Az erő, ami Roseból áramlott szinte elviselhetetlen volt, körmeim a földbe mélyedtek, hogy megtartsam magam, miközben Marcus lerepült rólam és keményen egy fának csapódott. Nem tudtam feldolgozni, hogy mi történt, csak ajkaim nyíltak el meglepettségemben, ahogy lassan Rosera emeltem tekintetem. , nem tudtam elhinni, hogy az a hihetetlen erő csak simán belőle jött.

Észrevettem, hogy Marcus harcosai védtelenek, majdnem a fél csoport meghalt, ahogy a fatönköknek vágódtak keményen, vagy durván estek a földre Rose hatalmas ereje miatt. Pislogtam párat, próbáltam feldolgozni mindent, ami történt, de a látásom elhomályosult a könnyektől, amiket a rám irányuló hatalmas szél okozott.

A tisztás majdnem üres volt, amikor végre talpra álltam, a szemeim a csapatot pásztázták, hogy egyben maradtak-e, rengeteg érzéketlen test hevert a lábaik alatt. De nem rájuk koncentráltam, hanem Rosera. Újra és újra arcát tanulmányoztam, amin az érzelmek változtak, de csak zavarodott volt, mint én.

A szívem gyorsan kezdett verni, az szörnyű felismerés lesújtott rám,  mintha a tengerbe estem volna és az túl hideg lett volna, ahhoz, hogy ússzak benne. A levegő szinte elporladt tüdőmben, összenyomta őket és fuldokló hangok hagyták el ajkaimat szapora lélegzetvételeimmel együtt. Nem akartam elhinni, de tudtam, hogy az a csúnya  igazság.

Rose egy fehér boszorkány. 

Ez az egyetlen következtetés, amire juthattam tekintve, hogy volt egy karkötője, ami megvédte a fekete boszorkányoktól, és most előjött egy hatalmas erővel, amiről senki sem tudott. Egy részem büszke akart rá lenni, mert végre rájött, hogy többre képes, mint az átlagos emberek. De a másik részem azt kívánta bár ne láttam volna, ami történt.

Mert most már két dolog áll az utamban, hogy Roseal legyek.

Nehéz volt, hogy nem voltam képes megérinteni, de most már legálisan nem lehetek vele. Ha a Tanács rájön a kapcsolatra, talán mindkettőnket bebörtönöznek. Vagy még rosszabb, mindkettőnket halálra ítélnek. Azt hiszem ez az egyik oka annak, hogy Marcus miért ölte meg anyát: nem akarta, hogy elkapják. Én ötven-ötven százalékban vagyok, de tudom, hogy a rossz mindig legyőzi a jót, mert bennem nincs jóság. És, ha lenne, akkor mi az?

Rose szemei végül elszakadtak kezéről, ahogy fejét felém kapta, ragyogó barna szemeiben aggódás és lelkesedés látszott, mintha bizonytalan lett volt, hogy mit érezzen abban a pillanatban. És amennyire örülni akartam neki, még egy hamis mosolyra sem futotta tőlem.

Mielőtt Rose képességére térhettünk volna, eszembe jutott a tény, hogy Marcus nem halt meg. Fejemet abba az irányba kaptam, amelyik fának neki csapódott, szemeim kimeredtek, ahogy elkezdett felállni, de esély sem volt rá, hogy Roset ott hagyjam,

Jessie elkapta az aggódó pillantásom és eléggé meglepve engem, bólintott és felé futott. Marcus menekülni kezdett, Jessie szorosan a nyomában volt és csak azért imádkoztam, hogy elkapja.

"Oh, bassza meg." Zayn lehelte mellettem, megragadva a figyelmem.

És, ha a szemeim nem lettek volna eléggé kimeredve, gyakorlatilag kiestek a helyükről, amikor észrevettem, hogy Rose kezeit az ég felé fordította és rájuk nézett és köd lebegett kezei körül, céltalanul gomolygott körülötte, de körülötte maradt. Óvatosan nézett rám. Félt, meg tudtam mondani abból, ahogy teste enyhén remegett, és barna szemei elhomályosultak.

"Minden rendben van, Rose." Próbáltam biztosítani, de még magamat sem győztem meg. Tudtam, hogy egy kis mozdulat és az enyhe köd lecsap valakire és ötletünk sem volt, hogy mire képes. "Csak... ne mozdulj, oké? Össze tudod lassan zárni a kezed?"

Rose élesen vett levegőt, remegő ujjai lassan behajlítódtak, ahogy kezeit ökölbe szorította.. Mindannyian óvatosan néztük, felkészülve bármiféle véletlenszerű támadásra. De a halvány köd lassan eloszlott, ahogy Rose lecsukta a szemeit, kezei már ökölbe voltak, de úgy nézett ki, mint aki attól félt, hogy valamilyen ismeretlen erő előtör belőle.

