remény, hogy viszontszeret, és együtt lehetünk egy kis ideig, mielőtt a Tanács keresni kezd minket. Akkor azt tanácsoltam neki, hogy menjen, bújjon el és ne találják meg velem. Nem lennék képes kockáztatni az ő életét csak, hogy együtt lehessünk.

Valahogy, már tudtam a  válaszát, mintha tudtam volna, mi következik. Öt szó volt; öt szó, ami összetört úgy, ahogy sosem sikerült egy mondatnak ezt tennie. Öt ostoba, idióta szó, ami apró darabokra tört és a földbe tiport.

És utáltam magam, hogy valaha is másképp gondoltam.

"Nem." Suttogta végül, szemei újra ölét nézték. "Én nem szeretlek téged."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: