- Noah James Cambern

A kezeimben szorongattam a sárga cetlit, de már nem akartam utána menni. Figyeltem, ahogyan az árnyak elnyelik őt, majd végül nem maradt más az úton, csak egy hatalmas sötét paca.

A chicagoi sötétben szívem már nem kívánt semmit. Halkan duruzsoltak a fák ágai, a szellő óvatosan pengette őket. A farzsebembe gyűrtem az apró papírdarabot és elindultam a szurkos éjszakába, ahol a parkból kiszűrődő tücskök moraját elnyelték az autók dünnyögő motorjai.

A csillagok ezen az éjszakán különösen csillogtak, bár igaz volt az utcai lámpák sokasága megvesztegette a fénylő arany pontokat. Bronzos leplük csak óvatosan csimpaszkodott a talajba. A zsebeimbe tűrtem a kezeimet. Nem tudtam mihez kezdeni. Előttem derengett még Nixon nyers vággyal telt tekintete, hallottam magam előtt azt az egyedi magas hangját. Rémisztő volt jégkék szemeivel és hajától eltérő fehér bőrével.

Hirtelen éreztem meg.

Felszisszenve kaptam a vállamhoz. Egy szőke hajú nő pillantott fel rám jade színű szemeivel. Szépen ívelő szemöldökét összefonva mormogott valamit az orra alatt, de nem tudtam elmenni a tény mellett, hogy valahogy ismerős volt nekem, ám mielőtt elmerenghettem volna a vonásaiban a nő duzzogva megfordult és szőke hajára húzva a kapucniját azonnal beleolvadt az őt körülvevő feketeségbe.

A torkom összeszorult, és nem foglalkozva a szívembe lopakodott rossz érzéssel elindultam az ideiglenes otthonom felé. A Ling ház este egészen kihalt volt, csupán a fodrozódó illatú gyógynövények illatát lehetett érezni. A nappaliban egy halvány árnyékot láttam, ledobtam magamról a cipőket és a nappaliba merészkedve kiszúrtam Petert, aki egy királykék babzsákon játszott valamin. Tekintetében láttam az éppen felgyulladó házat, és a gépfegyveres alakot, aki összevissza rohangált egy utcán. A srác csupán egy pillanatra szakította le a tekintetét a tv képernyőjéről, majd tovább nyomogatta a kontrollerét.

Olyan átlagosnak tűnt náluk az élet.

Peter leeresztette vizes vörös haját és a sárga szemüveg még mindig hűen üldögélt az orrán. Kemény, hosszú ujjaival a gombokat nyomogatta és nem foglalkozott azzal, hogy egész testét csak egy fránya bokszer fedte. Sóhajtva kiléptem a nappaliból és elindultam a jól ismert kis szobámba.

A matrac ugyanúgy a sarokba volt húzva, a lámpa halványan pislogott és egy apró ablakon keresztül beszöktek a hold sugarai. Talán arra kényszerítette, hogy feledjem el Nixon szavait és hajtsam álomra a fejemet, de nem ment. Egy szemhunyásnyit sem aludtam.

. . .

Reggel kikászálódtam az ágyamból. Azonnal meghallottam a porszívó berregését, az elfojtott beszélgetéseket. Peter egy másik matracon terült el, szájából folyt a nyála. Kiléptem a szobámból és azonnal a fürdőbe siettem, de nem ment el a tekintetem a felett, hogy a Ling család ma kifejezetten pörgött.

Miután végeztem a fogmosással Tu mentem rám törte az ajtót és fekete hajába vezetve az ujjait egy gyors pillantással végigvezette rajtam a tekintetét.

- Noah... talán nem tudod, de Mingnek van egy férje. Egy férje, aki évente csupán néhány órát tud szánni a feleségére és egy szem fiára. Nos, eljött az a nap, hogy ebben az évben végre ledolgozza ezt az alig hat órát. Gibson Mantle nem tud rólad, ezért az lenne a kérésünk, hogy erre a hat órára próbáld elkerülni a lakásunkat, mivel van egy olyan érzésem, hogy Gibson Mantle kegyetlen állapotban fogja átlépni a küszöböt...

- Gibson! – sikkantott fel hirtelen Ming. Boldog hangja beszűrődött a fürdőszobába.

- Most – fejezte be a mondatot Tu és rövid tincsei azonnal a szemei elé kókadtak. – Nos, azt hiszem eljött az idő arra, hogy megismerkedj azzal a szörnyeteggel, aki már évek óta használja ki a húgom szívét. Gibson Mantle?

A férfi azonnal belépett a szobába. Vörös haj, kék szemek. A férfi roppantul magas volt, széles erős vállak, izmai átütöttek az ingjén, míg a szemöldökei között azonnal megtelepedett néhány kósza ránc. A férfi kegyetlen tekintettel meredt Tura.

- Kedvesem, nem is tudtam, hogy mostanában a fiatalabb korosztályra fened a fogadat – jegyezte meg kedélyes mosollyal Gibson Mantle.

- Gibson Mantle, nem gondoltam volna, hogy lesz még képed a múlt évi emlékeink alapján, még egyszer betenni ide a lábadat! De örülök, drága Gibson Mantle, hogy újból tönkre teszel egy napot a csodálatos életünkből!

Mélyet sóhajtva kikerültem a férfit, aki azonnal a vállam után kapott és kék szemeivel azonnal arra az emberre emlékeztetett, aki este meglátogatott. Nixon.

- Ismerős vagy nekem fiú! Láthattalak valamikor?

- Nem!

A szobám ajtaja kinyílt és Peter álmosan lépkedett a fürdő felé, ám tekintete felugrott a magas alakra és léptei elhaltak. Tekintetében mély gyűlölet szikrái gyúltak, azonnal ökölbe szorultak az ujjai. Ajkai reszketni kezdtek, a fiú vállai összegörnyedtek és a tekintetében a gyűlöleten kívül ott volt a mérhetetlen mennyiségű fájdalom.

- Az Édes fiam?

Peter nem válaszolt egy 180 fokos fordulattal elindult a szobájába. Gibson Mantle felnevetett és elfurakodva mellettem a mosdókagylóhoz állt. Ling hosszú ősz tincsei körbelengték lépteit mikor megállt mellettem és elkezdte rám adogatni a ruhákat.

- A te érdekedbe Noah, kérlek vidd innen a felfelé igyekvő nőszirmot és magad is kerüld el a helységet a mai napra! Kérlek.

Nem bírtam megszólalni. Bólintottam és hagytam, hogy kitaszigáljanak az ajtón és épp ekkor ért fel Iris. Rövid tincseit próbálta hátul összefogni, de a rózsaszín gumi alól kiszökkentek a tincsek. Azonnal felmért magának, de termete el akart mellettem furakodni, a csuklója után kaptam.

- Noah! – pillantott rám érdeklődve, de elfehéredett ujjai ugyanúgy szorongatták a kis virágos táskát, ami a vállaira volt fűzve. Narancssárga póló és egy fekete bő rövidnadrág, lábain hosszú térdzokni. Iris megtartotta a maga stílusát. – Eressz el, fontos dolgom van.

- Nem mehetsz be! – Figyeltem, ahogy ajkait összeszorította és mérgesen rántotta ki a kezeit az enyémekből.

- Nincs időm szórakozni.

- Iris, Ling mondta. Hallgass meg...

- Hogyan hallgathatnálak meg, mikor az öcsém veszélyben van?

Éreztem a hangjából áradó félelmet. Azonnal összezördült a szívem, de tekintetemet a csempére szegeztem. Nem akartam, hogy velem maradjon a lány, legszívesebben ott hagytam volna és engedtem volna, hogy kótyagos lépteivel bemasírozzon a lakásba, de vissza kellett emlékeznem Ling kétségbeesett szavaira. Tisztán megmondta, hogy kerüljük el a házat, tisztán kifejtette a véleményét Gibson Mantle-ről és akárhányszor is kerültem szembe eddig ezzel a férfivel éreztem, hogy nem hiába intettek óva tőle.

Iris megfordult de megragadtam a kezeit.

- Nem szabad!

- Hirtelen képtelen vagy elereszteni engem?

És az ajtó kitárult.

Gibson Mantle csökönyösen gúnyos vigyorral fűzte össze az ujjait a háta mögött és mérgező tekintettel mérte fel az előtte szobrozó lányt. Iris szemei összeszűkültek, de látszott, hogy eddig ideges tartása hirtelen összeugrott.

Ling hangja halk volt, de értettem, hogy valami szörnyűséget súgott oda Mingnek.

- Micsoda szemet gyönyörködtető látvány látni magam előtt, egy ilyen jelentéktelen nőszirmot!

Iris felhúzta az orrát.

- Ki maga és mégis mit képzel magáról?

Ming előfurakodott férje válla mögül és óvatosan megrázta a fejét Iris felé, de lány nem is hallgatott rá. Ujjaival kisöpörte a szeméből vörös frufruját.

- Muszáj lenne beszélnem magával, Ming!

Gibson Mantle felvonta a szemöldökét.

- Tán ismernéd a nőszirmot? Zavaros az aurája...

- Ma zárva vagyunk! – kiáltotta ki Tu. Peckesen arrébb lökdöste az ajtóban állókat. – Ma nem működünk, kérlek látogass el holnap, az év egyetlen szabadnapja ma van! – rikkantotta hazug lelkesedéssel és a szemeiben tükröződő pánik és a kilincsre fonódó ujjai megakadályozták Irist abba, hogy betörjön.

- Ki volt ez a fickó?

A lány tekintetébe vesztem. És most először eresztettem meg felé egy mosolyt. Annyi idő elteltével kiszökött az első mosoly féleség belőlem. A lány szemei hatalmasra tágultak és értetlenkedve összefűzte maga előtt az ujjait.

- Ming férje, Ling elmondta nekem, hogy egy egész napig kerülnöm kell a házat, és azt is kifejtette, hogy téged se engedjelek a lakás közelébe.

- Még akkor sem, hogyha ez az öcsém egészségétől is függ?

- Hat óra, ennyit kell kibírnod.

Már elindultam a lépcsőház felé, és Iris azonnal utánam eredt.

- És te kibírnád, hogyha a saját testvéredről lenne szó? Egyáltalán tudod, milyen érzés aggódni egy szeretted miatt? A félelem, hogy talán elveszítheted azt a darabot az életedből, ami addig a napig szerves része volt a mindennapjaimnak? – Ajkaiból ömlöttek a fájdalmas szavak, a szemei szemrehányóan ragadtak rám. Mintha azt hitte volna, nincsenek érzéseim. Talán igaza volt. Talán tényleg kiirtották belőlem az összes érzelmet. – Te hogyan is tudhatnád milyen érzés szeretni valakit?

Szemeim felpattantak és az eddig lefelé siető lépteim megfagytak. A lány a vállamnak ütődött, de a testemben tomboló mérhetetlen mennyiségű harag, egyszerűen széttépett. A lány szemeibe pillantottam. Ártatlan volt, hatalmas mogyorószínű szemeivel, ferde mosolyával.

- Azt hiszed nem tudom? – A hangom nyers volt. A lány szemei kikerekedtek. Hátralépett, de attól még makacsul rázta a fejét. – Én elvesztettem mindenemet! Mindenemet, amim egykoron megvolt. A családomat, a barátaimat, az otthonomat, a világomat! Egy olyan kibaszott helyre kerültem, aminek a létezéséről sem tudtam és tudod mennyi idő alatt? Egy kibaszott nap leforgása alatt, kicsúszott a kezemből az életem.

Olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem az orromba szökő gyümölcsös parfümjének illatát, a lány szemeibe bűntudat és félelem gyúlt, de nem bírtam elereszteni a csuklóját. A testem reszketett a méregtől, ahogy azt a vékonyka csuklót szorítottam eszembe jutott Jane, az itteni Jane. Láttam magam előtt hatalmas zöld szemeit, ahogy minden egyes tettével csak engem óvott.

Elfelejtettem talán milyen érzés szeretni?

Pedig tisztán élt a tudatomban, milyen volt a nővéremet szeretni, milyen volt Mary ölelésébe veszni. Még most is éreztem a birtokunk illatát, az eső vad cseppjeit a bőrömön. Már, hogyne emlékeztem volna rájuk? Mégis azzal vádoltam magamat, hogy Janet, képtelen voltam szeretni. Mintha az az érzés, ami egykoron betöltötte a napjaimat, hirtelen kifogyott volna belőlem. Elszívták és tehetetlenül vergődtem egy mocskos világban, ami soha sem volt és soha sem lehetett az enyém.

Nem mondhattam azt, hogy a múlt jobb lett volna, hisz nem láttam mást az egész világból csak a hatalmas birtokunkat és néhány szomszédban élő gazdag birtokát. Nem ismertem sem Yorkot, sem pedig Angliát, mégis ragaszkodtam egy rögeszmés álomhoz.

Iris csuklója már nem volt a markomban a lány néhány méterre állt tőlem és zaklatott tekintettel figyelte, ahogy fejemet a falnak döntve elmerültem gondolataim széles mezejében.

Talán azon agyalhatott, hogy még soha az életben nem látott olyan fiút, aki ennyire elcseszett lett volna. Érzései nem voltak, nem volt helyes, mint a minta példájú barátja, nem voltak hívogató izmai, nem voltak barátai, senkije se volt. Egy jósokkal teli házban tengette a napjait, céltalanul. Mert annak ellenére, hogy a jósok tudtak valamit, nem árulták el neki. Egy életet áldozott a céljáért, csupán egy évvel ezelőtt még élt benne a remény, hogy talán egy kósza pillanatra még láthatja a nővérét, csakhogy rendesen elköszönhessen és ne abban a tudatban rabolják el a családjától, hogy egy színdarabra viszi az apja. Hogy elmondhassa a mamájának mennyire sokat jelentett neki, hogy szavakba önthesse a nővére iránt érzett szeretetét. Hogy láthassa boldogok voltak nélküle és nem szenvedtek annyit, mint ő.

- Noah! – Iris félénken kapott a csuklóm után. Összegörnyedve álltam a fal mellett. – Ennyire fájt, ami történt?

A lány szemeibe pillantottam.

- Mindennél jobban.

Iris halkan bólintott. Ahogy a szemei elé csusszant egy kis hajfürt, hirtelen elfelejtettem milyen volt jane kezét megfogni, mert az érzést átvette az, ahogy Iris kezét fogtam. Elfelejtettem milyen zöld szemeibe pillantani, mert ez az átható írisz kitakart mindent.

Hogy mutathattad meg neki a gyenge oldaladat?

Az ujjaim azonnal leváltak a kezéről és átkozva magamat leszaladtam a lépcsőről, a lány ijedten követett. Kitártam az ajtót, elrohantam az árván virágzó nőszirom mellett, magam mögött hagytam az oszlopokat, viszont Iris hűen szaladt utánam.

- Azt hiszed férfias dolog elmenekülni az érzéseid elől? Nem nevetlek ki Noah! Csak végre ne menekülj előlem!

A körülöttünk álló emberek minket figyeltek, egy kislány a fagyiját nyalogatva lesett a szemeimbe.

- Nem érdekel Iris!

- Persze, ezt mondod, de közben szétszakít a kín! Voltál már pszichológusnál? Beszéltél már...

- Te is azt hiszed, hogy elmegyógyintézetben a helyem?

Iris hevesen rázta a fejét. – Nem! De ha így folytatod én foglak beiratni! – Iris elmosolyodott a saját gyenge beszólásán, majd megtartva az arcvonásait azonnal lenézett rám. – Fontos lenne beszélned valakivel, aki tudna segíteni.

- Például te?

- Mondjuk! De akárkivel, mond tudja valaki azt, hogy mi bánt?

- Hagyjuk! – legyintettem le a lányt. Képtelen voltam elhinni, hogy elmondtam neki a múltamról néhány tudnivalót.

Egy hatalmasat nyelve elindultam, de Iris folyamatosan mögöttem loholt. A kátyús járda mellett egy sárga neonlámpa világított és egy kínai gyorséttermet reklámozott. Éreztem a fűszerek illatát. Hallottam az étel sercegését és a kiszűrődő hangos nevetéseket. Iris is bepillantott, de amint látta, hogy lépteim nem álltak le az étteremnél utánam is vetette magát.

- Nem értelek.

- Addig jó – motyogtam halkan. A lány persze meghallotta és hirtelen elém ugorva meg is állított. Konok volt a tekintete, ajkait összeszorította és apró ujjával a mellkasomra bökve megrázta a fejét.

- Talán nem érted, hogy nem hagyhatod magadat így? Legalább Tunak beszélj...

- Mit tudnának segíteni, Iris?

- Ha megszeretnél valakit, talán a fájdalom már nem lenne annyira szörnyű! Csak próbáld meg kérlek! Kérlek.

- Mond miért foglalkozol velem?

A lány felnevetett és ajkát összeszorítva nézett mélyen a szemembe, olyan átható volt az a pillantás.

- Tudod jól miért. – Talán fájnia kellett volna annak, hogy csak az álma miatt beszélt velem, de nem éreztem semmit.

Mert most már tudtam jól, hogy üres voltam. Akár egy tenger, ami kiszáradt, nem volt bennem semmi, csak egy víz nélkül kongó meder. 

Kedveseim!

Itt is lennék egy új fejezettel! Azt hiszem itt már kicsit jobban fognak pörögni az események :)

puszi: Kira