/Noémi szemszöge/

Hideg volt. Dermesztő, csontig hatoló hideg. Éreztem, ahogy a térdem fájt a térdepeléstől és a jéghideg talajtól. A puha hópelyhek lassan hullottak a bőrömre, jeges borzongást váltva ki egész testemből. A szemem csukva volt, mégis éreztem, hogy nem vagyok egyedül. A szél zord susogásából halk beszélgetést véltem felfedezni. A félelem fagyos leheletét érezte egész lényem. Lassan kinyitottam a szemem. Az elém táruló komor, sötét, havas tájtól a rémület még jobban hatalmába kerített. A távolban hegyek homályos körvonalait lehetett kivenni. Ahogy jobban szétnéztem, az engem körülvevő jégből készült oszlopok egyikénél két alakot pillantottam meg. A bőrük kék színben pompázott és különböző minták domborodtak ki belőle. Magamon éreztem vörös tekintetüket, mikor mocorogni kezdtem. Habár nem közvetlen rám figyeltek, tudtam, hogy szemmel tartanak.

A csuklómon kötélszerű anyag feszült, így hiába próbálkoztam. A szabadulásom esélytelen volt. „Még ha sikerülne is, hová mehetnék? Ismeretlen számomra ez a terep. Várjunk csak..."

Az egyik hatalmas lény elém lépett, még a másik mögém és a vállamra tette a kezét, ezzel megakadályozva, hogy lábra tudjak állni. Fagyos érintését még a ruhámon keresztül is éreztem. „Jötünök!"

Egy penge hideg érintését éreztem a nyakamnál, és ahogy felnéztem, két piros szempárral találtam szembe magam. Bosszú és harag csillogott bennük. A teremtmény vérfagyasztó mosolyra húzta ajkait.

Zihálva ültem fel az ágyban. „Csak álom volt." Nyugtatgattam magam. Kellett pár perc még légzésem visszaállt és a szívverésem is csillapodott. Rápillantottam az órára, ami még csak 3:37- et mutatott. Kikászálódtam az ágyból és kimentem a konyhába inni egy pohár vizet. Visszafelé bepillantottam Lokihoz. Látványán elmosolyodtam. A derekáig fedte a takaró, így ismét látszott csodás felsőteste. Bal kezét párnája alatt pihentette, arca nyugodt volt. „Őt biztos nem gyötrik rémálmok."

Pár perc bámulás után eszméltem fel, hogy vissza kéne mennem a szobámba. Bebújva a puha takaróm alá, melegség töltött el. Lehunytam a szemem, de nem tudtam elaludni. Folyton csak a rémkép járt az eszemben. Megunva a forgolódást, odasétáltam a polcon sorakozó könyvekhez, és kevés töprengés után levettem a Magisztériumot. Rengetegszer olvastam már, mégis minden alkalommal ugyanúgy izgalmasnak és megunhatatlannak találtam.

Felkapcsoltam az éjjeliszekrényen elhelyezkedő lámpát és visszaülve az ágyra olvasni kezdtem. Már a könyv felénél tarthattam, mikor a betűk egyre gyakrabban összefolytak, még végül elnyomott az álom.

A nap sugaraira ébredtem. Lassan felkeltem az ágyból, és ekkor kaptam észbe. „ A könyv!" Már vártam, hogy egy csattanással a földön landoljon, de semmi sem történt. A kötet nem volt az ölemben. Visszafordulva az ágyon sem találtam. Körbenéztem, de egyszerűen eltűnt. Átmentem a nappaliba, mire megpillantottam Lokit, kezében az olvasmányommal. Nekidőltem az ajtófélfának és vártam, hogy mikor vesz észre. Nagyon belemerülhetett, így megköszörültem a torkom. Még most sem nézett fel a könyvből. „Szóval direkt csinálja!"

- Jó reggelt! – szóltam hangosan, mire csak egy morgást kaptam válaszul. Meguntam és hozzávágtam egy párnát.

- Na! – csattant fel. – Ezt minek kellet? Már majdnem kiolvastam! – mutatta fel a könyvet.

- Mondjuk elkérhetted volna! – ültem le mellé.

- Mikor aludtál? – kérdezte gúnyosan, majd újra az olvasásba temetkezett. „ Francba, hogy igaza van!"

- Tudom. – mondta, mire zavartan néztem rá. – Elfelejtettem volna mondani, hogy tudok olvasni a gondolataidban? – nézett rám mosolyogva.

- Ne turkálj a fejemben! – háborodtam fel.

„Miért? Különben mit csinálsz?" Hallottam meg a hangját a fejemben.

- Loki! – csaptam vállon. – Hagyd abba! – erre csak egy önelégült mosolyt kaptam.

„Nincs kedvem." Dühödten fúrtam tekintetem zöldjeibe.

- Loki. –vettem egy mély levegőt. – Kérlek, ne kutakodj a fejemben. Tudod, hogy azt sem díjaztam, mikor a szobámat túrtad fel. – néztem rá kérlelően. Sóhajtás kíséretében bólintott egyet. „Olyan, mint egy rossz kisgyerek. Ha valamit mondok, hogy ne csináljon, ő annál jobban csinálja. Reméltem, hogy ha kedvesen megkérem, talán sikerül. Hát, összejött!"

- Rendben, többé nem nézek bele a gondolataidba. – nézett rám komolyan.

- Köszönöm. – hálálkodtam.

- De! – emelte fel mutatóujját. „ Ó bakker!" – Cserébe én is kérek valamit. – hajolt egyre közelebb hozzám. Légzésem felgyorsult, és a szívverésem is hevesebb lett. Éreztem hideg leheletét arcomon.

- M... Mit? – kérdeztem elcsukló hangon. Elmosolyodott és még közelebb hajolt.

- Egy reggelit. – suttogta a fülembe. – Mondjuk rántottát. – távolodott el. Kikerekedett szemmel meredtem rá.

- Mi? – nyögtem ki. Másra számítottam. Nem tudtam eldönteni, hogy boldog vagy csalódott vagyok-e jobban.

- Rántotta. Csak tudod, mi az! Tojásból készült midgardi étel. – homályosított fel a nyilvánvalóról.

- Tudom mi az! – csattantam fel.

- Akkor? Mire vársz még? – nézett rám értetlenkedve. „Élvezi, hogy szórakozhat velem!"

- Nem vagyok a csicskád! – keltem fel a kanapéról.

- Csak akkor tartom be az egyesség rám eső részét, ha te is a tiédet! – figyelmeztetett. Hitetlenkedve indultam ki a konyhába.

Röpke tíz perc alatt kész is lettem a reggelivel, és szóltam Lokinak. Mindketten helyet foglaltunk és a gondolatainkba merülve enni kezdtünk.

- Kiolvastad a könyvet? –kérdeztem mikor már zavart a csend. A herceg zavartan kapta fel a fejét.

- Igen, most nem zavart meg semmi és senki. – somolygott sokatmondón.

- Hogy tetszett? – mosolyogtam iménti mondatán.

- Nem rossz. – vont vállat és folytatta az evést. „Ennyi? Nem rossz?!" És a társalgás itt ki is halt.

Miután megettem a reggelim elmostam a tányérom, majd a telefonom rezzent egyet, így megnéztem ki írt.

„ Tamara: Jó reggelt! Mi lenne, ha holnap elmennénk vásárolni?

Én: Neked is. Jól hangzik. Hová?

Tamara: A szokásos."

Két kar fonódott körém hátulról, és az asgardi szorosan magához húzott.

- Loki, mit csinálsz? – kérdeztem lerakva a telefont.

- Nagyon finom volt a rántotta. – suttogta a fülembe.

- Örülök. – próbáltam kiszabadulni a karjai közül. Meg kell, valljam jól esett az ölelés, de már elegem volt a játékaiból.

- Hogy működik az a valami? – bökött az asztalon lévő telefon felé.

- Azt hittem tisztában vagy a „földi dolgokkal". –mosolyodtam el karba tett kézzel.

- Nem volt időm mindenre. – emelte fel a mobilom.

- Megmutatom, hogy kell használni, ha végre elmosogatod a tányérod. – mutattam az említett tárgyra. Szemforgatva, de beleegyezett, én pedig bementem előkeresni egy telefont őfelségének.

Mire megtaláltam a régi telefonom, Loki is bejött. Leültünk az ágyamra és elkezdtem magyarázni. Már dél körül járhatott az idő, mikor végre mindent megértett. „Hát, Loki sem lesz egy informatikai zseni."

- Megéheztem, van a tegnapi kajából. Kérsz? – kérdeztem az istent, de csak nemet intett és tovább bújta a telefont. Kicaplattam a konyhába és megebédeltem. Kinézve az ablakon észrevettem, hogy a hó még mindig esett és már teljesen ellepte az udvart. „Támadt egy ötletem!"

- Loki! – rohantam be hozzá, mire ijedten kapta rám tekintetét.

- Valami baj van? – kérdezte, de csak megráztam a fejem.

- Nem. Csak azt szerettem, volna kérdezni, hogy építettél már hóembert? – értetlen tekintetéből azonnal megkaptam a választ. – Akkor épp itt az ideje!