"Kinyithatod a szemed, Rose."

Amint kinyíltak csodás szemei a fiúk gratuláltak neki és ujjongtak. Én is gratulálni akartam neki, de nem voltam hozzá elég bátor. Miért nem lehetek valakivel bonyodalmak nélkül? Nem szeretek ezen gondolkozni, de néha azon tűnődöm milyen lenne az élet Rose nélkül. Határozottan tisztább fejjel gondolkoznék, de a szívemet ellopná, de fokozatosan ködös emlékké válna.

Amíg a fiúk gratuláltak Rosenak, én úgy döntöttem hátrébb maradok. Néha-néha rájuk néztem, de hála Istennek Jessie kijött a fák közül, lélegzet visszafojtva és üres kezekkel. Ránéztem várakozóan felhúzott szemöldökkel, ahogy vártam valamiféle bizonyítékát annak, hogy Marcus meghalt.

Jessie a fejét rázta, szaporán emelkedő mellkassal kapott levegő után, ahogy megszólalt. "Elmenekül... túl gyors volt."

Mindkét kezemmel hajamba túrtam; alsó ajkamat beharaptam és idegesen harapdáltam.

Most már Marcus tudja a helyünket.

Most már tudja, hogy Rose nem lenne átlagos királynő. 

Most már tudja, hogy képes segíteni neki a világ meghódításában.

***

A hátsó ajtó enyhén kinyitódott valamikor hajnal egy körül. Órák teltek el Rose felfedezése óta, de én kerültem a beszélgetést. Szóval itt ülök egy fának dőlve a sötét éjszakán és az égre nézve nézem a csillagokat, mintha irányíthatnának.

"Hol tervezel aludni?" Civakodott enyhén Rose, ahogy hozzám sétált, leült a fűbe engem utánozva.

Vállat rántottam.

Rose a homlokát ráncolta. "Jól vagy, Harry? Ijesztően csendes vagy és te sosem vagy csendes. Nem rég azt akartam, hogy befogd, de most aggaszt."

Horkantottam. "Kösz az aggódást."

Rose kuncogott a szarkazmusomon, mert már hozzászokott. Kuncogása lassan elhalt, ahogy rám nézett, gyönyörű szemei lyukat égettek az arcomon. "Komolyan, Harry. Jól vagy?"

"Ez beugratós kérdésnek hangzik."

"Tudnál válaszolni?"

"Nem."

"Nem válaszolsz, vagy nem vagy jól? Pontosnak kéne lenned, Harold." Fújtatott Rose, ahogy keresztbe tette lábait.

Mosolyt kúszott arcomra, de olyan gyorsan eltűnt, ahogy jött. "Nem, Rose. Nem vagyok jól. De nem fogom részletezni, szóval ejthetnénk a témát?" Kérdeztem csendesen, az ujjaimmal játszottam.

Nem akartam durvának hangzani vele szemben, mint mindig, így egyetlen opció a suttogás maradt. Legtöbbször nem akartam kegyetlen lenni vele, a dolgok csak kibuktak belőlem. Néha azért, mert Roset frusztráltan látni aranyos, ahogy orrát ráncolta. Máskor egyszerűen azért, mert irritáltak a saját gondolataim, vagy csak úgy általában az élet.

Rose sóhajtott, egyértelműen nem volt elégedett a válaszommal, és a vele töltött hetek tán tudtam mit jelent; addig  nem fog békén hagyni, amíg meg nem török.  Egyrészt, vagy csendes kínzást kapok és bűntudatom lesz és el fogom neki mondani. Utáltam, amilyen hatással volt rám, de nem tudtam irányítani. És utáltam.

Tudtam, hogy ezúttal nem nyerhetek.

"Nem fogom elmondani, Rose."

Ezúttal próbáltam kihívó arcot vágni, de rohadtul tudtam, hogy nem fog működni.

Rose keresztbe fonta karjait mellkasa előtt. "Harry, csomó szarság történt ma velem. Rájöttem, hogy hogy valamiféle természetfeletti lény vagyok, amiről nem is tudtam, amíg nem jöttél, és most nem mondott el nekem mi zavar? Elmondjam a végtelen listát a panaszaimból? Mert rohadtul biztos vagyok benne, hogy hosszú."

Rá néztem. "Tudod, hogy akaratos vagy?"

"Talán kicsit."

Alsó ajkamba haraptam és azt motyogtam. "De még mindig nem fogom neked elmondani."

"Miért?" Morgott és a lábára állt. "Miért nem mondod el mi a baj? Akkor talán tehetnék valamit, hogy jobban érezd magad."

"Hogy jobban érezzem magam?" Gyakorlatilag az arcába nevettem, ahogy felálltam. "Rose, még ha te lennél a legviccesebb ember előttem, sem mondanám el. Nem segíthetsz valakin azzal, hogy a problémájáról beszélsz vele. Szóval verd ki ezt a hülyeséget a fejedből." Csattantam rá.

Rose szemei az enyéimbe mélyedtek. "Mi a pokolért vagy velem mindig ilyen durva, Harry? Próbálok segíteni neked és te mindig egy fasz vagy! Mi a bajod?"

"Oh, az Isten szerelmére, a bajom, te vagy!" Kiabáltam és kezemet idegesen simítottam végig arcomon és állkapcsom megfeszült. Mielőtt megállíthattam volna magam, kibuktak a szavak az ajkaimon, amiket hetek óta elfojtottam. "A problémám te vagy, Rose. Tudni akarod miért? Mert nem tudok nem rád gondolni. Látlak minden rohadt nap, mindig a fejemben jársz. Rád nézek, és rohadtul azt kívánom teljes szívemből és lelkemből, hogy együtt lehessünk valamilyen módon. De Istenem, téveszmében élek. Sosem éreztem magam boldognak, mielőtt megismertelek, Rose. Még csak el sem mosolyodtam és jöttél te és ezt megváltoztattad. Kurvára igazad volt, amikor azt mondtad, hogy szeretem, amikor beszélsz össze-vissza. Kurvára irritál, de a napjaim részévé vált. Kurvára aranyos és ez fáj, bassza meg."

"De tudod, mi van? Sosem leszünk együtt. Egy fehér boszorkány vagy, míg én fekete és nincs az az isten, hogy én veszélyeztessem az életed, azért, hogy egy kis kapcsolatunk legyen. Tudom, hogy nincs boldog vége semminek. Tudom, hogy a vége úgyis szívtörés. És tudod mi tesz engem kurvára hülyévé, amikor mindezt tudom, Rose?"

Forrtam belülről, ahogy Rose teljesen ledöbbenve nézett rám. Élesen vettem a levegőt, próbáltam lenyelni a dühöt, ami élve felfalt.

"Így is szeretlek."

A hangom véletlenszerűen megtört, pislogtam párat a feltört érzelmek miatt. Nem tudtam elhinni, hogy végre bevallottam a szavakat, nem csak hangosan, hanem magamnak és Rosenak is. Hívjatok teljesen őrültnek, amiért szerelembe estem egy hónap alatt, de minden egyes napot ezzel a tökéletes emberi lénnyel töltöttem. Minden pillanatot vele töltöttem és a világért sem tenném másképp. Utálom ezt a sebezhető oldalam, ami kifejlődött, de ez mind az ő hibája.

Kurvára Rose hibája az egész.

Arra számítottam, hogy Rose pofon vág, vagy pofán röhög. De nem mondott semmit, ahogy tovább bámult engem, ajkai enyhén elnyíltak a ledöbbenéstől. Felém lépkedett, szemeim övébe vájtam, amíg próbáltam lelassítani lélegzetvételemet. Minden egyes lépéssel, amit megtett a lélegzetem a torkomon akadt. Egyre közelebb és közelebb ért, vészesen közel és már majdnem érintkeztünk és...

És aztán észrevettem, hogy levette a karkötőt.

Rose, mit csi--"

Nem volt idő félelemre vagy arra, hogy befejezzem a kérdésem, mert ajkai gyengéden érintkeztek enyémmel.

Az agyam elfejtette a tényt, hogy a karkötő ereje megtört végleg, de nem számított akkor. Az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam, az ajkai, ahogy enyéimmel mozogtak, annyira ritmusosan, a felhők felett éreztem magam közhellyel élve. Karjai nyakam köré kulcsolódtak, érintése többé nem égetett, de másképp égetett, amit még sosem éreztem. Kezeim nem tétováztak, szorosan dereka köré fonódtak, közelebb húzva testemhez, ahogy ajkaink tovább mozogtak.

Elváltunk csak, hogy levegőt kapjak, közel hajoltam és újra összeértek ajkaink. Epres ajak ápolója még kívánatosabbá tette puha ajkait, ahogy küzdöttem a kényszer ellen, hogy elhúzódjak, próbáltam kihasználni minden percét, amíg úgy tarthattam. Apró teste tökéletesen illet enyémhez, határozottan meg tudtam volna szokni.

Amíg azon voltam, hogy elmélyítsem a csókot, ajkai elszakadtak enyémtől és teste  karjaim közül. Szívem erősen dobogott, ahogy szemeim kipattantak, aggódás és bosszú száguldott vénáimban, ahogy körbe kétségbeesetten néztem körül, hogy megtaláljam. Szemem olyan jelenetet látott, amit sosem akartam.

Marcus egyik keze Rose szájánál volt, másik keze dereka körül, ahogy elrántotta tőlem az angyalomat, gyorsan eltűnve a látóteremből.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: