Látszott, ahogy Harry teste megmerevedett, mikor a szavak elhagyták ajkaimat, amiről azt hittem egy egyszerű kérdés. Nem tűnt idegesnek a közelségünk miatt, a legkisebb félelem sem látszott rajta, hogy megéghet. Úgy nézett ki, mintha megszúrtam volna a kérdéssel, ami hangos gondolkodás eredménye volt, szemei elsötétültek egy kicsit, ahogy egyenesen maga elé nézett. Igazán féltem, hogy kiakasztottam.

Folyamatosan néztem és megbántam, hogy azok a szavak elhagyták ajkaimat, amint alsó ajkait fogai közé vette, és hevesen harapta, mintha egyre idegesebb lett volna. De türelmes voltam, vártam, hogy elegendő bátorságot gyűjtsön a folytatáshoz. Többet éreztem, mint megkönnyebbülés, amikor végre megnyílt nekem miután annyi ideig kizárt mindenkit. Talán ez a furcsa kapcsolatunk előrébb haladhat, habár erősen kétlem. De egy lány álmodozhat, ugye?

Örökké valóságnak tűnt, mikor Harry élesen vett levegőt és aprót rám mosolygott, ahogy tekintetünk találkozott. "Nagyon erős nő volt., Rosalie. Erős, nem gyenge. Az a nyaklánc...." Tartott szünetet, a fejét rázta, ahogy közelebb hajolt, felhúzta térdeit, rá könyökölt és fejet támasztotta kezeivel. "Az a nyaklánc az összes erejét tartalmazza. Mielőtt meghalt, biztonságban akarta tudni. Marcus nem juthat hozzá a varázslathoz, mert ördögi vérvonala van, és én sem. De megígértem neki, hogy elrejtem a világ elől... még Jessie elől is. De megbuktam." Harry ajkát mutató és hüvelykujja közé fogta, szemöldökeit összeráncolta. "Megpróbáltam távol tartani tőle, de elvette, Rose. Ezért akarom annyira megtalálni. Nem csak azért, mert megölte anyát, de elvette az egyetlen dolgot tőlem, amit megígértetett velem, hogy mindig nálam lesz. Csak ez az egyetlen darab maradt belőle, és most kurvára elvesztettem."

Hirtelen  lábra állt, idegesen hajába túrt mindkét kezével, ahogy lenézett rám, de tudtam (reméltem) a haragja nem felém irányult. Hagytam, hogy dühöngjön, hogy kiadja azt amit magában tartott olyan sokáig.

"Megígértem neki, hogy távolt tartom azt a kurva nyakláncot attól a rohadéktól, Rose. És kurvára elvitte. Kirántotta a kezemből és ha..... ha megtalálja a megfelelő személyt, akkor ellophatja. Ellophat minden varázslatot, amit anya olyan sokáig védett tőle. Tudod, mi történhet, Rose? Tudod?"

Nyeltem és néztem, ahogy letérdel és arcunk közel volt egymáshoz. Arca felbőszült volt, a nyakán pumpált az ér.

"Le fogja rombolni ezt a világot jobban, mint most. Rose. Ez fog történni." Csattant, mielőtt levágódott mellém a fűbe.

Csend telepedett ránk, érezni lehetett a feszültséget a levegőben, miközben dühösen beszélt, de lassan eltűnt, ahogy tovább ültünk ott. Szavai szüntelenül ismétlődtek a fejemben, összezavarva amúgy is zavaros gondolataimat. Vicces, hogy pár héttel ezelőtt egy pincében raboskodtam, ahol a szart is kiverték belőlem, és most egy gyilkossal ülök, és szembe kell néznem egy pszichopata gyilkossal. Az élet kiszámíthatatlan, nem de?

Hezitálva Harryre néztem, nehéz arcvonásai még nyilvánvalóak voltak, ahogy ajkát harapdálta, kerülte a szemkontaktust. Egy kis sóhaj, alig hallhatóan, hagyta el ajkaimat, ahogy harcoltam a kényszer ellen, hogy kezemet övére helyezzem. "Most már jobban vagy?" Kérdeztem csendesen, tudva, hogy meg kellett könnyebbülnie.

Meglepetésemre Harry kuncogott, ahogy mosoly húzódott telt ajkaira, smaragd szemei csillogni kezdtek, ahogy találkozott tekintetünk. "A legtöbb ember sikítva futott volna el, miután látott frusztráltan, és te itt ülsz, és azt kérdezed jobban vagyok-e?" Húzta fel egyik szemöldökét, mosolya nőtt, ahogy fejét rázta hitetlenül. "Tényleg van benned valami, Rose. És el kell ismernem.... ezt nagyon kedvelem benned."

A szívem majdnem megállt, ahogy elvigyorodtam én is és tartottam a hipnotizáló szemeivel a szemkontaktust. Kuncogtam őt utánozva, ahogy fejemet ráztam. "Tudod, egy seggfejhez képest egész aranyos vagy."

Mindkét szemöldöke felszaladt. "Aranyos? Sajnálom, Rose, de ezelőtt ezt sosem hallottam. Átgondoltad?"

