- Noah James Cambern

Iris Peter egykori helyén aludt. Pillái csupán néhányszor rebbentek meg a beszökkenő huzatban, ajkai elnyíltak és édes fütyülő hangot adott ki magából. Tényleg, mint valami ártatlan virág.

Rövid tincsei körbeterítették a fehér huzattal bélelt tollpárnát, míg apró testét egy virágos hálóing fedte, amit csendben elcsent Ling szekrényéből. Olyan ártatlan volt. És ez az ártatlanság mérgezett meg engem is, hisz olyan kedves teremtés volt! És minden egyes szavával, minden egyes lomha érintéssel lejjebb és lejjebb vetett abban a gödörben. Hallgattam a szuszogását. Összefüggéstelen gondolatok megtelt mezeje fogadott, hívogatott magához. Azok a cseresznyés ajkak hívogatóan nyíltak el és a levegő, amit kifújt mintha valami drogot csempészett volna a testembe. Csak egyetlen egy érintés lett volna. A szívem zakatolt, figyeltem ezt a teremtést, aminek soha, de soha nem szabadott volna belekerülnie ebbe az ördögi körhintába.

Túl kedves volt ő ehhez.

Nem bírtam tovább.

Felálltam és elhagytam a szobát, vele együtt az alvó nőszirmot. Amit a konyhában találtam egyáltalán nem lepett meg. Tu csípőjével a pultot támasztotta, míg a másik kezében egy átlátszó pohár volt megtöltve szakéval. A tömény szaga egészen idáig eljutott. A fehér színű löttyöt egy húzással lenyelte majd hosszú ujjaival már megint a zöld üveg után nyúlt, de még idejében elkoboztam tőle.

Hatalmas barna szemeivel engem bámult, könnyek ösvényei száradtak a bőrére. Megannyi elszenvedett emlék hagyta rajta keserű útvonalát.

- Ming volt mind közülünk a legkedvesebb, hát nem érted Noah? Ő volt a legcsodálatosabb és pont őt kobozták el tőlünk.

Ledőlt a székre és a könyökeire hajtotta a fejét, rövid, megtépázott tincsek követték a mozdulatát.

- Ling tudta.

- Tessék? – Néztem fel a nőre és helyet foglaltam vele szemben. Nem voltam jó a vigasztalásban, de tudtam, hogy Tunak nem is arra volt szüksége, hogy valaki vállán kisírja magát, hanem egyszerűen el kellett mondania valakinek a szívében otthont ütő érzelmek vad mezejét.

- Ling mindvégig tudta. – Elővett a zsebéből egy cigarettás dobozt, majd egy fehér, hosszú szálú cigit húzott elő. Az asztalon egy kis öngyújtó és egy hamutartó is volt. Sosem gondoltam volna, hogy Tu dohányzik. Meggyújtotta a végét, ami ennek következtében felparázslott és a konyhát elöntötte a füst kesernyés illata. – Talán három évvel ezelőtt arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy Ling a szobájában ült, teljesen meztelenre vetkőzve, a tükre szemben. Tudod, csupán akkor használhatunk tükörjóslást, ha a helyzet teljesen megérthetetlen. A tükrök mindig segítenek a szemeink elé tárni a valóságot, csak azt mutatja, amit mi igazán látni akarunk. – Mélyet szívott a cigiből, majd apró köröket fújt a füstből. – Kiráztam a transzból, de a ő egyszerűen nem akart visszatérni a testébe. Martyn ekkor alkalmazta először a technikáját, amit láthattál Irison. Miután megkérdeztem mit látott ő csak a szemembe nézett. De tudod mit? Én soha az életemben nem láttam olyan érzelmeket benne. Ling volt mindig az a testvér, aki a legrosszabb helyzetben is a helyzet magaslatán volt. Noah! A szemei! – ujjaival a saját szemeire mutatott. – A szemei... olyan érzelmeket hordoztak magukban, amelyeket én még addigi életem során nem is láttam. Rettegtem, hisz tudtam, hogy ez csakis halált jelenthet, vagy talán még annál is rosszabbat. Tudod jól, hogy egy Látó nem mondhat semmit a páciensnek a halálról, sem a szerettei haláláról, sem pedig a saját haláláról.

- Látnak maguk halált?

Tu kifújta a füstöt és bólintott. – Láthatjuk, ha az idő úgy akarja. Feltárja előttünk a jövőnek egyik lehetőségét, a halált is néha napján.

Beletúrtam a kócos hajamba míg a szaké a kezemben bűzölgött. Tu a tenyereibe temette az arcát, alig láthatóan ugyan, de a vállai megroskadtak. Nem hallottam, hogy szipog, de biztos voltam benne, hogy forró könnyek ezrei szánkáztak le a karján. Hirtelen halk botorkálás hangzott fel mögülem és Iris álmos tekintettel jelent meg a konyha küszöbén. Kicsiny öklével megdörzsölgette a szemét, majd amint eltűnt a derengő homály a szemei elől azonnal meglátott minket. Én a szakés üveget szorongattam, Tu pedig reszkető testtel zokogott az asztalnak támaszkodva.

Pontosan tudtam, hogy valamilyen szóval vigasztalnom kellett volna a nőt, de rettegtem, hogy a szavaim majd csak még közelebb lökik a szakadék pereméhez. Iris nem tétlenkedett sietős léptekkel telepedett le a nő mellé és egy apró reszkető mosollyal a szája szegletében, tenyerét a nő vállaira simította. Tu beleburkolózott az érintésbe, akár egy kis gyermek, aki megérezve éjszakánként a teste köré tekert takarót, biztonság érzés mellett simul az anyagba. A nő hirtelen reszketése alábbhagyott, csupán légzése volt még szapora, de a lány érintése az összes negatív energiát elszívta belőle. Iris lehunyta a szemét és megdörzsölte a homlokát, whisky színű szemeit rám emelte, mintha ő is arra kért volna engem, hogy szabadítsam meg az őt zaklató problémák tengerétől. Tu lehunyt szemekkel vonult ki az elcsendesült konyhából és már csak annyit hallhattunk, hogy a nő halkan behúzza maga után szobájának ajtaját.

Iris a szakét nézte. Homlokán barázdát ástak maguknak a ráncok, meghúzták magukat ott, pillái megrebbentek, ajkait rágcsálva fűzte össze az ujjait az asztalon. Tudtam, hogy meg akarja ízlelni ennek az italnak az ízét. Kesernyés gumi szagot árasztott magából, de ebben a pillanatban nem érdekelte őt még ez sem. Leoltottam a villanyt és a mély sötétség hosszú karmaival mart a bőrünkbe, bekúszott az ablakon és elterült körülöttünk, mint egy zselés anyag, ami lassan mindent magába szív.

De mintha ugyanebben a pillanatban a sötétség el is rejtett volna minket a gyomrában. Nem láthatott senki, nem hallhatott senki, az érzések, amik már hetek óta marták a szívemet hirtelen kezdtek dulakodni a mellkasomban. Mélyet nyelve a holdfénye által ezüstösre festett üvegpohárkába öntöttem a szürkés italt. Kellemes loccsanással ütközött az üveg falának, megtöltöttem majd ugyanígy az én poharammal is eljártam. Iris ujjai az ital után kaptak és meg sem várva engem, csak egy hirtelen húzással eltüntette az italt. Felszisszent és kissé prüszkölve dőlt az asztalnak, ujjai közül kiesett a pohár, koppanva érkezett az asztalra.

Követtem a példáját. Ugyan az ital végigmarta a torkomat, majd utána a gyomromat egy kis idő elteltével valami kellemesen bizsergő érzést éreztem meg. A harmadik kör után már érzékeltem, hogy a gyomromban bugyogó érzelmek a torkomig felharcolták magukat. Homályosan derengő agyam még próbált tiltakozást szítani, de csak annyit ért el vele, hogy a szívem még hevesebben dübörögjön a mellkasomban és a tenyerem lassan megindult a lány tenyere felé.

Levegőért kapott. Hűvös ujjai az enyémnek köré fonódtak, sötétségben vörösnek tűnő íriszei az enyémekbe olvadtak. Ugyan mit tehettem volna? Hogyan tüntethettem volna el a testemben tomboló érzelmek hadát? Ez csak érintés volt, ugyanolyan érintés, mint megannyi más, de ez mégis különleges volt számomra. A testében felgyülemlett feszültség, maga a feketeség, amit magába szívott egy cseppnyi átáramlott belém, a lány pupillái kitágultak. Zihálva kapta el az ujjait.

- Érezted?

Halványan bólintottam, talán nem is láthatta a sötétben.

- Éreztem.

Iris kapkodva kapott újból a karom felé és még egy adagnyi valami áramlott át belém és belőlem valami belé. Mintha megtisztítottak volna. Iris pihegve fújta ki testében felgyülemlett levegőt, ajkai kipirultak. Felpattant a helyéről és elém lépve helyet foglalt a mellettem fekvő széken. Arca kissé sápadtasan derengett a félhomályban. Éreztem a leheletén az elfogyasztott szaké mennyiségét, de nem bírtam felfogni, hogy az alkohol rengeteg meggondolatlan cselekményhez vezethet. Önző voltam talán, mert annyi év elteltével meg akartam ízlelni egy lánynak az ajkait? Annak a bizonyos lánynak az ajkait, akinek a hangját még 10 évesen is az álmomban hallottam? Mi lenne ez, ha nem egy csúf játéka a sorsnak?

Ujjaim elváltak a tenyerétől és én sem értettem pontosan, de az arcára vándoroltak. Iris levegő után kapott. Kérdéses érzelmek ültek ki az arcára, de biztos voltam benne, hogy ő is érezte azokat az apró érzelmi hullámokat, a köztünk cikázó feszültségek tömkelegét. Hittem-e abban, hogy valakinek az érintése ilyen érzelmeket válthat ki bárkiből? Sosem. Életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre szántó és mindent elsöprő gondolatok léteznek még a világon. De talán az Iris és köztem lévő kapcsolat nem volt e világi.

Ajkai elváltak egymástól, tudtam, hogy akaratlanul dőlt felém közelebb, ezáltal a lenge anyag a gravitáció hatására kissé lecsúszott selymes bőrén. Mint egy szánkózó gyermek. A fehér anyag könnyedén hullott le az egyik válláról. Szemeim a kulcscsontjára révedtek, torkomba felgyűrődtek a viaskodó érzelmek. Harcolni akartam ellenük, de már réges-rég kitörtek belőlem.

Ujjaim cirógatva indultak meg aprócska, cseresznye színű ajkai felé, melyek egy bágyadt mosolyba fulladtak, amikor arcom megérintette fedetlen vállán elterülő bőrréteget. Kapkodó lélegzetvétel jellemezte, ujjaival hevesen szorította a ruháját. Sosem értem így egy lányhoz. El sem képzeltem, hogy valaha mégis késztetést fogok érezni arra, hogy gyönyört csempésszek valakinek a testébe. De most egyszerűen akartam. Talán az elfogyasztott pohárkák tehettek mindenről, vagy egyszerűen a hangulat, mintha a sors csempészte volna körénk a vakítóan homályos sötétséget.

Iris bőre olyan puha volt, mint egy éppen bimbózó rózsa szirma. Édes illat kúszott az orromba, ajkaim elnyíltak és sóhajtva hajtottam a fejemet a nyakhajlatába.

Bűnösök voltunk.

Iris kapkodva kapaszkodott a derekamba és egy elveszett koalához hasonlóan kapaszkodott a pólómba, az anyag összeszorult a marka körül, de neki esze ágába sem volt elereszteni. Ajkaim apró, pihe könnyű csókokat lehelt a fiatal, feszes bőrre. Felkúsztam egészen a füléig, dübörgött érintésem alatt az ütőere.

Testünk elvált egymástól és alig pár centire meg is állítottuk a lomha mozgást. A nyitott ablak friss szellőt hordozott be, a hűvös csókok ezúttal engem is elborítottak, míg a lány testére édes lúdbőrt pirítottak.

Ajkunk mégsem akarta még megérinteni egymást. Iris szemei csillámlottak, ujjaival közelebb akart magához vonni, hisz alig pár centiméterről beszélhettünk, de eszembe jutott a szőke fiú. Caleb.

Ez a szó kiszökött a számon, mintha csak el akartam volna magamtól ijeszteni a lányt, aki a név hallatára megfeszült és a pólómra fagyott ujjai letöredeztek onnan. Összeszorította a szemeit és kissé megtántorodott.

- Caleb. – suttogta a lány kétségbeesetten, majd felpattant a helyéről, de a lendületétől a szék, amin ült felborult. Ling ajtaja kitárult. Szörnyen festhettünk. Iris a könnyeit próbálta visszatartani, míg én esetlenül dőltem az asztalnak, mivel úgy éreztem, hogy mindjárt kiszakad a szívem a helyéről. A szaké gumis szaga még mindig a szobában terjengett.

Ling lehunyt szemekkel lépdelt a konyhába. Valahonnan a szekrényből előhúzott egy már viseltesebb gyertyát, majd egy gyufával óvatosan meggyújtotta, így a sötétség lassan elillant körülünk és a pislákoló fény mögül kiszúrtam Ling álmos szemeit. Iris lehajtott fejjel foglalt helyet, míg ujjaival az asztal peremét kapargatta.

Ujjait a lángokhoz érintette, nem szisszent fel, mikor a sárga lángok megkaristolták a bőrét.

- Szaké? Hol találtátok? – Hangja nyugodt volt, nem az egyértelmű dologgal kezdte.

- Tu hagyta hátra. – Iris csendben figyelte a láng táncát. – Csak megkóstoltuk.

- Gondoltam.

- Mondja Tu lát valamit rólam és róla? – Ujjaival felém bökött, majd visszatért az asztalhoz. A szívem félredobbant. Ling szemei rám villantak, mintha ő is hallotta volna a szívem zakatolását. – Meg lehet állítani valahogyan? Mit tehetnék, hogy ne érezzem ezt a valamit magamban? Kérem... meg kell mentenem Calebet! Én szeretem őt...

- Hogyne szeretnéd, nőszirmom – kuncogva simította hűs ujjait a kezeinkre. – Sok embert szerethetünk, de szerelmes csak egy valakibe lehetsz. – Iris szemei kiguvadtak. Én is éreztem valami bizsergést a bőrömön. – Azt hajtogatod, hogy szereted. Tudom, drágám és ezt ő is tudja. De szerelem az?

- Mi más lehetne? – A lány hangja elcsuklott. Pityeregve fordult ki a tekintetem elől. – Mit tehetnék?

- Van lehetőség arra, hogy ez az akármi ne serkenjen tovább?

Ling elnevette magát, mintha a lángcsóva is rajtunk kacagott volna.

- Ez olyan mintha a napnak mondanád azt, hogy meg lehet-e állítani azt, hogy minden egyes nap reggelén felkeljen. Lehetséges?

- Ling mondja meg őszintén mit érzek iránta? Mit érzek Noah iránt?

A nő eloltotta a tüzet. Elrejtőztünk a sötétségben, tehát a szavak, amik elhagyják a száját igazak lennének? Borzongatóan lehűlt az idő, amint kifulladt a láng, a konyhát elárasztották a kételyektől terhes vétkek.

- Nekem kell erről tudnom, nem neked, virágszál? Ha érzed nem kell rejtegetned. Élvezd ki ameddig lehet, mert ha minden egyes tett, majd a felejtés tengerébe fog merülni, a lelked haldokolni fog. Ezt jegyezzétek meg gyermekeim.

A nő ezután felállt a helyéről és ugyanolyan suhanó léptek mellett igyekezett vissza a hálószobába, míg én és Iris tovább hallgattuk a szellő motoszkálását. Ling szavai bennem dongtak, mint egy szúnyog, ami esténként nem hagy aludni. A lányra néztem, aki még mindig az asztal lapjával babrált, egy apró tincs takarta el az arcát előlem. Hirtelen ötlettől vezérelve nyúltam azért a tincsért, de a lány, amint meglátta a felé közeledő tenyeremet szisszenve odébb csusszant. Ajkaimat összeszorítottam és felálltam a helyemről.

Tudtam, hogy büszkének kellene lennem a lányra, hisz kettőnk helyett is gondolkozott és elhúzódott tőlem, de a szívembe őrjöngő hang ordítva csapkodta belülről a mellkasomat, szét akarta repeszteni a csontokat. Véglegesen tönkre tenni engem, de mielőtt tehettem volna egy lépést könnyes tenyér kulcsolódott a csuklóm köré és hirtelenjében éreztem meg egy apró testet a mellkasomnak csapódni. Könnyes szemekkel lesett fel rám, pillái összeragadtak.

- Az este. Csak a sötétség lehet a mienk.

És életemben először megízleltem valami olyasmit, amit nem akartam soha többé elereszteni. Édes ajkak simultak az enyémekhez. Gondolta volna valaki, hogy valakit csókolni ilyen érzés? Hogy amikor a rózsaszirom puhaságú ajkak az enyémekbe marnak, nem akarok többé mást érezni csak ezt egészen a halálom napjáig?

Nyelve végigcsusszant a szájamon, kérlelve fonódott össze az enyémmel. Ujjaimmal a derekába martam és magamhoz vontam, mint egy gyönyörű virágszál. Kecses dereka az enyémhez simult, ajak az ajkon. A szikrázó áramütések melyek hadarva száguldoztak rajtam végig.

A csók őrjítő volt. Mohóvá varázsolt és egyben boldoggá tett. 

. . .

Várva várt csók is elcsattant végre, nos remélem számotokra is ennyire várva várt volt, mert én már éltem-haltam azért, hogy ezek ketten egymásra találjanak :D

Puszi Kyra!