James és Matt 9-kor érkeztek meg a buliba. Nem voltak még sokan, ugyanakkor az ott lévők nagy része már egyáltalán nem volt józan állapotban. Az előszobában füstszag terjengett, a nappali kávébarna szőnyegén egy hatalmas vörös folt, feltehetően vörösbor. 

Michelle, a házigazda, morogva itatgatta egy konyharuhával. - A picsába kell ezeknek ilyen figyelmetlennek lenniük! 

- Segítsünk valamiben? - James lehajolt hozzá. Michelle elpirult James mosolyát látva. Első ránézésre törékeny lánynak tűnt. Sovány volt, alacsony, barna hajjal és zöld szemekkel. Nem viselt sok sminket, viszont nem is állt neki jól a túl erős smink. 

- Pont a legjobbkor érkeztetek! - lelkendezett. - Pont meg akartam kérni néhány fiút, hogy segítsenek elvinni az útból a szőnyeget, nehogy összekenjük, erre most nézzétek meg! - Rámutatott a foltra. - Anyámék megölnek, ha meglátják. Amúgy is nehéz volt rávenni őket, hogy házibulit tartsak. A legutóbbi eléggé rosszul sikerült.

- A júliusi? - érdeklődött Matt, aki időközben leguggolt Michelle mellé.

- Igen - bólintott. - Annyira örültem, hogy most végre megint megengedték, erre nézzetek oda! Ha megtudom, ki volt az, a saját kezeimmel fojtom meg!

A két fiú feltekerte a szőnyeget, majd Michelle vezetésével levitték a pincébe. Ezután első dolguk volt megkeresni barátaikat, akik a lépcső közepén ülve gyülekeztek. Cameron és Lucas egymás mellett ült, Tristan két lépcsőfokkal alattuk. Cameron éppen magyarázott valamit a többieknek, mikor meglátták a közeledő James-t és Matt-et.

- Mostanság elég sokat vagytok együtt – jegyezte meg Cameron, mikor a két fiú megállt előttük.

- Ti is – vágta rá James, és végignézett Lucason, majd Cameronra szegezte tekintetét. – Dylan? – érdeklődött, ugyanis az ő kivételével már mindenki ott volt.

- Azt hittem, veletek jön – vonta össze a szemöldökét Cameron.

- Én úgy tudom, valakivel találkozója van, és csak utána jön ide – mondta Lucas, és mindenkinek ugyanaz az elképzelése támadt azt illetően, hogy ki lehet az a valaki.

- Délután volt találkozója, úgyhogy szerintem bármelyik pillanatban ideérhet. – helyesbített Tristan. Úgy tűnt, ő tud a legtöbbet.

Matt kíváncsi lett volna, hogy ez a valaki Audrey, vagy esetleg Nicole. De jobbnak látta, ha nem kérdez rá. Nem akarta még felhúzni magát. Meg amúgy is úgy tervezték James-szel, hogy hamar lelépnek, aztán kiélvezik kettesben az este többi részét. Valahogy az most sokkal vonzóbbnak tűnt, mint ez a buli Dylan-nel és Nicole-lal. Ugyanis, ha jól tudta, Nicole is hivatalos volt a buliba.

- Sziasztok! – Dylan állt a lépcső aljánál.

- Hol voltál? Csak nem csajozni? – vigyorodott el Lucas.

- Remélem, nem megint Nicole-lal voltál. – Cameron kiitta a sörösüveg tartalmát, amely már nem volt több néhány kortynál.

- Dehogy – Dylan megrázta a fejét, és leült Tristan mellé. James és Matt még mindig álltak, egymással szemben, ahogy korábban is. Matt a falnak döntötte hátát, James a korlátnak támaszkodott.

- Audrey-val találkoztál? – érdeklődött James, és óvatosan Matt-re lesett, hogy lássa a reakcióját.

Dylan csak a fejét rázta. – Az egyik unokatesómmal. Jövőre ő is abba a középiskolába akar majd járni, ahova mi, aztán körbe kellett vezetnem a városban.

- Tényleg, mi van Audrey-val? – kíváncsiskodott Cameron, és a kérdése után barátja vállára tette a kezét. – Eléggé egymásra találtatok.

- Mi lenne? Nincs semmi – adta az egyszerű választ Dylan. Nem hazudott. Tényleg nem volt semmi.

- Jártok vagy nem? – faggatózott tovább. Lucas szúrós szemekkel nézett a mellette ülő Cameronra. Dylan egy pillanatra azt hitte, hogy a kérdés miatt, de mint kiderült, az zavarta a fiút, hogy Cameron keze még mindig a vállán volt. Lucas enyhén oldalba lökte Cameront, mire az elvette a kezét, és bocsánatkérőn rámosolygott Lucasra.

- Nem.

- Louise azt mondta egyik nap, hogy Audrey mindenkinek azt terjeszti, hogy jártok. – Lucas arckifejezését elnézve, egyértelmű volt, hogy nem hisz a lánynak.

- Audrey nem olyan.

Miközben a négy fiú Audreyról beszélgetett, James ellökte magát a korláttól, és megfogva Matt kezét, elhúzta őt a konyhába. Nem tetszett neki Matt féltékeny arca. Ha mondjuk Lily hallatán lett volna ilyen, annak kifejezetten örült volna, de úgy tűnt, Matt-nek semmi problémája azzal, ha Lily-vel találkozik. James ezt ki nem állhatta.

- Igyunk valamit! – Elengedte a fiú kezét, és bementek a konyhába. Időközben egyre többen lettek, így nehéz volt átvergődni a tömegen.

James kezdte úgy érezni, mégsem olyan jó, hogy Audrey annyit van Dylan-nel, mert Matt csak annál féltékenyebb lesz. Mégsem volt szíve azt mondani Audrey-nak, hogy ne vele többet. Semmi joga nem volt arra, hogy ezt megtiltsa a lánynak. És mi volt a biztosíték arra, hogy Audrey csak barátkozni akar? 

- Minden rendben? – Matt félrehúzta James-t a nappali sarkába, pont abban a pillanatban, hogy James a konyhaajtó kilincsére tette a kezét.

- Persze – vágta rá túlságosan is gyorsan. Ez még nyilvánvalóbbá tette, hogy valami nincs rendben.

Matt azonban vagy nem vette észre, vagy csak nem akarta további kérdésekkel zargatni James-t, ha a fiú nem akart beszélni róla. Némán bólintott, és bementek a konyhába.

Fél 12-re már mindketten olyan részegek voltak, hogy elfelejtettek visszamenni Matt-hez. James a kanapén állva táncolt Lucas-szal meg valami csajjal, aki Alexa volt, vagy Cassandra, egyik fiú sem emlékezett már a nevére, ahogy arra sem, mikor került oda melléjük. Na, nem mintha azt tudták volna, hogy ők maguk mi célból kezdtek el a kanapén táncolni. Cameron a kanapé támlájára támaszkodva nézte őket. Egy kis ideig ő is fent volt táncolni, csak aztán kiment egy cigire, és mire visszaért, már elfoglalták a helyét. Tristan nem foglalkozott velük, ő a gyerekkori barátaival iszogatott a lépcsőn gyülekezve. Matt egy darabig nézte, ahogy a két barátja vadul táncol, és néha éljenezve felkiáltott, majd miután kiürült a pohara, bement a konyhába.

Dylan a konyhaasztalnál ült, és Nicole-lal beszélgetett. Matt-nek felfordult a gyomra a látványtól. Na, meg attól a nagy mennyiségű alkoholtól. Sértődötten elhaladt mellettük, és meg sem állt a konyhaasztalra kipakolt üvegekig.

A tekintete ide-oda ugrált, nem tudta, mit igyon. Gondolkodva kinyúlt egy üveg sörért, mikor meghallotta Nicole nevetését. Az addig elfogyasztott ételek és italok hirtelen úgy látták jobbnak, ha most azonnal meglátogatják a külvilágot. A szája elé kapta a kezét, de túlságosan szédült ahhoz, hogy el tudjon indulni.

Aztán olyan zavaros lett minden. Valaki átkarolta, és felráncigálta magával az emeleti mosdóba, mivel lent éppen foglalt volt. Mikor már minden távozott, aminek távoznia kellett, felnézett az ajtóban várakozó személyre. Nagyon reménykedett benne, hogy az a személy nem Dylan. 

- Értem én, hogy nem bírod Nicole-t, de azért ez mégiscsak durva volt egy kicsit, nem gondolod? – vigyorodott el Dylan. – Ő is utált téged, mégse hányta el magát egyszer se, mikor meglátott.

- Nem miatta hánytam, hanem miattad. – Matt kislisszolt Dylan mellett az ajtón. Kapaszkodnia kellett a falba, nehogy elessen.

Dylan csendben ment utána. Attól tartott, hogy ha csak egy pillanatra is elfordítja a fejét, Matt a földön köt ki összegabalyodott lábakkal. Az emeleten senki nem volt, a vendégek általában a lépcső közepéig szoktak menni, annál feljebb nem. Akkor voltak csak kivételek, ha valakinek sürgősen használnia kellett a mosdót, és az alsó foglalt volt. Meg egy-két forró kaland is előfordult már a hálószobában, de ez csak ritka esetnek számított. 

Matt olyan hirtelen állt meg, hogy Dylan már azt hitte, a fiú megint elhányja magát. De nem így történt. Kinyitotta a hálószoba ajtaját, majd megragadta Dylan kezét, és behúzta magával.

- Mit csinálsz? – értetlenkedett.

Matt azonban nem válaszolt, csak becsukta maguk mögött az ajtót, leült az ágyra, és felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő kislámpát. – Bejött mostanában az élet, mi?

- Nem értem, mire gondolsz. – Dylan nekidöntötte a hátát az ajtónak. – Részeg vagy, úgyhogy talán nem is érdekel.

- Igen, talán részeg vagyok. Te viszont nem. Miért? – Tekintete elsötétült. – Csak nem a kis Audrey miatt? Talán ő se szereti, ha részeg vagy? És hogyhogy nem hoztad el magaddal?

- Nem értem, mi bajod van vele. – Ökölbe szorította a kezét. – Semmit sem ártott neked.

- Azt mondod? – nevetett fel Matt. – Többet ártott nekem, mint te azt el tudnád képzelni. Az a kotnyeles...

- Ne! Ne mondj róla semmi rosszat!

- Miért ne? – Matt az ágyneműt gyűrögette maga mellett. – Nem is szereted őt. Akkor mégis minek vagy vele annyit?

- Csak nem féltékeny vagy? – Dylant szórakoztatta a gondolat. – De azt hiszem, itt nemcsak engem kell kérdőre vonni. Te sem szereted James-t. Akkor mégis minek vagy vele annyit?

Matt erre dühösen felpattant az ágyról, és Dylan-hez támolygott. Megállt vele szemben, majd egyik kezét megtámasztotta a meglepett fiú feje mellett. Mérges volt, amiért pont Dylan-től kellett hallania a nyilvánvalót. Ugyanakkor nagyon vonzotta a gondolat, hogy ott helyben megcsókolja Dylant.

- Honnan veszed, hogy nem szeretem? – Matt le sem vette a szemét Dylan szájáról.

- Sejtem.

- Talán most még nem szeretem... Nem úgy, és nem annyira. – Lehajtotta a fejét, hogy apró szünetet tartson. – De ő legalább szeret engem. Én pedig mindent megteszek azért, hogy viszont szeressem.

- Valóban? Milyen kedves tőled! – Dylan végigsimított Matt arcán. – Akkor engem miért nem tudtál szeretni, mikor én szerettelek téged?

- Mikor szerettél? – grimaszolt.

Dylan elnevette magát. Matt füléhez hajolt. – Még mindig szeretlek – súgta, mire Matt megborzongott, és úgy érezte, menten kijózanodott.

- Hazudsz! – Nem akart hinni a fülének. – Hazudsz! Tudom, hogy hazudsz! – Úgy érezte, egy világ dőlt össze benne. Szemei elkerekedtek, ahogy lassan kezdte felfogni, mit is tett. – Mondd, hogy hazudsz!

De Dylan megrázta a fejét. – Nem hazudok. Viszont te szépen átvertél. – Kezdett dühös lenni Matt-re. Eddig elfojtotta e fajta érzéseit. Olyan gyorsan csöppent Audrey az életébe, hogy ideje sem volt haragudnia Matt-re, csak reménykedett, hogy a fiú majd kibékül vele. De most, így jobban belegondolva, Dylan úgy érezte, hogy barátja elárulta. – Azt mondtad, vársz rám. Időt kértem, erre te egyszer csak hátat fordítottál nekem, aztán már mentél is James-hez. Azt hittem... - Összefonta karjait a mellkasa előtt. – Szerettél te engem valaha?

Matt-tel forgott a világ. Ha nem sértődött volna meg Dylan-re, akkor teljesen másképp alakultak volna a dolgok. De ő teljesen túlreagálta, hogy Dylan Nicole-lal beszélget a büfénél, aztán meg Dylan és Audrey barátságát is. Hatalmas bűntudat kerítette hatalmába. Sajnálta James-t, amiért nem tudta viszont szeretni, és Dylan szavait hallva, talán már soha nem is fogja tudni.

- Csak viccelsz, ugye?

- Nem. Egyáltalán nem viccelek. És be is bizonyítanám neked, de már nem tehetem.

- Miért nem?

Dylan ismét felnevetett. – Mert már James-szel jársz.

Ezt hallani egyenlő volt egy késszúrással. – Hogy lehettem ekkora hülye? – suttogta maga elé. – Azt hittem, hogy átbasztál csak. Azt hittem, megint Nicole-lal kavarsz, aztán meg zavart, hogy Audrey-val vagy. Nem tudtam, hogy...

- Nincs semmi köztem és Nicole között. Szakítottam vele. Méghozzá miattad.

Matt visszasétált az ágyhoz, és lerogyott rá. Nem akarta elhinni, hogy ekkora butaságot csinált. – Nem hagyhatom ott James-t.

- Nem is kérem, hogy ezt tedd.

- De...

- Elszúrtad. Nem akarom, hogy most csak azért szakíts vele, mert megtudtad, mekkora hülyeséget csináltál. Nem lenne fair vele szemben. – Matt-hez sétált, és együtt érzőn a vállára tette a kezét. – Talán ez volt a mi sorsunk. Hogy csak legjobb barátok legyünk, többek ne.