"Nézz vele szembe. Fele annyira sem vagy rossz, Styles."

Hosszan bámult rám, mielőtt megint elmosolyodott, egy kis nevetés hagyta ajkait, ahogy megtörte a szemkontaktust. Mielőtt válaszolhatott volna, Ryan kocogott oda hozzánk, mindentudó vigyor játszott ajkain,

"Szóval..., hogy hangzik a steak vacsorára?"

***

A levegőt kitöltötte a villa és kanál csörömpölése, apró beszélgetések zajával együtt. Jessie és Liam közé szorultam az asztalnál, Harry velem szembe ült. Úgy döntött gyerekesen szórakozik a talpunkkal, figyelembe véve, hogy a cipőn keresztül nem tudtam megégetni. Kellemes volt visszatérni a négyévesek szintjére és titokban játszani vele az asztal alatt, és nem tudtam mit tenni, nevettem, amikor hozzám ért. Nem említve a gyönyörű mosolyát, ami ajkain maradt.

Valamikor  a gyerekes játékunk során, meleg kezet éreztem meg a combomon. Enyhén megugrottam, fejemet elfordítva néztem Jessire, aki őszintén mosolygott rám, ahogy kezét térdemre csúsztatta. Visszanéztem Harryre a szemem sarkából, csak, hogy szembe találjam magam smaragd szemeivel, amik Jessie arcát nézték.

Jessie hanyag volt.

Sikítottam magamban, hogy félrelökjem Jessie kezét, de a testem lefagyott az érintése alatt. Próbáltam csendben maradni, ahogy szórakozottan rágtam az ételem, a legjobbat hoztam ki magamból, hogy az ételen tartsam a szemem. Láttam Harry lángoló tekintetét a szemem sarkából és Jessie mosolyát is, aki Johnal  beszélgetett; a feszültség nyilvánvaló volt a levegőben.

Jessi keze lassan felkúszott a combomra, miközben lélegzetem elakadt. Nem ziháltam, de közel volt egy olyan ponthoz, ahol nem akartam. A számat elhagyó kis hang volt, aminek hatására Harry felállt és kész volt arra, hogy a testvérének neki menjen mindenki előtt, mielőtt egy zaj ütötte meg a fülünket.

Üveg.

Jessie keze elhagyta a combom, ahogy minden fiú felállt, Harry zavartan és dühösen ráncolta szemöldökeit, ahogy végig nézett rajtam. Tekintve, hogy én voltam az egyetlen nő, gyakorlatilag védelem nélkül, a székembe maradtam.

Kiabálás.

Ismerős csataének hallatszott és fokozatosan közeledett. Mielőtt felfogtam volna, egy nyíl repült az ebédlőbe és majdnem eltalálta Zaynt, aki elhajolt, a nyíl a falba fúródott és ott maradt, Harry szemei kitágultak és gyakorlatilag az asztalon átugorva jött hozzám.

"Ki kell jutnunk innen." Mondta elég hangosan, hogy mindenki hallja.

"Hogy a kurva életbe találtak meg minket?" Morogta Louis, ahogy előhúzta kardját, minden fiú ugyanazt tette.

"Hey, nincs fegyverem!" Kiabáltam, ahogy Harryre néztem aggódva, de a szemeit forgatta.

"Én vagyok a védekező fegyvered, Rosalie. Maradj hozzám közel, rendben?"

Annyit tudtam tenni, hogy bólintottam, ahogy követtem őket ki az ebédlőből és a nappaliba mentünk, ahol még több nyíl repült. Alakok árnyéka jelent meg, ahogy elszántan közeledtek a ház felé.

"Mennünk kell!" Kiabált Niall ezúttal és annyi kaját ragadott meg, amennyit bírt; fegyver, kaja és még több kaja.

"Erre nincs időnk, Niall!" Sziszegte Harry, ahogy megragadta a szőke karját, kihúzta a hátsó ajtón és rám pillantott, hogy lássa követtem.

"Bassza meg." John lehelte mellettem tágra nyílt szemekkel.

Követtem a pillantását, az én szemeim is kitágultak, ahogy láttam, hogy egyre több és több ember tart felénk. Harry védett, karjait kinyújtotta, ahogy próbált megvédeni, szeme a környeztet vizslatta. Minden fiú felállt, követték Harry mozdulatait, amíg egy kört nem formáltak körülöttem.

"Ne beszélj." Suttogta Harry a válla felett. "Csak maradj mögöttem."

Nem tudtam megszólalni, így gyengén bólintottam, bizonytalan voltam, hogy mit tegyek. Mielőtt tudtam volna, lépteket hallottam közeledni majd megállni, közel voltak hozzánk. Hallottam a mormogó hangjukat, kuncogásuk hangjait és úgy éreztem mindennek vége. Itt vagyok, egy emberek által alkotott körben, akik próbálnak megvédeni egy lányt. Akit Harry talált az erdőben tehetetlenül.

Többé nem tudom mi a valóság.

Mindenki elhallgatott, ahogy erős léptek közeledtek, a fejemet kidugtam Harry oldalánál és próbáltam meglátni mi következik. A fiúk tartották a helyzetüket, amíg a magas alak megjelent, ismerős barna haj gubancolódott fején, ahogy zöld szemei élesen mérték fel a körülötte lévő teret. Kezemet ajkamra kaptam, hogy megakadályozzam a zihálásom, a férfi rohadtul úgy nézett ki, mint Harry és Jessie, ijesztő volt.

Harry teste megfeszült, vállai védelmezően felemelkedtek a személy látványára, aki az apja volt szerintem. Láttam Harry megfeszített állkapcsát és védelmező arckifejezését, és szemei haraggal voltak telve.

Undorodása nyilvánvaló volt a férfi iránt, akiről levágtam, hogy Harry idősebb kiadása, személyesen maga Marcus.

Marcus ajkait kuncogás hagyta el, ahogy Harryre nézett."Ah, már egy ideje volt nem igaz?"

Harry nem válaszolt.

Marcus aztán Jessire nézett, vigyora nőtt. "Az eszem megáll. Pár hete egy fedél alatt éltek és nem öltétek meg egymást?"

Egyikük sem mozdult.

Csendességük felidegesítette Marcust, akinek szemei elsötétültek. Összeszűkítette szemeit, szemöldökeit összeráncolta, ahogy veszélyesen közelebb lépett. "Rendben, elég a szarakodásból. Add ide a lányt és  olyan gyorsan megyek, ahogy jöttem."

Harry horkantott. "Nem kapsz mást, csak legfeljebb egy pofán vágást, szóval tűnj innen a francba."

Marcus fejét oldalra döntötte. "Harry, ez nem egy játék, ahol a saját utadat járhatod. Add.Ide.Nekem.Azt.A.Lányt."

"Menj és bazd meg magad egy láncfűrésszel."

Az események gyorsan történtek, nehezen láttam bármit is. A következő dolog, amit tudtam, Harry a háta mögé tolt, figyelmen kívül hagyva vörösen izzó kezeit. Az ijesztő jelenet előttem játszódott, a srácokat két- két katona foglalta le. Már ha lehet őket katonának nevezni, gőzöm sem volt, de meggondolatlanul védték vezetőjüket. Harry volt az egyetlen, aki választhatott láthatatlan erővel átitatott labdák és más dolgok közül, amiket bárcsak én is tudtam volna; kardok és nyilak repültek a sötétben, a nap már lenyugodni készült.

Végül valami azt súgta, hogy üljek a fenekemen és a földet pásztázzam végig olyan kardért, mint amivel edzettem. El kell ismernem nem vagyok olyan edzett, mint a többiek, de ez egy fegyver és nem számít Harry mit mondott, nem védhet meg mindentől. Megpróbálhatja, de nem fog sikerrel járni mindig.

Amikor végre a közelébe kerültem, kezemet kinyújtottam, hogy megragadjam, de kirúgták a képből. Ösztönösen ugrottam hátra, ismét seggre estem, ahogy gyorsan felnéztem és Marcus vigyorgott le rám, saját kardját forgatta ujjai között. Mély kacaj hagyta el ajkait, ahogy közelebb lépett. Szívem gyorsan kezdett verni, ahogy visszakúsztam a házfalához és a lélegzetem a torkomon akadt. Letérdelt elém, de hamarosan eltűnt a látókörömből. 

Harry a földre nyomta.

Tehetetlenül néztem, ahogy küzdött, hogy apja kezeit a földre nyomja, Marcus kiszabadult és maga alá nyomta Harryt. Alkarját Harry torkára szorította, Harry szemeiben a harag nyilvánvaló volt és az is, hogy nem adja csak úgy fel. Pár másodperc múlva,  ismét Harry került felülre, erősen szorította  nagy kezeivel apja torkát.

"Ne merj hozzá érni." Sziszegte mélyen, szemei végigmérték Marcus arcának minden apró szegletét.

Még ha majdnem meg is fulladt, Marcus horkantott egyet. "Védelmezőek vagyunk? Nos, engedd, hogy emlékeztesselek valamire, fiam." Marcus térdeit felhúzva hasba rúgta Harryt, akinek szorítása enyhült, ahogy még egyszer megrúgta, alkarját ismét Harry torkának nyomta. Harry arcába hajolt és összeszorított fogakkal morogta. "Csak magadra kéne figyelned. Mással törődni gyengévé tesz téged."

Észrevéve, hogy Harry levegőért küzd, azonnal bepánikoltam és vakon kutattam valami kard után. Gyorsan visszanéztem Harryre, szemei kezdtek lecsukódni, miközben Marcus győzedelmesen vigyorgott, még jobban a torkának nyomta a karját, hogy lehetetlenné tegye számára a levegőhöz jutást.

"Gyerünk, ugyan." Mondtam kétségbeesetten, nőtt a frusztrációm, ahogy felemeltem a kezeimet mérgesen magam elé. "Ugh.!"

Amikor kezeimet a földre csaptam, egy hang szökött a fülembe és a föld megmozdult alattam. Egy láthatatlan erő áramlott a testemből, Marcust lerepítette Harryről másodpercek alatt. Szemeim kitágultak, ahogy rájöttem, hogy az a nem normális erő belőlem jött.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: